Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-09-13 / 19. szám
sgyik részlete magyar származású művészek külföldön TOLATOK A KIÁLLÍTÁSON dezni, de a cél ezúttal mégsem ez volt — legfeljebb az eredmény egy része lett. A cél, mint a kiállítás címében is hordja: századunk magyar származású, de nem itthon élő művészeinek találkozója volt. Amikor meghívták őket a kiállításra, oktalanság lett volna azt kutatni, hogy mit és mennyit őriztek meg a hazai művészet hagyományaiból, hiszen sokuk művészete merőben más környezetben bontakozott ki, más hatások alatt állt (noha, a kiállítás bizonyítja, hogy van, akinek gondolatait, formanyelvét meghatározták a hazai indítékok). Egyik művész a két háború közötti nyomasztó viszonyok elől menekült külföldre, a másik a szocialista társadalommal nem találta meg az emberi-művészi kapcsolatot, harmadikat egyszerűen csak személyes vonatkozások sodorták külföldre. Magyar származású művészek élnek a környező szocialista országokban és élnek távol, a miénkkel olykor ellentétes, máskor kifejezetten ellenséges környezetben is. A Műcsarnokban azonban valamennyien összetalálkoztak. A nevesebbeket a művészeti közélet jól ismerte, többen az utóbbi esztendőkben már kiállítottak is Magyarországon. Mások a Magyarok Világszövetségével tartottak kapcsolatot; sokan mindössze rokoni, baráti alapon leveleztek magyar művészekkel. A kiállítás rendezősége e sokféle lehetőség mindegyik szálát felhasználta munkájában, (elhunyt művészek esetében, az örökösökhöz fordult), nem csekély aggodalommal az eredmény iránt: elér-e mindenkit, akit elérni érdemes? Megnyugtató választ adni talán sohasem lehet. A legjobb szándék és fáradhatatlan igyekezet ellenére is akadhat művész a világ valamely sarkában, akinek itt lenne a Alsó képsor: A kiállítás és látogatói n ■ ii helye a Műcsarnokban, de nem sikerült kontaktust teremteni vele. A kiállítás tervének hírére sorra érkeztek az önkéntes jelentkezések, kérések a részvételre — hamarosan nem csekély fejtörést okozva a Műcsarnok tágas termeiben is helyszűkével küszködő rendezőségnek. Mégis, a beérkezett művek zsűrizésénél egyetlen szempont érvényesült: a műtárgy művészi értéke. Tizenöt országból, nyolcvanegy művész alkotása látható a kiállításon. Ez a szám egyszerre felelet azoknak — mert hiszen ilyenek is voltak, — akik szívesen látták volna, ha a kiállítás terve kudarcba fullad; és felelet arra a kérdésre is, hogy mi indokolta megrendezését. A résztvevők, kivétel nélkül, valamilyen formában magukban hordják magyarságuk tudatát — még akkor is, ha ez a tudat csupán gyermekkori emlék, vagy éppen belső konfliktus azzal, ami Magyarországon e negyedszázad alatt végbement. Magyarország ez esztendőben e negyedszázad kerek évfordulóját is ünnepli: ez az alkalom a meghívásra, és ez volt az alkalom a válaszra is. A világ változik, fejlődik, és az embernek, de különösen a művésznek mindig újra és újra meg kell határoznia saját helyzetét, viszonyát a külvilághoz, különben elveszti a legfontosabbat, a kapcsolatot a valósággal. Ennek a kapcsolatnak része a szülőföld is. A művész közönség nélkül — élőhalott. A kérdés tehát végül is ez lett: igénylitek-e a szülőföld közönségét? A válasz rá — egyértelmű válasz — a résztvevők száma, művészetük helye és súlya a világban, és a kiállítás sikere idehaza. B. P. Egy érdekes sarok a kiállításról: Vasarely Victor műve, Frank Magda Kompozíciója Mészáros László Öregasszonya Tibanyl Lajos (Franciaország): Önarckép ■ •. ... és nézői
