Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)
1966-09-01 / 17. szám
BOLDIZSÁR n/AN: * Z4K^€st€r_ & Az első ember, akivel New Yorkban megismerkedtem Zak Jx mester volt. Mindjárt helyesbítenem kell: neve nem Zak volt, hanem Zsák, de ki tudja a zs-t Amerikában kimondani? Mester se volt, csak én neveztem annak, mert keresztnevén nem szólíthattam, mister-ezni nem akartam magyarul — és a misterről — fordult szavam a mesterre. Illett is rá a szó: volt benne valami a régimódi falusi tanítóból, a »mester úrból*1 és volt a szakmáját igen szerető és értő mesteremberből is. Ha emlékemet alaposabban szemügyre veszem, akkor az sem egészen helytálló, hogy vele találkoztam először Amerikában. A repülőtéren várt egy kedves amerikai hölgy, vendéglátómnak, a Ford Alapítványnak a megbízásából. Csak turisztikai megjegyzéseket váltottunk ezen az első találkozón. Megismerkedtem a taxi vezetőjével is; nem hitte el, hogy ha már egyszer kijutottam Amerikába, vissza is fogok menni Magyarországra. »Tud autót vezetni? — kérdezte. — Akkor itt is megélhet.* Vele sem ismerkedtem meg, úgy érzem. De azután megérkeztünk a szállóba és megkezdődtek a meglepetések. Nemcsak az, hogy a hallban a falon a képek között rámában, üveg alatt vagy ezer darab alumínium fésű volt felfüggesztve, összeragasztva, különös és kisillabizálhatatlan, absztrakt ábrába, hanem az is, hogy a portáspult mögül egy fiatalember »Hello, hoztá Isién!* felkiáltással fogadott. Sajnálta, hogy idősebb üzlettársa nem tudott megvárni, mert az is magyar. Amikor a szállót választottam, nem tudtam, hogy a Chelsea Hotel New York egyik nevezetessége, nem sejtettem, hogy az emberek elmosolyodnak, amikor a szálló nevét hallják. Írók, festők, zeneszerzők laknak itt, de nem úgy, mint az európai értelemben vett szállókban, hanem évekig, sokan életfogytiglan. Ezt mind természetesen Zak mestertől tudtam meg. Alig, hogy lerakodtam szobámban, lementem az előcsarnokba, és a portáspult mögött álló egyetlen embertől: a feketeruhás, karcsú, hosszúkás arcú, vidáman hunyorgó szemű férfitől megkérdeztem — természetesen angolul — hol a legközelebbi földalatti állomás. Feltolta a homlokára vastagkeretes pápaszemét, hunyorított és magyarul válaszolt: »Aki fogadta, csak olyan második nemzedékbeli magyar. En igazi vagyok. Nevem Zak.* Kicsit megállt, várt, azután így folytatta: »On most bizonyára azt gondolja, hogy ilyen magyar név nincs. Igaza van. De biggyesszen csak gondolatban a z után egy s-t, tegyen ékezete az a-ra... Na?* »Zsák*. »Ügy van. Ha Amerikában élne, ön is kiejtené a nevéből az s betűt.* Akkor, az első napon elfelejtettem megkérdezni a keresztnevét. Később röstelltem. Most már nem tudom megkérdezni, levélben sem. Zak mester megmagyarázta, hogy a Chelsea Hotel egykor, 1910 körül, a város előkelő részében épült, ma már elég messze került tőle, de az az előnye, hogy minden földalatti vonal macskaugrásnyira van innen. Közben megint feltolta szemüvegét és figyelte: észre veszem-e, hogy ilyen szavakat használ, mint macskaugrásnyira*, vagy később azt, hogy »kiváltképpen*, sőt olykor azt mondta: »uraságod*. Később, miután már elköltöztem a szállodából, értettem meg; micsoda kincs volt három földalatti vonal (mind a három macskaugrásnyira!) és főképppen micsoda kincs és barát, kalauz és őrzőangyal volt a New York-i rengetegben az én Zak barátom. Még az első este meg kellett tudnom, hogy a Chelsea legtöbb szobájához konyhácska (kitchenette) is van, hűtőszekrénnyel és mindenféle jóval, de a szállóban magában egy csésze teát, vagy narancsszörpöt sem lehet kapni. Amikor ez telefonon kiderült, lementem és elpanaszoltam bánatomat Zak mesternek. »Szomjas, ugye? Az első hetekben én is majdnem megtébolyodtam a szomjúságtól. Sósabb itt a levegő... — elhallgatott és váratlanul Ady-verssorral folytatta: — ... és a fájdalmak is mások, ezerszer Messiások a .. .*. Megint félbeszakította önmagát. »Én is azt hittem, meghódítom Amerikát. Tudja, egészen jól énekeltem.* »És?* — kérdeztem. »És nincs. Megvagyok, dolgozom, nincs gondom.* Közben, nem tudom hogyam csinálta, de mire idáig jutottunk a beszélgetésben, már megjelent a szálló egyik egyenruhás néger fullajtárja (így fordítom a belboy kifejezést), és elém tett egy magas, négyszögletes palack narancsszörpöt. Jó hideg volt, kiütött rajta a pára. Megkérdeztem, mennyivel tartozom. »Majd hozzáírom a számlájához* — mondta. Sohasem írta. Felvittem a szobámba a narancslés üveget és megpróbáltam kinyitni. Nem sikerült. A széles kupak olyam szorosan állt rajta, hogy hiába forgattam jobbra is, balra is. Egy ideig kísérleteztem, azután kissé pironkodva megint lementem Zak mesterhez. »Falusi kisfiú Pesten* — mondtam és mutattam neki az üveget. »Irta Gvadányi József — válaszolta. Azután egy mozdulattal kicsavarintotta a kupakot. — Elárulok magának egy amerikai titkot.* »Azt, hogy hogyan kell a narancslés üveget kimyitni?* — kérdeztem. »Nem. Azt, hogy itt minden mindenhol ki van írva. Az utcai jelzőlámpán a zöld fényben az olvasható: WALK, a pirosban: DO’NT WALK! Ahol nem szabad befordulni, ott nem áthúzott görbe nyíl van, hanem kiírják: tilos a kanyar jobbra, vagy balra. Ezen az üvegen is rajta van a használati utasítás. Pontosan. Előbb egy kicsit befelé kell nyomni, aztán egy csöppet jobbra fordítani, és már nyílik is.* Az, hogy az első napokban sem éreztem magam idegennek New Yorkban, neki köszönhettem. Mielőtt elindultam hazulról reggel, megkérdezte: hova megyek. Elmagyarázta az útirányt. A második, harmadik naptól kezdve, amikor már úgy érezte, hogy nem tapintatlanság megkérdezni, azt is kipuhatolta, kivel találkozom, milyen intézményhez megyek. Megmondta, milyen lesz az az ember, akivel találkozni fogok, mit ér az a múzeum, könyvtár vagy tanszék, ahová megyek. Honnan ismerte mindezt? Evekig a New York-i színházi és zenei világ középpontjában élt, később pedig a Chelsea Hotelben, ahol rövidebb-hosszabb időre minden művész és író megszállt. A harmadik héten azt mondta, hogy ha igazán meg akarom ismerni ezt a várost, most odább kell állnom egy Házzal. Nem a főnöke üzletét rontotta, hiszen a Chelsea-ben mindig hosszú a várakozási lista, hanem az volt a becsvágya, hogy új magyar barátja minél többet megismerjen az 6 új hazájából. Üj? Most már nem emlékszem pontosan, hogy 28, vagy 38 esztendeje ment ki Amerikába — egy évre. »És azóta nem volt otthon?* »Egyszer sem.* Várta, hogy mondok valamit, biztatom, invitálom, de soha ezt külföldi magyarnak nem teszem. Nem kérdezték véleményemet, amikor elmentek, nem tukmálhatom rájuk véleményemet, amikor haboznak, hogy hazalátogassanak-e. Néhány nap múlva, búcsúzás közben, elkérte a pesti telefonszámomat. Látott a Második Avenue-n egy magyar könyvüzletben egy táblát, hogy ősszel, igen kedvezményes áron lehet Budapestre repülni. Még egyszer találkoztam vele, az új Lincoln Center egyik színházában, egy híres, de ostobácska amerikai operettnél, az »Annie get your gun*-nál. Itt ismertem meg feleségét, aki szintén magyar. A pesti telefonhívást hiába várom. Közös barátunk Polony Elemér, a New Yorkban éló kiváló magyar festőművész írta meg, hogy július végén temették. Láttuk, ob/astuk, UoUoiiuk... A MAQYAR KÉPZŐMŰVÉSZET NAQY ÖREGJEI Csillag István szobrászművész, aki néhány hete ünnepelte 85 éves születésnapját, még mindig alkot. Jelenleg Van Gogh kisplasztikáján dolgozik. Műtermét világhírű Írókról, zeneszerzőkről készített művel díszítik | l Pátzay Pált, aki szeptemberben ünnepelte 70. születésnapját, epreskerti műtermében kereste fel a Magyar Televízió Czóbel Béla 83. születésnapja tiszteletére kiállítást rendeztek Szentendrén a mester műveiből. A képen: középen az ünnepelt fogadja a jókívánságokat (MTI — Bara István, Sziklás Mária és Tormai Andor felv.) Hazaérkezett Kanadából Darvas László külkereskedelmi miniszterhélyettes, aki részt vett a torontói kiállításon, valamint a montreali „Magyar Hét” megnyitásán. Darvas László eredményes megbeszéléseket folytatott kanadai gazdasági vezetőkkel, ipari és kereskedelmi körökkel. * A Nemzetközi Történész Bizottság Magyarországon tartotta szokásos évi ülését. Paul Harsin belga történészprofeszszoron, a Nemzetközi Történész Bizottság elnökén és Michel Francois francia professzoron, a bizottság főtitkárán kívül amerikai, szovjet, osztrák, lengyel, angol, olasz és jugoszláv történészek vettek részt az ülésen. * Hazaérkezett a szicíliai Taorminából Lelkes Anna, az Állami Operaház hárfaművésznője és Joó Árpád, a Zeneművészeti Főiskola zongoraszakos hallgatója. A két fiatal művész első díjat nyert a taorminai fesztiválon. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dutka Ákos Írónak 85. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. * A magyar—angol kulturális csereprogram keretében látogatást tett Magyarországon Walter Murgatroyd professzor, a londoni Queen Mary College tanszékvezető tanára. Az angol professzor az atomerő békés felhasználásáról és a hőátadás kérdéseiről folytatott eszmecserét magyar szakemberekkel. * Szalai Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja vezette azt a 12 tagú magyar küldöttséget, amely részt vett a franciaországi Evianba összehívott VI. szociológiai világkongresszuson. A magyar tudósok a kongresszuson tíz előadást tartottak. * Budapest Tanácsa a Kulturális Kapcsolatok Intézete közreműködésével „Budapest — a 200 éves sokarcú város” cím alatt a magyar főváros múltját, jelenét bemutató kiállítást rendez a jövő tavasszal Bécsben. Budapest ezzel viszonozza azt a kiállítást, amelyet „Becs, a munka és a művészet városa” címmel az idén tavasszal mutattak be a magyar fővárosban. * Aquincumban három évtizeddel ezelőtt találták meg a világ — római korból fennmaradt — egyetlen orgonáját. Tekintettel arra. hogy az idők során a hangszernek csak a fa alkatrészei pusztultak el, míg a bronz alkatrészek épen maradtak, a szakértők most rekonstruálták a hangszert. Pontos korát is meg tudták állapítani, mert találtak egy tisztán olvasható vésett bronztáblát, amely elárulta, hogy az orgonát Gains Julius Viatorinus aquincumi elöljáró ajándékozta a polgárváros tűzoltó székházának 228-ban. A leletről értesült az amerikai Fox filmgyár, amely a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól néhány perces műsort kért az orgona hangjáról. A felvétel elkészült: Pécsi Sebestyén orgonaművész szólaltatta meg az antik hangszert, Wemer Mária énekművésznő pedig SzeikhiUosz görög dalát énekelte el az orgona kíséretével. * A rohamosan növekvő idegenforgalom igényeinek megfelelően a jövő évtől kezdődően angol, francia és német nyelvű napilap jelenik meg Magyarországon. A lap próbaszámait a Nemzetközi Kemping Szövetség magyarországi kongresszusa idején nagy érdeklődéssel fogadták a külföldi vendégek. * ötvennyolc magyar játék- és U19 rövidfilm bemutatási jogát vették meg a külföldi filmforgató cégek és tv-állomások. Nyolc országban mutatják be az Álmodozások korát, hét-hét ország pedig megvásárolta a Húsz órát és Az életbe táncoltatott lány című balettfilmünket. * Simándy József, az Operaház Kossuth-díjas művésze szeptember 9-én a franciaországi Saint Jean de Luz-ben Kodály »Psalmus Hungaricus*-ának tenorszólóját énekelte. * A Magyar Filmművészek Szövetsége és az UNESCO szeptemberben a budapesti Fészek művészklubban nemzetközi kerekasztal-konferenciát rendezett „A film és televíziós film hangja” címmel. A konferencián résztvevő szakemberek esztétikai, pszichológiai és szociológiai szempontokból vizsgálták a témát, különös tekintettel a hang-, a zene- és a képfelvétel! módszerekre. * »Könyvet minden falusi házba* jelszóval októberben őszi megyei könyvheteket rendeznek vidéken. Több száz író-olvasó találkozó, szak- és szépirodalmi könyvankét, irodalmi, szellemi vetélkedő, könyvkiállítás lesz a magyar falvakban. Mindenütt megszervezik a »házról házra* árusítási akciót, így a legkisebb tanyára is eljut majd a könyv. ipa fi fi fi T............................------------ifi’ lílí ií ii 11! fi mm BJI.iljisiöiiíatíJ a 5» Felavatták az Országos Korányi TBC Intézet csontsebészeti pavilonját. Jobbra: Elkészült az ezredik Dicsei mozdony a budapesti Ganz- MAVAG gyárban. Képünk központjában: az ezredik (MTI — Bara István és Fényes Tamás felv.)
