Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-10-15 / 20. szám
M Ó R Í(llfÍm W R A Móricz Virág: APÁM REGÉNYE ... Nagyot, görcsöset ásított s elment aludni. Éjszaka zörejre riadtam. Több, ismétlődő, zuhanó hang. S megint. Megint. Nyöszörgés és dörgés. Ijedten szaladtam. Ott feküdt a földön, nyögött, vinnyogott. Nem bírtam felemelni, férjemet hívtam. Visszatettük az ágyra. Nem tudott beszélni, béna lett a nyelve. Mégis még annyit mondott: — Hány óra? — Félnégy. — Morfium! — csikorgóit a foga közül. Jött az orvos, megállt előtte. — Megismer? — kérdezte. Már nem tudott szólni, féloldala, nyelve megbénult, ép kezével mutatta az injekció mozdulatát. Az orvos nevetett és biztatta, csak pihenjen, minden elmúlik. összerántotta szemöldökét, elfordult. Hívtunk más orvost, azt is (Részlet) elűzte. Rémülten hallgattuk, mind a kettő mondta: agyvérzés. Be kell vinni a kórházba. Tegyünk jegestömlőt a homlokára. Telefonáltunk a mentőkért. Egész délelőtt haragosan feküdt. A jegestömlőt lerángatta magáról. Az ágya a falfelőli csíkon most is tele volt könyvekkel. Ép kezével magára huzigálta a könyveket. Telerakta magát könyvvel. Komor volt és eltökélt. Meg akart halni. Mindig azt mondta, semmi mást nem kíván az élettől, csak a gyors halált. Jöttek a mentők. Orvos és két markos legény hordágyra akarta tenni. Szegény csak a fejét rázta, béna szájával nevetett, megfeszítette magát, eltolta 1 az embereket. Rémülten könyörögtünk neki, de győzött. Olyan erővel tudta kifejezni tiltakozását, hogy mi engedtünk. Elküldtük a mentőket. Hogy örült! Nevetett a Medgyessy Ferenc rajza vot»Uó sít '*A rK szeme, hálás volt, engedelmes. Megitta a kakaót, eltűrte a jegesborogatást, mosolygott, papírt, ceruzát kért, betűvel akart beszélni. De csak firkált, szó nem alakult már. Lemondóan félrelökte a szerszámát. De jött az egész család, mindenki sírt, senki se merte vállalni a felelősséget. Én sem, pedig tudtam, s ma is tudom, hogy Leányfalun akart meghalni. Űj mentőkocsi, azon erőszakos fiatal orvos, injekciót szúrt belé és mégis elcipelték. A Korányi-klfrikán ébredt fel, ahol valamikor anyám feküdt... apácák hajoltak fölé. Mikor meglátta őket és megértette hol van, olyan düh fogta el, hogy legjobban szerettem volna föld alá süllyedni, amiért oda engedtem. Fájdalmas, néma nappalok és borzalmas éjszakák. Ügy dobálta magát az ágyon, hogy deszkakeretet kellett rászerelni. Tépte magáról az inget. Nyöszörgőit. Ha injekció hatására csillapodott, kifejezhetetlen szomorúan nézett rám. Azt mondták nincs öntudatnál, mégis érteni véltem, mit mond a szeme. Olyan gyöngéd volt néha, olyan ölelő. Képzelődés, hogy senki mástól nem tűrte, hogy a csőrös csészéből megitassa? Szeptember harmadikén már mesterségesen akarták táplálni, de nem volt az egész klinikán egyetlen tojás. Az egész városban nem lehetett kapni, Lili szaladt ki érte Leányfaluba. Éjszaka megint tombolt. Dobálta magát, szörnyű hangok ... Ott feküdtem a szomszéd ágyban. Sziréna nem búgott, a várost nem sötétítették el s egyszerre bombák robbantak. Ijedten futottam ablakhoz: körül égtek a lámpák, most oltogatták... Az égen tűzcsóvák és zúgó repülőgépek. Az első légitámadás Budapest fölött. Mire a félelmes muzsika elhangzott, 1942. szeptember 4-én, hajnali háromkor meghalt Móricz Zsigmond. VÁGYÓ váltattak velem és én szinte hallom kis selypes hangomat, ahogy büszkén kiabáltam: Kis katona vagyok én honvéd a nevem van kis kardom aranyos van kis puskám szuronyos bátran viselem Én a kis kardot kihúztam s megvillogtattam és ennek még az öreg emberek is hallatlanul .tudtak örülni. A magyar falu militarista érzelmű. — Még csak négyéves — mondták — a pulya és mán ilyeneket tud. Az egészben az a fontos, hogy én éreztem, hogy valami rendkívüli vagyok. Nem azt éreztem, hogy más vagyok, mint a többi gyerek s a többi nép, csak azt, hogy én nagyobb, kiválóbb s elsőbb vagyok mindenkinél. A falu szelleme szerint valónak, s elsőnek hittem magam. Mindig csodálkoztunk rajta, hogy miképpen tud megmaradni a falu ugyanabban az állapotban, amiben annyi századon át élt. De hiszen ez valami nagyon kényelmes és megnyugtató dolog, hogy gondolkozás nélkül lehet úgy maradni. A falu népének nincs szüksége gondolkodásra. Nem kell neki semmin sem törni a fejét: azt kell tudni, amit mindenki tud. Ha ezt tudja, akkor már meg is van mentve az élete. Még azon se kell tömi a fejét, hogy mikor szántson, vessen: mindenki egyszerre kezdi s hagyja. Se elsietni nem lehet, se elkésni. A világon minden munkáit egy ütemben kell végezni. De a szellemi életben is ez a megnyugtató, elringató, közös, szinte álomszerű nyugalom. Mindenki ugyanazokat a közmondásokat tudja az időjárásról, a gazdaság dolgairól, a házasságról, a gyereknevelésről, a politikáig pontosan egyet tudnak, mondanak és tesznek. Még az is régen és végzetesen van megszabva, hogy kik a kormánypártiak és kik az ellenzékiek. Akinek ellenzéken kell lennie, az nem mehet be a húsosfazékpártba, szavazói nem maradhatnak ki, de ha az történik, annak rettenetes nagy okai vannak, olyan nagyok, hogy nem maradhatnak bent a kormánypártban. Én itt, Csécsén, négyéves koromban ellenzéki vezérembrió voltam. Ha semmi sem változik, ha életem simán és zökkenő nélkül fejlődik, nekem ott kellett maradnom a szegények élén, mert Nyilasék engem soha be nem vettek volna rangbelinek s az az egész szilárd szavazó tábor, mely körülöttük állott, mint a szikla, engem be nem fogad. Nekem ott volt a helyem, ahol voltam: nekem mindent jobban kellett tudnom, hogy a rám csodáló szegény tömeget méltóan képviseljem ... Édesanyám azon a malombeli lakodalmon lett rosszúl. — Mi van evvel az Erzsivel? — kérdezte édesapám. — Hallgass — intette meg édesanyám —, itt van az ideje. — No, hékám — kacagott fel édesapám —, kettőbe hasadsz megint? Édesanyámnak pár nap múlva megszületett a harmadik fia, Bálint Dezső nevű, 1883. . május 22-én. Elcsodálkoztam. Most már nemcsak Pista, hanem Bálint is? * Mikor a bölcsőben volt, félve néztem meg, mint egy patkányt. De gyerek formája volt, í már megvolt mind az öt ujja. (Móricz Zsigmond: Életem regénye) Az Óriás-terem * »Koríntoszi oszlop« ^ SÉTA AZ AGGTELEKI CSEPPKŐBARLANGBAN Az aggteleki cseppkőbarlang Európa egyik legnagyobb és legszebb cseppköve* barlangja. Hossza 24 km. Magyarországi szakaszán — -felső szakasza ugyanis (7 km) Csehszlovákia területére esik — három nagyobb bejárata van: Aggteleknél, Jósvafőnél és Verestónál. A barlang egy hatalmas — néhol 20—40 méter magas — főbejáratból és több mellékágból áll. Legnagyobb terme az óriás-terem, 120X40 méter. Nagyméretű és változatos alakú cseppkőképződmények díszítik. A barlangot az ősember lakta és régészt leletekben ma is rendkívül gazdag. Magyarország egyik leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetessége, naponta turisták légiója csodálja meg sajátságos szépségeit. * »Kaktusz« — cseppkőből ► * A Színpad-terem egy részlete (Vámos László felvételei)
