Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-12-01 / 23. szám
Szemerkélő esőben is sétálnak a diákok a régi udvaron J © íwk Ifi n M .ÜS—E—3 I » t EjlJL . .......................... L S itt! Ü' HL -« m jj_ ».A H te g n a p éo éj^em középkori — mondotta sóhajtva a fiatal régészlány, M midőn az ősi köveket tanulmányozva felegyenesedett. * * Fekete nadrágharisnyát, kockás szoknyát és pan.vókára vetett zöld kardigánt viselt. Gesztenyebama haja homlokába hullott, egy-egy magyarázat előtt mindig elsimította rakoncátlan fürtjeit. — Engem még külön is bosszant — tette hozzá, s megigazította feketekeretes szemüvegét —, mert én középkoros vagyok. — Ahhoz képest elég jól tartja magát — jegyezte meg csoportunk egyik tagja. A régészlány elnézően mosolygott, mint aki már hozzászokott a múzeumlátogató társaságok kamaszos viselkedéséhez. — Ügy értem, hogy a középkor az igazi szakmám — fűzte hozzá halvány oktató hangsúllyal. — Az országnak ez a vidéke különösen gazdag középkori emlékekben. De a sárospataki vár nem középkori eredetű. _ — Furcsa — folytatta, az iménti közbeszóló, mintegy »bűnét« enyhítendő —, a legutóbb megjelent sárospataki tájékoztatóban még az áll, hogy IV. Béla fia, V. István építtette a XIII. század második felében. — Ez a régebbi elmélet, de a tények — tények. A legújabb ásatások semmi esetre sem bizonyítják a középkori származást. Az első építkezés a XV. században indult meg. Boltíves termeken és szűk csigalépcsőkön keresztül felbaktattunk a vitatott korú lakótorony tetejére. Párás őszi nap volt,. a Sátor-hegyek felett acélszürke esőfelhők lógtak, alattunk a Bodrog kanyargott, túl rajta széljárta legelők húzódtak dél felé, amelyek a távolban beleolvadtak a Nagy-Alföldbe. A Zempléni hegyek koszorúja előtt, mint előretolt őrszem, kékes fényben emelkedett ki Tokaj magányos kúpja. A torony tövében néhány ember ásta a földet, s rakta fel a szállító szalagra. — A feltárások során elhordatjuk a feltöltést és kibontjuk a legalsó szintet is — magyarázta vezetőnk. — Előttünk a vártemplomot restaurálják. A Pálóczyak, Perényiek, Dobók, Rákóczink mind építettek valamit a várhoz. Így bontakozott ki országunk egyik legnagyobb reneszánsz építészeti együttese. Jó évtizede, hogy utoljára Sárospatakon jártam. A várra és a hozzáépült kastélyra alig lehetett ráismerni. A belső udvaron régi szépségében áll a toszkán jellegű Perényi-loggia, remekbefaragott reneszánsz kapuboltozatok kerültek elő, a vár termeiben berendezték a Rákóczi Múzeumot, legszebb és leghangulatosabb vidéki múzeumaink egyikét. Renoválták a »Sub-rosa«-terem freskóit, amelyek alatt annak idején a Wesselényi-összeesküvés vezetői tanácskoztak, a várkápolnát, összegyűjtötték a Rákócziak bútorait, Lórántffy Zsuzsanna és Báthory Zsófia hímzéseit. Az állam évről évre mintegy 800 000 forintot fordít a vár helyreállítására és az új feltárásokra. A szomorú az, hogy a várral együtt nem fejlődött a község, mert a csaknem 13 000 lakosú Sárospatak nem város, hanem község. Hetven esztendővel ezelőtt lefokozták, s városi rangját azóta sem szerezte vissza, jóllehet kiváltságlevele 1201-ből származik és Nagy Lajos alatt, 1366-ban kapta meg az áru megállító jogot. Messze földön híres kollégiuma pedig 1531, azaz 432 év óta megszakítás nélkül nevel értelmiséget az országnak, falai között nem kisebb emberek szívták magukba a tudományt, mint a Rákóczi fiúk, Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos, Szemére Bertalan, Móricz Zsigmond, s a ma élő egyetemi tanárok közül is néhány. A szerzetesi — humanista iskola-kultúrából fejlődött és a nagy mecénások támogatásával terebélyesedő kollégium-főiskola még teljesebbé teszi a hely gazdagságát, értékét. Az Ősi hagyományok ma két intézményben élnek, a Rákóczi Most feltárt reneszánsz kapu Délután a könyvtár olvasótermében Reneszánsz kőoroszlán 'Tanár úr kérem, én készültem« A pataki koUégium épület csoportja a XIX. század első felében. Baloldali kép: A pataki főutca a környék gazdáinak Is találkozó helye
