Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-12-15 / 24. szám
XVi. évfolyam 24. szám. 1963. december 15. Ara 2 forint I* * , AZ EMLEKEZE» ÉS A FOfiADALOHI ÜNNEPE Jégvágók (Kéri Dániel felvétele) Az ember megy az utcán a kirakatok világosságában, a neonreklámok villódzásában, s egyszerre csak megáll egy üvegablak előtt. Kis mozdonyok, vasúti kocsik, gőzgépek, dinamók vannak az üveg mögött, tündér! ragyogásban, éppen olyanok, mint amilyeneket tízéves korában szeretett volna. Áll és nem tud .elszakadni a látványtól. És már nem ds ő áll ott, hanem az a kisfiú, aki orrát a hideg üvegre nyomva valamikor, vagy negyven évvel ezelőtt egy budai utca kirakatában bámulta izgatottan a látnivalókat, észre sem vette, hogy a fagyos kövezeten egyre erősebben harapdálja a hideg toporgó lábát. Amikor minderről beszámol barátjának, aki felségestől ül nála a kályha előtt, s hasonló hangulatban eregeti a füstöt cigarettájából. felragyog a vendég arca, és diadallal jelenti, hogy neki még megvan odahaza a kis gőzgépe, majd ír rokonainak, küldjék el sürgősen s akkor, barátom, befűtjük s jól kijátsszuk vele magunkat Karácsonykor mindenki emlékezik. Azok is, akiknél ilyenkor napsugaras, meleg nyár van, azok is, ahol az északi rengetegekből fejedelmi fenyőket állítanak be szobájukba. Szerte a világon, mindenütt ezen a napon a magyarok összegyűlnek, s 3 karácsonyfa csillogó fényein, keresztül megjelennek előttük a régi karácsonyok képei, amikor még gyermeki hittel, tiszta szívvel készültek a szeretet ünnepére. A Magyarok Világszövetségének karácsonyfájánál mi itthon ilyenkor a távollevőkre is emlékezünk, akik a világ valamelyik más szögletébe mentek. Nagy részük annak idején nem azért távozott el, mert annyira vonzotta őket az idegen földön álló, a mienknél díszesebb, csillogóbb karácsonyfa, hanem mert a régi Magyarországon már nem vollt részükre hely. Kimenteik új hazát foglalni, gyakran nagyobb szenvedések árán, mint ahogy ezt a régit megszereztük. Akik a négy világtáj messzeségében étnek, ezen az estén minden bizonyossággal régi életük karácsonyfájára gondolnak. Ilyenkor háttérbe szorulnak a csalódások, a keserű kiábrándulások, a hajszás. küzködő napok, az élet ezekben a percekben ismét nyugodalmasnak, reményteljesnek. szépnek tűnik. De a karácsony nemcsak az emlékezés, hanem az új elhatározások napja ds. A betlehemi csillag fényénél megszűnik a félelem, mert — mint a pásztoroknak az angyal —, örömet hirdet. »Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet; amely az egész népnek öröme lészen.« »Ne féljetek« — mondja az Írás, s ennek mélységes igazsága éppen abban van, hogy az embernek kötelessége szembeszállni a félelemmel. A gyűlölködés fenyegető árnyai ma is ott settenkednek a gyertyák fényköre mögött lappangó sötétségben. Alig egy hónappal előbb e gyűlölködés megdöbbentő tragédiához vezetett Dallasban,. Az idei karácsony éppen arra figyelmeztet, hogy mindaz, ami becsületes és értelmes, nem hátrálhat meg az embertelenség összeesküvése előtt. A félelem ma az emberiség legsúlyosabb betegsége, a rettegés az ember által felszabadított gigászi erőktől, a rettegés embertársainktól és önmagunktól, a bizonytalanság nyomasztó érzése, hogy veszedelmes, kegyetlen világban élünk, s ez a világ fokról-fokra eltorzítja annak alkotóját, magát az embert is. Sokan azt a következtetést vonják le, hogy az egyes ember a nála hatalmasabb erők tehetetlen játékszerévé vált. De éppen ennek ellenkezője igaz. Mérhetetlenül megnőtt az egyén felelőssége. Ha néhány évtizeddel ezelőtt végzetes következmények nélkül még megengedhette magának a fél reállás vagy beletörődés fényűzését — így is két világháború származott ebből —, akkor most az egyén és az egyének összessége kezében tartja az emberiség sorsát és jövőjét. Megtorpanása, megingása magában rejti a katasztrófát. A ma élő embert a történelem súlyos próba elé állította, soha nemzedékre nem nehezedett nagyobb teher, mint most a mienkre. Űrhajóink a mindenség titkait fürkészik, s nincs messze az idő, midőn az ember bátran és diadalmasan útrakel a távoli csillagok meghódítására. De idelenn még jeges félelem szorítja össze a szíveket, s ez sokakat megbénított kötelességük teljesítésében. De ha az ember képes volt megszabadítani magát a földi béklyóktól, akkor minden bizonnyal képes rendet teremteni saját sárgolyóján is. Nem kell hozzá több vakmerőség, mint az űrutazásokhoz. S ha jól meggondoljuk, léptünk is egy-kettőt előre már ezen az úton. Az egyének szervezett küzdelme visszarántotta a világot »a, háború szakadékénak széléről*, szabaddá tett sok százmillió ledgázott . embert, s elkezdte korszerű alapokon berendezni az életet. Csökkent a feszültség, s nőtt a bizalom. Kirajzolódtak a békés együttélés körvonalai. Mindez nem egy vagy két ember nevéhez fűződik, hanem a becsületesebb, igazságosabb világért küzdő néptömegek harcának eredménye. Ne legyen tehát a karácsony csupán az emlékezés hagyományos ünnepe, hanem a fogadalomé is. Az önmagában bízó. (bátran előrelépő, a szeretet világosságát követő ember ünnepe. PETHÖ TIBOR / Éneklő Ifjúság Anyaság (Reismann Marian felvételei)
