Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1963-04-15 / 8. szám

EQY KISLÁNY ELINDULT VILAQQA... — Hogy érzi magát itthon Már tuska? ... A szeme megrebben. Barna hajának egy tincsét ki­simítja a homlokából. Közömbös arcára mosoly rajzolódik. — Jól! iNagyon jól!... Lassan, megfontoltan ejti ki a szavakat Szabó Márta. Tekintete szeretettel simogatja az édesanyja arcát, aztán megöleli a húgát, Gabit. Forrón, szeretettel, mintha 'hosz­­szú idő után ma látná először... Pedig nyolc hónapja múlt, hogy itthon van Budapesten, a Kisfaludy utcában, az édes­anyja házánál. Repülőgépen érkezett a múlt esztendő júliu­sálban, messziről, nagyon messziről, Űj-Zélandból, Aucland városából. Gabi, a kisebbik lány újzélandi színes prospektusokat mutat. — Mártuska hozta — mondja dicsekedve. i A kép morajló, fehér tajtéksörényes kék tengert mu­tat. Játszik a napfény a hullámok hátán ... Hótfödlte hegy­csúcs szikrázik a nap tüzében... ' Párductestű maori nő szegezi nyilát valami láthatatlan fenevadra... ... Mártuska pillantásra se méltatja a gyönyörű képe­ket, a meseszép tájakat. Mappát szed elő. Rajzait mutatja. Gabit ábrázolja az egyik, önarckép a másik. Aztán divat­rajzok következnek... Itthon rajzolta valamennyit a kór­házban. Gabi úgy mosolyog a képen, mint az életben. Egészségesen, vidáman. Mártuska arca szomorú, mint a valóságban. Szemében, mintha megfagyasztott! volna vala­mit az újzélandi nap, vagy elszíntelenített volna egy csil­lagot a kék tenger ragyogása... Mártuska tizenhárom esztendős volt 1956-ban. Az édes­anyja lakása a Kisfaludy utcában csak néhány lépés a Kisfaludy köztől, vagy akár az akkori Mária Terézia lak­tanyától. Iszonyatos napokat élt át a ház. A pincében la­kott mindenki. — Mindig sugdolóztak a Julikéval — szólal meg Gabi. A két testvér egymásra méz. Elhallgatnak. Az édesany­juk magyarázza meg aztán, hogy Mátyus Julikéról van szó. Ugyanebben a házban lakott, az V. emeleten, osztálytársa volt Mártuskának. Egy novemberi reggelen hiába keresték a két gyereket. Eltűnt a Szabóék Mártuskája, és nyoma veszett a Mátyusék Jukkájának is. / — Együtt mentek el, elindultak világgá — csicseregte az akkor tízesztendős Gabi. ... Hóban, fagyban, jeges szélben egy félelmetes éjsza­kán a két kislány átvergődött a határon. Megérkeztek Bécsbe. Mártuskának idős nagynénje élt a hajdani császárvá­rosban. A néninek cukrászdája volt. A két kislány, amikor elindult világgá, bizonyára úgy képzelte, hogyha Bécsbe érnek, marcipánból fonnak kerí­tést, és csokoládétortát kell majd falatozniuk a tejszínhabos reggeli kakaó mellé... A nagynéni nem fogadta be a me­nekülteket. De Mártuska élelmes volt, és így csakhamar be­jutott egy gyermekotthonba. Egy esztendőt töltött Bécsben. Közben levelezett. Irt az édesanyjának, Gabimak, meg Üj- Zélandba a nagybátyjának, akinek ott könyvterjesztő vál­lalata van. Az édesanyjáék hívták haza. A nagybácsi hívta Új-Zélandba. A kislány a nagybácsi szavára hallgatott. ... Akkor már réges régen egyediül volt, mert Mátyus Julika a bécsi tartózkodás harmadik hónapjában megbánta, hogy világgá ment, és hazautazott a szüleihez. Mártuska Bécsből Rotterdamba ment. Ott hajóra szállt, és Tahitin át megérkezett Üj-Zélandba. Beiratkozott az iskolába. Kitűnően tanult. Két esztendő alatt három osztály anyagából vizsgázott. Élvezte a ragyogó napsütést, az isme­retlen szép vidéket, a végtelen tengert... Már dolgozott is. Bőrdíszművesnek tanult ki. Ügyes keze volt, és szerette a munkáját. Aztán egy szép napon kijelentette: Hazamegyek... Próbálták lebeszélni. Kérdezték miért, faggatták: mi­nek jött ki, ha haza akar menni... Majd tudtára adták, nem mehet haza ... ^ A jókedvű Mártuskából szomorú Mártuska lett. Fázott, ha a napra nézett, összerezzent, ha morajlott a tenger, és ha a magas «hegyek hósiipkás csúcsára pillantott is, a buda­pesti Kisfaludy utcát látta... A szürke, öreg kopott házat, s sötét lépcsöházZal, az első emeleti kis lakást, benne egy pajkos, csínytevő manóval, Gabival... Éjszakánként fel­riadt. Hol azt álmodta, hogy az édesanyja sírva keltegeti, hol meg azt, hogy valahol veszekszenek, és egy durva hang azt kiáltja: ^ — Szabó Márta nem mehet haza! És akkor, talán az utolsó pillanatban, megjött az érte­sítés a Vöröskereszttől. Az édesanyja utána járt Budapes­ten, és a Magyar Vöröskereszt hazahozatta a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével. Repülőgépen érkezett — bete­gen ... — Idegösszeroppanás — mondták az orvosok. — Nem — rázta a fejét Mártuska — csak nagyon-na­­gyon szerettem volna már hazajönni. Most itthon van. Sokáig volt kórházban. Még lábado­zik. Az édesanyja szeretete és a húga vidámsága a gyógyító orvosai És ha egészen felépül, mint mondja, a leghöbb vá­gya, hogy rajzolni tanulhasson ... Most még sokat kell pihennie. 1 i * —oós Gabi és Mártuska (Joós felv.) Ferenczy Béni Kossuth-dijas szobrászművész hosszú betegségéből felépült, s alkotásainak Bécsben megrendezésre kerülő kiállítására az osztrák fővárosba utazik (Vámos László felvétele) Olvasóink tc\ák »... Szeretnék pár szóval hozzászólni a Magyar Hírek ■február 1-i számában »Egy csomag és néhány tanulság» címmel megjelent cikkhez. Mi is küldünk otthon lakó fiamnak minden évben egy­két csomagot és még soha­sem fordult elő, hogy hiá­nyosan vették ivolna kéz­hez. Én azt gondolom, hogy amit nem tettek bele a cso­magba, világos, hogy nem is kaphatják meg ...» B. G. Franciaország H. T. Német Szövetségi Köztársaságban élő honfi­társunk beszámol arról, hogy a Magyar Hírek révén akadt rá egy gyermekkori pajtására, aki azóta már csa­ládos és Angliában él. Le­helében így ír: »Nem akar­tam hinni szememnek, mi­dőn az 1962. november 1-i lapszámukban olvastam, hogy Török Mihály 10 éves jubileumát ünnepli a Ma­gyar Hírek olvasójaként. Én is gratuláltam neki.-» L. D. Sao Pauloban élő 17 éves diák írja: »Nem va­gyok magyar anyanyelvű, mert Európán kívül szület­tem, de szüleim magyarok. A nyelvet tökéletesen meg­tanultam és nagyon örülök, hogy a küldött lap útján megismerhetem Magyaror­szágot és ennek révén cso­dálhatom azt a nagyszerű építőmunkát, amit önöknél folytatnak. Imponálóak a gyönyörű lakóházak és a ha­talmas ipartelepek, a fejlett kultúra, amellyel egy vesz­tett háború után nagyon rö­vid idő alatt Magyarország népét megajándékozták ...» Köszönet a Kincses Ka­lendáriumért. Nagy öröm la­pozgatni és olvasni azt a sok szép eredményt, amelyet ma a demokratikus államban szorgalommal és jóakarattal elért a társadalom. Remé­lem, talán sikerül ez évben hazalátogatnom az óhazába. s a sok szépet személyesen is megláthatom. Köszönöm a »Gsárdáskirálynő» zenekari anyagának elküldését Sze­retnénk májusban nyilvá­nosság elé vinni, szép elő­adásban. A. N. S., a Március 15. Egyesület műkedvelő előadásainak rendezője, SAO PAULO Meg kell emlékeznem né­hány sorban a Budapesten lezajlott műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokság televíziós adásairól. A ren­dezés kifogástalan volt, tisz­tán és hangosan lehetett hallani a magyar beszélőt magyarul, angolul és néme­tül is. Ami üröm volt az örömben: nem tudtam kibön­gészni azt a sok furcsa elne­vezést, nyilván hirdetése­ket, amelyeket a kamera időnként látni engedett. S most egy más témáról né­hány szót, Lehár »A mosoly országa» ünnepi előadásai­ról, amelyeket az itteni színház születésének 100. ju­bileuma alkalmából adtak elő. Az első este meghívot­tak töltötték meg a néző­teret, de a harmadik elő­adásra nekem is sikerült je­gyet szereznem. A továb­biakban szeretnék beszámol­ni egy kedves esetről: A Kincses Kalendárium a múltkoriban egy magyar disszidens kislányának meg­születése alkalmából a »ke­resztmama» szerepet töltöt­te be. Az összes női nevet kiírtuk a kalendáriumból, a Zsuzsi nevet külön a figyel­mükbe ajánlottam. M. B. Svédország Közlöm önökkel, hogy az Achawai Klubban kultúres­tet tartottunk, a budapesti gettó\ felszabadításának 18. évfordulója alkalmából. Az est ünnepi műsorát a szép számban megjelent közön­ség nagy tetszéssel fogadta. L. Z. Achawai Magyar Klub Herzlia, Izrael Kodály «Marosszéki tán­cok» című művét megkap­tam. Szívességüket köszö­nöm. Feleségem, Lengyel Vera zongoraművésznő feb­ruár 1-én az amszterdami Bartók Egyesületben nyilvá­nos önálló est keretében hangversenyt adott. Műso­rán Kodály-, Bartók- és Farkas Ferenc-művek sze­repeltek. P. L. Tel-Aviv, Izrael 1848. március 15. emlékét ünnepi est keretében mél­tattuk. Ismertettük az ün­nep jelentőségét és azokat a történelmi okokat, amelyek a magyar nép szabadságküz­delmének e fényes napjához vezettek. A műsorban Pe­tőfi-, Ady- és Radnóti-ver­­sek hangzottak el, amelye­ket a közönség mély meg­­illetődöttséggel hallgatott. A. B. Santiago Chile — Ó, nálunk ez nem prob­léma. Mint látta, nagy ez a ház, amelyben lakunk. Gá­borka soha sincs pajtások nélkül! Komoly, kedves, nyugodt öregember. A nagymama xlá.ny éves vagy, Gáborka? — Anyuka, hány éves va­gyok? — Három. A szőnyegen tenyérnyi pók fut a gyerek felé. Nagy, piros pók — gumiból. Nagy­papa levegőt pumpál a gumi­állatkába. A sűrített levegő mozgatja előre a fürge lába­kat. Gáborka nem fél a pók­tól. Nevet a nagy igyekeze­tén. — Nagyapa, add ide a pó­komat! Anyuka, szétszedem ezt a dobozt, jó? Kedvesen, értelmesen be­szél. Minden érdekli, amit maga körül lát. Eleven eszű kisgyerek Radios Gáborka. — Óvodába jár a gyerek? A fiatalos arcú nagymama kissé sértődötten tiltakozik. — Dehogy! Hiszen van, aki törődjék vele. Még jó is, hogy nem maradok nap­palra egyedül a lakásban. — És a gyerektársaság? — Ugyanott dolgozom, ahol az apám. — Mi a munkaköre? — Műhely-adminisztrátor vagyok. — Szakképzettsége nincs? — Fodrásztanuló voltam. Abbahagytam ötvenhatban. — A kis Gáborral, mint hallom, a nagymama foglal­kozik. Maga nem tanul? Nincsenek további tervei? — Nyelviskolára szeret­nék járni. Az az álmom, hogy egyszer olyan munka­körbe kerüljek, ahol a nyelvtudásnak jelentősége A nagypapa — Nagyapa mivel foglal­kozik? Szintén az unokával? — Csak részben. Még dol­gozom. — Ne haragudjék... Azt gondoltam... ■ — Sose szabadkozzék. Valóban nyugdíjas vagyok. De... talán maga ezt még nem érti... hiányozna a munka. Az ember örül, ha valahol még hasznát veszik. Most is portásként dolgo­zom a Gyárkéményépítő Vállalatnál. Kisegítőbe. Ha­vonta néhány órát. Ezzel 500 forintot keresek a nyug­díjamhoz. Így már majdnem 1200 forint a havi jövedel­mem, annyi, mint a lányo­mé ... * barátnőjének éltek ott roko­nai. Ott ment férjhez, ott szü­letett, Bogotában, Gáborka is. Tragédia hozta haza. Fér­je hegesztő pisztolya lángjá­nál felrobbant egy rosszul kiürített, hatalmas benzin­tartály. Ketten maradtak ott örökre, harmadik társuk rokkant lett. Nem maradt semmijük, mindenük ráment a szeren­csétlenségre. A fiatal öz­vegynek fájdalmában első, ösztönös mozdulata a csa­­ládba-kapaszkodás volt. A hazatérését bejelentő levelé­ben így írt: »«Remélem, semmi bántó­­dásom nem lesz ottthon, de ha igen, akkor is mejéri, hogy még egyszer lássalak benneteket és Budapestet.« Budapesten, a Majakov­szkij utca 15-ben laknak Gáborkával együtt, 1962. áp­rilis 12. óta. , — om — Radics Gáborné van. Persze, előbb állam­vizsgát kell tennem... — Beszél is valamilyen idegen nyelvet? — Spanyolul, meglehető­sen jól. * Lehet, hogy itt kellett vol­na kezdenem. Radics Béláné tizenhat éves korában disz­­szidált. Columbiába került; egy Gáborka (Novotta Ferenc felvételei) 4

Next

/
Thumbnails
Contents