Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-12-01 / 23. szám
»Ezekből a krizantémokból viszek Gárdonyi sírjára ... (Joós F. Imre felv.) Azt reméltem, vigasztaló, jó híradással szerezhetek örömet önnek, a távoli Le Havre-ban élő K. S.-né honfitársnőnk lapunkhoz fordult bánatában. Sajnos, reményem nem vált valóra. Egy teljes délutánt töltöttem édesapjával és nevelőanyjával Orlay utcai lakásukon, de amit szerettem volna, nem értem el: nem ígérték meg, hogy ezentúl válaszolnak leveleire, s nem üzenik velem sem azt, hogy szeretettel várják haza. El kellett mondanom mindjárt elöljáróban az igazságnak megfelelően ezt a fájó, sőt, talán kegyetlen tényt, de hadd fűzzek mindjárt hozzá két másik tényt is: anyja, amikor egy pillanatra magunkra maradtunk, gyorsan feljegyezte a címét, apja pedig, mintegy véletlenül, zsebredugta a két unokáról és anyjukról, az ő annyit szidott Éva lányáról készült fényképet. Egyébként, kedves Éva — engedje meg, hogy így szólítsam —, elmesélem a legfontosabbakat, amik eltávozása óta szüleivel történtek: édesapja immár két éve nyugdíjban van, anyja két évig dolgozik még, s aztán ő is nyugdíjba megy. A házra, amelyben egész gyermek- és ifjúkorát töltötte, éppen emeletet húznak. A lakásba új bútor került. Egyetlen dolog maradt a régi: apjának acélos hajlíthatatlansága, haragja. Ez a harag olyan mélyre rágódott, hogy bár megkapta leánya valamennyi levelét, válaszra egyiket sem méltatta. Üzenni is csak annyit hajlandó: Ha ön, Éva, férjével és a két kisunokával haza jönne, van hová mennie; ott van a ház Hévíz mellett, s 6, az apja is hajlandó neki adni Zalaegerszeg melletti kis családi házát, ha ott akar letelepedni, de az Orlay utcai lakásba nem fogadja be. Bizony, valóságos földcsuszamlás az, amikor egy család kettészakad. Itt, az Orlay utcai lakásban éreztük és értettük meg ezt a maga teljes tragikumában. Nemcsak az egyik félnek, nemcsak a honi talajról elsodródottnak. Igen, kétségtelenül az ő életében történt a nagyobb változás, de az itthon maradottak életét is nagy megrázkódtatás érte. A gyermek nélkül maradt szülői ház már nem a régi családi otthon, a kettészakadt család már nem a régi közösség. Ezt érzi, ez tölti el nehezen gyógyuló fájdalommal és — ilyen acélkemény jellem esetében, mint az ön édesapja, nehezen békülö haraggal a cserben hagyott szülő szívét. De álljunk csak meg egy pillanatra. Gyógyíthatatlan fájdalom? Olthatatlan harag? Hiszen igaz — említettem is már —, a hét év alatt hazaírt levelek válaszolatlanul maradtak, az ismételt üzenet: »hazavágyom■*, nem talált visszhangra. És mégis, hiszem, vallom és tanúsítom — s talán az ön számára is kedves Éva nyújt ez némi vigaszt — az ütött seb gyógyításába, a robbanás okozta szakadék betemetésébe nem szabad elfáradni. Nem volt hiábavaló a megválaszolatlan levelek egyetlen sora sem. Hét év kellett hozzá, hogy azt a Le Havre-i címet, ha egyelőre suttyomban is, de mégiscsak feljegyezzék, és a fényképet zsebrecsúsztassák, hét év, amíg annyira enyhült a harag, hogy közvetítőre bízták a híradást: az üres családi ház várja... És biztos vagyok benne, kedves Éva, hogy csakhamar tapasztalni fogja: a cím nem marad felhasználatlanul, az unokák képe hatástalanul... S ha így lesz, hadd örüljünk külön annak, hogy a kapcsolat létrejöttét — ha alig érzékelhetően jelentkezett még — mi is segíthettük, örültünk, hogy ilyen bensőséges és meghitt feladatok megoldására vállalkozhattunk. S ön, kedves Éva, ismerve lapunkat, megértette és megérezte ezt és az élete egyik legfontosabb problémáját, szülei szeretetét, úgyszólván saját sorsát bízta ránk. , És nem is csak a sajátját, mert — éppen a kapcsolatok fontosságát s a mi vállalt feladatunkat felismerve — levelében helyet ad más családok problémáinak is és a mi segítő közvetítésünkkel igyekszik nekik segíteni. Levelében ezt írja: "■Találtunk egy ismerőst, akit kerestetnek, Bodó Lászlót (szül. 1936. Bp.) keresi az anyja Nagykanizsáról.* És siet az anyának hírt adni fiáról (az üzenetet a magunk részéről levélben továbbítottuk). Mi hiszünk benne, hogy nemcsak Bodóék egymásratálálását sikerül támogatnia, hanem saját családjához is megtalálja az utat’ Révész Gy. István A diáklányok. (Jobbról balra:Molnár Kati, Székelyhídi Inez Erzsébet) és Szilágyi FOQADÁS LONDONBAN A MAQYAR PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉQ TISZTELETÉRE A magyar parlamenti küldöttség, amely dr. Molnár Erik vezetésével az Interparlamentáris Unió angol csoportjának meghívására a közelmúltban tíznapos látogatásra Nagy-Britanniába érkezett, megtekintette az angol parlamentet. A delegáció tagjai ellátogattak a Lordok Házába, majd meghallgatták az alsóházi interpellációs vitát. A küldöttség tiszteletére Molnár István londoni ügyvivő fogadást adott, amelyen megjelentek az Interparlamentáris Unió angol csoportjának tagjai, a brit politikai és kulturális élet, valamint a diplomáciai testület képviselői. Ott volt többek között Lord Dundee külügyi államminiszter, C. A. Thompson, a külügyminisztérium főosztályvezetője és R. L. Spate, a külügyminisztérium kulturális osztályának vezetője. Az angol kormány képviseletében Lord Dundee államminiszter vacsorát adott a magyar országgyűlési kép viselők tiszteletére. Cj üvegházak sora épül A sasadi kertészlánynak Bolyki Magda a neve. Tizennyolc esztendős. Igaz, hogy nem is sasadi, hanem biai, biatorbágyi. Ott született, ott szabómester az édesapja. Varrógép zakatolás, vasalósziszegés volt arasznyi kora óta az álomba ringató muzsikája. A szülei szabónak szánták, világrajöttének pillanatától. Hogy lett hát mégis kertészlány? Gyermekkorában úgy szerette a virágot, mint a többi apróság a cukrot. Órákon át el tudott üldögélni a tenyérnyi kertben, ami ott tenyészett a szabóműhely ablaka alatt. Ha kérdezték tőle, mit csinál, így felelt: — Akarom látni, hogy nő a virág... Kisiskolás kora óta kertészkedik. Egy alkalommal magatermesztette hagymát vitt a tanítójának. Nem sokat, csak négy fejet, de háromszor akkorák voltak, mint amekkorák a biai kiskertekben nevelődtek. — Hogy csináltad, Magdiké? — kérdezte tőle a tanító. — Lyukat szúrtam a hagymába — pirult el a kislány —, szöggel. A közepébe magot nyomtam. Hagymamagot. Úgy ültettem el... A beszélgetés során kiderült, hogy Bolyki Magda, a biai általános iskola VIII. osztályának tanulója Gárdonyi Gézától tanult kertészkedni. Az Isten rabjai című regényében meséli el az író, hogy Jancsit hogyan oktatta a kertészet tudományára, a növények, virágok titokzatos életének rejtelmeire édesapja, az öreg kertész. A kislány kipróbálta a kiskertben mindazt, amit olvasott. Ezért nem lett belőle szabómester. Előbb a szülőfalujában dolgozott egy kertészetben. De egy esztendejénél is több már, hogy itt él a Sasad Termelőszövetkezetben, ebben a majdnem ötszázholdas virág-, gyümölcs- és baromfi paradicsomban, ahol a negyvenháromezer négyzetméternyi üvegházban úgy élnek a virágok, mint gyermekek az óvodában. Bolyki Magda a biai kis család után tagja lett a sasadi 360 tagú családnak, mert ennyi a termelőszövetkezet tagjainak a száma. Majd tízezer darab baromfit nevelnek itt, költetnek naposcsibét, egymillió darab tojást termelnek évente. De készül itt oltvány, cseperedik facsemete, arról nem is beszélve, hogy tulipánerdőben, szegfűrengetegben sétálhat az ember. Ciklámen családokon, krizantém regimenteken, rózsa mezőkön próbálgathatja és növelheti a tudományát a kertészlány. Beiratkozott szeptemberben a kertészeti technikumba. Az iskoláztatásáról a termelőszövetkezet gondoskodik. Magdika nemcsak a kertészetnek, de az egész termelőszövetkezetnek a leglelkesebb fiatalja. Ide járnak politechnikai oktatásra a Kaffka Margit Gimnázium tanulói. A kertészlány barátságot kötött velük és mindegyiküket igyekszik meggyőzni: nincs szebb élet a világon, mint a termelőszövetkezeti kertészlányé. Molnár Katika, egy harmadikos gimnazista, tanítás után máris eljár a termelőszövetkezetbe, iMagdl pedig szavát vette az elnöknek, hogyha Kati leérettségizik, felveszik a termelőszövetkezetbe és egyetemre küldik; hadd legyen belőle kertészmérnök... Ha vendégek jönnek tapasztalatcserére — mint ahogy a múlt héten is itt jártak a balatonendrédi Kossuth Termelőszövetkezet, meg a tiszakéeskei Béke tagjai —, Magdika mutogatja legbüszkébben a kertészetet. Mindenről tud, ami a termelőszövetkezetben történik... A baromfitenyészetben egy esztendőn át megfigyelték, hogy az időjárás alakulása, a frontátvonulás hogyan befolyásolja a tojáshozamot... Magdika most azon töri a fejét, ugyan gyakorol-e hasonló hatást a frontátvonulás a virágzásra... Hiszen a növény is élő organizmus... Dicsekedve meséli, hogy csakhamar meg is nagyobbodik a termelőszövetkezet, mert egyesül a 400 holdas budaörsi Vörös Csillaggal... A gimnazistáknak éppen úgy elmeséli, mint a látogató vendégeknek, hogyan csinált melegházat Jancsi fráter a Nyulak szigetén, négy híján hétszáz esztendeje, és hogy annak az üvegháznak még Máriaüveg volt a zsindelye. De azt már Molnár Katika, a leendő kertészmérnök meséli, hogy a Kaffka Margit Gimnázium Hl. osztálya Egerbe készül kirándulásra. Bolyki Magdi is velük megy. Maga nevelte virágokat akar vinni Gárdonyi Géza sírjára ... — Neki köszönhetem — mondja a sasadi kertészlány —, hogy kertész lehettem... Joós F. Imre \ V
