Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1962-06-15 / 12. szám

■/í/KÁtt 'i A|DgÁ§-‘ .•Ä» sze most már az életünknek, hiába, azt is magyar nótának hívják, elküldik a rádión a szívküldiben is. De akkor bi­zony magyar nóta a pesti műdal Is, hiszen Budapest is Magyarország, nemcsak a falu, nótát terem az aszfalt is, nemcsak a dűlőút pora — s aki itt nőtt fel, a pesti asz­falton, az a nóta éppoly ked­ves őneki. Nem klasszikus, nem ma­gos, inkább olcsó és szenti­mentális, mint a falusi is — de románc az is, pesti és ro­mánc. És él az Is, kedves az is minekünk, kiknek Fráter Lórántnál Zerkowitz Béla bizony nem alábbvaló. A sok pesti embernek pedig, aki külföldre szakadt, hadd hú­zom a fülébe itt. Vagy éppen csak megpendítem a pesti randevúról azt a sok nótát, egy-egy pillanatra megvillan tán a helyszín is, amelyről szól — aztán az olvasóban, a külföldre szakadt pestiben egy kicsit talán továbbmu­zsikál. }&*<>$, Ufyty&to fötoto a látott UfypCto Vato a hafaa-utca taclcáu egy kit \válttá —■ alifc ism n ezzel kezdődött, bár kinyomozni ezt hirtelené­­ben nu;i •$ tudhatom. Nekem mindenesetre ezzel kezdődött, gyere! koromból, egészen kiskoromból való. Akkor csak a nótát t 3‘refltem, féktelen jókedvét, melyben szinte a ringüspil zenélt. Ma már külön is méltánylom benne azt a kedves, teli­vér kis óngúnnyal pesties lizsét, amelyben a Liget, lám, milyen előkelő lett, milyen franciás. Aszfalthumorunk pontosan rea­gált a nagyralátó várostervezésre, amely a Városligetet csak­ugyan Bois de Boulogne-nyá óhajtá tenyészteni, úgy is szalaj­­totta neki, gondosan imitált Avenue des Champs Élysées gya­nánt, az Oktogontól kezdve kettős oldalsó lovagió-sosszéval, s a Rond-Point helyén Körönddel, sőt pontosan lemásolt párizsi dupla-padokkal az Andrássy-útat. De bizony Pestté és nem Párizzsá virágzott ki a Lizsé — s a nótájában a:, az idő muzsi­kált, amikor Molnár Ferenc Lilioma volt a Savanyú Jóskája ennek a Bakonynak, melynek szegénylegényei közül Krúdy Gyula megrendelésére Tarján Vilmos, a riporter szállította az Erdélyi Borozóba (az Opera mögé) ennek az új Bakonynak máris megtermő tájszavait. Éppen a Budapesti Ipari Vásár zárja kapuit a Lizsében, mikor rovogatom ezeket a sorokat, világkereskedelmi központ most már tavaszról-tavaszra a Lizsé — közben pedig műjég­pálya, aztán csónakázó tó, megvan a vurstli is, meg az Angol­park, csakhogy most már nem külön-külön, mint valamikor, az itt is érvényesülő társadalmi elkülönülés szigorú szabálya szerint, hanem egybe’ van már az egész. Ujjé, a Lizsében nagyszerű. — hétre bizony, hétre, ott, ahol a hatos megáll. Most is hétre, most is ott a villanyóra, megáll oltt most is a hatos. A Lizséről mindjárt erre a nótára ugróm, pesti randevúban ez a klasszi­kus. Csak a díszilet változott meg egy (kicsit. Köröskörül ár­kádosak a Rákóczi-út sarkán a házak, árkádok alá került a patika, meg szemközt vele a nagy csemegeáruház, azzal szem­ben pedig változatlanul az Emke cigánya zenél, ő szintén ár­kádok alatt és olyan modern környezetben, hogy nincs annál seholsem különb. S neonok lobognak a klasszikus sarkokon mindenfelé, és álldogálnak a villanyóra körül a várakozó fiúk és lányok. Kéznél van a virágoskofa is a sarkon, mindjárt hét óra lesz, s jön a sárga és megáll a hatos. Pesti ember, akárhonnan látogatsz haza, ráismersz te még. szöveggel adott randevút, és már-már megközelítette azt, amit némely esztéták úgy hívnak, hogy „örök emberi”. János legyen bizony csak fönn a Jánoshegyen. Mostanában meges­­hetik ugyan, hogy a sok külföldi és hazai rendszámú autó ál­tal előidézett forgalom zavarólag hathat annak a nemes cél­nak érvényesülésére, melynek érdekében Jánosnak a János­­hegyre fel kell mennie — de azért csak felmegy oda János, ha már fölrendelték, mégpedig olyan szigorúan, hogy délután odavárom, meg hogy János, nekem nehogy álmos legyen, mert én azt ki nem állom. Fölmegy hát, hogyne menne. Hi­szen azért János. ... De tudott a pesti nóta drámai is lenni, sírnivalóan s megrendítően tragikus. Akti a&.ctoJbec feittoátzik a fáca I I ogy’ is volt az a példás J <l / definíció az irodalom­­/ ’ órán a balladáról? Megvan: »tragédia, dalban elbeszélve«. Ez a ballada. De dalban elbeszélni nem­csak tragédiát lehet. Ha tra­gédiát beszél el a dal, akkor a neve ballada. De ha nem tragédiát, ha például szerel­met, akkor románc a neve. Ha pesti szerelmet — akkor pesti románc. S megvallom gyengéd szerelmemet itt a pesti románc iránt. Dankó Pistától Fráter Lórántig hány cigánynak s hány jókedvű »úricigány­nak« nótáit játsszák, dalol­ják ma is Magyarországon szanaszét! Az mind a falusi, a vidéki szerelemről dalol. Igaz, hogy nem igazi népdal egyik sem, haragudtak is reá, sok joggal haragudtak azok, akik századunk elején és derekán felszínre hozták s méltó rangjába segítették az ősi magyar népzenét. De azért megmaradt, nem vesz­tette népszerűségét, tovább él a sok kedves műdal is, ré­— ez volt az a nóta. Emlékeznek rá? Ahol az ember felmászik a fára, A Turul-madárra, Ott van Budapest. Ahol a sárga vil­lamosok járnak, A boltok bezárnak, Ott van Budapest. Hát most már — nincs ott Budapest. Másutt, egészen má­sutt van ma már. Gyors volt a nóta, pattogott, mint a forró vaslapon lábát kapkodó ember, költészet volt, keserű, pesti líra, szomorú ma­gyar nóta volt. Megmarad, emléknek, figyelmeztetőnek ma­rad meg, mint régi keservekről a pusztaiak. A koldusságba bedilizett ember, aki úgy keresi a publi­­city-t, magyarán úgy akar pénzhez jutni, hogy felmászik a Fe­renc József-híd Turul-madarára — az nincs többé, ez a ha­gyományos figura a pesti krónikából, a pesti jellegzetességek galériájából végképp, örökre kiveszett. Azóta veszett ki, hogy a Ferenc József-hídnak Szabadság-híd a neve. És a boltok sem zárnak be Pesten, évek óta csak olyat láttam, amely bővítke­­zett. Csak a sárga villamos maradt meg, az jár ma is, mint a Göncöl-szekér a nótában az égen. (Novotta Ferenc felvételei) — mondja ez a dal, s megtoldja egy illetlen felszólítással, hogy tudniillik kisasszony, ha boldogtalan, jöjjön el oda. Ott ugyanis a boldogtalanságra állítólag tökéletes orvosság kap­ható: mivel a háziasszonynak tudnia kell, hogy a Bajza-utca sarkain kizárólag olyan kis paloták találhatók, melyekben gazdag emberek laknak, kik a felszólítást megfogadó kisasz­­szonyok irányában általában jótékonyak. Mármost, eltekintve attól, hogy a Bajza-utca sarkán — akármelyik sarkát is né­zem — napjainkban csupa középület áll, sportklubház, író­szövetség, Üjságírószövetség, szakszervezetek, külképviseletek, sőt a Magyarok Világszövetsége is — mondom, eltekintve et­től is, ez a fajta női boldogtalanság (mármint az, amelyre or­vosság csakis magánpalotácskák adakozó kedvű lakóinál ta­lálható) országos méretekben szűnt meg. Úti Utz, Uitiátoy,, Uttuap UaUitt? — tudakolta egy másik nóta annakidején, s mindjárt javasla­tot is tett arra nézve, hogy a kislány holnap hatkor hol legyen. A javaslat — s egyben buzdítás — úgy szólt, hogy senkisem szólja meg, ha rám vár, legyen a magy. kir. Operánál. Amihez csak annyit fűzhetek, hogy az Opera többé nem magy. kir., tehát sűrűn előfordul, hogy a kislány azzal a fiúval necsak az Operánál jelenik meg, hanem beül az Operába is. Ha pedig azon a régi Andrássy-úton, amelynek ma Népköztársaság-útja a neve, feljebb követem a pesti nótakincset, ott egy olyan dalt találok, amely bizony már érvénytelen: ítl

Next

/
Thumbnails
Contents