Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-10-01 / 19. szám
Nemzetközi kártyacsata. Balról jobbra: Victor Hadel és Bodolalné asszony (Brazília), valamint Julius Ascher ausztriai vendégek römivel töltik az Idejüket Peter van Buul, az Egyesült Államok-beli Goodrich gumigyár képviselője üzleti levelet diktál a telex-szobában Jobboldali kép: báli előkészületek a fodrászműhelyben A »himlő-bálon« twistéinek a fiatalok Az első vendég, aki kilépett az utcára KINYÍLT A ROYAL SZÁLLÓ AJTAJA Esti beszélgetés a hallban. Középen Claude Cossou Franciaországból a Kodak—Pathé cég exportosztályának képviselője honfitársával Abribat-val, a K. P. cég kutatólaboratóriumának vezetőjéveL Baloldalt: Abribat asszony A budapesti Royal Szállót szeptember 3-án egészségügyi zárlat alá helyezték, mert egyik alkalmazottján himlögyanús megbetegedést észleltek. A zárlat ideje alatt több megbetegedés nem történt és az az egy eset is könnyű lefolyású volt. Ezért az Egészségügyi Minisztérium a zárlatot szeptember 12-én éjfélkor feloldotta. A Royal Szállóban mindenki talpon van ezen az éjszakán; szeptember 12-én, péntekre virradó éjfélkor feloldják a kéthetes zárlatot, megszűnik a karantén. Az utcán hozzátartozók, s mint ahogy ez már lenni szokott Pesten, kíváncsiak több százas sokasága várja az éjfélt: mit mond majd az a 750 ember, aki két hétig tartózkodott odabenn, elzárva a külvilágtól? Éjfél. Kinyílnak a körúti üvegajtók, s elsőnek egy fiatal, barna külföldi — később megtudom: svájci újságíró — szalad ki nevetve, tapsolva. Aztán jönnek a többiek, ausztrálok és németek, amerikaiak és angolok, indonézek és lengyelek, egy szóval öt világrész 26 országának állampolgárai. Külföldi újságírók, fotóriporterek hada veszi körül őket, s a világnyelveken elhangzanak az első pergő kérdések: »Hogy érezték magukat?-« »-Vállalnák még egyszer?« »Maradtak volna még?« Egy kis csoport külföldi — ha jól látom, olaszok — beugranak eddig elzárt autójukba, s neki a városnak... Jólesik két hét után autózni egy kicsit! Egy külföldi újságíró viszont sorra kezet ráz a bentről érkezőkkel, s az arcán mintha büszkeség,ülne: »hőstett, kezet fegtam velük«. Vidám, elégedett mindenki. Két kanadai hölgy — Lilly Basch és Aranka Schréder — Montrealból érkeztek néhány nappal a zárlat elrendelése előtt. Bennrekedtek. — Megértettük, hogy nem tehetünk mást — mondják —, aztán meg már egész szórakoztató volt. Élveztük a helyzetet, mintha egy luxushajó fedélzetén lettünk volna. Ott is minden pompás, csak éppen nem lehet partra szállni. Olyan volt az ellátás, hogy meg kellett szerveznünk a reggeli tornát... Révész István és felesége rokoni látogatásra jött haza Sidneyből. Amikor elhagyta a szállót, ezt mondta: — Átutaztunk Hawaii szigetén, jártunk Angliában, bebarangoltuk Svájcot, de ilyen pompás kiszolgálásban, bánásmódban sehol nem volt részünk. Tessék megnézni, negyedórája kínlódom a zakómmal, npm tudom begombolni ... Valóban nehéz műveletre vállalkozott! Kenneth Keller, az Egyesült Államok budapesti alkonzulja a zárlat előtt érkezett Magyarországra két évre szóló megbízatással. — Kitűnően sikerült a kényszerű bennlakás, az ellátás egyenesen pompás ... Claude Cossout, a Kodak-gyár közép-európai vezérképviselője: — Megértettük, hogy a magyar hatóságok kénytelenek voltak eleget tenni a nemzetközi járványügyi egyezmény szigorú előírásainak. Ezért úgy rendezkedtünk be, mintha szabadságunkat töltenénk egy hajón. Kártyáztunk, ettünk és este szórakoztunk. Pompás cigányzene, nagyszerű dzsessz — muzsikában sem volt hiány. Az utcán már ölelkeznek az ismerősök, rokonok. Vége a zárlatnak, szerencsésen elszigetelődött a járványveszély, most már csak a belső fertőtlenítés folyik, s aztán újra nyílik mindenki számára a Royal. Közben megjelenik a szállóajtóban Rózsahegyi György, a szálloda igazgatója. Körülveszik a külföldiek, tapsolnak, hurráznak neki. Valóban megérdemli, hiszen a kéthetes kényszerű együttlakás ellátását, a vendégek szórakoztatását, programját — fegyelmét —, az alkalmazottak minden apróbb-nagyobb elintézni valóját neki kellett megszerveznie, más szóval ő volt a »hajóskapitány«. Nos, mit mond ő, aki most tele van élménnyel és persze roppant fáradt? Hogy látta ezt a két hetet belülről, a falak között? — Amikor kiderült, hogy az egyik alkalmazottunk himlőgyanús és az egészségügyi szervek elrendelték a zárlatot, őszintén megmondom, egy kissé tartottam tőle, hogyan fogom megértetni a 225 külföldi vendéggel és 525 dolgozónkkal ennek a szükségességét, összehívtuk a szálló vendégeit s ikellő megértést kértünk tőlük. Néhányan először megijedtek kissé, de amikor megtudták, hogy mindössze egy, egészen enyhe lefolyású megbetegedés történt, megnyugodtak. — Mi okozta a legtöbb gondot? — Többen dolgoznak nálunk olyan egyedülálló anyák, akik maguk nevelik gyermekeiket. Persze, nekik minden gondolatiak a gyerek volt, ezért meg kellett mindjárt az elején szervezni, hogy odakint gondoskodjanak a gyerekekről. Szervezni... Így jól hangzik, de hát ki nem mozdulhattunk, s a kintiekkel is csak telefonon érintkezhettünk. Őszintén meg kell mondanom, egész meghatódtam, milyen gyorsan intézkedtek a külső szervek az egyedül maradt gyermekek gondozásáról, felügyeletéről. Persze, az anyák is megnyugodtak, amikor megtudták, hogy gyermekeiket családok vették ideiglenesen magukhoz. Aztán megszerveztük a vendégek postájának kiszállítását: nyloncsomag, bádog doboz, fertőtlenítés a KÖJÁL-nál, s csak ezután kerültek a levelek postára. Becslésem szerint a két hét alatt 30 ezer telefonbeszélgetést bonyolított le a központunk. A Külügyminisztérium gondoskodott arról, hogy külföldi vendégeink friss újságokat, folyóiratokat, könyveket és francia kártyát kapjanak, a Belkereskedelmi Minisztérium az élelmiszerek pontos bejuttatását szervezte meg hihetetlen gyorsasággal, hogy semmiben se legyen hiányunk — egy szóval odakinn is mindenki talpon volt, aki feladatot kapott a járványveszély megszüntetésében. Túl vagyunk már a veszélyen, lehet elmondani néhány humoros esetet? — Természetesen. — Amikor a nagy esőzések voltak, a köztudottan alagsorban levő grillünket elöntötte a víz. A vendégek egyik szórakozóhelye volt ez, ki kellett szivattyúzni. Szivattyú sehol, tűzoltók nem jöhettek be. Láncba álltak az emberek, s vödrökkel merték a vizet... El is terjedt gyorsan a szállóban: »süllyed a hajó...« Aztán a múlt szombaton nagyszabású bált rendeztünk. El is keresztelték gyorsan »himlőbálnak« ... A berlini rádió énekese, bolgár artisták, magyar táncosok léptek fel a műsorban, s hajnali négyig tartott a bál. Persze, telefonon eljutottak hozzánk a kinti rémhírek is. Gyakran előfordult, hogy bekiabáltak az üvegablakon át: »Hány halott van?« Mondtuk, hogy még beteg sincs. Valaki felhívott telefonon, s érdeklődött, benn vagyok-e, mert ő azt hallotta, hogy én két szobalánnyal megszöktem. A vendégek egyébként az ellátásért semmit nem fizettek, csak a kiegészítő szolgáltatásokért, mint például a mosás. Az igazgató arcán látom, hogy nagyon fáradt, noha igyekszik ezt leplezni. Napokig tudna mesélni a két hét élményeiből, amelyek szerencsére sokkal inkább bővelkednek humoros, mint szomorú tapasztalatokban. Szükség volt a zárlatra, a vendégek jól érezték magukat, de azért mindenki azt mondja: — Ne legyen rá még egyszer szükség! Szabó László Rokonok, testvérek, barátok köszöntik egymást a kényszerpihenő után. Baloldali kép: nagy tömeg várja a zárlat feloldását (Wormser és MTI felvételek) i,
