Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-11-01 / 21. szám

■■

iyjßhjsltiiät iizfofefAtfoßoLSzerettem az európai városokat, és sokszor játszottam a gondolattal, hogy hol élnék legszívesebben, ha független ember lennék. De igazán független, vagyis gazdag, mert a nyugati értelmező szótárakban e kettő közé egyenlőségi jelet kellene tenni. Ha sok pénzem volna, ha azonnal és mindenhová adnának vízumot, ha az *idegen-rendőrség« nem zaklatna, ha megbecsülnének, mint ahogy a gazdag embert megbecsülik. Rómában talán? Firenzében? Párizsban vagy Londonban? Avagy egy dél-francia kis halászfaluba vonulnék, esetleg a svájci hegyek közé, ahol egyaránt kellemes a tél és a nyár?

Bitrátáimmal egyszer már-már elhatároztuk magunkat, hogy elmenekülünk az emigrációból, és letelepedünk Szicíliában, valahol Taormina és Catania között a tengerparton, és megtermeljük magunknak azt a kevés élelmet, ami a létfenntartáshoz szükséges: paradicsomot, hagymát, olajbogyót, narancsot, húsnak meg ott a tengeri hal, nem lesz gondunk többé a világgal.

Emlékszem, nemcsak mibennünk érlelődtek ilyen gondolatok. A csalódás és a keserű sors nagyon sok társunkat emésztette. Egy neves Írónk Mexikót szemelte ki »-második emigrációja« színhelyéül. Egy egész este erről beszélt nekünk az egyik müncheni sörözőben:

— Kivándorlók az Egyesült Államokból. Ott hagyom New Yorkot. Második emigrációba megyek. Európa nekem adósom. A; egész nyugati világ nekem adósom. Mexikóban talán még lehet alkotni. Mexikóban talán még érdemes élni

tgy beszélt, kijelentő mondatokban, mert Odysseiája során lefoszlottak ajkáról és tolláról a mesteri mondatok; az emigrációban az Író lelke is kirojtosodik, nemcsak a nadrágja, s aki valaha varázslója volt a szónak, külföldön elő bbutóbb megrokkanva tapasztalja, hogy vége a vendégjátéknak.

Igen, talán Mexikó. Esetleg Venezuela, de megeshet, hogy éppen Üj-Zéland az ideális ország, a hontalan író művészetének megújítására. Vagy egy *is kunyhó Szicíliában, valahol Taormina és Catania között a tengerparton. Mert ismerjük el: Mexikó és Szicília nekünk nem adósunk. Ott talán még lehet alkotni, ott talán még érdemes élni.

Hogyne volna érdemes! Szicíliában, Taormina és Catania között, mindig kék az ég, és mindig kék a tenger. Szicíliában decemberben is lehet fürödni a hullámokban, s amikor a zordabb északi országokban fagyos szél süvölt, itt tavaszi levegő bontja ki a délszaki növények szirmát. Nincsen gondja az embernek gúnyára, egy nadrág és egy ing is megteszi, cipőnek meg elegendő a sarú. Vagy még arra sincsen föltétlenül szükség, lám a szicíliai nép mezítláb jár...

Próbálj csak végigsétálni estefelé a taorminai utcákon, Palermó főterén, vagy a c ataniai tengerparton! Megrohamoznak a zsibárusok, a magán-bazárosok, a fényképészek, a viszonteladók, a csempészárusok, és olyan hangerővel kínálják portékájukat, csecse-becséiket, képeslapjaikat, nővéreiket, lányaikat, hogy homályba vész előtted a panoráma, és menekülni szeretnél haza, mert szégyenled, hogy n&hány száz lírával több van a zsebedben, mint őnekik Szicíliában vagy nagyon gazdagnak kell lenned, vagy nagyon szegénynek. De hát akkor minek mész Szicíliába? Ha gazdag vagy, Párizsban is jól élsz, vagy a Genfi tó partján, vagy az Isar mentén Münchenben, ezért nem érdemes Szicíliába, Mexikíba vagy Venezuelába menekülnöd ...

És hová menekülsz onnan tovább, ha ott is csalódás vár rád, és nem leled a helyed?

Nekem az emigrációból csak egy menekülés volt csak egyetlen módja a lélekmentésnek: a hazatérés.

Vámos Imre

A Magyarok Világszövetsége helyiségében baráti találkozón vettek részt a Brazíliából visszatelepült magyarok.

A találkozón ott volt Mező Ilona, az »írja meg« pályázat vigaszdíjának nyertese, a brazíliai Sao Paoló-1 »Március 15. Egyesület« egyik vezetőségi tagja.

Yehuda Dán és felesége (Jerusalem, (Izrael) a Magyarok Világszövetsége meghívására budapesti tartózkodásuk ideje alatt megtekintették a Május 1. Ruhagyárat, ahol szívélyesen elbeszélgettek ruhagyári dolgozókkal

Novotta Ferenc felvételei

Sxamosközi István református püspök Igét hirdet a Gorkij fasori református templomban

tője. A beszélgetés és az ismeretség az őszinteség jegyében folyt. A személyes eszmecserét semmi mással nem lehet pótolni. Ezt éreztem most is, amikor éppen a napokban üdvözölhettem egy Amerikából érkezett népes református turista csoport tagjai sorában eddig csak hírből ismert vagy rég nem látott lelkésztáfsakat. Az Amerikai Magyar Református Egyesület rendezésében, Keaskeméthy József washingtoni magyar református lelkész, az Egyesület titkárának vezetésével érkezett ez — az első, második és harmadik generáció tagjaiból álló — magyar református turista csoport. Meganynyian szülőfalujukba, rokonaikhoz siettek, hiszen a nem csekély anyagi áldozatot igénylő látogatás elsőrendű célkitűzése az volt, hogy szeretteikkel találkozzanak. De hiszem, hogy egyébként sem volt hiábavaló a hosszú kirándulás, mert egészen más lehet az ember 'benyomása, ha valamiről hall csupán, vagy pedig saját maga szerezhet tapasztalatot. Ezt vettem észre egyik osztálytársam: Paál Gyula homesteadi lelkipásztor esetében is, aki 1937 óta nem járt Magyarországon s alkalmasint most éppen velem együtt ünnepelhette huszonötéves igehírdető évfordulóját, ö járt lelkészképesítő vizsgánkon, részt vett esperesi értekezletünkön, kirándult egyszer velem egy közeli kicsi gyülekezetbe generális vizitácdóra és kedves vendége volt a fasori gyülekezetnek is éppen a jubileumi istentiszteleten.

— Szeretném hinni, hogy a jó kezdeményezés jól folytatódik s egyre többen érkeznek majd az Egyesült Államokból látogatóba hozzánk, hiszen ott számos népes református magyar gyülekezet él. Magunk részéről, református egyházi vonatkozásban is, örömmel, szeretettel és bizalommal várjuk távoli kollégáinkat, hittestvéreinket, honfitársainkat, akik látogatóba hazatérnek. Remélem, hogy a jövőben fokozódó bizalommal veszik igénybe Világszövetségünk önzetlen szolgálatait is.

HUSZONÖT ÉVE LELKÉSZ SZAM0SKÖZ1ISTVÁN REFORMÁTUS PÜSPÖK

Elnökségünk tagja: Szamosközi István dunamelléki református püspök a miinap ünnepelte lelkészi szolgálatának huszonötéves jubileumát. Munkatársunk felkereste a püspököt, hogy a mi jókívánságunkat is tolmácsolja és az alkalmi beszélgetés során néhány kérdést tegyen fel.

1. Hogyan történt a megemlékezés erről a negyedszázados évfordulóról?

— Röviden és kifejezően ezt válaszolhatom a kérdésre: családias körülmények között, gyülekezetemben, a Budapest- Gorkij fasori egyházközségben. Szeptember utolsó vasárnapján a délelőtti istentisztelet előtt köszöntöttek gyülekezetünk gyermeked, ifjai, a presbiterek és a helyben velem szolgáló lelkésztársak. Igyekeztünk a hálaadás református útján járni: a presbitérium is, én is, ajándékot nyújtottunk át a gyülekezetnek. Egy úrasztali kelyhet, illetve kenyérosztó tálcát. Hitünk szerint ugyanis Isten mindenfajta lelki ajándékát ezen a közösségen, a gyülekezeten keresztül kapjuk. Másrészt pedig a református kereszténység nem embert ünnepel, hanem Isten dicsőségét szolgálja. Ez illik hozzánk, akiknek reformátora jeltelen sírban fekszik.

2. Melyek életének és szolgálatának főbb állomásai?

— Voltaképpen erre is válaszolhatnék egészen egyszerűen egy ismert magyar közmondással: bejártam Tolnát—Baranyát. S ez igaz is. De nem egészen kielégítő. Mert csakugyan: részint hosszú segédlelkészd esztendőim alatt bejártam e tájegységeket, de ezenkívül a Duna—Tisza közét szinte egyházmegyéről egyházmegyére. Szolgáltam egyetemes konventünk külügyi osztályán két .éven keresztül, mint a Hungarian Church Press szerkesztője, majd Pécsett lettem lelkész, később baranyai esperes. A reformációnak erről a szent földjéről hívtak 1956 májusában Budapestre, a Gorkij fasori gyülekezetbe. Utóbb budapesti esperes és az országos református hetilap felelős szerkesztője lettem, végül 1959 márciusában — Bereczky Albert püspök nyugalomba vonulása után — Duna melléki református püspökké választottak.

— Három gyermekem van: egy tizennyolc és egy nyolcéves leányom, a középső tizennégy éves fiú. Nagy leányom az idén érettségizett élelmiszeriperi technikumban s ugyanezen tudományágban képezi magát tovább egyetemi szinten.

3. Felhasználjuk a (beszélgetést, hogy áttérjünk a Világszövetségben végzett munkájára: mi az, amit Püspök Űr elsőrenden támogatni tud egyházi szolgálata közben Világszövetségünk célkitűzéséből?

— Különösein fontosnak tartom a világ különböző országaiban élő magyarság összefogásán belül a református kapcsolatok ápolását is. Űjabban szinte hetenként kapok levelet hazánktól messze élő református atyafiaktól, akik bizalommal fordulnak hozzám és segítséget bérnek ügyes-bajos dolgaik itthoni intézéséhez. Amennyire tőlem telik — éppen Világszövetségünk segítségével — minden esetben eleget teszek e levelekben előterjesztett óhajnak. Néha feltárulnak eközben sajátosan lelkipásztori feladatok is.

— A kapcsolatok másik fontos alkalma a személyes találkozás. Nyugat-európai utazásaim során Svájcban, Franciaországban, Angliában szinte mondhatni óráról-órára volt alkalmam egészen váratlan körülmények között magyar honfitársakkal találkozni. Sőt volt alkalmam egyházi szolgálatot is végezni külföldi magyar református gyülekezetekben:

— Természetesen a század első felére eső kivándorlás sok magyar református embert vitt el tőlünk tengeren túlra, Amerikába. Ott ugyan még nem jártam, de az ott é'.ő reformátusságról mégis időközben már volt szerencsém ismert vezető személyiségeken keresztül képet nyerni. Így például az Egyházak Világtanácsának New Delhiben, 1961 végén tartott világgyűlésen megismerkedtem Béky Zoltán református püspökkel, aki az amerikai magyar református egyház veze-I riTt T T T

T TTT TT,*TTTT’T ▼ T T T