Magyar Hírek, 1962 (15. évfolyam, 1-23. szám)
1962-05-15 / 10. szám
Yang Shi-ching (Kina): Aki nagyon szereti az asztaliteniszt Radisa Mladenovic (Zagreb): Harc a labdáért Baloldali kép: K II chid a (Tokió): Létbizonytalanság Jobboldali kép: J. Chagoury: Beduinok Balra: Foto de Mlralles (Kuba): Harc az analfabetizmus ellen Jobbra: Bereth Ferenc: Kakas viadal Friedmann Endre: Szerelmesek zinner Erzsébet: ÜJ családtag Sok anekdota szól arról, hogy bármerre jár is az utas a nagyvilágban, magyarokkal mindenütt találkozik. Bizonyára kedves olvasóim is számos történetet ismernek, hadd egészítsem ki az eddigieket egy újabbal. Santiagóban mesélte lelkes és a magyar ügyért minden áldozatra kész honfitársunk, Ohlbaum Róbert, hogy családjával egy Ízben Chile déli részén egy olyan Csendes-óceáni szigetre utazott pihenni, ahová a szárazföldről évente csak négyszer jár a motoroshajó. Megérkezésük után betértek «-Robinson sziget- falatozójába. Húsos szendvicset választottak, de nem nagyon ízlett: »kemény, rágós ez a hús- — jegyezte meg Róbert barátunk. Mire a szendvics-árus, széttárva a karjait, megszólalt magyarul: »Sajnos kérem, ezen a szigeten más húst nem kapunk.. ,Kedvesek ezek a véletlen találkozások, de az igazi élményt mégis az jelenti, ha a Magyarországról érkezett utas régóta távolba szakadt honfitársaival a magyar klubokban találkozik. Ezért marad számomra mindig emlékezetes a Sao Paulo-i Március 15.-i Társaságban töltött estém. Sao Paulo egyik munkáskerületében bérli emeletes .székházát a Társaság, amelynek többezer kötetes magyar könyvtára, 400 személyes színházterme és labdarúgó csapata is van. Nem csoda hát, ha a sportért lelkesedő fiatalok — átutazóban Santiago felé — a magyar sportról akartak minél többet hallani. Jólesett, hogy a Sao Paulo-i magyarok jobban bíztak csapatunk sikeres szereplésében, mint mi magunk, de azon bizony elcsodálkoztam, hogy a magyar-szívű fiatalok közül sokan — már egy szót sem tudnak magyarul.,. — Ez a fiatalság a Sao Pauloban élő második és harmadik generáció — magyarázta Radovan Dusán, a Társaság elnöke. — Nagyszüleik és szüleik »kínlódvatanulták meg a portugált, ők pedig — bár érzéseikben, szokásaikban magyarok, — nyelvünket sajnos nem ismerik. A magyar népi tánccsoport mindjárt bizonyít is: népviseletbe öltöznek a fiúk, lányok és olyan lendülettel ropják a csárdást, hogy akár idehaza is felléphetnének. Mi pedig az »öregekkel- átvonulunk a társalgóba, egy kis hűsítő melletti beszélgetésre. — Sajnálom, hogy öreg vagyok, ma már nem tudok hazamenni, — kezdi »vallomását- Vas Béla. — Más Magyarországról jöttem el, olyanról, amely nem tudott, de nem is akart kenyeret adni. Igaz, itt se gyűjtöttem annyit, hogy legalább a békés öregkorra visszatérhetnék szülőhazámba ... Szabó Józsefnek nincsenek anyagi gondjai. Jómódú ember hírében áll a szálfaegyenes, derék férfi, aki közeljár már a hatvanhoz, de nincs még egy ősz hajszála sem. — A közelmúltban jártam Magyarországon, rövidesen azonban újra hazalátogatok — mondja. Fenyő József a klub kulturális életét dicséri: — A mi társaságunk szívvel-lélekkel ápolja a magyar kultúrát. Ezért aratnak színdarabjaink, előadásaink osztatlan sikert. Tegyük hozzá, ezekben a sikerekben főszerep jut Fenyő József énekesnő-feleségének is. A Március 15.-e Társaságban találkoztam Krisztán Sándorral, aki — bár három éves kora, 1924 óta él Brazíliában — »a szavakat még jól megrágja magyarul-. ö a Sao Paulo-i atlétikai szövetség egyik vezető embere és az a nagy szívfájdalma, hogy a hagyományos Sao Paulo-i szilveszteri maratoni futóversenyen eddig még nem szerepeltek a magyarok, — bár már meghívták őket. A társaság elnöke, Radován Dusán, minden szabadidejét a székházban tölti, ö az irányítója, szervezője és lelke a magyar klubnak. — Társaságunk rendkívül népszerű Sao Paulóban, amit az is bizonyít, hogy tagjaink közt sok a brazil. Azt tervezzük, hogy egy éven belül taglétszámunk túlhaladja majd az ezret. Otthonról csak annyit kérünk: segítsenek bennünket minél több könyvvel, kottával, hanglemezzel. Szepesi György s
