Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-10-15 / 20. szám
I XV. évfolyam, 20. szám. 1962. október 15. Ara: 2 forint. GÁBOR DÉNES PROFESSZOR BUDAPESTEN Gábor Dénes professzor — a világhírű tudós, aki a harmincas években hagyta el Magyarországot — hazánkban töltött néhány napot. Egyik délután — a Budapesti Műszaki Egyetemen tett látogatása és egy másik meghívás között — fogadta a Magyar Hírek munkatársát. Az ilyenfajta -beszélgetések« sajátsága, hogy valójában csak az egyik fél beszél, a másik legfeljebb kérdez, csöndes kíváncsisággal, s személytelenül. — Bizonyára olvasott professzor úr, a Magyarországon végbement fejlődésről. Vajon egyezik-e értesüléseivel a személyes tapasztalat? A professzor cigarettára gyújtott. Mindig némi izgalommal jár megtudni a kintről jövők véleményét, s ezúttal nem is akármilyen véleményt. Mosoly villant a szemüveg mögött. — Igen, sokfelől tájékozódtam. Többek között a Magyar Hírekből is. Szorgalmas olvasójuk vagyok. És meg kell mondanom, a személyes tapasztalat, a valóság — jobb, mint az információk. Ne haragudjon, a valóság érdekesebb, mint ahogy a Magyar Hírek írja... — Köszönjük a baráti bírálatot. Professzor úr látta, hogy mennyi új létesítmény született. Látta építkezéseinket? — Őszintén szólva a mi számunkra nem sokat mond, hogy például felépítenek egy pályaudvart, és ráadásul bélyegen is megörökítik. Persze megértem, hogy ilyesmi önöknek rendkívül fontos és jelentős lehet. De megvallom, számomra nem különösen érdekes. Azaz: nekem valami egéazien más imponál. — Eddig hátradőlt a karosszéken, most hirtelen előrehajolt. — A nép művelődése Magyarországon — ez az, ami megragad engem! E pillanatban kár is és felesleges is lett volna kérdéssel megszakítani a cigarettafüst közt előgomolygó hangos elmélkedést. — A múlt rendszer az ország legjobb koponyáit kényszerítette — vagy legalábbis hagyta — elmenni. Félt a saját értelmiségétől. Ezzel szemben mit tesz az új Magyarország? Hatalmas tömegeket, a nép széles rétegeit neveli értelmiséggé. És mindezt úgy, hogy az egyetemeken tanítanak azok, akikre ugyanakkor égető szükség lenne az iparban — a tudományos intézetekben. Vajon hol tartanának, ha otthon dolgozna annyi messzeszakadt tehetség? önöknél az egész nép tanul, itt valaki pincér vagy fodrász is maholnap csak érettségivel lehet. — És hogyan vélekedik erről Professzor úr? Gábor professzor a fizikus nyelvén fogalmazta meg a választ. — Óriási kísérletnek tartom. Elképesztő, fantasztikus kísérletnek. És ugyanakkor mégsem fantasztikus, hiszen az amit láttam, bizalmat kelt a megvalósítást illetően. Mert lehet-e biztatóbb jel annál, minthogy egy országban a legolcsóbb árucikk a jó könyv, meg a jó gramofonlemez? Jóirttam az Izzóban, és a legérdekesebbnek azt találtam, hogy — minden osztályon könyvesbolt van1. Az olyan osztályon, ahol 200 lány dolgozik, havi két—háromezer forint ára könyv fogy el. A könyv a legfontosabb — bár ezzel is sokszor visszaélnek; a nyugati ponyvákra gondolok ... A televízió fontos eszköz, de egy bizonyos ponton túl visszahat és akadályozza a művelődést. ' A könyv az igazi humanista kultúra legnagyobb találmánya ... — Ha már az olvasásnál tartunk, látta professzor úr Déry Tibor új novelláját? — >Nem láttam még, de nagyon örülök, hogy megjelent. És örülök az új Ilylyés drámának is. Itt maguknál egész más hőfokon alkotnak az írók, mint Nyugaton. A nyugati írók közt sok a hideg szemű, szárnuk-Gábor Dénes professzor ra az emberiség fura bogárgyűjtemény, s ők pontos természettudományos megfigyeléseket közölnek az emberről — mint állatról. Az ilyen attitűdből nem születhet igazi irodalom. Lélek és szenvedély nélkül, szeretet nélkül nem lehet írni az emberről. Már pedig az irodalom tárgya mégis csak az ember. Különös pillanat! A matematika és a fizika profeszszora, e hűvös és elvont tudomány képviselője — a forróbb szellemi égövek, a humán szférák lakóitól kéri számon a lelket, az érzést, a humanizmust. S bizonyára a művészeti csőd, cinizmus és közöny képletéből jut el a következő megjegyzésig; — Ami a műszaki tudományokat illeti, úgy vélem, Nyugaton minél nagyobb fizikus valaki, annál rosszabb a lelkiismerete. Ámbár a tudomány emberei valójában értik egymást — itt és ott — a békés együttműködés kedvükre van. S csakugyan: mi állhatna a békés együttműködés és egymásmelleit élés útjába? Ebben a tekintetben optimista vagyok. Üj helyzet állt elő. Még a második világháborúban is, ha valaki azt mondta, fél a háborútól — könynyen rámondták — nem férfi — gyáva, vénasszony. Aki az atombomba korában nem fél a háború szörnyűségeitől, ' az őrült... Félre kell tenni az ideológiai ellentéteket. A tudomány, a technika ma mindent megadhat, ami a jóléthez szükséges és a természet képes rá, hogy elég gazdagságot nyújtson az egész emberiségnek, nem kell elvenni senkitől semmit. Pillanatra elhallgatott, majd tűnődve folytatta: — A világon van még néhány primitív paradicsom, Samoa szigetén, vagy a Himalája egy eldugott völgyében. ahol az emberek nem ismerik a pénzt, boldogan és nyugodtan élnek, átlag életkoruk 80—90 év. Jó lenne ugyanezt a nyugodt boldogságot elérni egy fejlett, modern társadalomban. Kérdés azonban, hogy vajon egy Olyan világban, ahol a civilizáció és a kultúra mindent megad, mi ösztönözné tovább az embereket. Lehet-e eredményesen harcolni a lustaság, a tudást ingyen, fáradság nélkül akarás, a nehézségek leküzdésétől való irtózás rossz szellemisége ellen? Nem tudom ... Még sohasem sikerült együtt: magas technika — jólét — boldog nép, amely a tudást a tudásért áhítja és nem a könnyű életért, a jó állásért... No®, önök éppen egy ilyen társadalmat akarnak építeni, amelyben az anyagi és kulturális feltételek a lehető legkedvezőbbek lesznek. És önök szerint az emberben a tudásszomj, az alkotás vágya olyan eleven hajtóerő, amely nem tompul el a jólétben, ellenkezőleg, kibontakozik. Kívánom, hogy igazuk legyen. Mint mondottam: a jelek biztatóak. Azonfelül a magyar népben sok a művészi érzék és sok a szaktehet» ség. A magyar, lírai lélek. És mennyi a humora... Elképzelhető, hogy a további fejlődés az önök optimizmusát igazolja. Azt hiszem, a munkásokat sikerült megnyerniük. És az értelmiség is lelkes ... Amennyire ismerem, úgy gondolom, a parasztoknál még nem találták meg a helyes módszert. Tudom, milyen erős a törekvés faluról a városba... Falun kellene megteremteni a művelt életet... Persze - néhány év alatt nehéz... A kérdező — szerepköréből egy pillanatra kiesve — kijelentőmondatra tért át. — Ehhez csak béke kell. — Bízom benne — hangzott meggyőződéssel a válasz —, hogy béke lesz és önök megvalósíthatják nagyszerű kísérletüket Kívánom, hogy sikerük legyen. A professzor órájára nézett. Sietnie kellett, várták. Még egy búcsúmondat. S bizonyos, hogy nem az udvariasság kedvéért... — Jó lenne gyakrabban jönni, iagat a »nagy kísérlet«. S, M. (Csokonai Vitéz Mihály) A nagyrédei termelőszövetkezet, amely az idei Mezőgazdasági Kiállításon kiváló szőlőfajtáiért nagydíjat nyert ' (Vámos László felv.)
