Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-05 / 7. szám
•• 48. Legyen kereszteshad! Elsoroltuk immár azokat a legfontosabb okokat és körülményeket, amelyek Mátyás király halála után a központosított hatalom bukását előidézték, s éppen akkor, amikor a külső veszély fokozódott, az országot a rendi anarchia zűrzavarába taszították. Vegyük most már sorra ennek az anarchiának egyes állomásait, A főúri párt és a köznemesi vezetők közötti harcban a királyi hatalom fokozatosan felmorzsolódott. A köznemesi vezetők ugyan ismételten felvetették a királyi birtoknak, és az uralkodói jövedelmeknek a helyreállítását, az országgyűlések újra és újra kimondták az ország védelmének, a végvárak fenntartásának, a katonák zsoldfizetésének fontosságát, de gyakorlatilag nem történt semmi. Ellenkezőleg: mindezeket a kötelezettségeket a királyra hárították, de ugyanakkor elvették tőle még a maradék lehetőségeket is, hogy tehessen valamit. A hadiadót a nagyurak, a bandériumok fenntartása címén lefoglalták, de bandériumaikat a török helyett egymás ellen használták fel. Mind több török portyázó csapatnak sikerült átsiklania a védelmi övezeten, majd a XVI. század húszas éveinek elején a határvédelmi rendszer teljesen felbomlott, a kulcsfontosságú őrhelyek sorra elvesztek. Korábban szóltunk már a külpolitikai helyzetről, amely úgyszintén kedvezőtlenül alakult. De tovább súlyosbította, hogy a magyarországi rendek igényt emeltek a beleszólásra. Minden rendi államban vita tárgya, hogy a külügyek intézése mennyire a király joga, és mennyiben szólhatnak bele a rendek. Balszerencsére a magyar rendek elérték, hogy beleszólhassanak, s ezzel az amúgy sem kedvező helyzetet tovább rontsák. Ijesztő tájékozatlanságnak és hozzá nem értésnek adták tanújelét: nagyhatalmi ábrándokban ringatóztak, miközben még egy rendes hadsereget se tudtak megszervezni, s elherdálták azt is, ami megvolt. Példák: követelték, hogy a király szerezze vissza Mátyás elvesztett hódításait; szerezze vissza Bécset, amelyet a Habsburgok Mátyás halála után tüstént elfoglaltak; vegyen hűbéresküt Szilézia rendjeitől, ráadásul ne csak a személyére, vagy a cseh koronára, hanem a magyar államra és koronára! Nevetségesen csekély valóságérzékről és diplomáciai hozzáértésről tanúskodnak ezek a kívánságok. Ugyanakkor pár ezer forintos segélyért kilincseltek Rómában és Velencében. Nem figyeltek fel az Európában lezajló változásokra, és még saját követeiket is megcáfolták, amikor az adott utasításokkal ellentétes szerződéseket kötöttek idehaza. Az eredmény részint az lett, hogy a magyar állam az európai politika perifériájára szorult, részint az, hogy Ulászló, különböző szerződések révén, a Habsburgok járszalagjára került. Mindez együttesen nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kormányzat, némi vonakodás után, beleegyezett a keresztes hadjárat meghirdetésébe. 1514-ben, Bakócz Tamás esztergomi érsek, pápai felhatalmazás alapján, keresztes hadjáratot hirdetett a török ellen és toborzást indított a parasztok között. A nemesek egy részének ellenkezése, hogy a parasztokat felfegyverezzék, nem volt indokolatlan: féltek. A jobbágyság helyzete, mint azt már elmondottuk, Mátyás király alatt sem volt könnyű, de a rend és jogbiztonság, valamint Mátyásnak az a törekvése, hogy ne engedje fizetésképtelenné nyomorítani az adóalanyokat, nyugalomban tartotta a jobbágytömegeket, elcsöndesítette az elégedetlenkedő hangokat. De Mátyás után a jobbágyok helyzete súlyosbodott. A Hunyadiak védelmezték a jobbágyok szabad költözési jogát, noha időnként, de csak időlegesen, felfüggesztették. Később azonban már maradéktalanul érvényesült a bárók és földesurak önkénye: erővel tartották vissza a költözni akaró jobbágyaikat, vagy hurcolták el őket más földjéről. Ebben a korban jelenik meg jogkorlátozó értelemben a paraszti állapot (rusticitas) fogalma. Ezt követte a szolga (servus) név, és a szolgálati állapot (servilis conditio) megjelölése a jogalkotásban. Végezetül ugyancsak említettük már, hogy fokozatosan kiterjesztették a kilenced-fizetés terhét, míg végül csak a kőfallal körülvett városok lakosainak földje maradt adómentes, de bérleteik még nekik sem. Az országgyűlések megtiltották az állatok külföldre hajtását, de a főurak felmentést kaptak. Ez tönkretette a mezővárosok állattenyésztő rétegét, zsellérsorba taszította a paraszti állattenyésztőket, pásztorokat, hajtókát. Mindezek a körülmények a XV. század végétől kezdve, hirtelen kiélezték a falun az antifeudális harcot. Mátyás halála után, egyre-másra lángoltak fel a parasztság helyi megmozdulásai. Az államhatalomnak már nem volt ereje hozzá, hogy megfékezze őket. A megmozdulások pedig sokasodtak. A székelyek például 1506-ban keltek fel, mert megsemmisítették adózási kiváltságaikat. A végvárakból kellett nagyobb erőket elvonni leverésükre. A déli területeken a katolikus egyház a más vallású, többnyire román és szerb lakosságot is adófizetésre akarta kényszeríteni. Megmozdultak a bányászok is, 1492-ben és 98-ban a Máramaros megyei sóbányászok lázadtak fel. Mindezek csupán példák, amelyeket még szaporítani lehetne. Ilyen körülmények között került sor a keresztes had meghirdetésére, amelyet elsősorban az egyházi erők támogattak, s a világi földesurak jó része ellenzett. Részben pápai behatásra azonban nyíltan megakadályozni nem tudott. Mégis sokan, egyszerűen nem engedték el jobbágyaikat a hadba, vagy ha igen, otthon maradt családtagjaikat kötelezték, hogy az eltávozott munkáját is végezzék el. Mindez együttesen közrejátszott, hogy a Pest alatt összegyülekező keresztes had antifeudális haderővé alakult át. Ráadásul a főurak közül senki sem állt a sereg élére: részint egymástól tartottak, részint lenézték a feladatot, részint még mindig nem ismerték fel a török nyomás valóságos méreteit, s némelyek inkább egyezséget kerestek a törökkel. így lett a sereg vezére egy székely tiszt, aki a végeken már bebizonyította személyes vitézségét: Dózsa György. Alvezére, és egyben ideológusa: Mészáros Lőrinc pap. De a sereg, amikor az ellentétek az elnyomók és elnyomottak között már elviselhetetlenné fokozódtak, nem a török, hanem az urak ellen indult meg... B P. (Következik: Nagy csodajel) FESTŐMŰVÉSZ, KISVÁROSBAN (A fényképész azt mondja: „Barátságos arcot kérek!” ö, a művész, mit mondhatna, így, fölszólító módban, a tájnak, a hegynek, a folyónak, az erdőnek, a tanyának? Talán éppen ellenkezőjét, mint amit a fotós: „Barátságtalan arcot kérek!” Olyan arcot, te táj, te hegy, te folyó, te erdő, te tanya, amilyent az Embernek mutatsz, aki küszködik véled, miközben saját képére formálva legyőz.) — Miért ilyen komorak a képei? — Inkább komolyak. — Nyugalmat sugárzók. — Inkább egyensúlyt. A hegy és a víz, az ég és a föld, az épület és a táj, az erdő és a mező egyensúlyát. Az erők egyensúlyát. A természet és az ember egyensúlyát. (Tokaji, tiszacsegei tájak. Sötétes, tompa színek: okker, fekete, barna, mély-sötétzöld. Csak az egyik csegei képen győzte le a lenyugvó nap megföstötte felhők bíbora a Bíró Ferenc művészi világát uraló színeket. Tucatnyi kép a hajdúböszörményi művelődési ház klubtermének a falán. De egyik témája se innen, Böszörményből való. A művészt a távoli táj ihleti, itthon „csak” alkot.) — Mi az, ami Böszörményhez köti? — Nem tudom ... őszintén szólva, ezen még nem gondolkodtam. — Gondolkodjék, kérem, most hangosan. — Nem tudom... Talán egy történelmi analógiával érthetőbb volna... A hajdúk annak idején nem itt. Böszörményben, hanem Tokajban lettek hajdúkká... A tokaji művésztelepen most szerveződik- egy hajdúsági csoport... A böszörményi emberektől, a barátaimtól kapom a művészi töltést, ott, Tokajban szerzem a motívumokat, aztán idehaza realizálódik mindez képpé. (Ha nem művész, akkor rajztanár. A böszörményi általános iskola nevelői szobájában, a tanrenden ott a neve a keskeny rovatokban. Több osztályban is tanít. Nyolctól tízig vagy tizenegytől egyig. Pöttöm lurkóknak, dörmögő hangú kamaszoknak magyarázza, mutatja, hogyan lehet ezt a háromdimenziós, ezerszínű világot a rajzlap kétkiterjedésű síkján, a feketével és a fehérrel, vagy a paletta néhány színével rögzíteni, ábrázolni. „Iskolája" van az iskolában. Nemcsak tanítványai vannak, hanem növendékei is.) — Kit tart a legtehetségesebbnek közülük? — Azt, aki jószerivel még nem is tanítványom. Ügy értem, még nem jár iskolába. De valóban csodálatos tehetség. — Csodagyerek? — Nem hiszek a csodagyerekekben. Nem, nem csodagyerek. De már önállóan lát. Egyénien. És le is tudja rajzolni, amit lát, úgy, ahogyan látja. — Vezetés nélkül is tudná? Ügy értem, szakirányítás nélkül? — Nem hiszem. A tehetséget csiszolni kell, mint a drágakövet. Akadt a gyerekek között olyan, akiről csak néhány évnyi iskolai gyakorlat után derült ki, hogy van benne valami. De hiszen nem is az a fontos az én munkámban, az iskoláiban, hogy művészeket fedezzek föl vagy neveljek ... Nem ez a legfontosabb . . Hanem az, hogy észrevegyék már gyermekkorukban és később is a szépet. Az emberben, a természetben, a művészetben. (A művelődési házbeli kis tárlaton a képeknek nincsen címük. Nem feledékenység vagy hanyagság az oka. Bíró Ferenc azt szeretné, ha közönsége nem egy-két címet jegyezne meg, hanem magára a műre emlékeznék. A művekre. Amelyeknek a modelljeit hiába is szólítaná föl, hogy „Barátságos arcot kérek!" A viszonyok a művészetben fordítottak: az alkotónak kell barátsággal és megértéssel fordulnia alkotása tárgya felé, hogy az megnyíljon és valljon önmagáról.) — Lehet-e nyugalmasan alkotni itt, a kisvárosban? — Az alkotás sohasem nyugalmas. De ha úgy érti, hogy jól érzem-e magam Böszörményben, akkor a válaszom: igen. Ha lehetőségünk van arra, hogy figyelemmel kísérjük, mi történik a művészeti életben, ha sikerül táv-kapcsolatot teremteni a fővárossal és más kulturális gócokkal, akkor föltétlenül. — Igen, igen, de ott az a „ha”... — Tíz éven át, nyugodtan állíthatom, sikerült. És nemcsak nekem. Négyen élünk itt, festők. — Ennek is van hagyománya? — Igen, ha nem is olyan régi, XVII. századi, mint a hajdú-hagyományoknak. A század első harmadában itt élt Káplár Miklós, az alföldi táj, a pásztorélet sajátos képi világának megteremtője és vele együtt több jelentős művész. Tavaly ötödször nyitotta meg kapuját a városban a hajdúsági művésztelep, három héten át húsz képzőművész dolgozott itt a városi tanács vendégeként. Köztük osztják ki évente a Káplár Miklós bronzérmet, ötévenként az ezüstérmet és tízévenként az aranyérmet. — Ez az a bizonyos kapcsolat? — Ez is. És még inkább az lesz, ha megnyílik a város egyik népi műemlék házában az állandó alkotóház. Tanítványok, közönség, művészbarátok társasága — kell-e ennél több? (A város egyik újdonatúj házának legfelső emelete: a négy művész közös műterme. Bíró Ferenc lakása már kevésbé megejtő házban van. Két szoba mindössze, az egyiken öccsével — ugyancsak festő — osztozik. A másik, a nagyobb, csak a müveké. A Tokaj A művész fal, az asztal, a székek, a szekrény, a padló vásznakkal, mappákkal zsúfolt. Mint a bibliabeli fáraó magtára, amelybe a hét kövér esztendő termését gyűjtötték. Ez azonban nem ilyen magtár. Bíró Ferencet nem fenyegeti a hét szűk esztendő.) A riportot írta, a felvételeket készítette: Garami László Falu. LENT: Tiszacsegei táj EXPORT IMPORT BODOLAY TELEF0NE.2-4(m Tokaji aszú Tokaji szamorodni édes Tokaji szamorodni száraz Badacsonyi kéknyelű Badacsonyi szürkebarát Egri bikavér Pecsétes barackpálinka Pecsétes szilvapólinka Hubertus Baracklikőr és még számos kiváló minőségű magyar bor és szeszesital különlegesség Brazíliában mr* v «#
