Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-12-01 / 23. szám
L i K&'r# Az Iskola IV. oszt. növendéke vlrágcsokrot nyújt át a Mesternek Megérkezés az ünnepségre A Szilágyi Erzsébet gimnáziumban Erzsébet napján minden évben hangversenyt rendeznek. Az idén Kodály Zoltán 80. születésnapja alkalmából különös bensőséggel zajlott le az ünnepség, régi és új növedékei hálás szeretettel vették körül a világhírű mestert. Az Iskola énekkara. Vezényel Bartalls Ilona főiskolai hallgató, a Mester volt növendéke Régi és el nem avuló pedagógiai tétel: legjobban a példaadás tanít. Ha a tanár nem érkezik pontosan az órájára, hogyan kívánhatna pontosságot a diákjaitól? Semmi sem pattan le biztosabban a növendékről, mint az erkölcsi prédikáció; semmi sem ragad meg inkább a diákban az erkölcsi példaadásnál. Kodály Zoltán a maganevelés mintája lehetett egész életeben. Alapjában ingadozó egészségű szervezetét következetesen megedzette. Ennek felelt meg a szellemi fegyelem. Mielőtt bármit mondana, megrágja az értelmét, aztán röviden, velősen nyilatkozik. Fölösleges szót sohasem hallottam az ajkáról. Ugyanígy jár el a művészi munkájában. Van úgy, hogy évekig hordozzá magában a megírandó kompozíció tervét s addig egy hang sem kerül tollára, amíg a teljes műalkotás lefolyása ki nem alakult a bensőjében. Ebből is kiküszöböl bármi fölösleget, minden akkordja, minden frázisa lényeg. Habár a tulajdon egyéni zeneszerzőségét szigorúan kizárta oktató eljárásából és bizonyos magasrendű semlegességgel őrködött' a növendékek munkáján: csak természetes', hogy a fönti sajátságok sugalló erővel hatottak a tanítványaira. Az persze nem volt egészen elkerülhető, hogy egyik-másik »fia« kodályosan énekeljen, de az Inkább a kodályi tanítás ellenére történt, nem pedig annak következtében. , , Kodály hosszú időn át oktatott zépeszerző-jelölteket a Zeneművészeti Főiskolán. Itt kell megjegyeznem: nem minden jó komponista bizonyult jo tanárnak. Az ujjainkon számlálhatjuk meg azokat a nevezetes alkotókat, akik egyúttal hatásosan nevelni is tudtak. Hirtelen Josquin, Schütz, Bach, Liszt, Hindemith és Schönberg jut eszembe ezek közül. Mozart, Beethoven, Bartók viszont az ellenkezőjére lehet példa. A nevelő munkához elsősorban nagyfokú elvonatkozóképesség szükséges, ami azt jelenti, hogy a művésztanár, mialatt oktat, teljesen ki tudja kapcsolni a maga jellegzetes alkotó sajátságait. Mi marad ily módon a tanítás számára? A technikai alapvetés, valamint a kidolgozás és formálás elvei. Mégpedig a legapróbb részletekig menően. Mert itt sem az elvont elvek a döntőek, hanem gyakorlati következményeik. Éspedig: alaposság, tüzetesség, ellenőrzés, a motívumok végső kiaknázása, odaadó szorgalom, a szerkesztés alárendelése az adott stílusnak és Így tovább . . . Ehhez járult Kodálynál az, ami bizonyára a legfontosabb: minden egyes növendékét annak adott lelki és szellemi mivolta alapján kezelte. Nem arra irányult a figyelme, hogy valami általános típust, iskolát alakítson ki, mintegy egyenruhába öltöztetve a tanítványi gárdáját. Épp ellenkezőleg, mindegyik növendékében azt tapintotta ki, ami annak tehetsegében egyszerű, individuális. És ebből igyekezett kihozni a maximumot. Mindig olyan, észre sem vehető módszerrel, amely végső eredményében, ha nem is pótolta, de hathatósan elősegítette az illető egyéniség önnevelését, lelkileg, szellemileg és művészi célból. Ennek lett aztán az a haszna, hogy dologi jártasságon kívül a végző növendék hozzájutott a művészi munkásság legértékesebb kincséhez, amit a görögök így fogalmaztak meg> Ismerd meg tenmagadht!« Hozzá Kodály a legfőbb példaképet is azok sorából választotta ki, akiknél a részlet és az egész, tartalom és forma elválaszthatatlanul egyesül — mi több, akiknél egyéniség és művészi megnyilatkozás szintén szoros, felbonthatatlan egység. Ezek főképpen Palestrina, Bach és Mozart Amikor még a növendék utánzással élesíti a tollát — eleinte minden kezdő művész utánoz, ha vinni akarja valamire — a mondott géniuszok szolgáltak például a kodályi tanításban. Majd ha olvasóm egyszer belelapoz egy modern zenelexikonba, csodálkozva fogja látni: alig talál századunk jelentős magyar komponistái között olyat, aki ne Kodály osztályaiból került volna ki. Ebben pedig a mesternek nagyobb volt a szerencséje, mint Bachnak. Eltekintve a barokk lángész családjától, vérszerinti fiaitól, többi növendéke meglehetősen szürke, jelentéktelen. Kodály iskolája fényes névsorral dicsekedhetik, s csak azért nem sorolom fel az illetőket, nehogy véletlenül kimaradjon a huszadik vagy harmincadik csillag. Liszt nem oktatott zeneszerzésre, az új romantika és a magyar zenei romantika története mégis arról győz meg, hogy az ő alkotó példája nélkül sem Wagner, sem Bartók nem lehetett volna az, amivé fejlődött. Olyan központi fényforrás Liszt, olyan univerzális művésznevelő, akiből minden irányban — legyen az általános kultúrát vagy különleges zenei stílust teremtő — fényforrások fakadtak. Ámde Liszttől a követők kialakult, kész módozatokat vettek át; az ő hasonlíthaltatlan egyénisége rátelepedett a híveire és utódaira. Zongorázása volt a központi erőtelep, ahonnan mindenfelé Liszt-áramok futottak, öt csak utánozni próbálhatták — az pedig nem az igazi pedagógia végcélja. A nagymester megteremtette magyar zenetanításunk feltételeit — zeneszerzési szakmában pedig Kodály lett azokon az alapokon a termékennyé tett barázdák magvetője és aratója. Régi igazság, hogy a nagy művész munkássága kihat a társadalom egészére. Aki jelen volt 1923-ban a ►►Psalmus Hungaricus« bemutatóján, nem feledheti el a megrendültséget, amivel közönségünk ezt a remekművet fogadta. Onnan kezdtek szétosztódni azok a lelki energiák, amelyeknek nyomán egész zenei művelődésünk átformálódott. De Kodály nem elégedett meg művészetének önkénytelen hatásával. A benne buzgó pedagógiai véna mindinkább kiterjeszkedett a nemzet egészére. A kompozíció-tanárból országos-nevelő lett. Olyan munkába fogott, aminőre — úgy hiszem — az egész zenetörténelem nem ismer több példát. Gyermek-kórusaival tudatosan kiszorította a nálunk elburjánzott, színtelen-szagtalan iskolai tanítási anyagot. Német szellemű férfikari irodalmunk helyébe népi anyanyelvűt ültetett. Mai vegyeskórusainknak ő lett az értelmi és művészi alapítója. Alkotó tetteihez állandóan hozzácsatolta magyarázó, lelkesítő, felvilágosító írásos tanulmányait. S ennyivel sem elégedett meg. Ahogyan Móra Ferenc olvasókönyvvel látta el kisiskolásainkat, úgy Kodály sem restéit egész énektaníolyamokat szerkeszteni — Ádám Jenővel — az általános iskolák számára. Mivel átlátta, hogy a zenei műveltség ott kezdődik, ahol leküzdöttük a tömegek zenei analfabétizmusát, legalkalmasabb növendékeit rábírta a zenei írás-olvasás tanításának kiépítésére. És ehhez, a szolfézs-hez gazdag példatárakkal járult hozzá maga is. Elmondhatjuk, hogy sehol a világon olyan értékes szolfézsanyaggal nem rendelkeznek, mint Magyarországon. Ez is Kodály érdeme. Amikor Jehudi Menuhin, a nagy hegedűművész, budapesti tapasztalatairól nyilatkozott, hozzátette: ő a gyermekét a magyar fővárosban akarja zenére taníttatni, mert nálunk találkozott a legfejlettebb zenepedagógiával. Úgy hiszem, az ő szavait nehéz volna megcáfolni. Tanúsítja a hatalmas zenetanitói hálózat, amely manapság Kodály szellemében működik országszerte. A nyolcvanéves mester elégtétellel tekinthet vissza félszázados nevelő munkásságára. Molnár Antal Derűs pillanat: a Mester a kapott virágcsokrot az egyik kórusvezető tanárnőnek, Katanlcs Máriának nyújtja át. Es a virágcsokor ismét visszakerül Kodály Zoltánhoz Az ünneplő közönség KODÁLY ZOLTÁN beszédet mond az Ifjúsághoz A Mester megköszöni s feléje áradó szeretet megnyilvánulását nsg
