Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-07-25 / 15. szám

Folyik az építkezés az árvíz által romba dőlt falvakban Másfél hónap után végre elmond­hatjuk: az ember lett úrrá az áradat felett. A gátakon védekezők vissza­térhetnek mindennapos munkájuk­hoz, a vízügyi dolgozók a megsérült töltéseket állítják helyre, 80 kilomé­ternyi vasútvonal ismét ép, a szegedi Tisza-part lezárt sétányát szépítik, s a víz pusztító ereje nyomán romba dőlt falvakban már az újjáépítés nagy csatája folyik. Kőművesek, technikusok, a szakmák mesterei, mérnökök, szabadságukat építőmun­kával töltő egyetemisták és diáitok tízezrei vesznek ebben részt. S habár a megáradt folyók elcsendesedtek, az ország népének együttérző segítő­készsége nem apad. Ahogyan részt vállalt a közvetlen veszély elhárítá­sából, hasonlóképpen, mindenki a maga módján részt vállal az építő­­. munkából is. Egy százalék pluszt kért a kormány a nemzeti jövedelem emelésére, és a munkások, parasztok milliói a gyárakban, üzemekben, a földeken munkájukkal szavazták meg ezt az egy százalékot. A cél: minél előbb költözzenek be új otthonaikba az árvízsújtottak, minél előbb hever­je ki mindenki ezt a szörnyű tavaszt! ü legnagyszerűbb szolidaritás Minden eddigi idők legfenyegetőbb árvízveszélyével — minden eddigi idők legnagyszerűbb szolidaritása, segítőkész­sége párosult és jelentkezik folyamatosan a külföldön élő magyarság részéről. Mint ahogy a gátak hős védőiről szóló emlékek legendákká formálódnak, az emberi együttérzésről megörökített fejezetekben a hazájuktól távol élő magyarok is szerepelnek majd. S számuk egyre növekszik. A Magyar—Amerikai Kultúr Klub titkára, Kovács István 1550 dollár elküldését jelezte: „...fogadják olyan szívesen, mint amilyen szívesen mi küldjük...” Az összegben a Ma­gyar—Amerikai Kultúr Klub 685 dollárral, a Miami Ameri­kai Magyar Női Kör 100, a Miami Magyar Keresztény Egy­ház 50 dollárral szerepel. A gyűjtött összegekhez több honfi­társunk járult hozzá. Soroljuk a neveket: Márky Kálmán és Júlia, Szőke Mihály, Pendl Anna, Kovács István és Ilonka, Matolcsi István és Anna, Präger Jenő és Margit, Czepnik Klára, Halász Márton és neje, Szalai Zsuzsanna, Fonder Eli­sabeth, Weiss Leopold és Ethel, Nagy Joseph és Izabella, In­­cefy János, Horváth I,ászló és neje, Breitenbach Sándor és neje, Bakery Carmel, Király György és neje, Nagy Géza, Horváth Lajos és Elsi, Chervenák János és Betty, Bayer An­na, Tamás István és neje, Paczier Aladár és neje, Ludesák Gyula és neje, Tóth Ferenc és Sára, Balázs Gyula, Bergman honfitárs, Horn Mary, Kiss Péter és neje, Varga Lajos, Mol­nár János és neje, Kiss Erzsi, Kozma Sándor és Vera, Mada­rász Géza, Szabó József, Pliskó Amália, Dénes Sándor, Nya­­gota János és neje, Papp Péter és Irma, Ughy Ágnes, Llisz­tig Sándor és Margit, Mezey Gyula és neje, Simon Ferenc és neje, Baranyai József, Lengyel Mihály és neje, Bodó Jolán és Juliska, Éliás Rose, Schlesinger Sándor, Gaydos Mihály és neje, Veleczki József és Erzsi. Pendl Lajos és neje, Kocsis Lajos és Anna, Stock József és neje, Vékási István és neje, Szilágyi Dezső és neje, Szabó Marcella és Gizella, Gyetkó Pál, Gaydos Ilonka, Popovich György és neje, Geiger Fred és ne­je, Abjanicj Jack és Mary, Pirint Mihály és Helén, Zelics Miklós és neje, Bartók Joachim, Deker G. és neje, Vizi Josep és Rose, Thoma Konstantin és neje, Üjváry Károly és neje, Kovács Ernő és Mimi, Szilágyi Sándor és neje, Juhász Kati, Lefkovics honfitárs, Szőke Martha, Leiher Elsie, Geregur Sándor és Mariska, Tóth Allen és neje... Az Amerikai Magyar Szó újabb 1000 dollárt utalt át az ár­vízkárosultak részére a Magyar Vöröskereszthez. A gyűjtés tovább folyik. A Bécsi Magyar Kultúr- és Sportegyesület újabb külde­ménye 20 000 schilling. Rosner Árpád, a Londoni Magyar Kultúr Kör Vezetősége nevében ezt írja: „ ... A gyűjtést megindítottuk ... az ügy ér­dekében megtartott mozielőadás is jól sikerült...” Újabb forintokkal tetézte korábbi adományát az USA-ból hazalátogatott Vágó Oszkár és neje, valamint Melhow W. Ja­mes, de elküldte dollárjait Ferenc Joseph, Rapp F., Szentki­rályi Joseph, Kéméry Mikó Berta, Juhos Julius, Dull Júlia, Stanka Steven, Soltész Nick, Lipták G. Béla, Tóth Steven, Somogyi George, s még N. N. jelzéssel is érkezett dollár. Az MVSZ útján Balogh Pál, valamint Miklós György és Etel adományoztak, míg a Hungarotex Vállalat útján Szuper Ste­ven Kanadából küldött dollárokat. Sebestyén M. S. belga frankkal járult az árvízkárok enyhítéséhez, s a szintén Bel­giumban élő Halmschlager S. áldozatkészségéről tanúskodik az a belga frank-küldemény, amit e havi nyugdíjából vont meg magától. Jelentős adományt kaptak a bajba jutottak a három gyermekét egyedül nevelő, Svájcban élő Kucsera Ilo­nától is. A névsorban a július 1—8-ig beérkezett ajándékozók neveit soroltuk, a listát következő lapszámunkban folytatjuk. Ami a pénzbeli segítségen kívül lehetséges: az év végéig vámmen­tesen küldhetnek csomagot a külföldön élő hozzátartozók az igazoltan árvízkárosult rokonaiknak. Vajda Sándor, az ausztriai Magyar Kultúr és Sport Egyesület elnöke átnyújtja a gyűjtés eredményét a Magyarok világszövetsége főtitkár­helyettesének, Czidor Jánosnak. Mellettük Máté János titkár, Steip János főpénztáros, Végh István vezetőségi tag és a Magyarok Világ­szövetsége munkatársa, Lelkes Lajosné (Ifj. Novotta Ferenc felv.) Ismét eljöttek hozzánk Igen, ismét a bécsi honfi­társaink jöttek el hozzánk, és ismét azért, hogy gyűjtésük eredményével támogassák az árvíz sújtotta területen baj­ba jutott embereket. Nemrég írtuk meg, hogy Rossmy Rudolf, a bécsi Ma­gyar Kolónia intéző bizottsá­gának elnöke június 9-én ha­zánkban járt, hogy a Magya­rok Világszövetségén keresz­tül gyorssegélyként a Vörös­­kereszthez juttassa több ausztriai magyar egyesület 30 000 schillinges adományát. Most négyen jöttek el a Magyarok Világszövetségébe — az ausztriai Magyar Kul­túr és Sport Egyesület elnö­ke, Vajda Sándor, titkára, Máté János, főpénztárosa, Steip János, vezetőségi tag­ja, Végh István —, hogy tol­mácsolják a tagság együtt­érzését. De nemcsak szavak­kal. Tettel is. Mert úgy érez­zük, minden schilling: tett. Minden schilling egy-egy tégla egy-egy új ház felépí­téséhez. Jól tudjuk, a tagság önkéntes adományát hozták el honfitársaink, egyszerű dolgozó emberek pénzét, akik 5—10 schillingeket adtak, ki amennyit tudott, de — mint Vajda Sándor mondta — tiszta szívvel adták. 5—10— 20 schillingekből gyűlt össze az az újabb 20 ezer, amelyet átnyújtottak a Magyarok Vi­lágszövetsége főtitkárhelyet­tesének, Czidor Jánosnak, hogy továbbítsa. — Az ausztriai magyarság folyamatos adományainak második részlete ez — mon­dotta Vajda Sándor. — Az elsőt Rossmy Rudolf bará­tunk és honfitársunk hozta el. Ez tehát a második, de nem az utolsó. Az egyéni gyűjtések tovább folynak ez év végéig. Egyébként, hogy az óhazára szakadt termé­szeti csapás milyen mélyen érintette az ausztriai magya­rokat, ezt az árvízkárosultak javára rendezett Collegium Hungaricum-beli előadáson — amelyen budapesti művé­szek léptek fel — lehetett érezni igazán. Az emberek olykor megoszlanak, nem mindenben egységesek, s ez talán természetes is. De most mindenki ott volt, mindenki „le akarta tenni a garast”, annak ellenére, hogy hőség volt, hogy sokan szabadságon voltak, s hogy alig maradt időnk az egész ügy megszer­vezésére. De éppen ezen a hirtelen összehozott, s mégis nagyon jól sikerült előadá­son lehetett felmérni: mi­lyen fontos mindenkinek a szülőhaza. Képek a gazdasági életből Modern gépi vizsgáló berendezésekkel szerelték fel az új miskolci autószervizt. A Fiat-cég komplex szerelő­szalagot fog itt felállítani Shell benzinkút Veszprémben, az országban a hatodik (MTI felv.) HELYREIGAZÍTÁS. Egy réges-régi dokumentumot, eredeti légifelvételt közöltünk 1919. május 1-ről a május 16-i számunkban. Sajnos, az aláírásba hiba csúszott. A felvé­telt Gara Imre készítette és a repülőgépet, amelyről fotóztak, Horváth Mihály tábori pilóta vezette. Gondok és tervek Áldás vagy átok? — a tudomány minden nagy felfedezése után megindul a bölcselők, a lélekbúvárok, a vegyészek és orvosok, hozzátehetném, minden hivatás embereinek elmé­lyült tépelődése. A kérdésre véglegesen és egyértelműen nem lehet válaszolni, mert a korszakos felfedezések, a forradalmi ugrások önmagukban hordozzák mindkét eshetőség csíráját. Végül is az emberektől, a társadalmaktól függ: áldás vagy átok válik-e 'belőle. Az atomhasítás, a lézersugár, az űrrakéta éppúgy bizonyítja ezt, mint a növényvédő szerek vagy hír­közlő eszközök esete. De maradjunk most szorosan a tárgynál, a gépkocsinál. Erre sem lehet egyértelműen válaszolni. A párizsi taxik 1914- ben, a háborúban megmentették Párizst, manapság viszont a gépkocsiáradat lassan megfosztja minden bájától a világ hí­resen szép városait. A gépkocsi a milliós hadseregek fő moz­gatási eszköze a háborúban, de ugyanakkor gyökeresen meg­változtatta az emberi életformát, közelebb hozta egymáshoz a népeket, a világ megismerésének új távlatait nyitotta meg száz és száz milliók előtt. A nyári hónapokban Európa — ma­radjunk most csak a mi kontinensünknél — guruló földrész­­szé válik, a főútvonalakon végeláthatatlan folyamban áram­lik az emberek, az áruk, s bizonyára az eszmék cseréje kelet­­nyugati és észak—déli irányban egyaránt. De a gépkocsi nem­csak a közlekedést forradalmasította, ami nyelvtanilag is csaknem azonos a közeledéssel, hanem az emberek település­viszonyait is. A gépkocsi következménye a nagyvárosok lé­­lekszámának csökkenése és a suburb-ök, a szatellita kertváro­sok kialakulása, minden gazdasági, társadalmi, politikai ki­hatással egyetemben. Ugyanakkor a gépkocsi táplálja az el­lentétes irányzatot is, a megapoliszok, az 50—60 milliós óriás városok kialakulásának folyamatát. Az ellentéteket még foly­tathatnánk, hiszen a gépkocsi telepítette négy kerékre a csa­ládi otthonokat, és hozta létre a mozgó lakások társadalmát, s ezzel az életformák új dimenzióját nyitotta meg korunk és a jövő társadalma előtt. S hadd tegyem még hozzá, az auto­mobil szabadította ki az embert a kőrengetegek fogságából, és vezette vissza a természethez, tárta fel előtte a csendes folyópartok nyugalmát, az erdők és hegyek fenséges magá­nyát. Mindez az áldás címszó alá kerülne. Csakhogy az sem vi­tatható: a gépkocsi nem egyszerűen forradalmasította az élet­formát, hanem mind tömegesebb megjelenésével torzította is. Az iparilag legfejlettebb országokban a gépkocsi lassan maga alá szorítja az embert. Frederico Fellini „Nyolc és fél” című filmjének indító jelenete, a közlekedési dugóban rekedt em­ber döbbenetes tehetetlensége drámaian villantotta fel az új szabadság túlfejlesztésével születő új rabságot. A gépkocsi új, állandó stresselemet vitt mind a vezetők, mind a gyalogjárók életébe, új idegrendszeri megbetegedéseknek vált forrásává, ma már a nagyvárosokban a közlekedésnek nem fő segítője, hanem inkább fő akadálya. A levegő aggasztó szennyezésévei létrehozta a hírhedt Los Angeles-i smog-ot. Nincs messze az idő, amikor a városok belső területéről kénytelen, kelletlen, kitiltják a gépkocsit. A motoros életforma bizonyult eddig a legnagyobb természetátalakító’ erőnek, az autósztrádák és a hosszabb-rövidebb mellékútvonalak szürke szalagjai egyre növekvő mennyiségben nyelik el a termőföldet, s a motor hozta létre a kor legtenmészetesúfítóbb építményét, a ben­­zinállomáist. Mindezek mérlegelése után tovább lehet vitatkozni az ál­dás vagy átok körül, mindkettő mellett számos érv szól. De nem lehet vitatkozni, hogy a gépkocsi a kor elválaszthatat­lan tartozéka, az élet és az életforma szerves része. A világirányzatnak megfelelően hazánkban is gyors ütem­ben nő a gépkocsik száma. A jelenlegi és a várható helyzetet széles körben tanulmányozzák. Az Országos Tervhivatal a különböző tárcákkal együttmű­ködve elkészítette a gépkocsiállomány bővítésének, a kocsik jobb kiszolgálásának, a közutak fejlesztésének ötéves tervét. A terv fő célja, hogy hazánkban a gépkocsiállomány je­lentősen bővüljön, s lényegében megteremtődjék az összhang a forgalomban levő gépkocsik, és az ellátásukhoz szükséges feltételek között. A lakosság tulajdonában levő gépkocsik szá­ma az 1957. évi négyezerről ez év végére mintegy 200 ezerre nő, e jelentős fejlődés ellenére a személygépkocsi-állomány az igényekhez viszonyítva elmaradt. A múlt év végén 75 ezer olyan igénylő várt gépkocsira, aki részben vagy teljesen ki is fizette az árát. A negyedik ötéves terv időszakában mintegy 340 ezer személygépkocsit szerzünk be, ily módon is azon­ban csak az ötéves tervidőszak második felében kerül egyen­súlyba a kínálat a kereslettel. Mindenekelőtt az olcsóbbak, a 60 ezer forint alatti kocsik iránt nagy az igény. A KGST-or­­szágok tervhivatalaival folyamatban levő kétoldalú terv­egyeztetéseknél eddig több mint 300 ezer személygépkocsi im­portját tárgyalták meg. Kooperációs megállapodások nyomán még további járműveket szerezhetünk be szocialista orszá­gokból, de nem kis mennyiségben importálunk gépkocsikat tőkésországokból is. A gépkocsik üzemeltetését szolgáló ágazatok a mai szint­jükön nem lennének alkalmasak a nagyobb hazai gépkocsi­­park és az idegenforgalom nyomán csaknem évi másfél mil­lióra növekvő külföldi gépkocsik ellátására, forgalmának le­bonyolítására. Fejleszteni kell többek között a gépkoosinke­­reskedelmet, s javítani a pótalkatrész-ellátást. A kereske­delmi hálózat fejlesztésére és a készletek feltöltésére öt év alatt mintegy 2,5 milliárd forintot fordítanak. A következő öt évben oly mértékben növelik az üzem­­anyagtöltő-állomások hálózatát, hogy kielégíthessék az igé­nyeket. Az autószerviz- és javítóhálózat is meglehetősen el­maradott. Az autófenntartó ipar kapaaitása most évi 4 millió munkaórával kisebb, mint amennyire szükség lenne. A kö­vetkező öt évben e vállalatok fejlesztésére több mint 2 mil­liárd forintot költenek, s mintegy évi 20 millió órai munká­val többet tudnak majd végezni, mint most, így a megnö­vekvő gépkocsiparkot is el tudják látni. Egy kormányhatáro­zat nyomán a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium kidol­gozta a gépkocsikarbantartó- és javító hálózat fejlesztésének 1971—75. évre szóló tervét. E szerint a tervidőszak végéig az ország valamennyi nagyobb településén korszerű szervizt hoznak létre. Az egyik legnagyobb feladat az országos és a helyi közút­hálózat fejlesztése. A negyedik ötéves tervidőszakban az or­szágos úthálózatból több mint 2000 kilométeres szakaszt kor­szerűsítenek, mindenekelőtt a nagy forgalmú főutakon, más­részt a jelentősebb autóbuszforgalmat lebonyolító alsóbb rendű vonalakon. A vidéki városokban mintegy 260 kilomé­ternyi utat építenek ki, és 1200 kilométert korszerűsítenek; a fővárosban az országos főutak bevezető szakaszainak, va­lamint számos forgalmi csomópontnak az átépítése is indo­kolt. összegezve: az automobilizmusra, a várható 600 000 gépko­csi üzemeltetésére a negyedik ötéves tervben minden eddigi­nél nagyobb összeget, több mint 40 milliárd forintot költenek. Pethő Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents