Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-11-01 / 21. szám
fa •*. faóASlTAlOA/ Egy llevél fekszik az íróasztalomon. Egy levél és két fénykép. A , levelet Gáti (Goldstein) Eliachu írta (Izrael, Rámát Gan Arlozoroíf 22.) Két fiát keresi, Róbertét és Lászlót, nem tud róluk 1944 óta. Azaz mégis... 1945- ben Olaszországban egy csoportkép kélszült menekült gyerekekről, ez a kép az Űj Keletben megjelent és ő a képen ... felismerte fiait. Most azzal a kéréssel fordul a Magyar Hírek szerkesztőségéhez, hogy a lap legyen segítségére fiai felkutatásában. A levél ott fekszik az asztalomon, s mellette a fényközé ... Ezt a két fiút 1944- ben Újpestről deportálták. Életkoruk akkor 11 és 12 esztendő volt. A 11 és 12 esztendős fiait az apa elsiratta már... S íme egyszer csak 1945-ben, egy háború után keltezett csoportképen, rájuk ismert. Most minket kér, hogy segítsünk megkeresni őket. Ez a levél és ezek a képek feküsznek hát az asztalomon. Nem, nem adom át őket a kerestetés rovatnak, nem is adhatom, mert... szétfeszítenék. Hogy miért? Mert itt nem egyszerűen kerestetésrői, sokkal többről van szó, s vesztés, az újra meg újra bizakodás pillanatainak, napjainak, évednek ólomsúlyú, végtelen sora, s a tizenhét éve# megelőző mindennél hosszabb esztendő, a teljes kétségbeesés, az elsiratás és holtnakhívés esztendeje... és a még előbbi esztendő, a két gyerek elragadásának pillanata. És már nem is csupán ez a tizenhét év torlódik az asztalomon ... hanem sok-sok apa és anya veszteségének s fájdalmának esztendei... félelmes csillagászati számok jÖQnének ki, ha összeadnánk. S a végeredmény: a fasizmus, a.háború. Őrjöngő szele tizenhét év távlatából sodorta ide az asztalomra ezt a levelet, meg a fényképeket. Az apa,? Azóta bizonyára megőszült. A fiúk? Azóta 30—31 évesek. Talán orvosok, talán munkások, italán mérnökök, talán tengerészek. Talán Japánban élnek, talán Kanadában, talán a Fokföldön. De vajon az őrjöngő vihar, amely eltépte és vakon dobálta őket... valami megfékezhetetlen természetű erő, valami 'kivédhetetlen elemi csapás lenne csakugyan, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk? át Cli. tut [ 9 9y3 d+S *1**^ JÍL^yA*^**.**^, I' /fYV GkfO } la«^, S?3-Zs *y?*♦ + 9 33 * *• T&t <*,/£& Részlet az apa leveléből képek... Az Olaszországban felvett csoportkép, meg a régebbi, az itthoni, amely mintegy a felismerés bizonyítékául szolgál. Nos, csalk fel kellene emelni a távolról jött dokumentumokat és átvinni arra az osztályra, ahol a keresettek listáját összeállítják: X keresd Y^t... De valami visszatart attól, hogy ezt a leveillet és ezeket a fényképeket gépiesen útjukra bocsássam. Ez a két fiú nem disszidált... Ez a két fiú nem is tartozik a kivándoroltak ez a több nem fér bele három-négy sorba, nem fér bele két másik kerestetés közé... Ez a több, ez már oliyan sok, hogy elborítja az egész íróasztalomat, amelynek közönséges, itt-ott tintaioltos diófalapján immár nemcsak egy levél meg fénykép hever, hanem ott torlódik rajta tizenhét esztendő ... Tizenhét esztendő fojtott és feszült várakozása, a felismerés és felujjpngás pillanatától kezdve az el csügged és és reménykedés, az újra meg újra hitet Az ÜJ Kelet-ben megjelent csoportkép, amelyen Gáti (Goldstein) Eliachu (elismerte két (iát, az x és y-nal Jelölt Róbertét és Lászlót Az utolsó otthoni kép Lászlóról és Róbertról Nem, biztosan tudom, hogy nem az. A nyitott ablakon át a szerkesztőségi szobába őszi napfény árad, s 'becsordul az utcáról az élet zaja, építkezések lármája, Iskolásgyerekek nevetése. Tíz-tizenkét éves fiúk haladnak el az ablak alatt, — akkorák, mint Róbert és László a régi fényképen — kezükben iskolaitáska, szemükben gondtalan kacagás. És mir akik ismerjük az elsodort Róbertek és Lászlók sápadtan eltűnő arcocskáját, vigyázunk ezekre a gyerekekre, az ablakaink alatt, a játszótereken, az iskolapadjaikban, az otthonaikban. Vigyázunk a szemükben a kacagásra. Vigyázunk, és jóelőre elvégezzük a számítást: összeadjuk lehetőségeinket, törekvéseinket, álmainkat és a végeredmény, amelynek ki kell jönnie: a béke. És a béke, az utcán lüktető élet és munkazaj, lassan fölébe kerekedik a fülledt, zaklatott, sűrű kavargásnak az asztalomon. A derűs őszi fény felszippantja az odatolakodó sötétséget Én pedig kötelességszerűen előveszem a töltőtollam, hogy tárgyilagosan leírjam: «-Kedves Gáti (Goldstein) Eliachu Úr! Ezennel eleget teszünk kérésének. Kívánjuk, hogy sikerüljön a fialt megtalálnia .. .<« Soós Magda „Ez bizonyára az én barátom ...!" Fenti kép néhány héttel ezelőtt készült az olaszországi Viareggióból látogatóba érkezett Szilvást István honfitársról (jobbról a második), feleségéről, a fekete Magdalénáról (a kép közepén) és leányáról, a szökés-barna Gracielláról. Társaságukban látható (a kép jobb oldalán) Prohászka Ferenc tudományos kutató, a gyöngyösi felsőtechnikum tanára. A Magyarok Világszövetsége fogadótermében érdekes szakmai vitát folytatnak a magyar kertészek értékes termékeiről, különösen a hálás gladióluszokról. Az olasz vendég véleménye, hogy fejleszteni kellene a termesztést, és bővíteni az exportot... Szilvást honfitárs jeles tudósa, nagy ismerője a virágok és növények titokzatos birodalmának, otthonában szegfűmezők hirdetik szakértelmét. Elismeréssel beszél a sasadi mezőgazdasági termelőszövetkezetben tett látogatásáról, és örömmel várja, hogy a termelőszövetkezet agronómusa, Simon Gábor, ígéretéhez híven, mielőbb viszonozza a látogatást. Járt szülőhelyén is, Bodrogkeresztúron, a tokajhegyaljai állami pincegazdaságban, ahol Grandi Géza kalauzolta, mint mondotta, nagy előzékenységgel. Legkedvesebb élménye, az idei látogatáson mégis csak az, hogy most végre együtt ül Prohászka Ferenccel... De ehhez történet fűződik. A múlt esztendőben, amikor utoljára Magyarországon töltött néhány napot, az egyik körúti könyvesbolt kirakatában egy szőlészeti szakkönyvet pillantott meg. Szerzője Prohászka Ferenc volt. Szilvást István honfitárs előtt egy pillanatra felötlött a múlt, az ifjúsága. Valamikor régen, volt egy Prohászka nevű osztálytársa, jópajtása. — Ez bizonyára az én barátom! Megveszem a könyvét, — Bement az üzletbe, megvásárolta a könyvet, de hogy hol találják a könyv íróját, azt nem tudták megmondani. Végül is a Mezőgazdasági Könyvkiadónál sikerült megszereznie a régi barát címét. Személyes találkozóra akkor nem kerülhetett sor, Szilvási honfitárs visszautazott Viareggióba, s csak levélben üdvözölte Prohászkát, régi osztálytársát. A várva-várt találkozót az idei őszre tervezték. «-Váltó-« — olaszosan így becézték osztálytársai már akkor Szilvási Istvánt — ősz hajjal, de fiatalos lélekkel, érdeklődéssel és tárgyilagosan rendezett tapasztalatcserét Prohászka Ferenc tudományos kutatóval, a magyar és olasz szőlőfajtákról, a gladióluszokról, szegfűkről, és — az életről, a négy évtizedről, amely oly gyorsan elsuhant az utolsó találkozás óta. IWWVWWWWSMAVWhAMMAWWVWWM Tjöt'ök Mihály kőnlitáriiiak Jleieetier , őnglatuL Kedves Török honfitárs! Engedje meg, hogy a Magyar Hírek hasábjain is megköszönjük leve’ét, amelyben a Magyarok Világszövetségéhez fűződő kapcsolatának tizedik esztendejéről, mint kedves évfordulóról emlékezett meg. Ml is üdvözöljük Ont ebből az alkalomból, s kérjük, fogadja szívesen a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Hirek szerény ajándékát, a mellékelt fénykép eredetijét, a selymesszőrű kulacsot. Reméljük, hogy az - elkövetkező években továbbra is felkeres bennünket leveleivel s legközelebbi magyarországi látogatásakor sem kerüli el házunk táját. Szeretteivel együtt szívélyesen ödvözli önt: a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Hírek szerkesztősége ^ 4 * Va /o -e i* cu CXry do(íao *,ío~\ ű < jI -N* V (Jt |>OrvPli>SÓCLC\-v-a.n do to-f Q-o eQ-íso j o eJU. J£er\ Á í -> ■ ..n „■«W■*“*3 O ' X £ eJA tA-, o, Ka p Y~; ßAp OS o GaJ.t $ <lss V-e>N\Or
