Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-06-15 / 12. szám
Az Indiai kormányzó és Péter János külügyminiszter Shri Jaya Cbamaraja Wadljar maharadzsa és Kállai Gyula, a minisztertanács elnökhelyettese A kormányzó látogatást tett Kisfalud! Strobl Zslgmond Kossuth-dljas szobrászművész műtermében Shri Jaya Chamaraja Wadijar maharadzsa, az indiai Mysore állam kormányzója, Péter János külügyminiszter *^m.m*^*******m;mm*******Gndégéként kíséretével néhány napot Magyarországon töltőt^.TTTTTimTmmnrrr----CSÄH [(j|f%'ItoW oííM yVé/í ámj gondolái az Jrószöoelség közgyűléséről Nemrég — május 18-án és 19-én — volt az Írószövetség közgyűlése. Az Újvárosháza tanácstermié ott a Váci utcában az utóbbi évtized folyamán már megért nem egy írószövetség i közigyűlést. Aki pedig részt vett valamennyin, most olyan tanulságokat vonhatott le saját tapasztalatai alapján, amelyek a külső körülményekben és a létekben bekövetkezett jelentős változásokra vallanak. Mert hát M ne tudná, hogy az élet mindennapi formája és az erre válaszoló életérzés ma merőben más Magyarországon, mint az elmúlt évtized derekán — s az irodalom, amely valamiképpen okvetlenül tükrözi azt a külső és belső világot, ahol létrejött, szükségképpen tanúságot tesz a tényleges körülményekről. Egy írószövetségi közgyűlés pedig az irodalom számvetése önmagáról. Ama múlt évtized jónéhány esztendejében, amelynek irodalmát a vulgárisam »sematizmusának nevezett, elesve meghatározott szkémákban végiggondolt és megfogalmazott művek jellemeztek, a hivatalos esztétika egy merőben mondva csinált irodalmi egység létét hirdette. Ez az egység egyáltalán nem volt meg a valóságban, az írók világnézetileg egymástól távol álltak, eszmebeli fejlettségük nagyon különbözőnek bizonyult, viszont kifejezéseik formája szinte egyenruhásán hasonló volt. Ebben az időben a közgyűléseken egymás ellen feszülő indulatokkal nagymértékben egyöntetűnek hangzó vélemények követték egymást, s a kinyilatkoztatott tézisek bírálhiatatlam szentszövegeikként vezették be a valódi vitára alkalmat nem adó közbeszélgetéseket. így hozta szükségszerűen magával a személyi kultusz tekintély-elve, amely ha nem is tudta megakadályozná a szocializmus fejlődését, de mégis évekig lassította és torzította — sőt a hozzá nem értők előtt meg is hamisította és rossz hírbe hozta — a szocializmust. Az irodalom ezt a korszakot oly módon tükrözte, hogy maguk a művek is jórészt torzra sikerültek. És amikor a történelmi események hatására az írók felismerték magatartásuk művészi csődjét, úgy fordultak nemegyszer önmaguk éllen, hogy a káosz és az anarchia fenyegette a ledkéket. De amiként a történelem logikája túllépett a személyi kultusz irodalmi torzulásain, azonkóppen túllépett az erre következő anarchián is, és az író, ha egyszer író, végül mégiscsak tükrözni kívánja a maga világának valóságát. S ha van lehetősége megmondania azt, amit meg akar mondani — akkor meg is mondja. — És éppén erre volt igen érdekes kísérleti bizonyíték ez a mostani közgyűlés. Az elnöki bevezető, illetve a bevezetőnek előre kiadott tézisei igyekeztek nagy vonalaikban felvázolni a magyar irodalom pillanatnyi helyzetét. A bevezetőt pedig számos felszólalás követte. Az természetes, hogy ahol sokan szólalnak fel, ott az elhangzó szavak érdekessége, fontossága és színvonala igenigen különböző. Nem is ez volt a jellemző, hanem az, hogy milyen különböző jellegűek voltak az elnöki megnyitóra következő vélemények. Az már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy a tézisek semmiképpen siem tekintendők szent szövegeknek. Voltak, akik egyetértettek vele, voltak, akik szinte valamennyi állításával vitába szálltak, például a jelen sorok írója is, aki mintegy 40 percnyi hozzászólással fejtette ki, hogy nem osztja azt az irodalmi összképet, amelyet a tézisek felvázoltak; mások részben egyetértettek, résziben nem, s akadtak olyanok is, akik egyszerre tagadták azt is, amit a tézisek állítanak, azt is, amit jelen sorok írója a tézisek ellen felhozott. — De ugyanilyen tarka sokféleség nyilvánult meg az alkotómódszsrekről vallott véleményekben. Aki végigülte az utóbbi tíz év különböző közgyűléseit és hasonló jellegű irodalmi közmegbeszélésedt, elcsodálkozhatott a vélekedések szabad játékában megnyilvánuló étetéraésváltozáson... És ugyaniakkor: amíg az egyéni vélemények különbözőbbek voltak, mint valaha, addig egész csodálatos módon derült ki, hogy közben az alapelvekben oly mértékben egyetértettek az írók, mint soha azelőtt. Most tíz éve még az ellentétiek alapja az volt, hogy az út szocialista-e vagy sem, de mindenki elhallgatta, hogy erről van szó. Ma már az ellentétek a szocializmus kifejezésének mikéntjében nyilvánulnak meg, de erről mindenki szabadon beszél. A szocialista alap és perspektíva, a világpolitikai távlatban a békés koexisztencda, az esztétikában a szocialista realizmus — ebben egyetért az egész miagyar irodalom, néha senki sem akar valamiféle egyenruhás irodalmi egységről beszélni. Ezen beiül azután az irodalmi megoldásoknak, kísérleteknek, stalusirányokniak felkutatása s megvalósítása az írók, költők, drámaírók dolga. A szocialista művészetnek persze alkatánál és tartalmánál fogva nincs köze a polgári dekadencia bomlástermékeihez ... De sokan vannak, akik a mostani nyugati irodalom új formai vívmányainak tanulságait akarják felhasználni a maguk mondanivalóinak erőteljesebb kifejezésére. Joguk van hozzá — csak sikerüljön nekik. Mások eleve visszautasítják mindazt, ami a hanyatló polgárság felől érkezik — ehhez is joguk van, csak találják meg a maguk megfelelő formáit. Ebből következett az a közben kialakult vita is, amely a modernségről és a modernizmusról folyt a közgyűlésen, s ahol kiderült, hogy a modem szót legalább két, de inkább három értelemben használjuk. Ez az alapelviékben való, lélefcmélyéről fakadó egység, amelyet az átélt történelem tanulságai alakítottak ki, s ezen belül az egyéni vélemények szabad játéka és sokszínűsége hozta magával azt a nagyon is figyelemre méltó jelenséget, hogy a kölcsönös megértés volt jellemző az egész vitára. Senki senkit nem kárhoztatott a véleményedért (s ahol megpróbálkozott ez az idejét múlt hang, senki sem vette komolyan és közmGsodyba halt), senki sem akarta rákényszeríteni másra a maga módszerét, s akinek éllenitmond,tak, nem érezte személyében sértve magát. A barátság és az egyetértés hangja uralkodott ezen a közgyűlésen, ahol eltérőbbek voltak a vélemények, mint bármikor az Írószövetség korábbi közgyűlésein. Hiszen mindenki egyetértett abban, hogy nincs joga és lehetősége senkinek a nép érdekei ellen irodalmat csinálni, de a nép érdekében, a béke és a szocializmus alapján minden kísérletre nemcsak joga van az írónak, de lehetősége is, hogy hangját hallassa. Maitini Sukaxno. asszony, Ű$udane&ten Dobi Istvánnénak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke feleségének meghívására Hartini Sukarno asszony, dr. Sukarno indonéz köztársasági elnök felesége, valamint kísérete néhány napig Budapesten tartózkodott. Sukarno asszony elutazása előtt a következőket mondotta: — A sok szép emlék közül, amelyet magammal viszek, legmaradandóbb az a szívből jövő, őszinte szeretet, amellyel magyarországi látogatásainkon mindenütt találkoztunk. Jóleső érzéssel hallottam az önök országában tanuló fiataljainktól, hogy az indonéz diákokat is nagy szeretettel, figyelmességgel segítik tanulmányaikban, s a magyar szakemberek, pedagógusok sokat fáradoznak azért, hogy ifjaink magasfokú szakmai műveltséget sajátítsanak el. Ezúton is köszönetét mondok a szívélyes vendéglátásért, s hadd mondjam el: e rövid idő is elég volt ahhoz, hogy megszeressem az önök országát, a magyarokat. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke fogadja Sukarno asszonyt Dobi Istvánná, Hartlnl Sukarno és Kádár Jánosné. Lent: Sukarno asszony és kísérete látogatást tett a Lágymányosi lakótelep bölcsődéjében
