Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-08-09 / 16. szám
SZÉCHENYI — És ki volt öskü legnevezetesebb embere? — kérdeztem egy beszélgetés közben az ösküi tanácsházán, azután a művelődési ház épületében. — Tasner Antal — volt itt is, ott is a felelet. E nevet nem ismertem. Nem hallottam arról a férfiről, aki öskün született 1808-ban, mint Zichy István földbirtokos egyik gazdatisztjének a fia és 1861-ben halt meg, egy évvel élve csak túl gazdája, Széchenyi István döblingi elmúlását. — Széchenyi titkára volt — tették hozzá, s megmutatták a mai ősküi központi iskolaépületet, amelynek homlokzatán emléktábla áll, amely azt örökíti meg, hogy ez az épület volt Tasner Antal szülőháza. Megmutatták még Tasner lexikonokból kimásolt szűkszavú Régi templom, új ház életrajzait, amelyek közölték, hogy öskü nevezetes fia ügyvéd volt, 1833-ban lett Széchenyi titkára, az volt tizenöt éven át, míg Széchenyi 1848-ban visszavonult a közügyektől, s ő örökölte a legnagyobb magyar híres kéziratos naplóit, kiadatlan írásait, feljegyzéseit, leveleit. Többet nem tudtak róla. Hazamentünk, Budapestre. Belém fészkelődött a kérdés, amelyre nem tudtam magamnak felelni: ki volt ez a Tasner Antal? Ki volt, a szűkszavú adatokon"túl, ki volt valójában? Másnap felmentem a Széchenyi-alapította Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába, amelynek könyvjegyzékei közt, 540 762 szám alatt, fölfedeztem ezt a címet: Tasner Géza — Széchenyi szellemi hagyatéka és Tasner Antal végrendelete, Emlékirat, Budapest 1876. Azt rövid idő alatt megállapítottuk, hogy a végrendelet közreadója Tasner Antal egyik gyermeke volt, aki Kendén, Sáros megyében élt, s ott fogalmazta meg emlékírását. Az Akadémia kézirattárában azután kikeresték azt a vallomást, amelyet fia írt apjáról, apja halála után, s amelyből megtudtam, miféle szerepet játszott öskü kilenc nyelven beszélő fia a legnagyobb magyar életében. Széchenyit 1831-ben ismerte meg Pesten, s 1833-ban lett a titkára. Majd a bizalmasa, később állandó útitársa Nyugat- Európában, az Al-Duna vidékén, a Balkánon, s utána titkára minden olyan egyesületnek — Lovaregylet, Lánchíd-társaság és így tovább — amellyel gazdája ennek az országnak a korszerű haladását kívánta szolgálni. Az emlékezés egyetlen tárgyra szorítkozik: hogyan vált az apa Széchenyi szellemi hagyatékának tulajdonosává, melyek voltak Széchenyi végrendeletei és milyen végrendeleteket hagyott utódaira a roppant szellemi kincs tulajdonosává vált Tasner Antal? Széchenyi első végrendelkezése 1831-ből való. Tasner még nem volt a titkára, hanem a bizalmasa csupán, mikor 1831. március 2-i dátummal Széchenyitől a következő levelet kapta: „Kedves Barátom Tasner! Ha tán meghalnék, vegye ki Testamentumomat. Pecsételje be szobáimat, hogy kézirataimból ne veszszen egyik is el, nyissa fel a Testamentumot s cselekedjen a szerint. Isten áldja. Széchenyi István.” A Testamentum — ezt későbbi közlésekből tudom — úgy szólt, hogy Tasner, Széchenyi halála esetén, kéziratait, különösen bizonyos bráma-lakatokkal ellátott köteteket (ezek voltak híres naplói, amelyet ifjú kora óta haláláig vezetett) égesse el, hogy azok senki kezébe ne jussanak. Széchenyi 1841-ben végleg végrendelkezett, s ebben titkárát, barátját, s bizalmasát minden napló, könyv, kéz- és egyéb irat egyedüli és korlátlan örökösévé tette. Tasnert kétségbeejtette a végrendelet parancsa: a legnagyobb magyar naplóit, kézírásait meg kell semmisíteni. Rábeszélte Széchenyit, hogy másítsa meg végső akaratát, s ő, Tasner ismételt kérésére, végül is úgy rendelkezett, hogy nem kell elégetni az egész szellemi hagyatékot, hanem minden olyan sort — főként naplóiban — olvashatatlanná kell tenni, amely másokat kompromittálhatna. 1848. augusztus 23-i keltezéssel, mikor Széchenyi már eltökélte, hogy mindentől visszavonul és a kétségbeesés első súlyos jelei mutatkoztak rajta, ezt írta titkárának: TITKÁRA „Baráton^ ha nékem valami bajom esne, tegye el tüstént minden Naplóimat, még a feleségem előtt is. A kulcsokat azon kis asztal fiókjában fogja ön találni, mely a lit de repos mellett áll. Isten áldja Széchenyi.” Széchenyi 1860-ban Döblingben meghalt. Ebben az évben Tasner már Bécsben élt. Elkezdte az életét fölemésztő gyötrelmes munkát. Azért használom a gyötrelem kifejezést, mert Tasner meg akarta menteni azt, amit részben meg kellett semmisítenie. Megmenteni a szellemi hagyatékot, és végrehajtani a legnagyobb magyar utolsó akaratát. Kétségbeejtő részleteket olvasok: Tasner már bécsi betegágyában, súlyos fájdalmak közt feküdt, munkára már majdnem képtelen volt, mikor a Naplókat ágyában olvasva, egyes lapokat — a kompromittálókat! — kitépte, s ázokat egy János nevű együgyű és írástudatlan szolgája egy serpenyőben, parázson elégette. A kihúzásokat pedig úgy hajtotta végre, hogy. halálos ágyán a törlendő részt „irónnal” aláhúzta, s azt a részt az írni, olvasni nem tudó szolga tintával olvashatatlanná tette. Érezte, hogy halála közelit, ezért végrendelkezett. Testamentuma úgy szólt, hogy halála esetén a naplókat le kell pecsételtetni, azokat át kell adni Széchenyi Bélának, Széchenyi István egyik fiának, akit a törlések befejezésére felkér. Ha Béla a törlések befejezése előtt meghalna, pecsételjék le az iratokat, vigyék azokat a Széchenyiek soproni családi levéltárába, őrizzék ott tíz esztendeig, s tíz év múlva adják át a Naplókat egyik fiának, Tasner Gézának, fejezze be ő a törléseket. Ha Géza fia is meghalna, tíz év helyett húsz évig őrizzék a Naplókat Sopronban, s húsz év múlva adják át a Magyar Tudományos Akadémiának. A lelkiismeret viaskodása az utolsó pillanatokban. Titkos szavazással három akadémikust válasszanak, akiktől becsületszavukat veszik, hogy a Naplókról senkivel semmit sem közölnek, s a törléseket úgy hajtsák végre, hogy azt mindig hárman, együttesen végezzék. Ezek után adják viszsza a kéziratokat Tasner családjának. Miután a Naplók 4—5 féle nyelven íródtak, az idegen nyelvű szövegeket magyarra kell fordítani, a Naplók csak magyar nyelven jelenhetnek meg. A kiadásból eredő jövedelem tíz százaléka mindig az Akadémiát illeti. Az utolsó Naplókat, amelyek már Döblingben készültek, a bécsi rendőrség Széchenyi öngyilkossága után lefoglalta és soha senkinek ki nem adta. Tasner Antal 1861. augusztus 25-én meghalt s annak már nincs nyoma fia emlékezéseiben, hogy végrendeletét hogyan hajtották végre. Csak annyit közöl az emlékezés, hogy Széchenyi szellemi hagyatékát — közte a legfontosabb Naplókat — Tasner özvegye és ő, Tasner Antal egyik fia, végül nagyon jelentős ös’szegért, 20 000 forintért, a Lónyay Menyhért gróffal, az Akadémia elnökévei kötött szerződés alapján, eladták a Tudományos Akadémiának. Széchenyiné már nem élt, mikor a megszűrt Naplókat nyilvánosságra hozták. A közzétételt Zichy Antal akadémikus, Zichy Mihály festőművész bátyja végezte. Ezt közölte öskü nevezetes fiának életéről és sorsáról nem az öskői szülőház, hanem az akadémiai kézirattárban őrzött 540 762 „raktári jelzetű” munka. Ruffy Péter \z emléktábla Ennyi maradt öskti folyóból i lift M W f' | VESZPRÉM MEG ♦- ...................................................„............... KI MIT TUD Ö Az íróasztal előtt pöttöm fiú áll, Petőfi egyik versét szavalja, mély átéléssel harsogja az utolsó sorokat: „Habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a viz az úr.’1 Egy pillanatra csend lesz, aztán a fal mellé tolt padokon ülő gyerekek szájából feltör a tetszés kiáltása, a taps nem akar szűnni, a zsűri alig tudja kihirdetni a pontszámokat. A bíráló bizottságban egy lány ül és két fiú, semmivel sem megtermettebbek a pöttöm versenyzőnél, de feladatukat rendkívül komolyan veszik. A teremben most nincs egyetlen felnőtt, mégis olyan Indulás a esóri vurstliba rendben megy minden, akár a televízióval, amely vetélkedőjén, a játék fegyelme uralkodik a nyolcéveseken. A minikvíz színhelye az öskűi általános iskola nyári napközi otthona, résztvevői azok a gyerekek, akiknek szülei a júliusi hőségben égő földeken, vagy a közeli városok üzemeiben dolgoznak. Vakáció van, de az iskolások nem széledtek széjjel, nincs csavargás, nincsenek tétlen, egy darab zsíroskenyérrel, vagy szalonnával, egyedül eltöltött napok; az iskola így segíti azokat a családokat, ahol mind a két felnőtt dolgozik. A nyári napközi otthonban tízórait, ebédet, uzsonnát kapnak a gyerekek, s azon túl mindazt, amit egy ilyen kis közösség örömben, játékban komoly dolgokban nyújthat. Pedagógusok gondoskodnak arról, hogy a nyári napok ne vesszenek el hiábavalóságokra, a programban mindaz szerepel, ami egy gyerek számára fontos lehet, kirándulások, sport- és szellemi vetélkedők, mese- és filmdélutánok, és szerepel a tanulás is; a kisiskolások a nyári hónapokban semmit sem felejtenek. És mi más bizonyíthatná jobban azt, hogy a napközi otthon betölti humánus feladatát: a gyerekek közül senki sem akar távolmaradni, örömmel jönnek el ide napnap után, a szülök pedig nyugodtan végezhetik tennivalójukat, tudják, gyerekük jó kezekben van, mindennap meleg ételt eszik, mindennap új élmények várnak rá. Egy napköziotthonos ellátásáért heti 14 forintot kell fizetni, ez az összeg egy jó szakmunkás egyórai bérének felel meg. Természetesen mindaz, amit az ösküi gyerekek a napközi otthonban megkapnak, ennek az összegnek a többszörösébe kérül, de a költségek nagy részét a községi tanács viseli, a szülők által befizetett összeg szinte csak formális hozzájárulást jelent. A napközi otthon egész esztendőben működik, a tanév során í3 gyerekről gondoskodik, most nyáron 17 kisiskolás látogatja. A szükséges helyiségeket a községi tanácselnök megüresedett lakásából alakították ki, berendezéséről is a falu gondoskodik. A pedagógusok úgy mondják, létezése lényegesen megváltoztatta az ő munkakörülményeiket is, a gyerekek magatartásában tanulmányi eredményében nagy javulás állt be. A napközi otthonnak fő hivatású nevelője van, él-hal ezért a munkáért, s tudja azt is, nemcsak a gyerekeknek, hanem kollégáinak is segít. — Azoknak a fiúknak és lányoknak, akik hozzánk járnak, azelőtt nem volt valami egyszerű a sorsa. Szüleik többnyire egész nap távol voltak, így önállóknak kellett lenniük, és a gyereknél az „önállóság” elsősorban abban mutatkozik meg, hogy nem tanul. Törődést alig kaptak; eredménynek tarthatjuk azt, hogy az eddig megszokott „szabadság” egyiküknek sem hiányzik már. A köztük levő nevelő irányítása, barátsága tanulásra, és Napközi otthon A terjeszkedő falu 12
