Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-05-15 / 10. szám
i/Wlwi, i ft/iMSt Batsányi János Jól sikerült estet rendezett Sao Paulában az Uniao Cultural »XV de Marco« vezetősége az egyesület fennállásának 17. évfordulója alkalmából. A színvonalas esten Nemessányi Mária, a Sao Pauló-i nemzeti színház magyar származású énekesnője is közreműködött. Előadás után az egyesület vezetősége megnyitotta a Munkácsy, Csók István és lványi Grünwald Béla festőművészek műveinek reprodukcióiból rendezett kiállítást, H. M. Sao Paulo * A St. Catherines-i (Ontario, Canada) magyar kolónia megünnepelte a szülőföld 1848—49-es szabadságharcának évfordulóját. A magyar Himnusz és Petőfi Talpra magyar-ja után az ünnepi beszédeket szavalatok és énekszámok tették változatossá. A műsort, — amely a béke gondolatát fejezte ki — a szép számban egybegyült közönség a kanadai Himnusz akkordjaival zárta. Előadás után, fehér asztal mellett, jó hangulatban együtt maradt a társaság és elhatározta, hogy jövő esztendőben ismét megünneplik ezt a nagy napot. Batsányi János születésének kétszázadik évfordulójára Tl/fagyar költő, aki Tapolcán született, Kassán Kazinczyval, Baróti Szabóval szerkesztett folyóiratot, s kinek élete attól fogva jóformán Kufstein, Bécs, Brünn, Párizs és Linz ötszögében folyt le, meglett férfi korában a hazai irodalom életében úgyszólván részt sem vett, nélküle készülődött reformkor elé a magyar literatúra. Nélküle-é? Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében S gyászos koporsóba döntő vas igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok; Ti lis, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri, Jertek! s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Mint a magyar reformkor, majd a magyar forradalom mélyén a Martinovicsék elfojtott tüze lobogott, a franciaországi változásoktól ihletett magyar jakobinusoké — úgy zúgott ez a vers {hogy Petőfiben szökken jeni égig ihlete) végig az egész reformkor és forradalom költészetének eszmélete mélyén: ez a vers, melyet 1789-ben, a Bastille megdöntésekor Batsányi János nemsokára Martinovicsék körében maga is összeesküvő magyar jakobinus, A franciaországi változásokra írt. Attól a perctől fogva, hogy elvitte a rabszállító szekér, mely a kufsteini várudvaron tette le — Batsányi János nem volt többé az élő magyar irodalomban »ható tényező«. Később, mikor megemlékezett róla s levelező tagjai közé választotta a reformkori alapítású s lendületű Magyar Tudományos Akadémia — a beválasztását hírül adó ünnepélyes hivatalos levélre külföldről még csak nem is válaszolt. Messze elmaradt mögötte Magyarország — az a Magyarország, ahonnét elvitte a rabszállító szekér.Vigyázó szemét ő alaposan, ő végképp Párizsra vetette: azaz a forradalomra. Még pontosabban: egy habsburgtalan, egy nemzeti és társadalmi forradalomban megújult Magyarországra, mely mindenestül megfeleljen a kor legmagasabb progresszív igényelnék. Addig minden egyéb csak játék, potomság, malomalatti politizálás, exotikum Európában, távol1 ság, Mucsa. Persze, hogy nem volt igaza. Igazuk az ő ifjabb kortársainak volt, Berzsenyinek, Csokonainak, s a még ifjabb Vörösmartynak, sőt igazában a legifjabbnak, annak a Petőfinek, aki utóvégre őt csak három évvel élte túl. De még annak az Eötvösnek is, 'ki pedig a világon sem volt még — mint Petőfi, sőt Vörösmarty sem —, mikor Martinovicsék feje a Vérmezőre hullt, csak a nevelője volt Pruzsinszky, a kegyelemmel szabadult derék jakobinus. Igazuk őnékik volt, azoknak kik idehaza voltak egyetlen roppant lobogás, belülről világítva ki a homályos hazát. De ki ítélhetné meg Batsányit ezért? \ Toltam én Kufsteinban, megnéztem, épp " tavalyelőtt. Körüljártam a várat, méregettem ablakait, melyik lehetett, amelyiknek mögötte az ifjú Szentjóbi Szabó falakon átható nyögésére Batsányi felriadt, s mégsem láthatta meg, holott nem volt tőle csak pór cellányira. Ki nyög? melyik boldogtalan Kiált megint e bú helyén? Ki háborít fel úntalan Magánosságom éjjelén? I Hallom, hallom keservedet, Te vagy, lelkemnek egy fele! Érzem minden gyötrelmedet, Érzem, s szivem reped bele! De áh! hozzád nem juthatok, Hiába nyújtom karjaim. Ah! senkit meg nem hajthatok, Nem hallja senki jajjaim! Nem, nem mehetett át a másik cellába, Szentjóbi Szabóhoz, ki ott halt meg aztán csakugyan, huszonnyolc éves volt mindössze — míg Batsányi lírája még egyet sikoltott utána a rács mögül: Ti szüzek! s ti is, oh Tirol Ifjú polgári! jőjetek, S az emberség barátiról Barátom sírján zengjetek! Kufstein után, hogy kiszabadult — szabadlábon is: már csak Brünn, főleg Bécs — már csak Ausztriában élt, ott várta meg Napóleont. A napóleoni seregékben a Forradalom katonáit fogadta: zászlótartóik kezében a vörösfehér-kék forradalmi trikolórt látta, hallotta fennen zengeni a Marseillaise-1 —, ő a lényegre figyelt, arra, ami megjelenésükben a -habsburgi birodalomhoz, a rendi Magyarországhoz képest ígéret volt, haladás, forradalom. Segédkezett megszövegezni magyarul a kiáltványt, melyben Napóleon a dinasztiától való elszakadásra szólította fel Bécsből — ó, hasztalan! — a magyarokat. Nincs az az utókori, nincs az a jelenkori forradalmi elmélet, amely magatartásában kivethetőt találna. Hol volt kora Magyarországától! Hol volt az a Magyarország mögötte! 1809-ben senki Magyarországról oly tisztán nem látta a világot, mint Batsányi János Magyarországot Bécsből. Nem maradhatott persze Bécsben ezután, Párizsban élt évekig — előbb, mint Heine —, végsőkig következetes emigráns gyanánt, őse az úri Magyarország elleni totális kiállásban, helyrajzilag is őse Ady valóságának s Petőfi vágyainak. 1814-ben elözönlötték Párizst a Szentszövetség hadai, utólérték Batsányit; megúszta anynyival, hogy internálták Linzbe, a Duna-parti , osztrák kisvárost holta napjáig sem hagyhatta ' el. i Ott élt a házaspár, Batsányi János magyar 1 költő és Baumberg Gabriella osztrák költőnő. , A költőt, a nagy költőt, ki nékik versben, cső- 1 dálatos versben méltó emléket emel, még, várják ketten ők. Én csak annyit tehettem, hogy e cikknek , fölébe címnek nem is a Batsányi nevét írtam, hanem a kettejük nevét. A linzi házaspár — ( a magam kis módján ezzel hódoltam nekik. A linzi házaspárt hazakérte, befogadta Tapolca, a tapolcai temető. S a tapolcai parkban, mosolygó sétálók között, Batsányi János és Baumberg Gabriella páros szobra áll. Meghitt ünnepség színhelye volt április 6-án a Detroiti Petőfi Club. Király György és felesége aranylakodalmukat tartották szűkebb családjuk, barátaik és tisztelőik társaságában. A díszasztalnál jobbról balra: Király György és felesége, Júlia, Benci János és Király Gusztávvá, az ünnepelt házaspár veje és menye. * A Belgiumi Magyarok Kulturális Egyesületének Genti csoportja jólsikerült disznótoros vacsorát rendezett, amelyre a Flandriában élő honfitársak még 100 kilométeres távolságból is szép számmal érkeztek. A kedves összejövetel alkalmával 1848. március 15-e jelentőségéről Is megemlékeztek. A konyha művészei, Bertalan Erzsi és Hideg Annuska remekeltek a vacsorával s az egri bikavér és Belgiumi magyarok a fehér asztal mellett a cigányzenekar emelte a hangulatot. Még csak annyit, hogy a belgiumi magyarság örömmel készül a szülőföldre történő látogatásra. H. R. Gent Belgie * A Santiagóban élő »Concordia« Club tagjai ünnepi összejövetelt rendeztek Magyarország felszabadulásának 18. évfordulója emlékére. A magyar egyesület vezetői beszámolójukban kegyelettel emlékeztek meg az év folyamán elhunyt vezetőségi tagokról, öhlbaum Ferencről, Schwarz Arankáról és dr. Molnár Dezsőről. A meghitt összejövetelt irodalmi műsor követte, amelyen Petőfi, József Attila, Heltai Jenő, Karinthy és Dutka Ákos művei hangzottak el. B. A. Santiago. Chile * Az Olaszországban élő magyar kolónia ünnepi keretek között emlékezett meg az 1848-as magyar szabadságharcról, s magyar vendégművészek közreműködésével Rómában és Milánóban koncertet rendezett. Merényi Ferenc, a római Magyar Akadémia igazgatója ünnepi megnyitója után az Olaszországban élő, magyar származású Csáky Nelli hegedűművésznő s az ünnepségekre kiutazott magyar művészek, Nemes Katalin zongoraművésznő. Takács Paula és Szalma Ferenc operaénekesek léptek pódiumra. Rómában az ünnepséget a Magyar Akadémia termében, Milánóban a Konzervatórium kistermében rendezték. A közönség soraiban Szőcs Albert és Kovács Dezső, a Milánói Magyar Egyesület vezetőségi tagjai is megjelentek. Csáky Nelli, magyar származású hegedüművésznő (Milánó) Anyák napján, május első vasárnapján Horváth Julika, Horváth Zoltán kardvfvó világbajnok kislánya virággal köszönti édesanyját Új csőgyár épült a lábatlant Eternit Müvekben. A csőgyár új olasz automata gépe óránként 75 darab 4 méter hosszú, eternit nyomócsövet készít
