Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-07-12 / 14. szám
ez Bajnok: Újpesti Dózsa Vidék legjobbja: Győri Rába Kieső: Egyetértés, Eger várható a tavaszi idény ut ETO án JÚNIUS VÉGÉN összeült a futball-parlament. Csak egyetlen kérdésben, a bajnoki rendszer időbeosztásának módosítására tettek határozott javaslatot. Ezek szerint 1970 tavaszán háromidényes bajnokság kezdődne, a küzdelem csak 1971 júniusában érne véget, hogy azután 1971. őszétől vissza lehessen térni az Európában általános őszi-tavaszi időbeosztásra. Más, olyan kérdésekről, mint a korszerű edzés — ahol a legnagyobb az elmaradás —, az utánpótlás nevelése, erkölcsi problémák, klubok és játékosok kapcsolata, sok szó esett ugyan, de konkrét határozat, javaslat nem született. Az idő pedig mindenképpen sürget. Szeptember 14-én a csehszlovákok elleni sorsdöntő prágai selejtező mérkőzésen a sportkedvelők a koppenhágai kudarc ellenére is szeretnének bízni a válogatottban. A pályák különben most, szokás szerint kiürültek. Június utolsó vasárnapján befejeződött a bajnokság tavaszi fordulója s az őszi idény augusztus 3-án indul, előtte még megrendezik a kupa negyed-döntőit is. De mi is történt a hazai bajnokság mérkőzésein? Lássuk a csapatok bizonyítványát.. . A BAJNOKI CÍMÉRT az Újpesti Dózsa, a Ferencváros és a Bp. Honvéd van versenyben. Az ÚJPESTI DÖZSA csapatára az első félévben túlzott teher nehezedett. Játékosaik csaknem teljes létszámban kétszer jártak a válogatottal Dél-Amerikában s a bajnokság mellett a Vásár Városok Kupájában is nagyon nehéz mérkőzéseket vívtak. Benéék január óta több mint harmincöt mérkőzésen léptek pályára. Lényegében csak egyszer, a törökországi kirándulás, a Göztepe elleni kupamérkőzés után torpantak meg s kaptak ki Pécsett 1 :0-ra. Igaz, váratlanul vesztettek még a Tatabánya ellen is — a Megyeri úton. Csatársoruk ontotta a gólokat s a tavaszi 15 mérkőzésen rúgott 44 góljuk mindennél többet mond. A Dózsa ma a legjobb magyar csapat! A FERENCVÁROS jól kezdett (Honvéd 3:2, Vasas 2:2), de azután néhány vidéki mérkőzésen (Diósgyőr 0:0, Tatabánya 1:1, Komló 0:0) bizony megtorpant a bajnokcsapat, s ráadásul a rangadón is vereséget szenvedett 2:0-ra az Újpesttől. A sok sérülés, valamint néhány játékos, elsősorban Albert, Szűcs, Novák és Szőke formaingadozása rányomta bélyegét a csapat szereplésére. A Bp. HONVÉD a múlt évihez hasonlóan nagyszerűen rajtolt, sikerrel zárta a tavaszi idényt. Kérdés, hogy a folytatás milyen lesz?! Tavaszszal csak kétszer kaptak ki, a Ferencvárostól és meglepetésre a Csepeltől (1:2), de váratlanul pontot hagytak a sereghajtó Egyetértés soroksári otthonában is. A csapat sokat fejlődött. A két Szegedről felkerült csatár, a góllövőlistát 14 góljával vezető Kozma, valamint a 7 gólt szerzett Pusztai komoly erősítést jelentett, de a csapat karmestere, a rendkívüli technikai felkészültséggel rendelkező, társait kiszolgáló Kocsis is kezdi állandósítani jó formáját. A VASAS visszaesett az élcsoportból. A csapat eredményességét a széthúzás gátolja. Mészöly és Farkas egy kimaradást követő enyhe fegyelmi büntetés után be is jelentette, hogy nem kívánnak tovább a piros-kékeknél játszani... A VIDÉK LEGJOBBJA ebben az évben alighanem a korábbi idők jó formáját visszanyert Győri RÁBA ETO csapata lesz. A 17 pontot szerzett győriek csak a válogatott mérkőzések alatti szünetben estek vissza, és ezután három mérkőzésen (Komló 2:2, Újpesti Dózsa 1:5, Csepel 2:4) csak egy pontot tudtak szerezni. Mészáros József a volt fradista edző azonban biztosan rövidesen újra ütőképessé teszi a vidéki zöld-fehéreket. A győri csapat a tavaly óta lényegesen fejlődött MTK és a változatlanul szeszélyes Csepel együttesével együtt a középmezőnyben szerepel, a Vasas mindössze egy ponttal előzi meg őket. A TATABÁNYA az első hat fordulóban csak egyetlen pontot tudott szerezni, a következő kilenc mérkőzés során viszont 14-et gyűjtöttek, április 29 óta veretlenek maradtak. A PÉCS, a vidékiek tavalyi legjobbja változatlanul gyengén szerepel idegenben. Hét mérkőzésen 16 gólt kaptak és csak egyet lőttek, Dunaújvárosból egyetlen pontot tudtak elhozni. A DIÓSGYŐR és a SZOMBATHELY általában otthonában szerepelt jobban. A vasiaknál különben a fiatal, 22 éves Halmos! Zoltán személyében az utóbbi időszak egyik legtehetségesebb, hihetetlen munkabírással rendelkező fedezete kergeti a labdát. A KIESÉS öt csapatot fenyeget. A tavaly meglepően jól helytállt, újonc EGYETÉRTÉS váratlanul visszaesett, ' még nyeretlen. Csatársora feltűnő gyenge, 15 mérkőzésen csak 5 gólt tudott összehozni és ez három pontra, három döntetlenre volt elég. A vendéglátóipariak csapatán már csak a csoda segíthet. A veszélyes zónában van a DUNAÚJVÁROS, 8 pontot szerzett, tavaly óta nagyon meggyengült együttese is. Az újonc EGER nagyon jó kezdés, az első hat forduló 8 pontja után kilenc mérkőzésen egyetlen pontot tudott szerezni. A másik újonc, a volt MTK-ás hátvéd, Lantos Mihály csapata, a KOMLÓ viszont a finisben jött fel. Ehhez a csoporthoz tartozik még a SALGÓTARJÁN különben jó erőkből álló, stílusosan játszó csapata is. A mindentudók szerint a bajnok az Újpesti Dózsa, a vidék legjobbja a RÁBA ETO, a két kieső pedig az Egyetértés és az Eger lesz — a tavaszi eredmények alapján. Majd meglátjuk ... Vad Dezső Albert Flórián a válogatott és a Ferencváros kapitánya hónapokra harcképtelen. A dánok elleni világbajnoki selejtezőn elszenvedett sérülése térdszalag szakadás. Betegágyánál (balról) Aradszky László, a népszerű táncdalénekes, akivel Albert nemrégen közös hanglemezfelvételt készített, valamint Katona, a Fradi balszélsője Mozgásban az Újpesti henger... A lila-fehérek csatárai a sikertelen válogatott mérkőzés utáni három bajnoki fordulóban összesen 15 góllal terhelték meg ellenfeleik hálóját. Képünkön Fazekas (középen sötét mezben) elegánsan gurítja el a labdát az MTK kapusa, Lanczkor mellett Egyre jobban belelendül a Honvéd fiatal együttese. A kispesti csapat mindössze két ponttal van elmaradva a tavaszi bajnok Újpesti Dózsától, és egy ponttal a második helyezett Ferencvárostól. Az utolsó fordulóban 3:l-re nyertek a Salgótarján ellen. Pusztai lövésével szemben Magyar kapus tehetetlen Június utolsó hetében a vívók bérelték ki a budapesti Játékcsarnokot. Az ország legjobb vívói küzdöttek a pástokon a bajnoki aranyérmekért, az ősszel Havannában megrendezésre kerülő világbajnokság főpróbájaként. A vivás a legeredményesebb magyar sportág. Ha a kardvivók vissza is estek egy kicsit, a szúrófegyvernemekben viszont éppen előretörtek a magyarok. Kik is nyerték az idén a bajnokságokat? A női bajnokság az olimpiai aranyérmes Rejtő Udió zsákmánya lett. Legnagyobb hazai riválisa Sákovicsné Dömölky Lídia ezúttal hiányzott a pástról, a Sákovicsíamilia ugyanis az elmúlt hetekben egy kislánnyal gyarapodott. Gulácsy Mária és a tokiói aranycsapat visszatért tagja, Mendelényiné jeleskedett még a döntőben. A tőrvlvók mezőnkében a Kamuti-fivérek csaknem egyeduralkodók Erdős Sándor, a Közgazdasági Az orvos Jenci (jobbról) és a közgazdász Laci (balról) az elmúlt 11 év- Egyetem 22 éves hallgatója vaskos ben kilenc alkalommal nyerte a bajnokságot. Jenő ötszörös, Laci, az meglepetést szállított az idei páridei győztes pedig négyszeres bajnok. Az újabb családi sikernek bajtőr bajnokság elnyerésével, a mama is nagyon örül Mexikó bajnokát (Kulcsár Győzőt), s a teljes olimpiai bajnokcsapatot (Kulcsárt, Nemerét, B. Nagyot, Schmlttet, Fenyvesit) utasította maga mögé Izgalmas, magas színvonalú küzdelemben Pézsa Tibor, Tokió legjobbja újabb aranyat szerzett, megvédte bajnoki címét a kardvivók mezőnyében. A döntő jó küzdelemmel zárult, Kalmár dr., a fiatal orvos is Jól vívott. Ebben az egyébként legeredményesebb fegyvernemben indult a legkevesebb versenyző, mindössze 3* vivő lépett a pástra .., MIKSZÁTH ÍRJA ÖNMAGÁRÓL VÍZSZINTES: 1. Állóvíz. 3. Mikszáth Írja önmagáról (zárt betűk: S, M, I). 14. Anglia ősi kelta neve. 15. Tenor szerep ,,A szevillal borbély” c. Rossim-operában. 16. N. A. I. 18. Apró rágcsáló állat (két szó). 19. Használatlan, viseletlen. 20. Helytelenül, hibásan ítél. 23. Bicskája. 24. Mozdony régiesen. 26. R. I. G. 27. A régi „cs”. 28. Szarvasfajta. 29. Nimes francia város, kiejtett neve. 31. Cipelé. 32. Melyik helyen? 33. Község Nógrád megyében (GARAB). 35. A. A. N. 36. Mikszáth névjele. 38. Agyagművességgel foglalkozik. 41. S. Y. 42. Féltucat. 44. Ellenszolgáltatásként fizet. 45. Lócsemege. 46. Kékvirágű rostnövény (névelővel). 47. Ópiumtartalmú növény. 48. Kopasz. 49. S. R. 50. Részes rag, -nak párja. 51. Budapesti sétatér. 53. Csónakot hajt. 58. Égési termék. 57. A. K. 58. Savval kioldani. 61. Női hangnem. 62. Női divatcikk volt valamikor (névelővel). 64. Község a Zagyva völgyében. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 3. sz. sor folytatása (zárt betűk: A, M, R). 2. A napraforgó, a tökmag .... magvak. 3. Békaporonty (...hal). 4. Római 51. 5. Puccini operája. 6. E. N. 7. Fordított névelő. 8. Lék betűi, keverve. 9. Római 952. 10. N. A. S. 11. Papírlapok. 12. Független állam Nyugat-Afrikában. 13. Bőséges lakomázás. 17. Magot hint a földbe. 20. A szájüregből a garatba vezető nyílás. 21. Maga után húz. 22. Erős, mozgékony, belső energiában gazdag. 25. Elénk színével szembeötlik. 30. Lásd a 47. sz. vízszintest. 33. Kerítés (népiesen). 34. Gazdasági növény felső része (az utolsó négyzet „SZ”). 37. A finnek nagy nemzeti eposza. 39. Szörny. 40. Az emberi lábfej része. 43. Csavarog, kószál. 48. Szovjet sakknagymester. 49. Ugrás teljes átfordulással. 52. Égitest. 54. Folyadéknak és szilárd anyagnak együtt áramló keveréke (ZAGY). 55. Híres gyomai nyomdász volt (Izidor). 59. T. Y. A. 60. I. Z. P. 61. Ama személyt, vagy tárgyat. 63. ö. A. 64. Protaktinium vegyjele. 65. S. T. (BEDNAY JÓZSEF) A rejtvény megfejtését nem kell beküldeni, csupán szórakoztatás céljából közöljük. A 12. számban megjelent keresztrejtvény megfejtése: A mesterség: boldog lenni, Igen könnyű, de ritka, / Nem kell azért messze menni, / Bennünk vagyon a titka. (Kisfaludy Sándor) A gerely elrepült. Méghozzá messzire. Az olimpiai bajnoknő Németh Angéla és edzője, Koltai Jenő még izgatottan figyel a jelzésre. Egy pillanat múlva már nagyon őrülhettek, hiszen a rokonszenves olimpiai bajnoknő a világ idei legjobb eredményével (60,58) állított fel új magyar rekordot. A magyar atlétika másik új értékes csúcseredménye: Steinhacker Róbert rúdugró 490 cm-es teljesítménye 15