Magyar Hírek, 1965 (18. évfolyam, 7-24. szám)

1965-12-15 / 24. szám

R futball, ^^ a világbajnoki selejtezők az érdeklődés középpontjában Hétről hétre potyognak a gólok, a kellemes tavaszi nagy fényben fürdő lelátók újra bené­pesülnek vasárnaponként. Tavaszt jelez a nap­tár, javában folyik a labdarúgó-bajnokság. A sportkedvelők már az első fordulóikban fel­figyeltek az MTK most formálódó új csapa­tára. Az olimpiai aranyérmes futball együttes edzője, Lakat Károly még idehaza is olyan ismeretlen fiatalokat dobott a küzdelembe, mint a 19 éves Halácsi, a 20 éves Major, Tö­rök vagy Szűcs. Ezek a fiatalok érdekes mó­don az MTK egykori nagyjainak szép, kombi­­natív játékát követik és további egészséges fejlődésük esetén még sok örömet okozhatnak a kék-fehérek szurkolótáborának; elsősorban persze Salamon Béla bácsinak, aki nyolcvana­dik születésnapja után Ss az MTK leglelke­sebb rajongója. A bajnokságban egyébként eddig az Újpesti Dózsa, az egykor kiváló csatár, Szusza Ferenc csapata vizsgázott legjobban, áll pontveszte­ség nélkül a táblázat élén. A Bp. Honvéd sem vesztett még pontot, a bajnok Ferencvárosnak azonban már két döntetlenje is vlan, ráadásul két vidéki együttes (a Tatabánya és a Pécs) a Népstadionból vitt haza egy-egy pontot. A világ legjobb klubcsapata ellen Rómában a sorsolás szeszélye folytán az Európa Kupa elődöntőjében az Internationale és a Liverpool, vtalamint a Benlfioa és a Győri Vasas ETO találkozik. A Béniica legu­tóbb éppen a Real Madridot ütötte el a to­vábbjutástól, bebizonyítva, hogy jelenleg a világ egyik legjobb klubcsapata. — Igyekszünk majd szépen búcsúzni s örü­lünk, hogy ilyen nagyszerű csapattal mérkőz­hetünk a magyar közönség előtt — mondta Hidegkúti Nándor a győriek edzője. — Mi vagyunk az esélyesek, mégis nagyon helytelen lenne lebecsülni a magyar csapatot. Azt hiszem nagyon meg kell küzdenünk a to­vábbjutásért — nyilatkozta Elek Schwartz az egykori temesvári labdarúgóból lett világhírű szakvezető. A magyar labdarúgóedzők tekintélyét nagy­szerűen példázza a Benfica eddigi magyar szakvezető gárdája. A portugál csapat a je­lenleg Bécsben élő Gtuttman Béla vezetésével érte el első sikereit, nyerte két alkalommal az Európa Kupát! A kiváló edző után Sebes Gusztávot és éppen Hidegkúti Nándort hív­ták Lisszabonba, majd Czeisler Lajost, az Olaszországiban tartózkodó idősebb szakem­bert szerződtették. Czeisler után ismét ma­gyar százmazású edzőre, Elek Schwartz mes­terre bízták a nagyszerű játékosokból álló együttest. A nagy érdeklődéssel várt elődöntő első mérkőzésére április 30-án kerül sor Budapes­ten, de közben a Vásári Városok tornája ke­retében a Ferencváros a spanyol Atletico Bil­bao csapatával játszik ugyancsak izgalmas­nak Ígérkező mérkőzéseket. Késiül a válogatott A színvonalas bajnoki mérkőzések, a klub­csapatok örvendetes nemzetközi szereplése után a válogatott tavaszi bemutatkozását is bi­zakodó hangulat előzi meg. — A klubok valóban örvendetes nemzet­közi szereplése sajnos nehézséget okoz a vá­logatott előkészületeiben — kezdte beszélgeté­sünket Baráti Lajos szövetségi kapitány. — A tokiói olimpia előtt jól bevált módszer sze­rint a hét első három napját a tatai edzőtá­borban, kemény edzésekkel tölti a válogatott. Ezeken a hasznos edzéseken és összeszoktató jellegű edzőmérkőzéseken a Kupákban sze­replő Győri Vasas ETO, valamint a Ferencvá­ros játékosaira egyelőre nem számíthatok. Je­lenleg egyébként még az előkészületek idő­szakában járunk. A játékosok nem tudták ál­landósítani formájukat, de a mérkőzések egy­­egy időszaka már valóban biztató és én — tette hozzá Baráti Lajos — javíthatatlanul op­timista vlagyok. — Hogyan alakul a válogatott műsora? — folytattuk a beszélgetést. —> Május 5-én a londoni Wembley stadion­ban játszunk az angol válogatott ellen. Előtte több hazai ellenféllel vívunk barátságos ta­lálkozót, játszunk Pozsony és Szarajevó együttesével is. Május 16-án Brüsszelben a belga liga válogatott ellen lépünk pályára, majd utána 23-án Lipcsében a Német Demok­ratikus Köztársaság csapatával találkozunk a világbajnoki selejtező keretében. Júniusban Bécsben az osztrákokkal játszunk ugyancsak selejtezőt, majd június végén az olaszokat fogadjuk Budapesten. Kérdőjelek az összeállításban — Milyen összeállítást tervez? — Az idény előtt a kapusgondok tűntek a legsúlyosabbnak — hangzott a válasz. — Az autójával karambolozott Géléi azonban tel­jesen rendbejött és ismét igen jól, tokiói for­mában véd. A csapat egyes helyeire több csaknem egyforma képességű játékos pályá­zik, dönteni csak később, a kialakultabb tel­jesítmények alapján fogok, a jelen pillanat­ban a két szélen kérdőjeles a csapatom. Jobb­szélen Göröcsöt szeretném játszatni, aki azon­ban idegenkedik ettől a szerepkörtől, a bal­szélen viszont Fenyvesi izomszakadása ért váratlanul, és nincs megfelelő jelöltem. Baráti kapitány pillanatnyi csapata egyéb­ként így fest: Géléi József (Tatabánya, 27 éves) — Novák Dezső (Ferencváros, 26 éves, 6-szoros válogatott), Mészöly Kálmán (Vasas, 24, 31), Sárost László (Vasas, 33, 44) — Nóg­rádi Ferenc (Bp. Honvéd, 25, 7), Sipos Fe­renc (Bp. Honvéd, 33, 64) — Molnár Dezső (Vasas, 26), Bene Ferenc (Újpesti Dózsa, 21, 8), Albert Flórián (Ferencvárosy 24, 45), Ko­­mora Imre (Bp. Honvéd, 25, 2), Rákosi Gyu­la (Ferencváros, 27, 22) vagy Katona Sándor (Bp. Honvéd, 22). A válogatottságra pályáz­hat még a kapus Géczi László (Ferencváros, 21), a középhátvéd Orbán Árpád (Győri Va­sas ETO, 27), a fedezet Szepesi Gusztáv (Ta­tabánya, 26) és Solymosi Ernő (Újpesti Dó­zsa, 25, 35), valamint a csatár Göröcs János (Újpesti Dózsa, 26, 49), Csemai Tibor (Tata­bánya, 27), és további formajavulás esetén Tichy Lajos (Bp. Honvéd, 30, 70). A csapalt a tartalékokkal együtt a fiatalok és »öregek-« szerencsés keverékének látszik. A kapitány ágién helyesen, főlég a Tokióban nagy sikerrel szerepelt fiatalokra támaszko­dik. Jelenleg 'tervezett csapatában hat, a ke­retében pedig összesen kilenc oilimpiást ta­lálunk. S ahogy az olimpián, úgy reméljük, a viliágbajnoki selejtezőkön is megállják he­lyüket. Vad Dezső I/Uz&wttátásca •.. íqy b\>cs\>zott a híres üszóedző Valaha a »mester«, Sáro­st Imre tanítványa volt. Szé­kely Évával, Littomericzky Máriával, Tumpek György­­gyel és a többiekkel együtt úszott fáradhatatlanul a medencében. Később vízi­labdázónak csapott fel. Mér­kőzéseket is vezetett. Hatá­rozott, jószemü bíró volt. És az egykori tanítvány, a ma is fiatal, 32 éves Sátori Já­nos, mesterét túlszárnyalva, kontinensünk egyik leghíre­sebb úszóedzője lett... 1957-ben a frankfurti egyetemen folytattam tanul­mányaimat — kezdte sike­res pályafutásának feleleve­nítését a régi környezetben, a Sportuszoda előcsarnoká­ban. — Majd Darmstadtba hívtak. Baj volt a vízilabda­csapattal, és engem, mint magyart kértek, segítsek ne­kik. Segítettem... És a kö­vetkező évben megnyertük a német főiskolás bajnokságot. Ekkor, e siker után figyel­tek fel munkámra. — S utána? — kérdeztük. — A többit talán már jobban ismerik. Rövidesen megtisztelő megbízatást kap­tam. A Német Üsző Szövet­ség, a válogatott úszók hi­vatalos edzője lettem. Vé­denceim közül többen, így elsősorban a gyorsúszó Klein és Hetz Tokióban, az olim­pián is jól szerepeltek. — Hogyan érezte magát ismét a Margitszigeten? — Nagyon jól... Édes­anyám már többször járt nálam. Most röviddel há­zasságkötésem után, afféle nászúira mi jöttünk haza, mutattam meg feleségemnek Budapestet, látogattuk meg édesanyámat odakint Óbu­dán. A legnagyobb élményt azonban a barátokkal, a régi versenyzőtársakkal váló kedves találkozások jelen­tették számomra... Beszélgetésünket is sűrűn félbeszakították a barátok. Két régi ismerőssel, két olimpiai bajnokkal kapta lencsevégre fotóriporterünk Sátori Jánost, aki így bú­csúzott: — Viszontlátásra nyáron, a nagyszabású főiskolás sportversenyen, a budapesti Universiadé n! A FERENCVÁROS JÚNIUS 28-ÄN INDUL NEW YORKBA Mint már korábban jelentettük, az MTK és az Újpesti Dózsa Amerikában szerepelt együttese után a rendezők 1965-re a Ferencvárost, a legnépszerűbb magyar csapatot hívták meg az éven­ként Ismétlődő New York-i nemzetközi jellegű, nyári labdarúgó-tornára. A Ferencváros a meghívást elfogadta. A napokban már a végleges megállapodást is aláírták a rendezők és a klub képviselői. Ezek szerint a Ferencváros labdarúgói a június 27-én Buda­pesten rendezendő olasz—magyar válogatott találkozó másnapján, 28-án Indulnak az Egyesült Államokba. A tornát a korábbi években két csoportban rendezték és a két csoport győztese mérkőzött az első helyért. A Ferencváros a tervek szerint a második csoportban szerepel. Ellen­feleiről és a részletes sorsolásról még nem kaptunk jelentést. * Június 27. és július 2. között az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban rendezik a siketnéma sportolók X olimpiáját. Legutóbb, az 1961-ben Helsinkiben rendezett versenyen a magyar sportolók 9 első helyezést szereztek. A X. Washingtonban rendezendő olimpián a tervek szerint négy sportágban (atlétika, asztalitenisz, úszás és vízilabda) IS magyar sportoló áll rajthoz. Ez bizony gól... Oéczl későn vetődött és a távoli lövés nyomán a ferencvárosi kapuban kötött ki a labda. A Pécsi Dózsa meglepetésre pontot vitt haza a Népstadionból Török és Halácsi az MTK két tehetséges fiatal csatára gólhelyzetben a győri kapu előtt Jobboldali kép: Jó csel és máris szabad az út a kapu felé, Göröcs János az újpesti csatár előtt. Göröcsöt a csatár­sor jobbszélén szeretné szerepeltetni a kapitány * Alsó kép: Ez a csinos kislány, Vasadl Zsuzsa nyerte az országos Ifjúsági modern gimnasztikái bajnokságot (MTI Fotó — Petrovlts, Ptlfay és Kovács, valamint Almási László és Novotta Ferenc felvételei) Jobbra: Aki már a német olimpiai baj­nokokat neveli... Sátori János (közé­pen) a német szövet­ség kiváló úszó ed­zője régi barátaival, Felkay Lászlóval (balról) és Bolvárl Antallal (jobbról) a tokiói, illetve a mel­­bournei olimpián győztes magyar vízi­labda-válogatott Já­tékosaival * A két Gulyás ... Sokszoros tenisz­­bajnokunk Gulyás István kétéves Pisti fiával. A bajnok Egyiptomban kezdte az évet, nagyszerű játékkal nyerte az Alexandriában ren­dezett versenyt, majd a francia tengerpar­ton a Riviérán foly­tatta eredményes szereplését. Gulyás a brazilok ellent Davis Kupa találkozóra készül

Next

/
Thumbnails
Contents