Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-09-13 / 19. szám
MT ORSIM ÉKÉT ŐRZIK .ÉQIUM Ez a kétemeletes egykori magánpalota, ez a szecesszió stílusában született csipkés, tornyos, ezernyi díszt viselő épület, amelyet valamikor Vidor Emil neves műépítész saját családja számára tervezett és építtetett, két emeletével s ha a földszintet is hozzászámítom, három szintjével a zene otthonává, templomává vált, egyetlen hatalmas hangversenyteremmé, a hangjegyek otthonává és gyakorlótérré, ahol naponta öt órán át szól a huszonkét zongora, s napi öt órán át gyakorolnak a jövendő hárfásai, oboá-müvészei vagy hegedűsei. Ebben az épületben, Vidortól eltérően, aki még téglákat rakott föl, mindenki hangokból építkezik, a hangot tornyozza vagy fűzi egymásba, s a hangokkal és a hangokon át akar valami lényegest a világ tudomására hozni, legyen az akár interpretátornak készülő hegedűtanszakos hallgató, akár olyan, aki a főiskolán zeneszerzést tanul, akár pedig olyan főiskolai tanuló, aki középiskolai énektanárnak készül. Mert a huszonkét zongora hangjába és a hangszerek futamába beleúszik az emberi hang is, az ének, amely körülfonva és szinte szárnyalva viszi, röpíti a hangszerek hangjait. így képzelte Bartók? A műhelyt, ahol ember és hang, előadóművész és önálló művész formálódik, alakul, csiszolódik s vív szívós, napi ötórás harcokat a bebocsájtatásért, amely egyszer majd megnyitja előtte a zenei mennyország, a teljesség a makrokozmosz kapuit? Ezerkilegicszáznegyvenötben a budapesti Zeneakadémia hallgatói — forradalmi kor küszöbére értünk, s az emberekben forradalmi hév és lendület lakozott — egyszerűen elfoglalták ezt az ablaktalan, kissé romos épületet és a vonó fogásához, a hárfa húrjához, a fuvola érintéséhez, a zongorafutamokhoz szokott és finomult kezek ablakozni, takarítani, festeni kezdtek, minden szépnek, újnak, jónak, hatalmasnak látszott, az ember semmit sem képzelt lehetetlennek, s képes volt arra is, hogy zeneakadémiai hallgatóként falakat fessen és ablaküveget vágjon be az ablakkeretekbe. Vidor műépítész magánpalotája NÉKOSZ-kollégium lett, 1949-ben átment a Zeneművészeti Főiskola tulajdonába, először Bartók Béla diákszállóvá alakult, 1963 májusában pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Bartók Béláról elnevezett kollégiuma lett. Ezerkilencszázötvenhét óta Erdős Lászlóné a diákszálló s a későbbi kollégium igazgatója. Hogyan valósultak meg itt, e kis közösségben, e kis mikrokozmoszon belül azok az elvek, melyeket Bartók és Kodá,ly hirdetett, például az, hogy a zene legyen mindenkié s egyetlen tehetség se lobbanjon el s ne temetődjék a porba anyagi eszközök hiánya, s a társadalom mostohasága miatt. Milyen lehetőségeket teremtett Bartók és Kodály elveinek megvalósítására az a társadalom, amelynek pionírjai még önkéntesen foglalták el negyvenötben ezt ■a magánpalotát? — A pesti Zeneművészeti Főiskola hány hallgatója lakja ezt az egykori palotát? — Hetvenkilenc lány és fiú; valamennyien vidékiek. A hetvenkilenc növendék a főiskola középiskolai énektanárszakán, a karvezető, a zeneszerző, a karmesterképző, a zenetudományi, zenetörténészi, zongoraszakon tanul, a zongoraszakon belül van a hárfaszak, ezen kívül a vonóstanszakon (hegedű, cselló, brácsa, gordonka, gordon), a fúvós tanszakon (fa- és rézfúvós, tehát klarinét, oboá, fagott, fuvola, trombita, harsona, kürt, tuba), és az énektanszakon sajátítják el a zenei ismereteket kollégiumunk lakói. — Mennyibe kerül egy-egy főiskolai hallgató kiképzése, hogy úgy mondjam, az államnak? — Százhúszezer forintba. — Én egy-egy végzett egyetemi hallgatót számításba véve, csupán százezerről tudok. — A szám helyes, de a Zeneművészeti Főiskolán az oktatás egy része egyéni, egyéni foglalkozás, tehát az összeg, a tanítás végösszege is magasabb. — És mennyibe kerül a tanulás a tanulóknak? A Mikrokozmosz előszavának fogalmazványa, Bartók kezelrása — A Zeneművészeti Főiskolán csupán azok fizetnek tandijat, akiknek tanulmányi eredménye a 3,5 tizednél alacsonyabb. A mi lakóink azonban nem fizetnek tandíjat, mert nálunk a kötelező tanulmányi szint 3,51 százalék, ennél alacsonyabb százalékkal hozzánk senki sem kerülhet be. Csak mellékesen mondom, hogy lakóink tanulmányi átlaga a 4,5 fölött van. — Ha nincs tandíj, mennyibe kerül a beiratkozás? — Tízforintos okmánybélyegbe. A pesti Bartók Béla kollégium hetvenkilenc lakója, ha csak nem számítom e tíz forintokat, voltaképpen ingyen tanul. — S még pénzt is kap — jegyzi meg Erdős Lászlóné, az igazgató. — ösztöndíjat és családja helyzetétől függően szociális támogatást. Az ösz<töndíj havi összege 150—500 forint, de van nálunk négy népköztársasági ösztöndíjas is, akinek havi ösztöndíja 1000— 1000 forint. — S mit fizetnek e lakásért, a kosztjukért és a teljes ellátásért? (A szobák négy ágyasak.) — Az a kibocsájtó család anyagi helyzetétől függ. öt csoportot állítottak fel. Ha a főiskolai hallgató, jelen esetben a kollégiumi lakó olyan családból származik, ahol az egy főre eső jövedelem 500 forint, havonta 50 forintot fizet egyhónapi ellátásért. Ha az egy főre jutó jövedelem 800 — akkor százat, 1100-ig 250-et, 1500-ig 500-at, s 1500-on felül havi 700 forintot. A hetvenkilenc növendék , ingyen tanul és nagy többsége majdnem ingyen ellátást kap. Erre a hetvenkilenc növendékre, ha alapul vesszük a kiképzésükre szánt, fejenként 120 ezer forintos állami összeget, az ország tanulmányaik ideje alatt mintegy tízmillió forintot költ. Ügy gondolom, Bartók ezt akarta. Hogy a zene mindenkié legyen és egyetlen tehetség se kallódhassák el, ez csak jelmondat, eszme, kívánság. Ahhoz, hogy valóra váltsák a bartóki hagyatékot, társadalmi támogatásra, ilyen tízmilliókra van szükség. Rutty Péter Bartók Béla, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső. E négy név valamiképpen összecsendül, s így együtt a magyar művelődés, a magyar művészet kiteljesedésére utal. S talán nem tekinthetjük véletlennek, hogy Budapest egyik legszebb útján végighaladva e négy névvel — utcák, terek nevével — szinte egyidőben találkozhatunk. A Bartók Béla út a Gellért térről nyílik, dél felé tart, szép ívben elválik a Duna vonalától, s a Kelenföldi pályaudvarig fut, átszelve Buda egyik sajátos, jellegzetes negyedét. Jobb kéz felől a Gellérthegy keletre néző lankái emelkednek, csöndes utcák nyílnak a főútvonalra. A város itt a hegy oldalában fészkel, lépcsősorok kötik össze a teraszosan emelkedő utcákat, zugolyokat. Tízegynéhány évvel ezelőtt, amikor megkezdtem egyetemi tanulmányaimat, ez a városrész volt az első, amelyet Budapestből megismertem, ez a szép, nyílt, forgalmas, mégis csöndesnek tűnő sugárút, a Bartók Béla út és környéke jelenti kezdeti emlékeimet. Sajátosan budai utca ez, fákkal szegélyezett, árnyas, levegős. Nagy portálú üzlet kevés van itt, a házak is zárkózottabbak, mint odaát a túlsó parton, a pesti Belváros üzleti negyedében. Induljunk el lassú sétánkra a Szabadság-híd nyugati hídfőjétől a nagy zeneszerző útján, vizsgáljuk meg, hogy a nevén kívül őrzi-e ez az út azokat az emberi szépségeket, törekvéseket, tiszta formákat, amelyek Bartók Béléra olyannyira jellemzők voltak, 6rzi-e hangulatában s valóságában? Bal kéz felől a Műszaki Egyetem régi épülete áll, a diáknegyed sok száz méterre nyúlik el innen, az utóbbi esztendőkben épült diákszálló és modern előadótermek impozáns, beton üvegkockái már a lágymányosi Dunapart ékességei. A város közepén vagyunk. Mégis mintha a lárma megszelídülne ezen a tájon, akár ha a folyó felől áramló szél békítené. Az egyik házban a Gellértszállótól nem messzire, él egy öregasszony. Nyolcvanesztendős elmúlt már, emlékezik azokra az időkré, amikor az első budai telepesek megvetették itt a lábukat. — Mindig az volt itt a legszebb, a legkedvesebb, hogy bármennyire nőtt, zsúfolódott a város, itt tér maradt a nyugodt lélegzésre. Kicsike csönd, tiszta levegő, békesség a rohanásban. — így beszél utcájáról az öregasszony a múltat a jelenhez mérve, AZ ÚT mert az a kicsike csönd mindmáig megmaradt. Talán Bartók Béla is kedvelte volna ezt a „nyugodt lélegzetvételt”, a mindenhez közel levés, és az elkülönülés nyugalmát. De Bartók Béla sohasem lakott itt. Az utcát nem ezért, s nem ily módon nevezték el róla. Halálával egyidőben a főváros emlékének, nagyságának adózott azzal, hogy egyik legszebb utcáját róla nevezte el. A Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig tartó útszakasz talán 600—700 lépés hosszú. Néhány esztendővel ezelőtt hangulatos kis borozó étterem rejtőzött itt, úgy hívták, Borostyán. Nemrégiben lebontották, változik ez a vidék is. A Móricz Zsigmond körtérből kiágazva csillag alakban futnak szét az utcák, a táj elveszíti békés jellegét, a forgalom hatalmassá duzzad, a Körtér fontos közlekedési csomópont, Buda egyik legzsúfoltabb tere. A bal kéz felől betorkolló Karinthy Frigyes utcán halad végig az egyik legismertebb, legrégibb budapesti villamos, az örökösen zsúfolt 6-os, ez a vonal a Nagykörutat kapcsolja össze Budával. A Körtér déli felén van a főváros egyik rangos premier filmszínháza; Bartók Béláról nevezték el. Tovább haladva a 49-es villamos vonalán, ismét csöndes útszakasz következik, ilyenkor ősz idő tájt a járdát egészen elborítja a vadgesztenyefák hulló termése, a tüskés burokból aranyló fényű gumók pattannak elő, távoli, apró városok őszi hangulatát idézve. Néhány száz méternyire odébb Budapest egyik rejtett, keveset reklámozott, de talán legszebb panorámája tárul elénk. Az út jobb oldalán hirtelen megszűnnek a házak, a táj kiszélesedik, náddal övezett, parányi víztükör villan elő, egészen szétnyílik a tér, a távolban régi templomtorony, fölötte a teraszosan emelkedő zöld dombvonulat, a Gellérthegy déli lejtője. Érdemes elidőzni, hiszen a természet kicsiny darabja húzódik meg itt a város közepén, a vízre őszi alkonyaikor vadlibák ereszkednek, hajnalonként horgászok kuporognak a stégeken, a Feneketlen-tóban sok a hal; rövid idővel ezelőtt történt, hogy egy horgász kapitális, úgy 20 kiló körüli harcsát akasztott meg itt, „vadállatot” zsákmányolt sok emeletes házak tövében. A tó fölé fehér terasz nyúlik, egy hangulatos étterem kerthelyisége, még hátrább hatalmas park, teniszpályák, és távolabb a modem toronyszálló tömbje. Itt, ezen a zöld, nyílt, füves, fás, virágos területen áll a Bartók Béla Szabadtéri Színpad; nyaranként a XI. kerület zenei életének egyik jelentős centruma. A Bartók Filmszínház a Bartók Béla úton í»K*t| A zeneszerzőről elnevezett úton továbbhaladva a Kosztolányi Dezső tér következik. Dús lombú fák rejtik itt a házakat, a kedves, intim jellegű tér messziről nézve s közelről is belesimul a Feneketlen-tó természeti környezetébe. Lejjebb újabb mozi, aztán egy művelődési ház — most már a város széle felé közeledünk, vasúti híd ível az úttest felett, aztán jobb oldalt villamosremíz tűnik szembe, néhány lépésnyire innen a Kelenföldi pályaudvar épülettömbje áll. Itt ér véget a Bartók Béla út. A séta végén a krónikás úgy érzi, ez az út méltó a zeneszerző emlékéhez, helyesen döntöttek azok, akik 25 esztendővel ezelőtt róla nevezték el. Kristóf Attila 13
