Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-22 / 4. szám
9 SZŐNYI OLQA AMERIKAI ÚTJÁRÓL Néhány napja érkezett haza bostoni vendégfellépéséről. Találkozásunkat s beszélgetésünket az operaházi társalgóban két próba közé szorította be a zene szigorú múzsája. Nem most lépett fel először az Egyesült Államokban. 1967-ben ugyancsak a Kékszakállú Juditját énekelte, de hogy erre a szereplésre mi módon került sor, azt véletlenül egy mellékmondatból tudom meg. Ahogy egyébként csak sablonos filmekben fordul elő: a primadonna megbetegedett s ő telefonhívásra három napon belül utazott ki. Arra a megjegyzésemre, hogy ez bravúros teljesítmény, s kérdésemre, hogy sikere volt-e, összevonja szemöldkét. Nincs ínyére a kérdés. Tulajdonképpen igaza van. A válasz nyilvánvaló. 67-ben más helyett volt Judit, véletlenül ugrott be s az eredmény: hogy most nem véletlenül ment, hanem visszahívták, őt akarták, az ő Juditját. önmagáról azonban gyorsan s határozottan a bostoni operaházra tereli a szót. — Nagyszerű embereket ismertem meg. A színházat vezető két nő: Ruth Mac Kaye intendáns és Sarah Caldwell személyében. Sarah Caldwell a bostoni operaház igazgatója és rendezője, azonkívül az egész bostoni zenei élet lelke. Az a törekvése, hogy ne csak az ötven éve kialakult kötelező operaházi repertoárt ismételje, hanem minden évben valami újat nyújtson. A nagy művészek igazságkereső alkotásvágya fűti. A világ zeneirodalmának forradalmian újat hozó nagy értékeiből válogat. Ezúttal a három színpadi Bartók-mű került nála bemutatásra. Az előadást a magyar származású Kulka János vezényelte, a wuperthali operaház főzeneigazgatója. De a nem magyarokról is szólnom kell: Partnerem, akivel már 67-ben is együtt énekeltem, a kiváló holland származású baritonista, Gustav Hoockman volt. Ami pedig a zenekart s a vele való együttműködés gyönyörűségét illeti, azt hiszem elég, ha annyit mondok: a bostoni filharmonikusok. Egyenletesen, dallamosan beszél, mint akinek a hang és a szó lételeme és megszokta, hogy esztétikailag rendet tartson benne. De ehhez a tudatossághoz tartozik az is, hogy időnként az órájára pillant. Még van egy kis ideje, azonban most sem magáról, hanem a műről beSzönyi Olga, mint Judit szél. Persze, ez tulajdonképpen annyi, mintha önmagáról beszélne. Hiszen a művel kell azonosulnia. Azzal a művel, amely „harc és látomás, jeges fegyelem és démoni láng, havasok és tűzhányók” — mint Szabolcsi Bence írja. — Nem ismerek izgatóbb élményt, mint Judit szerepével, Bartók zenéjével egygyé válni. A bostoni előadás absztrakt díszletei is azt a célt szolgálták, hogy a zene érvényesüljön, amelynek valóban semmilyen látványosságra, semmilyen külső támaszra nincs szüksége, hogy az emberek leikébe hatoljon. Amikor unszolásomra mégis egy személyes emléket idéz, hangja, arckifejezése csupa önirónia. — Mondom, minden külső eszköz felesleges ahhoz, hogy az ember ebbe a műbe beleélje magát. Ahhoz, hogy például én Judit szerepében félelmet erezzek. A zene szuggesztivitása folytán félek, borzongok, tele vagyok szorongással, amint ajtóról ajtóra barangolok a Kékszakállú várában az utolsó ajtó felé. Ebben az előadásban azonban volt egy nagyon meredek, nagyos keskeny, korlát nélküli lépcső, amelyen át a sötét várba kellett lépnem. Ráadásul a kapu felől az egyetlen fénysáv úgy szűrődött be, hogy erre a meredek lépcsőre minden lépésnél magam vetettem árnyékot. Így hát — noha a belső átélés folytán ilyen külső hatásra nem volt szükség —, ezúttal valóban féltem. És amikor a Kékszakállú azt mondta: „Judit, jössz-e még utánam?" — bevallom, egy pillanatra bizonytalanság fogott el. A mosoly, az öngúny eltű(Vámos László felvétele) nik az arcáról, feszült komolysággal mondja: — De persze mentem. Mentem, mert már nem számított a lépcső, csak az számított, hogy a Kékszakállú hív, a zene hív. Aztán visszavált a finoman humorizáló hangnemre. — Egyébként az enyhe tériszony nem a színház, a rendező hibája, hanem az enyém. Holland partnerem, aki valamikor hajóskapitány volt, bizonyára nem félt a lépcsőn. Ismét az órájára néz, felugrik, a próba kezdetéig öt perce van csupán. Azt, hogy további meghívásokat hozott a tarsolyában — júliusban a chicagói szimfonikusokkal lép fel a Kékszakállú koncertszerű előadásán, decemberben New Yorkban négy hangversenyt ad —, később mástól tudom meg. ö, miközben sietve belebújik a kabátjába, ennyit mond búcsúzóul: — Valamit elfelejtettem, pedig nagyon fontos. Gustav Hoockman magyarul énekelte a Kékszakállút. Sarah Caldwell színházában ugyanis minden operát keletkezése, szülőhazája nyelvén, a mű anyanyelvén adnak elő. Valóban tiszteletre méltó s mélységes humanizmust tükröző törekvés. És különösen illik Bartók művéhez, s Bartókhoz, aki azt mondta: „Az én igazi vezéreszmém...: a népek testvérré válásának eszméje... Ezt az eszmét igyekszem — amenynyire erőmtől telik — szolgálni zenémben.” Soós Magda Ő2V£(7Y£A/é L~ PÁRIZSI BESZÉLGETÉS KÁLMÁN IMRÉNÉVEL Párizs, Rue de Boccador 24. Ebben a palotában tölt évente néhány hetet az örökifjú Vera Kálmán, az „operettkirály”, Kálmán Imre özvegye. Csak néhány hetet, mert járja a világot, Amerikától Svédországig, Budapesttől Athénig, mindenütt ott van, ahol Kálmánzenét játszanak. Kedves meghívásának tettünk eleget: menjünk el szalonjába egy csésze teára. Magyarul üdvözli vendégeit és beszélgetésünket végig hazánk nyelvén folytatjuk. Nemcsak ő tud magyarul — orosz származású, 18 éves korában Bécsben ismerkedett meg az akkor már világhirű Kálmán Imrével —, gyermekei is jól beszélik a nyelvet. — Imruska ragaszkodott hozzá, hogy valamennyien megtanuljunk magyarul, és amikor Lehár Ferenc, Molnár Ferenc, majd Hollywoodban a már híres magyar filmesek otthonunkban jártak, a társalgási nyelv szigorúan a magyar volt. Ha férjemet bárhol a világon megkérdezték, hogy milyen nemzetiségű, ő mindig büszkén vallotta magát magyarnak, és ilyenkor, elbeszéléseiben szülőfaluja, Siófok megszépült, világhírű üdülőváros lett. Nagyot is nézne Imruskám most, ha újra látná Siófokot, a gyönyörű balatoni üdülőhelyet, ahol két évvel ezelőtt megnéztem a szülőházát és a parkban felállított, nagyon szép emlékszobrát. Vera Kálmán lakásában minden a férjre emlékeztet. Kálmán-portrék, fotók a mester valamennyi korszakából. Emeletes gardrob-Az utolsó felvétel Kálmán Imréről Párizsban készült, 1953-ban, néhány héttel halála előtt. A képen: az egyetlen még élő Kálmán-testvér, Rózstka, aki ma is Budapesten él szekrényében valóságos Kálmán-kismúzeum. Nagyon büszke arra, hogy bécsi otthonukban George Gershwin maga játszotta a Kék rapszódiát és a Bösendorferen négykezest a két világnagyság, Lehár és Kálmán. A három Kálmán-gyerekre terlődík a szó. — Károly, a legidősebb Münchenben él, karmester. Nem, ő nem operettmuzsikus, komoly zenét ír, miként azt világéletében édesapja is szeretett volna. Lili Rómában festőművésznő, Yvonne amerikai férjével járja a világot. Sajnos nagyon ritkán találkozom gyermekeimmel, élik a maguk életét. Vera Kálmán egyetlen célnak szenteli életét, Kálmán Imre emlékének, muzsikája további népszerűsítésének. Amikor 1953-ban, az Amerikából való visszatértük után Kálmán Imre párizsi otthonában elhunyt, a feleség kivívta, hogy férjét abban a városban helyezzék örök nyugovóra, ahol legnagyobb sikereit alkotta, Bécsben. A Hofburgban pedig ma is tízezrek látogatják a Kálmán-emlékszobát. Budapesten 1967 őszén leplezték le a Belvárosban a márvány emléktáblát, amely az azóta róla elnevezett utcában hirdeti a magyar operettkirály halhatatlanságát. Vera Kálmán könyvet írt, lemezt adott ki, mindkettő nagy siker lett, mert már a cím is vonzotta az embereket: „Életem Kálmán Imrével, az operettkirálylyal”. A Kálmán-muzsika új reneszánszáról beszél. — Most kaptam meghívást Stockholmba, ahol az operaház bemutatja a Csárdáskirálynőt, majd a társulat Göteborgban és Oslóban is fellép. Bécsben új szereposztásban és felújításba kerül előadásra a „Farsangi tündér”. Münchenben, Frankfurtban és Kölnben, valamint Kelet-Berlinben készülnek a Marica grófnő és a Csárdáskirálynő felújítására, Zürichben és Bázelben pedig a Cigányprímás és az Ördöglovas kerül bemutatásra. Örömmel kaptam a hírt Budapestről, hogy a Fővárosi Operettszínház még az idén tavasszal felújítja a Csárdáskirálynőt, amelyet Magyarországon már több mint ezerszer játszottak, és a darabbal az idén nyugat-németországi, jövőre pedig amerikai—kanadai turnéra indulnak. Erre már hivatalosan meg is hívtak. Végül a nagy hanglemezgyár, az Elektrola felkérésére, újabb Kálmán-lemez készül. Szövegét én állítottam össze és én mondom el. Még egy, amire igazán büszke vagyok: a francia színes televízió első adásnapján az első zenei műsor a Csárdáskirálynő volt. Aztán: a napokban jelentkezett Gyarmathy Mihály, a híres Folies Bergeres vezetője és közölte, hogy legközelebbi műsorába egy Kálmán-blokkot iktat be. Vera Kálmán állandó kapcsolatot tart Magyarországgal, elsősorban a Budapesten élő, egyetlen Kálmán-testvérrel, Rózsikával. Honthy Hanna, Latabár Kálmán és a Kálmán-operettek magyar főszereplői mindig szívesen látott vendégei, ha Párizsba érkeznek. Jelenleg a városi rangra emelkedett Siófok tanácsával tárgyal. Minden segítséget meg akar adni az 1970-ben megnyitásra kerülő siófoki múzeum Kálmán szobája részére. A gyermekkori zongora is, Kálmán Imre első zongorája, amelyen a Tatárjárást komponálta, már Siófokon van. És Vera Kálmán nagyon szeretné, ha a siófoki Kálmán-színpad a nyári hónapokban operett programjával és könnyűzenei műsoraival legalább olyan világhírnévre tenne szert, mint a bregenzi, vagy a koblenzi színpadok. Vándor Pál Vera Kálmán Budapesten, 1967 ószén a Kálmán Imre utca ünnepélyes avatásán Honthy Hannával, Barabás Sárival és a Fővárosi Operettszfnház vezetőivel c huvtika uicut — á j bemutató előtt ECK IMRE TAPASZTALATAIRÓL TERVEIRŐL szakállú herceg vára — női főszerepet Szőnyi Olga, a budapesti Operaház művésznője énekelte — és a két balett. — Hogyan fogadta az amerikai közönség a magyar művészek bemutakozását? — Számunkra rendkívül érdekes volt a nézőközönség és természetesen a kritika reagálása. A közönségnek tetszett A fából faragott királyfi meseszerűsége, me’odikusabb zenéje, egy-egy újszerű táncmegoldást nagy tapssal fogadtak. A kritikák azonban nem voltak ilyen elnézőek. Bartóknak ezt a művét elavultnak tartják, zenéjét is, cselekményét is. A csodálatos mandarint jól ismerik az Egyesült Államokban is, hiszen bemutatta a Joffre balett- és pantomimegyüttes is. A kritikák úgy értékelték, hogy a Pécsi Balett előadásában A csodálatos mandarinnak a klasszikus balett elemein alapuló modern tolmácsolása, hiteles és művészi. — Végül is Eck Imre sikeresnek tartja a Pécsi Balett amerikai bemutatkozását? — Már az a tény is nagyon jelentős, hogy magyar balettegyüttes szerepelt az egyik legrangosabb egyesült államokbeli operában. Sarah Caldwell, a bostoni Opera művészeti igazgatója — ő szerződtetett bennünket — elmondotta: akivel a New York Times két és félhasábos kritikában foglalkozik — már pedig a Pécsi Balett fellépéseiről ennyit írt — az Amerikában befutott ember. Eck Imre elfoglalt művész. Alighogy hazaérkezett máris újabb nagyszabású feladat előtt áll. Az Operaházban április 6-án mutatják be Henze német zeneszerző Sellő (Ondine) című háromfelvonásos balettjét, amelynek koreográfiáját Eck Imre készítette. Ebben a mesebalettban a magyar balettművészet kiválóságai táncolják a főszerepeket. Ugyanezt a balettet tűzte műsorára a belgrádi Nemzeti Színház is, ahol a táncok betanítását szintén a neves fiatal magyar koreográfus művész vállalta. Potoczky Júlia A Pécsi Balett ifjú művészeinek, kísérletező új iskolát teremtő modern balettjeiknek híre sokfelé eljutott a nagyvilágba. Legutóbb Bostonban jártak, az ottani operában három estén táncolták A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarin című balett-pantomimot. — Azt hiszem nyugodtan elmondhatom: magyar premier volt Bostonban — nyilatkozta hazatérése után Eck Imre, a balettegyüttes vezetője és koreográfusa. — Első ízben került sor arra, hogy Amerikában egy műsorban szerepelt Bartók három egyfelvonásosa. A kék4 A Pécsi Balett művészei ” Bostonban
