Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-03 / 3. szám
A MALÉV és a SABENA belga légitársaság vezetői megállapodtak abban, hogy közösen közvetlen légi összeköttetést teremtenek Budapest és Tokió között. Július elsejétől kezdve Budapest és Tokió között az út egy részét a MALÉV, másik részét a SABENA gépei bonyolítják le. Dr. Balogh Jolán, a művészettörténeti tudományok doktora a Herder-díj idei magyar kitüntetettje. A díjat tavasszal a bécsi egyetemen adják át. 100 évvel ezelőtt fedezte fel dr. László Elek körzeti orvos a Gyopáros-tó vizének gyógyító hatását. A közelmúltban új kutat fúrtak Gyopároson, amelyből 90-fokos termálvíz tört fel. Az új, bővizű kút hasznosítására újabb gyógymedencét építenek. A fürdő centenáriuma évében emléket állítanak dr. László Eleknek, s 120 személyes mikrohotel építését kezdik meg. ifi W A chilei egyetem mezőgazdasági kara hallgatóinak 11 tagú csoportja tartózkodott Budapesten a Kertészeti Egyetem meghívására. A vendégek az egyetem szervezeti felépítését tanulmányozták és termelőszövetkezeteket látogattak meg. A Magyar Hírlapban olvastuk: dr. Lányi Vera magyar kutató híradása szerint az északamerikai Oberlin egyetemi városka múzeumába került egy nagy értékű, magyar vonatkozású műtárgy: Bakócz Tamás, 1521-ben meghalt esztergomi érseknek aranybrokát szövésű, bársonypluviáléja (szó szerint: esőköpenye). A hatalmas, elnyújtott, félkör alakú palást vállszélessége 3 méter, hossza másfél méter. Ezüstkapcsok fogják össze. Vörös bársony alapját aranyhímzésű gránátalmák, szegfűk és más virágminták díszítik. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia tagjává választotta Fonó Albert professzort, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, a MTESZ központi asztronautikai szakosztályának elnökét. Ennek az akadémiának, amelyet egyébként néhány éve a magyar származású Kármán Tódor alapított, rendeltetése az űrkutatással kapcsolatos elvi tudományos kérdések tisztázása. Az Air India légitársaság részére készített tízperces reklámfilmet Jankovics Marcell és Richly György, a Pannónia-filmstúdió két fiatal rendezője. Előzőleg harmincezer kilométert repültek a társaság gépein. A legnagyobb indiai légitársaság első ízben készíttette reklámfilmjét szocialista országban. Az amerikai Hilton International Coval szerződést kötött egy „Budapest Hilton” szálló létesítésére. A szálloda a Várban, a Mátyástemplom szomszédságában épül: 250 szobája, s ennek megfelelően több társashelyisége, étterme lesz. A szerződés szerint a „Budapest A galopp versenylovaink az 1968. évben 88 100 nyugatnémet márkát és 216 500 osztrák schillinget nyertek díjakban. Az elmúlt évek eredményei egy állandóan felfelé ívelő görbét mutatnak. Újjáépítették és a legújabb követelményeknek megfelelően átszervezték az alagi sport-Köpeczi Béla egyetemi tanár, az Akadémia levelezőtagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese január 22-én előadást tartott a párizsi Magyar Intézetben a Magyarországon folyó esztétikai vitákról. Az előadást, amelynél Jean Ferrot professzor, a Sorbonne finnugor intézetének igazgatója elnökölt, élénk vita követte. Az előadáson jelen volt a francia irodalmi és egyetemi élet számos képviselője és Mód Péter, párizsi nagykövetünk is. Magyar filmnapokat rendeznek — első ízben — április 30. és május 2. között Japánban. A három bemutatóra kerülő magyar film: Bacsó Péter: Nyár a hegyen, Jancsó Miklós: Csillagosok, katonák és Kósa Ferenc: Tízezer nap című műve. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége két nyelven adja ki azt a rendkívül érdekes bosnyák és sokác népköltészeti gyűjteményt, amelyet 1884—1886-ig Pécsett gyűjtött Nikola Tordinac boszniai pap. A gyűjtemény kéziratát a zágrábi múzeum őrzi, fotókópiái a közelmúltban kerültek Magyarországra. Hilton” tulajdonosa és üzemeltetője a Hungarhotels magyar vállalat. A két fél a szerződésben kötelezettséget vállalt, hogy a szálloda a világszerte ismert Hilton International szolgáltatásait, színvonalát nyújtja. lovas iskolát. A fővárostól 10 km-re fekvő intézmény nagy népszerűségnek örvend. Látogatói között sok a külföldi. A világ minden részéből jönnek ide tanulni és szórakozni. A diplomáciai testület és családtagjai is itt hódolnak a lovaglás örömeinek. Sz. L. FELHÁBORODÁS. — Nem értem, miért nem szórják fel, ha olyan síkos?! Gárdonyi Gáza: Időközben Évát Sorra otthagyták az őrizetével megbízott katonák. Inkább tovább igyekvő társaikat követték, mert tudták, hogy akik elsőkként jutnak tbe a várba, urak lesznek holtuk napjáig. (15. FOLYTATÁS) Képregény változat Cs. Horváth Tibor, Korcsmaros Pál _ titkos alag másik torkolatában Miklós diók belevágta fáklyáját a puskaporos kádba._____________ IfWÜJRfIW l _____ Világot rendítő dördülés rázta még Eger falait, és vakító pokoltűz csapott az égig a templombástyából. „Ellenséges akna robbant! Elvesztünk!” — ez volt a védők első rémült gondolata. Az iszonyú látvány a török tábort is lenyűgözte, de csak egy minutáig. Aztán diaaallttas üvöltéssel rohant a falakra az ostromló sereg. Hanem erre már a védők is felocsúdtak, és kétségbeesésüket vak düh váltotta fel. Dolgozott a kopja, a kard, a csákány, hullott a tűz