Magyar Hírek, 1963 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1963-05-15 / 10. szám
1 A cigánytelep. Már csak néhány putri áll, a többi helyén igazi ház épült, kerítéssel, kiskeittel és famíliája A faluba költözött ZZ cigánycsalád közül egy: Batánovics József Dingó Mária negyedikes gimnazista, aki gyógypedagógusnak készül kis statisztikában foglalom össze: A 96 családból még 74 él a telepen, 22 család beköltözött a faluba, szép, levegős többszobás házakba. A telepen maradt 74 család közül már csak harminc csa Iád él úgynevezett putriban. A többiek ott építettek többszobás, egészséges lakást maguknak. 34 család rendezte be otthonát új, szép bútorral. A 414 lakos közül 219 a munkabíró felnőtt. Dolgozik, állandó munkán, 123 ember A többi, tehát, aki nem vállalt munkát, sokgyermekes anya. A 96 családból 38 rendelkezik rádióval. A 94 iskolaköteles gyermek közül rendszeresen jár iskolába 91. A felnőttek közül tizennégyen tanulnak frni-olvasni. A könyvtár 280 beiratkozott olvasója közül 101 cigány. — Aztán? — Nincs barátnőm a faluban. A korombeli cigánylányokkal már nem tudok miről beszélgetni. A többiekkel meg... nem szoktunk annak idején össze. A versendi termelőszövetkezet elnöke mondja: — A cigányok nagyon rendesen dolgoznak nálunk. Soha semmi baj sincs velük. — Hatvannégy cigány dolAz Iskolában barátságban tanulnak együtt a cigányok és a többiek megtudom, ez az asszony a legszorgalmasabb olvasó, a napokban hosszasan vitatkoztak Thomas Mann Varázshegy-éről. Dingó Máriával beszélgegozik a környéki állami gazdaságokban. Panasz nincs rájuk, és mégis: a rosszabbul fizető munkákra teszik őket, lehetőleg a falutól távoli munkahelyekre, amit más Kovács Annus: »Négyes rendű vagyok« 4. Kovács Annussal beszélgetek: — Hányadikba jársz? — Negyedikbe. — Hogyan tanulsz? — Négyesrendű vagyok. — Hányán vagytok testvérek? — Kilencen. Én vagyok a legidősebb. — Édesapád mennyit keres? — Hétszáz forintot havonta, mert beteges, de kapunk még ezenfelül családi pótlékot is, 1980 forintot. — Hogyan laktok? — Egy szoba-konyhában. — Hogyan tudsz akkor tanulni? — Az iskolai napköziben. Egy 27 esztendős fiatalaszszony mondja: — Most végzem a hetedik általánost. Beiratkoztam a könyvtárba is, mesékkel kezdtem, most már a regényeknél tartok. — Most mit olvas? — Prus Farao-ját. A könyvtárosnőtől később tek, aki most készül érettségire: — Mi szeretne lenni? — Gyógypedagógus. Már járok hospitálni a pécsi gyógypedagógiai intézetbe, hogy sikerüljön a felvételi vizsgám. — Gyakran jár haza, Versendre? — Havonta és a szünetekben. — Érez valamiféle megkülönböztetést? — Az iskolában semmit. Itthon ... néha. — Például? — Például a moziban még mindig külön helyen ülünk mi, cigányok. Régen senki nem ült mellénk, és így megszoktuk. »... Nem hiába ágrul lettél, szederfa alatt születtél, mint a röpke mag az ágrul, úgy szakadsz majd le anyádrul; se apád, se anyád, se országod, se tanyád.« (Babits Mihály: Cigánydal) 1. Arról nem írnak ugyan az annáleszek, mikor telepedtek meg a Baranya megyei Versend községben a cigányok, de azt bizonyosan tudjuk, hogy 1770—80 táján már itt éltek. Tudjuk, II. József, a »kalapos király« jóvoltából, aki annak idején elrendelte volt a népesség összeírását... És tudjuk, éppen a cigányok helyzetét vizsgáló összeírás eredményeként, hogy a mai Versend ezerkétszáz főnyi lakosságának éppen egyharmada cigány. 2. Kilencvenhat család, 414 lélek, közülük 195 gyermek... »... se apád, se anyád, se országod, se tanyád ...« — igaz-e? így van-e? Még öt-tíz éve is igaz volt, így volt. Mintha a Babitsverset mondaná prózába áttéve Dékány Imre, aki több mint negyven esztendős tanítóskodás után öt éve ment nyugdíjba: — Amikor én idekerültem, de jóval később is, ennek a vidéknek valósággal átka-réme volt a cigányság. Vándoroltak, batyúztak, csiszárkodtak, loptak. A gyerekek természetesen nem jártak iskolába; hogyan is szaladgálhattunk volna utánuk a hetedik, vagy a még távolabbi határba?! Mintha bűvös, elátkozott kör vette volna körül a cigányokat, amelyből — legalábbis egy ideig — sehogyan sem lehetett kitörni... t Munkába nem vették fel őket: »úgyis továbbállnak egy hét után«. »Hogyne állnánk tovább — siránkoztak ők —, ha egy-kettőre kifogy a kezünk alól, helyben az alkalmi munka!«... A falubeliek nem érintkeztek velük: »a cigányok ápolatlanok, rongyosak, tetvesek«. »Elköltöznénk a putriból — mondták ők —, ha kapnánk a faluban házhelyet és építési segítséget.« Természetesnek tartották még a pedagógusok is. hogy a cigánygyerekek bukdácsolva, osztályismételgetve csak a három-négy általánost végzik el: »nem fog a fejük, nem a cigánynak találták fel az iskolát«. »Hogyan tanuljunk — így a gyerekek —, ha otthon nem segíthetnek bennünket, és a szobá ban, ahol tízen-tizenöten szoroskodunk, egyszerűen lehetetlen felkészülni a másnaDi leckére!« 3. Versend arról nevezetes, hogy a falu vezetői megoldották — három-négy év alatt oldották meg — a cigánykér dóst »... se apád. se anyád, se országod, se tanyád« — igaz-e. így van-e? Jártam a cigánytelepen, az úgynevezett »városban«. A személyes tapasztalatokat egy Kádár Ferenc gépkocsivezető még a telepen lakik, de ilyen lakásban nem szívesen vállalna. De ők — kénytelenek elfogadni azt. amit adnak nékik. 5. A legtöbben tehát emberi körülmények között laknak, valamennyien dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak én tanulnak. Mi a változás oka? Maga a tanács elnöke járt el a környéki gazdaságokban, hogy alkalmazzák a cigányokat. A tanács, mint intézmény kezeskedett a Takarékpénztárnál a cigányoknak juttatott telekvásárlási, építési és bútorvásárlási kölcsönökért. Mindössze egyetlen ember akadt, aki a pénzt csak hatósági eljárás után fizette viszsza. a többiek rendesen fizették és fizetik a törlesztést A pedagógusok vállalták, hogy rendszeresen foglalkoznak a cigánytanulókkal. Létrehoztak egy napközit, ahol napi egyforintos térítésért tízórait, ebédet és uzsonnái kapnak a gyerekek, és természetesen tanulnak is. Két éve a cigánygyerekek tanulmányi eredménye nem rosszabb, mint a többieké. 6. Igen, de. , Az előítélet még nem halt ki teljesen, már csak azéri sem, mert nem is minden cigány él úgy, mint a falu népe. Ahol nyolc-kilenc gyerek él a családban — és sok családban él ennyi gyerek —, ott nem könnyű, még kölcsönnel sem, házat építeni a putri helyett, ott nem könnyű tisztességes ruházatról gondoskodni. A gyerekek együtt tanulnak, játszanak például. De a cigánytelepen bizony egyet-, len világosbőrű gyereket sem lehet látni, ide nem követik a cigánypajtásokat a többiek. Az analfabéták száma még mindig 78. Ezeket az embereket nemegyszer becsapják a bérelszámoláskor, tudva, hogy nem számolhatnak utána keresetüknek. A cigányok közül tízen érettségiztek már, de egyik sem maradt meg a faluban tanítónak vagy óvónőnek. Részben a lakosság ellenállása miatt, részben pedig azért, mert ők maguk kisebbségi érzéssel küzdenek. És a felnőttek egy része még mindig tegezi a cigányt, még akkor is, ha a letegezett idősebb nála, mert így szokás, ez az évtizedek (vagy századok?) óta megszokott rend. 7. »... se apád, se anyad, se országod, se tanyád« — már már időszerűségét veszti tehát a Cigánydal. Mert, idézve az öreg, nyugdíjas tanítót: — A cigányok már úgy akarnak élni, úgy akarnak lakni, úgy akarnak dolgozni, úgy akarnak tanulni, mint mások... És ahol szívvel-lélekkel segítik őket, ott ez sikerül is . . GARAMI LÁSZLÓ Pillanatkép az Iskolai napközi otthonból (Gábor Viktor felvételei)
