Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)

1966-08-01 / 15. szám

% i nimm A BUD OSTRON A két háború között ELMOLT SZÁZADOK-SZÁZ MONDATBAN 1 A magaslat másfél kilométer hosszú és fél kilométer szé­les. A Bécsikapu tértől a Szentgyörgy térig terjed. Ezt a — földrajzilag jelentéktelen térséget nevezzük történelmünk legnagyobb színhelyének. 2 A tatárjárás, IV. Béla uralma előtt lakatlan volt. Budavárnak a törökvilág alól való felszabadítása idején, 1686-ban hatszáztizenhat lelket számláltak össze benne. Napjainkban a Vámegyednek ;— ennyien soha nem éltek itt — négyezer lakója van. Még négyezer lakosával is a fő­városnak — számbelileg — a legjelentéktelenebb negyede. 3 Kétszer volt olyan, mint „sötét éjszakában egy belülről megvilágított üres koponya”. 1686-ban, mikor az osztrák visszavette a töröktől — sa­ját maga, s 1945-ben, mikor a szovjet haderő visszavette a némettől — a magyar nép számára. 4 Szeptember másodika a Várnegyed történelmében emlé­kezetes nap. Budavár 1541. szeptember másodikén esett el. Budavárát 1686. szeptember másodikén foglalták vissza. Budavár visszavétele után évtizedekig élt a szokás, hogy erdészek, vadászok, madarászok a Felvidéken, a Retyezát­­ban, a Kárpátokban összefogdosták a legnagyobb sasokat, azokat Pest-Budára szállították és szeptember másodikén délután népünnepély során, hatalmas dobpergés közt a Vár­negyedben szabadon engedték. 5 Az első magyar király — IV. Béla —, aki itt építkezni kezdett, ennek az országnak egyik legkiemelkedőbb uralko­dója volt. István király után a második honalapító. Az utolsó magyar király, akit Budán 1916-ban megkoronáztak, a leg­jelentéktelenebb volt valamennyi magyar uralkodó közt. Mikor IV. Károly lova a budai koronázási dombra vágtatva megbotlott s a király fején megbillent a korona, az ünnepi sokadalomban jelen levő Krúdy Gyula, a rémüldöző emberek gyűrűjében szobomyugalommal jegyezte meg: — A zöld király. 6 Körülbelül hétszáz évre terjed a budai Várnegyed múltja, IV. Béla első palotaépítésének korától elindulva 1945-ig. Nem nehéz kiszámítani azt, hogy mennyi ideig volt ez a magaslat a magyar államiság központja, jelképe? Történelmileg igen kevés ideig. IV. Béla palotaépítésétől, tehát Budavárának főváros jel­legétől 1541-ig, Budavár elfoglalásáig, még háromszáz eszten­dő sem telt el. S ha ehhez hozzávesszük a Habsburg-háztól való elszakadásunk utáni időt, 1918-tól 1945-ig, úgy keserűen kicsiny időszak bukkan elő számításainkból. Ez a másfél kilométer hosszú és fél kilométer széles ma­gaslat alig valamivel tovább, mint háromszáz évig volt a független magyar államiság központja. A nagy sasok nem nekünk szálltak. Nem a mi független­ségünket és szabadságunkat hirdették. 7 Történelmünk úgy alakult, hogy a nálunk vendégeskedő turistáknak nem tudjuk bemutatni volt uralkodóink temet­kezési helyét, mint az osztrákok, a franciák, vagy az ango­lok. Nálunk — Székesfehérvárott — felprédáltattak még a sí­rok is. Egyetlen magyar király teteme pihen a koronázó Mátyás templomban. III. Béláé és feleségéé, Chatillon Annáé. Azt is csak véletlenül találták meg 1898-ban Székesfehérvárt, s a tetemeket Budára szállították. . 8 Ennek a várbeli földnek legnagyobb királya az ezernyi dal­ban megénekelt, ezernyi legendával övezett, ezernyi népme­sében megsimogatott, a magyar irodalom legszebb emlékei­ben is megőrzött Mátyás király volt. S a legelesettebb Mohács halottja, II. Lajos. A teljes bukást a ragyogástól alig néhány évtized választja el. A XV. század második felében bőség, és sem azelőtt, sem azután fölül nem múlható pompa. A Várnegyedben száz fe­hér tornyot fürdet a fény. Mátyás Friss-palotája a művelt Európa egyik szellemi központja. Korabeli leírásokból tud­­juk, hogy üvegből és márványból épült. A teremküszöbök sajátos fénnyel világítanak. Be vannak aranyozva. A római terem, a király fogadócsamoka, teljesen márványból épült. A kerevetek, székek, a kandallókat díszítő szobrocskák és az ajtószárnyak sarkai ezüstből valók. A termek padlózata szí­nes majolika csempe. A corvinák termeiben a fél világból összevásárolt, vagy lemásolt kötetek. Az udvarokon már­vány vagy színezüst díszkutak. A XVI. század első negyedében Burgio pápai nuncius már azt jelenti II. Lajosról Rómába, hogy „A király olyan szegény, hogy gyakran élelmiszerekben is hiányt szenved”. A Fuggereknél tökéletesen eladósodott király udvara számá­ra már hitelbe hozatja a húst, s a hitelbe vett árut nem tudja a mészárosnak kifizetni. 9 Napjainkban két világrész tizenhét országában negyven város negyvenhat könyvtára őrzi Mátyás király híres cor­vináit. Sok van Bécsben. Jutott azokból Londonnak. Van corvina Madridban, Velencében, még egy chicagói magán­gyűjtőnél is. Azt a néhány corvinát — szám szerint a világon a leg­többet —, amelyet Budapesten őrzünk, a legkalandosabb kö­rülmények között szereztük vissza. A messzi múltban volt idő, mikor egy kóbor török katonától vásároltunk meg egyet. Néhány évvel ezelőtt a magyar állam egy londoni árveré­sen 5000 fontért vette meg Mátyás egyik híres valamikori kö­tetét. Nem sikerült kikutatni, hol lappangott ez a corvina az elmúlt félezer év során. Csak annyit tudunk, hogy két­száz esztendővel ezelőtt egy francia főnemeshez került. A munka egy kárthágói püspök és vértanú emlékezéseit közli, s végig egyetlen kéz írása. A corvina francia tulajdonosát a francia forradalomban kivégezték. A könyv Angliába ke­rült. Angliában, ennyit bizonyosan tudunk, Sir Thomas Phi­lips tulajdona lett. Az angol lord utódai árvereztették el, s a magyar állam vásárolta meg néhány éve. 10 Mátyás kincsei? Elefántcsontból faragott házioltára Párizsban van. A ki­rályi udvar bronz kandellábereit Isztambulban őrzik. Az ud­var híres étkészletét Londonban. Aranyozott velencei üveg­serlegét, amelyekből a nagy győzelmi áldomásokat itta, 1929 óta Budapesten. A Friss-palota minden megmaradt kincsének regényes története van. A serleg II. Lajosé lett. II. Lajos Horvátor­szág bánjának adományozta. A múlt század közepéig, a bán leszármazottai, a Batthyány-család tagjai őrizték. Mikor Batthyány Kázmér Kossuthtal száműzetésbe ment, s vagyo­nát Bécs elkoboztatta, Mátyás serlege egy Fehér megyei föld­­birtokoshoz került. Ö eladta. A serlegnek nyoma veszett. A múlt század végén Erdődy Rudolfné fedezte fel egy münche­ni régiségkereskedőnél. Megvette és az államnak adományoz­ta. 11 Történelmünk legnagyobb színhelye? S a legnagyobb szenvedéseké. A Dísz téren végeztette ki Zsigmond király Kontot és har­minc társát. A Várban hullt a porba Hunyadi László feje. A Dísz téren négyelték fel a lázadó parasztvezért, Pérót. Az Űri utcából hurcolták kivégzésük színterére Martinovicsékat. A mai Táncsics utcában raboskodott Kossuth. Itt börtönözték be Wesselényit. Várbeli tömlöcében vakult meg Táncsics. 12 A Várban áll egy furcsa magyar különc, az ördöglovas Sándor Móricz valamikori háza. Ez, a második világháború­bem félig elpusztult, s később megmentett Sándor-palota. A régi korban a miniszterelnökök otthona volt. 13 Egy valami nem változott e Várnegyed több mint hétszáz esztendős történelme során. IV. Béla rendelete, hogy itt erős­séget kell építeni, 1255-ből való. E Várnegyed pontosan 714 éves. A másfél kilométer hosszú és fél kilométer széles magas­laton pontosan úgy helyezkednek el utcák, mint kétszáz, vagy ötszáz esztendővel ezelőtt. Ha régi térképet nézünk, a mai Várnegyedre ismerünk. A különbség csupán annyi, hogy For­tuna utca lett a volt Francia utca, s a házak homlokzata előbbre került, vagy hátrább, mint régen. Ha Mátyás vala­mely régi könyvtárosa, például a tiszteletre méltó Raguzai Félix mester betévedne a mai utcák közé, pontosan eliga­zodna. 14 Negyvenötben minden égett. „Sötét éjszakában egy belül­ről megvilágított üres koponya”. Még alig hamvadt el a tűz, mikor Gerő László, a Vár ké­sőbbi nagy műtörténésze a pusztulás színhelyére felrohant. A gyász, s az újjászületés árnyalatával hangjában jegyezte meg: — Itt van a középkori Buda! Elpusztult, leomlott az. amelyet e házakra idegen ízlés és idegen kéz rakott. S — írjuk le a századik mondatot — a magyar történelmet folytathattuk tovább. Huffy Péter A háború utolsó telét a budai Várban és közvetlenül környékén töltöttem. Lakásom az Attila utca és a Mikó utca sarkán volt, s a Vérmezőre nézett. 1944. április 7-én, az első nagyobb angol—ame­rikai légitámadások után, behívtak légoltalmi szolgálatra, a buda­pesti tűzoltóság 100/1-es légó századához. A parancsnokság és a törzs a Koronaőr utcai kerületi tűzőrségen működött, két szakasz — idősebb, hivatásos tűzoltók vezetése alatt — a Várban teljesített szolgálatot. Az egyik a királyi várban, a másik az Űri utcában Beosztásomnál fogva — az állomány nyilvántartásával és a zsold­­jegyzék kiállításával bíztak meg — naponta megfordultam a szá­zad valamennyi szálláskörletében. A század — sebtiben kiképzett segédtűzoltók: várbeli mesteremberek, leventék, szökött munka­szolgálatosok hamis igazolványokkal, diákok és a katonai szolgá­latra már nem alkalmas tisztviselők — 1944 karácsonyáig keser­ves küzdelmeket vívott a fel-fellobbanó tüzekkel. 1944. december közepén a nyilas főparancsnokság minden nagy teljesítményű, motoros fecskendőt Nyugatra vezényelt. A Vár és az egész I. kerület tűzvédelmére négy hordozható motoros fecskendő maradt, amelyek percenként 750 liter vizet voltak képesek a tűzre zúdítani, amikor még volt víz. A kis, köhögő motorok 8—10 méter magasra tudták a vizet felnyomni, a Vár legmagasabb pontja pe­dig hetven méternél is magasabban feküdt. Az alakulatot naponta végigfésülte a tábori csendőrség, a fegyveres nyilas pártszolgálat és az SS. Az örökös zaklatás alatt, mint kovácspörölyök nyomán a nyers vas, ez a kis emberi közösség megkeményedett és szívósan védelmezte önmagát. Az őrjöngő hatalom egyetlen embert sem tu­dott kiemelni a századból, a tévelygő lövedékek és repeszek azon­ban hét ember életét kioltották. A Vár és Buda nehéz, történelmi napjairól naplót vezettem. Né­hány töredék megmaradt az Attila utca 43. számú ház óvóhelyén, ahol feleségemmel és másfél éves fiammal átvészeltem az ostro­mot. Történelmünk sorsdöntő fordulata már a küszöbön állt, éle­tünk soron következő órái és percei azonban a teljes bizonytalan­ság homályában rejtőzködtek. Kétséges volt, vajon megérjük-e azt a pillanatot, amikor a fegyverek elhallgatnak. Idézem az ostromnaplót. 1945. JANUÁR 15. Pestről a még működő sugártelefonon paran­csot kaptam, hogy menjek a félhavi zsoldért. Tíz órakor indultam az Erzsébet-hídon. A Vár déli oldalát most láttam először az ost­rom kezdete óta. Belső termei éghettek, az ablakok helyén, s a be­­lövések résein füst szivárgott. Vajon mi van Búza főtörzstűzmes­­terrel és a tizennégy légóssal? A felrobbantott Gömbös-szobor ht lyén a németek kórházi halottaikat égetik. A hullákat máglyára rakják és benzinnel leöntve meggyújtják. A halotti máglya tete­jén egyszerű koporsó, ezüst betűkkel ráfestve: Virág Ilona, élt 18 évet. Délután két órakor a Belvárosi Kávéházig jutottam. A Vcr­­böczy-szobor tövében egy halott, mellén felirat: „Így jár, aki a A halott Vár haza nehéz óráiban dorbézol. A halottban felismerem Haliér Alf­réd tehetséges költőt és újságrajzolót. Együtt dolgoztunk a Szín­házi Magazinnál, a Váci utca sarkán. A ház romokban hever. __ 1945. JANUÁR 21. Ma hajnalban majdnem meghaltunk. Hatal­mas légibomba zuhant le, súrolta a ház homlokzatát és az óvóhely mellett robbant, három méter átmérőjű tölcsért vágva az úttest­ben. A robbanás szétrombolta a vízvezetéket, s a vezetékben ma­radt víz, amelyhez már hetek óta nem jutunk hozzá, betört az óvó­helyre. Házmesterünk azt tanácsolja, menjek el a Medve utcába, ott van a Vízművek kirendeltsége és kérjem, hogy ezt a szakaszt zárják le, különben kiönt bennünket a víz. A Medve utca a Vár másik oldalán van. A Gránit lépcsőn már nem lehet felmenni. A Mikó utca végében géppuskafészek és drótakadály torlaszolja el, u várfalhoz tapasztott külső lépcső fele már hiányzik. Marad a szer-12

Next

/
Thumbnails
Contents