Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-30 / 9. szám
AZ ELADÓ BIRTOK Mikszáth egyik regényének címe, Az eladó birtok bujkált a fejemben, miközben a hácsi tanácsi kirendeltség épületében, a tanácstitkár szobájában följegyeztem az eladott birtok történetét. Mikszáth története a múlt századhoz kötődik, az eladott birtok históriája azonban a huszadik századhoz, amelynek harmincas éveiben szokatlan birtokeladás és rendhagyó földvásárlás történt e kis somogyi faluban és a környéken. A nagybirtokok, az ezerholdasok Magyarországán, a Horthy-korszak kellős közepén, megindult itt a föld, egészséges változás történt s Zichy Béla gróf hatalmas birtokának egy része hácsi parasztok kezébe került. Magyar fogalmaink szerint igen messzire kellett elutaznia annak, aki föl akarta jegyezni ezt a régi, poros, az emlékezés tengeréből kimert históriát. Már Somogyország sűrűjében jártunk, mikor erdőszigetek szélén, szinte a világ végén, a domboldalról elénk tárult a hatszáz lélekszámú apróka falu, amelyben alig valamivel több mint kétszáz lakóház áll, amelyet szőlődombok és fehér présházak szegélyeznek, s ahol olyan sem orvosa, sem gyógyszertára, csak egyetlen vegyesboltja, s annak ellenére, hogy minden harmadik ház tetején televíziós antenna áll, olyan távoli, elzárt életet él a falu, mintha az ország vérerei alig érintenék. A televízió képernyőjén megjelenik ugyan napról napra a nagyvilág, szívet derítő és aggodalmas, szórakoztató és elkomorító eseményeivel, a hácsi ember a kis faluban látja ugyan, mi történik Párizsban vagy Moszkvában, a Közel- Keleten vagy egy budapesti kerületi vetélkedőn, de a képernyő közelisége ellenére is minden olyan messzi, anynyira távoli. Vannak még ilyen elbújt, a forgalomból kieső, földrajzilag is zárt falvai ennek az országnak, olyan apró, kis pontocskának tűnő települések, amelyek hirtelen bukkannak ki egy völgyhajlatban, s az utas szinte meglepődik, amint kirajzolódnak a fehér házak, magas templomok, köcsögök a fakerítések deszkadarabjain, s elénk vágtat csaholva valamely mérges, fekete kutya, sárgán villámló szemével. Ebben a világtól elzárt, a dombhajlatok közé rejtett faluban negyven esztendővel ezelőtt még majd minden egy öreg, magános agglegény, ahova az arcot kaparó tavaszi hideg szelek elől behúzódtunk, s ahol három régi hácsi asszonnyal beszélgetünk a régmúlt világról és az eladott birtok különös történetéről. — Ez a Zichy Béla gróf — folytatja Mertzné — nagyon finom úri ember volt, nagyon gazdag ember, övé volt még az a pesti palota is, ahol ma a Szabó Ervin Könyvtár rendezkedett be. Az én jó apám negyvenkét esztendeig volt a juhásza Zichy grófnak úgy, hogy sokat tudok és sokat hallottam róla. Én úgy tudom, legalábbis úgy emlékszem a jó apám elbeszéléseiből, hogy a Zichy grófok közt mindig maradt egy agglegény azért, hogy az a Zichy birtok a tulajdonos elhalálozása után, utódok híján, a többi Zichyé legyen. fgy volt-e ez vagy sem, nem tudom, s alig hiszem. Az emlékezésekben mindenesetre így él. — A Zichyek közül a lengyeltóti Zichy Béla gróf volt a soros abban, hogy agglegény maradjon, öreg volt már, nem volt leszármazottja, igen magános ember volt és ezért eladta a birtokait, kastélyait, mindenét. Ezt a történetet az idők messzesége miatt ellenőrizni már nem tudom, s bár ismerSomogyi jegenyék csend fogad, mintha Hács a világ gomolygó eseményeiről mit sem tudna és békés ártatlanságban élné magános életét. A falunak tanácsa sincs, csak tanácsi kirendeltsége, iskoláját is részben elviszik, s csak az alsó négy osztály marad itt, nincs Hácsnak Zichy Béla gróf nagybirtokos tulajdona volt. övé volt a közeli Lengyeltóti nemes homlokzatú, domboldalon magasodó kastélya, meg a közeli Béndek-puszta, kastélynak is beillő kúriájával: — övé volt Fonyódtól lefelé majdnem minden — jegyzi meg Mertz Jánosné a tanácsi kirendeltség szobájában, tem valaha a magyar arisztokrata családok sajátos familiáris törvényéit és szokásait, nem tudok hinni abban, hogy a Zichyek mindig kijelöltek volna maguk közül valakit, akinek a birtoka, vagyona azután a többi Zichyre száll. Ha lett volna ilyen családi szokás, miért nem örökítette a többi Zichyre a A megvásárolt Zich-birtok földjeit és a kastélyait Zichy Béla, s miért adta el? — A lengyeltóti nagykastályt, amelyben ma tüdőszanatórium van, Pejacsevich Béla őrgróf vette meg és ő vásárolta meg a nagybirtok egy jókora darabját is. A hácsi határban fekvő földeket pedig megvásárolta a kis Hács község. De a hácsi embereknek pénzük nemigen volt. Megmozdultak aztán az eladó birtok hírére az amerikás hácsiak, mert ennek a falunak régen a jó része megjárta Amerikát. Nem volt föld, amelyben megkapaszkodjék az ember, elmentek tehát az emberek pénzt, munkát keresni Amerikába. Volt család, amely azután a gyerekeket hazaküldte, s volt, ahol az öregek jöttek vissza, s a gyerekek maradtak odakint. — Zichy gróf a Földhitelintézetnek adta át eladásra a birtokát, az egész dolgot a Földhitelintézet bonyolította le úgy, hogy a földeket húszesztendei részletfizetésre vehettük meg, s a vételár egy részét dollárban kellett kifizetni. Én valahogy úgy emlékszem erre, hogy egy kis könyvecskét kaptunk a szombathelyi bankhoz, s az első negyedévi törlesztést dollárban kellett fizetni, a következőt pengőben és így mindig váltakozva tovább. A Zichyék birtokát egységekre osztották föl, egy egység egy hold szántóföld és háromnegyed hold erdő volt. Mi egy egységet vettünk, volt, aki ötöt, de akadt, aki huszonöt egységet vásárolt meg húszesztendős lefizetésre. Nem hallottam, s nem tudok olyasmiről, hogy abban a korban egy falu amerikás magyarjai megvásároltak volna egy grófi birtokot. A hácsi eladott birtok története egyedülálló eset lehetett a régi Magyarországon. Egyetlen magyar arisztokratáról tudok, Károlyi Mihályról, aki önként felosztotta birtokát parasztjai között, s egyetlen olyan arisztokratáról, Zichy Béláról, akinek birtoka részben amerikás magyarok tulajdonába került. Az emlékező Mertz Jánosné — Lehet, hogy 29-ben történt mindez, lehet, hogy harmincban, a dátumokra már nem emlékszünk — mesélik a melegedő kis szobában a hácsi asszonyok —, mindenesetre húszéves törlesztést írtak elő, s vagy 1929-től 1949- ig, vagy 1930-tól 1950-ig kellett volna fizessük a részleteket. Közben kitört a második világháború, közben nem csupán a nagybirtokrendszer omlott össze, hanem egész világok semmisültek meg. Mi történt e tektonikus rengés és világ-váltás idején ebben a rejtekező, völgyek közé szorult, nagyon apróka faluban? Mi lett a földdel, s a részletekkel? A három asszony nevetni kezd: — 1944-ig fizettük a részleteket becsületesen. Negyvenötben azután jöttek a milliók, billiók, az a sok nulla úgy, hogy egy tyúkalja tojás árából minden maradék részletet kifizettünk. Az infláció ördögtáncával, e végtelen sok nullával fejeződött be végül az eladott birtok története. Ruffy Péter tilX fo W f SOMOGY Ml AMERIKA A faluban él még egy öregasszony az amerikás magyarok közi A század elején hajózott át az újvilágba férjével együtt. Tizennéi hónapos gyerekét „batyuban” vitte magával és méhében akkor mi egy új életet is melengetett: a fiú Amerikában született meg, mi abban az esztendőben. Ritzerd Konrádnénak hívják az öregasszoni ez a név egy olyan férfi emlékét őrzi, aki tulajdonképpen sose vö legalábbis csak az idő egészen kicsiny darabjában létezett csatái fának, máskülönben csupán távoli üzenetek jöttek felőle. Ritzerd Konrádné Egy földpadlós, apró, tiszta szobában ülünk az öregasszonnyá 82 éves, emlékei már megfakultak, az a távoli part csak úgy kíséi benne, mint valami régenvolt álom. Emlékmorzsákat szedegetünk hogy apránként összeálljon belőlük a történés valódi képe. — Az én uram Ritzerd Konrád, mielőtt magával vitt volna er gem, már járt Amerikában. 1908-ban jött haza, akkor összeházasoá tunk és időben megszületett az első gyerekünk. Pénzünk, vagyc nunk, házunk nem volt, a szüleimnél laktunk a kisszobában, n ményünk sem volt, hogy a sorsunk másképpen fordul. Akkor az é uram azt mondta nekem, menjünk el együtt, menjünk el Amer. kába, mert elemészt a szegénység. A rokonoktól összeszedegete pénzen vettük meg a hajójegyet, megfogadtuk, ha odakint munkc kapunk, az lesz az első, hogy a kölcsönpénzt visszaküldjük neki! Felmentünk a hajóra, tizennégy napig tartott az út. Én akkor fiammal terhes voltam. Nehéz volt a testem. — Emlékszik a tengerre? — Mór csak úgy emlékszem, ahogy sokszor elmeséltem: földi sehol sem lehetett látni. Már csak a saját szavaimra emlékszem. — Melyik városban élt Amerikában? — Nem emlékezem. Csak azt tudom, furcsa, idegen neve volt t az uram nem kapott munkát. Beteg volt hosszú ideig. Én dolgoztai addig, de amikor a fiam megszületett, egy hétig én sem dolgoztán — Milyen üzemben kapott munkát? — Mosodában. Ott alkalmazták. Válogatás nem volt. Lengyel Iá nyokkal dolgoztunk együtt. — Miért jött vissza? — Három évig éltem Amerikában. 1909-től 1912-ig. Akkorra má minden pénzt megküldtünk, amivel tartoztunk az itthoniaknak. Ké sőbb már az uram is dolgozott. Azt mondta, én menjek haza, ő jt keres, küld majd dollárt, vegyek földet, házat, ö csak addig marat ameddig itthon meglesz mindenünk, aztán visszatér. Akkor már ii mét terhes voltam és három gyerekkel nem tudtunk volna félre tenni semmi pénzt. Féltünk, hogy örökre ott ragadunk. Jobban gon dőltük így, én otthon életet veszek az uram dollárjaiért. — És jött a dollár? — Egy ideig. Utána háború lett. Semmi se jött. Arra emlékszert hogy hazafelé megint tizennégy napig tartott az út. A nagyobbi lányom háromévestoolt, a fiam kettő, a kisebbik lányom a hasam ban. v — Mennyi pénzt hozott haza akkor? — Nem hoztam egyetlen fillért sem. Egy darabig a szülőim ke gyeiméből éltünk. — özvegy volt hát úgy, hogy élt a férje. — Igen. Ügy telt el az egész életem. A gyerekeket néha hosszab időre rábíztam a rokonokra, én meg Pestre jártam tojással, barom fival. Abból a pénzből tengődtünk valahogy. Kevésre jutott. — Nem lett volna jobb ottmaradni Amerikában? — Az urammal nem így gondoltuk. Számot vetettünk az életünk kel és így találtuk jobbnak. — Mire emlékezik Amerikából? — Kevésre emlékezem. Inkább csak a munkára. Idegenek vol tunk mi ott, elveszettek. Nem gondoltam arra, hogy az uramat ol temetik el.
