Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-12-01 / 23. szám
Szent Gellért szobra az újjáépülő Tabánra néz (Vámos László felvételei) <f. IHAROS fOL ÖU Az egyik kilátó-terasz párkányára könyököltünk, úgy néztük a várost. A hegy meredeken, komor sziklataréjokkal zuhant a mélybe. Ha most elveszíteném az egyensúlyomat . — gondoltam és megborzongott a hátam, ő, mintha kitalálta volna a gondolataimat, élesen, kellemetlenül felnevetett: — A lépcsőkön felsétálni, vagy busszal feljönni persze kellemesebb volt, igaz? — kérdezte kihívóan. Bosszúsan válaszoltam: — Miért, maga hogyan jött fel? — Seprűnyélen — felelte. — Ez csak természetes, nem? — Ó, persze — kapitam észbe, hiszen társnőm, akivel a Gellérthegy tetejéről a várost szemléltük kettesben, boszorkány volt. — Tulajdonképpen miit keres maga itt a XX. században, méghozzá világos nappal? — kérdeztem. — Az emlékeimet — felelte kicsit bánatosan. — Valamikor itt tartottuk a jó középkori boszorkányszombatokat, ezen a kopár, Duna fölé meredező dolomithegyen. Bár ami azt illeti, túlzás hegynek mondani... — 235 méter magas ... — Ne nagyzoljon. A tengerszint felett annyi, de a Duna fölött százzal kevesebb! — Azért nem lenne kellemes innen le ... Szegény Gellért püspök is, akiről ugye az Osztrák császári zsoldosok helyett ilyen fogadtatás vár ma a látogatókra a Gellérhegyi Citadellában addigi Kelenhegyet elnevezték ... — Ügy emlékszem, mintha ma történt volna, pedig már több, mint kilencszáz esztendeje! — Kedves emlékei lehetnek. — Hát akadnak. — Ujjávail a háta mögé bökött. — Ezt a böhönc nagy házat is segítettem összerakni. — A Citadellát? Szóval minden kellemetlen dologban élen járt... — Szakmámhoz tartozik. Addig csillagda volt itt, de nem szeretem, ha az emberek a csillagokat bámulják. A maguk szabadságharcában a csillagda tönkrement, a vereség után meg az osztrák elnyomók a helyén felépíttették ezt a fellegvárat, hogy vigyázza a várost. Hatvan ágyú meredt Budára és Pestre 1852-itől, innen, hogy kordában tartsa a magyarokat. Pedig szép summa volt, amibe került, ha jól emlékszem, kitett vagy hat millió aranyforintot ... — Elpocsékolt pénz volt. Mire felépült, szükség se nagyon volt rá, elavult is. A hatvan ágyú csak arra volt jó, hogy a császár születésnapján durrogtassanak vele, a zászlórúd pedig arra, hogy róla jelezzék, merről jön hajó a Dunán! Kár volt ennyi energiát pazarolnia rá. — De azért maga mégis örül neki most, igaz? — kuncogott a boszorkány. — Ha megszomjazik, nem kell elkutyagolni a Búsuló Juhászig, amióta — két esztendeje —, a Citadellát a néphadsereg átadta a fővárosnak, borozó, kávézó, pinoevendéglő, terasz-cukrászda, minden van benne! Még turista szálló, meg múzeum is! — Hat csodálja? — vetettem megint egy önfeledt pillantást az elénk táruló látványra, ahogyan tekintetünk innen, a felszabadulás emlékét őrző Sza t ai ásáig-szobortól körbefogta a várost, a Margitsziget bokraitól, a pesti síkság ködében elvesző házrengetegén át Csepel gyár-, kémény-erdejéig. S mögöttünk a budai hegyek igazi erdőségei, amott a középkori pompájában újjáépülő várpalota, s alattunk, a mélyben, közvetlenül a lábunknál a Duna és a hidak. Ha kinyújtjuk kezünket, mintha, a Szabadság-hídon haladó gépkocsisor fölé tartanánk. — Hát csodálja? — ismételtem. — Hiszen már a kelták is valahová ide építették ősi városukat Ak-inket... Apropos, ha olyan jó a memóriája, megmondhatná, hol is volt pontosan? — És akkor mi munka marad a régészeknek? — nevetett, de most már barátságosabban. — Hadd törjék ők is a fejüket! — Nos, ha nem hajlandó segíteni, akkor menjen viszsza a középkorba! — futott el a méreg. — Ezen a Gellérthegyen már semmi szükség boszorkányokra! — Hát egy cseppet sem tetszem magának? — incselkedett a hölgy. Jobban odanéztem és mit látok! A rút boszorkány helyén egy fölöttébb csinos, és szemmel láthatóan «-földi« kislány áll, legfeljebb, ha húszéves!.Hát ez hogyan lehet?! Hopp, megvan! Hiszen a Gellérthegy nem csak a múlt, hanem a jelen hegye is, a szerelmesek kedvenc sétahelyei a kanyargós utacskák, és istenem, hány csók is csattant már el e padokon, itt a város fölött! Lám csak, e helyre kislánynak is milyen boszorkányosán csókra áll az ajka. Pardon ... ha lehetne... egy pillanatra tessék elfordulni... és inkább a várost nézni. Ügy. Köszönöm. (b. p.) Száz év után a kiváncsiak előtt megnyíltak a Citadella bástyái A 70 éves Sándor Antal bácsi az «Írja meg« pályázat második díjának nyertese 55 évi távoliét után a nyáron egy hónapot töltött Magyarországon. Nyitott szemmel jártkelt városainkban, falvainkban, s fiatalos érdeklődéssel jegyzett fel mindent, ami figyelmét megragadta. Ütinaplójából — amelyet hazatérése után megküldött szerkesztőségünknek — közlünk néhány részletet. !! A hűsítők elfogyasztása ;; után, mivel ebédre szeret;: tünk volna Püspökladányba ;; érni, felpakoltuk magunkat kis Volks-kocsinkra és neki I! a határnak, a szántóföldek <j döcögős dűlőútjain túl, az ;; ép tudja merre ? Csak azt tu;: dóm, hogy amerre a szem el!! látott, mindenfelé hibridku'•! korica volt, amibe nemcsak ;; o gazdálkodó püspökladá;; nyiak, de mi is gyönyörköd!; tünk. Azonkívül napraforgó ; száz- és száz holdakon, répa, ! lucerna, kender, tök, burgo■; nya, olyan, hogy a Kánaán ; földjét a valóságban túlszár;; nyalta gazdagon termő szép: ségével, és ezek mind de '.! mind gépekkel voltak meg'j munkálva. A párszáz gép a ;; tsz tulajdona egy fillér adós:; ság nélkül, és ezt a termelő;; szövetkezet tíz évi kemény !! munkával érte el. í Hétezerhétszázharminc <• hold földön gazdálkodnak, ;; amit alig tíz éve négyszáz ;; holdon kezdtek. Négy vagy ;; öt évig sehogy sem tudtak '■ ! megegyezni, mert nagyon is ■ • sokan voltak a kákán görcsöt ;; keresők. De aztán fordult a ;; szerencse. Választottalc egy !! igen értelmes fiatal embert ■’. termelőszövetkezeti elnöknek •! 0 (aki minket is fogadott a •; klubban) és ez az ember a ;; titkárral karöltve irányítja !; még ma is a tsz-t úgy, hogy !! a szövetkezet mintaképe az ■ • ország mezőgazdaságának. ’<>■ Vetekednek is érte az egész \ megye tsz-ei. De innét sem •;: engedik el semmiért sem. j; Nem is csöia, mert rövid idő ! alatt a szövetkezet tagságá■! !• val oly virágzóvá tette a la•' dányi határt. Egy óriási tábla lucerna mellett húzott el kocsink. !;; Persze mi megbámultuk a •! ;■ szép termést, amit az elnök j: úgy magyarázott (mivel ő ! ■; maga is agronómus), hogy ők Z azt összevágják, darálják és Í’ összekeverik valamilyen da♦ ra, korpa, vagy kukoricával I és azt etetik télen a sertések- I kel. melytől egészségesen fejj lödnek. J — De — kérdem én — i miért vagy mitől nő ilyen szépen és tisztán ez a lucerna? — Hát kedves Sándor bátyám azért mert... látja azokat az apró barázda féle kis csatornákat? Azok a Keleti csatornából a Tisza vizét hozzák ide és azzal táplálják földeinket. — Jó, jó, de hogy egy szál dudva nélkül, hiszen ez csoda. — Nem is olyan csoda — feleli ő — mert mi minden héten megkapáljuk a lucernát, hiszen az az állatenyésztésben nélkülözhetetlen. — Nahát! Ez aztán a nagyszerű! — Kiáltott fel Hoó Bernát öcsém, aki maga is földműveléssel foglalkozik, ma is, Kanadában, Ontario államban. Ilyet még sohasem látott, és ezt is a szülőhazájában kellett megtudnia. így végeztünk a lucernával. Távolabb, nagyban ment az aratás, egy táblán magyar kombájn, egy másikon meg orosz mintájú kombájn aratott. Az utóbbit, amelyik közelebb volt, néztük meg. Pompás gyártmány, csodagép. Három személy van rajta elfoglalva, a nagy vezetőcsőből a tiszta búzaszem ömlik, egyszerre végezvén az aratást, hordást, s a cséplés munkáját. A termelőszövetkezet nagy területei mellett ott vannak az egyénileg gazdálkodó parasztok földjei is. És mivel a tsz-nek van bőven mezőgazdasági gépe, így a tsz idejében elvégzi a tavaszi vagy az őszi munkálatokat, az egyéni gazdák viszont még a felét sem volnának képesek elvégezni, ami esetleg kárára lenne a megyének; a népnek kellene megsínyleni, tehát a tsz segítséget nyújt géppel, szántásban, vetésben, kapálásban stb. és egy fillért sem számit ezért a segítségért. Az eredmény, hogy már ez évben előre jegyzett vagy negyven egyéni gazda, hogy a jövő télire hozzáiratkoznak a tsz-hez, mert a jövő mégiscsak a tsz-é. Ilyen és hasonló társalgás közben értünk el egy előttem ösmeretlen, bozótos zöld veteménytáblához, melyet kezdtem sajnálni, mert úgy véltem, nagy kár lesz, ha nem tesznek valamit, hogy az a mocsaras lapály mielőbb kiszikkadjon. Akármi is az a zöld, pár nap alatt kirohad a földből. — Pedig — szólalt meg a tsz elnöke — mindent megteszünk, hogy az a nagytábla zöld valami, mégis csak pocsolyában maradjon! Nézze csak Sándor bátyám, ott azt a herkules nagy szivattyú gépet, ha nem volna, akkor szikkadt volna az a darab föld, de hát mi annak a gépnek a segítségével tartjuk pocsolyában. Nézze a vastag vízsugarakat, miként zuhognak állandóan arra a zöld növényre, melyet úgy hívnak, hogy rizs. — Ahá, hát akkor ez az a híres Lenin termelőszövetkezet, s ez annak a rizs-kísérletező földje, melyet valóban a Tisza keleti csatornájából elágazó kisebb-nagyobb csatornák táplálnak újnedűvel — mondtam. — Nemcsak a rizst — tette hozzá az elnök — de amerre a szem belát, mindenfele láthat a barázdákban csillogó vizet. Most már nem muszáj háborgatni a mennybélieket esőért, legfeljebb a gépészt dorgáljuk meg, ha netán nem járatná idejében a szivatytyút. Ahogy a végére értünk a rizstáblának, hát egy kis tisztáson, néhány fűzfa árnyékában láttunk sürögni-forogni pár embert, közelebb érve aztán megpillantottunk egy nagy bográcsot, benne pedig mennyei illatot árasztó báránypaprikást. Megkezdődött a társalgás, ami csakhamar vendégséggé fordult. De itt aztán már csütörtököt mond az én dicséret tudományom, s hogy meg ne sértsem azt az alföldi különlegességet, hát nem mondok többet, mint hogy... de jó volt! (Folytatjuk) Gellérthegyi Szabadság-szobor GÁBOR ZSUZSA: SmlíkizeL ?... Gábor Zsuzsa izraeli olvasónk, aki résztvett Írja meg pályázatunkon, a közelmúltban elküldte újabb írásait. Egyik szép versét bemutatjuk olvasóinknak. A pesti égbolt, — Ősszel, délután Mielőtt kigyúlnak Lámpák és csillagok, A házak és utcák Fölött ragyog — Ez, a soha, sehol Nem látott Ibolya-kék; Ez az elmélyült, Fény ittas, derengés — Ez a mindent Magába oldó Sűrű-kék — Felfelé táguló, Tenger... Vajon ki öleli most, Szerelmes szemmel — A káprázatot, Amit csak pillanatok Tartanak fogva — Mielőtt, sötét lesz.
