Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-09-15 / 18. szám
Egy olvasónk Írja Mérges hangú levelet kaptam Kanadából egy cikkemre válaszul. A cikkben egy kedves és szereteti^ méltó tevéi kapcsán a honvágyról írtam, arról, hogy idegenben még az írógép is a hazáját juttatja az ember eszébe, mert nincs ékezet a betűkön és mert külföldi írógépen csak nehézkesen lehet leírni olyan szavakat, mint: táj, völgy, élet, édes stb. A levél névtelen írója dühösen lobbantja szememre, hogy félre akarom vezetni a külföldre szakadt honfitársakat és egy írógépet reklámozó újságkivágást is mellékel. Így akarja bizonyítani, hogy nincsen igazam. Mert lehet olyan gépet is vásárolni, amelyiken van ékezet. Biztosan lehet. Vagy ha nem, át lehet rakatni a betűket. De hiszen nem is erről van szó. A levélírót nem ez bántja, mint ahogy nekem sem ez volt a fő gondom. Az ifjúság, a gyerekkor emlékei visszatérnek és akár le tudja győzni az ember, akár nem, fájnak és sajognak akkor is, ha valaki egzisztenciát teremt magának, akkor is, ha boldognak érzi magát. Nem lehet minden kötelet elszakítani. Es ezen az sem változtat, ha lehet magyar ékezetes írógépet venni. Valószínű, hogy névtelen levélíróm haragjának mélyén is a honvágy húzódik meg, a fájdalom. £s ezen sem lehet változtatni. Korolovszky Klári Egyik wienl olvasónktól, Varga Sándortól kaptunk levelet. Varga Sándor abból az alkalomból írt a Magyar Hírek szerkesztőségének, hogy 40 évi távoliét után hazalátogatott, és Magyarországon töltötte a nyári szabadságát. Mint írja, az osztrák hegyek a helybelieknek »túl drágák«, másfelé pedig már megismert és megunt mindent: Jugoszláviában a birkahúst, Olaszországban a makarónit, és így tovább. Így esett a választása Magyarországra, s felesége társaságában, egy 40 tagú osztrák csoporttal hazánkba látogatott. Négyoldalas levélben számol be élményeiről, s természetesen nemcsak a birkahús és a spagetti helyett jóízűen elfogyasztott hazai ételekről, hanem még sok egyébről: A lellei Vasas Üdülőről, a Balatonról, a Badacsonyról, pesti sétákról s az életünkről Is, amelybe — úgy látszik — ittléte rövidsége ellenére sikerült kissé bepillantania. íme egy részlet a levélből: »Sok érdekes beszélgetésünk volt fiatallal és öreggel, mindenféle mesterségűvel, jó magyarral és elég vad kispolgárokkal is. Az egyiknek jobban megy, a másiknak nehezebb a sora. De akárhogy is él, mindegyiknek biztos a jövője és senki sem töri a fejét azon, hogy mi lesz vele, ha beteg lesz, vagy bajba esik. Az életnek ez a biztonsága volt az, ami reánk a legmélyebben hatott. Ez az, ami nekünk úgy hiányzik.« Nagyon örülünk, hogy Varga Sándor olvasónk jól érezte magát Magyarországon, reméljük, rövidesen ismét ellátogat hozzánk. jDilla Hatképek a i^émi utcai piacról >LTUáL. C'rCétUUí fi ' “* ", VK , jj-t 0*4-f-U. é JU-U+XaZ-L fAJZu-t «• 4-fS^ Jy o — — -*y *—« A-tr-tf-i**** /*• 4. A**—- «-st, « k-AaaM « /— . A ■'< j -C- • .1«, i-t 4- i-uj t-f . . . t ^ Li.J. - 4X. 44 —er .1, ft'“' — Í! , i' I ‘ ^ t ■ -"iCÁM p - -' 4 „ <-Jar. it. H, 0—4 4el'4~-t. <5(■ AvV'* • • lé—.,. ~*- ** ff “*• ■ o 4 «-<.-> U tíin-f 4-í-il*7 o—'í— tM—j—X %4—A 4—A.', O— «V , a. 4-.U-AA t, —■ — f-e-x!K-xIoX. 44—£ ,c „c~*. *J4 —---—Jr- C. n—f-z—t— n-A ^<— u{ TT._L- t—jiZt-4, ^ luul+Z- ---------*•£ANDORi (^fájdalmas köszöntő — Laci öcsém emlékének — Vér Andor, a Dél-Amerikában élő magyar költő hazalátogatott. Az alább közölt versét az itthoni megrázóan vegyes, személyes és általános, boldog és tragikus élmények hatására irta Tele vagyok örömmel, fájdalommal, azért bukdácsol az újjongás és gyötrelem közt ez az ének, mert huszonhárom év után egyszerre láttam viszont szülőhazámat és meghalni öcsémet. Zakatolt szívem, mikor a vonat sárga tarlók, s zöld kukoricások közt a magyar tájon húzott által s könny csordult ki szememből... dehogy is sejtettem akkor, hogy Laci kórházi ágyon birkózik a halállal! Megérkeztem az esti Budapestre. Család. Csókok. Vad, szivszorító érzés, mely dadog csak, de szót alig talál. — És Laci? — kérdeztem szorongva. — Semmi, semmi, egyszerű vakbélműtét, két-három nap és talpraáll. Reggel siettem az utcára, elöntötte július égő napja a próbált várost, Budapestet. Kerestem az iszonyú sebeket, melyeket a Szörny ütött rajta, de a sebek mind behegedtek. Kerestem régi magamat, a múltat, harcok porondját, szerelmet, barátot, így ődöngtem a tűnt idő nyomában. A város zengett, harsogta a munka víg dalát, nem volt visszaút: a múlt helyett a jelent találtam. Vörös csillagok, építő állványok, dübörgő autók, arcok, mosolyok mind azt lihegték: élni, élni! — Laci jobban volt, nyakamba borult, öleltük és csókoltuk egymást, alig-alig tudtunk beszélni. Másnap a várost bizakodva, könnyű kedvvel és otthonosan jártam, mintha nem hagytam volna el soha. De — jaj — délután rettentő dolog történt, jött hirtelen a bélcsavarodás, megfagyott arcom vidám mosolya. Műtét, s új műtét... erő és remény úgy elfogytak, mint sípoló lélegzet, szorító markok útját ha elvágják... Nélküle árván, elesetten tévelygek utcáidon városom, fogj kézen, vezess, enyhítsd a hiányát! Adj vigaszt nekem, dolgozók városa, — Laci is, míg élt, dolgozott keményen s mindig emberül, becsülettel — önts hitet belém te halálos poklokból Főnixként mindig megélemedő, kit soha semmi vész nem temetett el! Milyen csupa szív, milyen csupa lélek, milyen igaz és egyenes ember volt! S milyen fájdalmas e köszöntő ének! Mert huszonhárom■ év után egyszerre láttam viszont szülőhazámat és meghalni öcsémet. Egy kis leveszöldség ... Lent: a pestkörnyéki termelőszövetkezetek elárusítóhelyein bőséges a választék l)j dlnnyeszállltmány érkezett a Fény utcai piacra ríovotta Ferenc képriportja EGY SZEMTANÚ KÖNYVE Figyelemreméltó könyv jelent meg nemrégiben a budapesti könyvpiacon. A címe: M. kir. tisztikar nyugaton. A szerző: Arday Géza. Nem író, hanem katona. Hivatásos tiszt. Mindig katona akart lenni. »■Azért választottam élethivatásul a katonai pályát — írja — mert azt hittem, olyan testületnek leszek tagja, amelyre a hazaszeretet, a bajtársiasság, a lovagiasság és a becsületesség jellemző. Szolgálatom ideje alatt sokszor csalódnom kellett.« Arday Géza ugyanis a Horthy hadseregben szolgált, mint hivatásos tüzértiszt. Alezredesi rendfokozatot ért el. 1944 őszén Apostagnál tüzérosztályával együtt szovjet hadifogságba esett és 1948-ban került haza Magyarországra. Nemsokára B-listázták. A polgári életben próbált szerencsét. Volt 'kétkezi munkás és bérelszámoló. De nem volt maradása. 1955 őszén disszidált. Innsbruckba utazott és amikor leszállt a vonatról, úgy gondolta, »övéi« közé érkezett. »Kerestem kutattam — olvassuk a könyvben — a jó értelemben vett régi, vagy ha úgy tetszik: úri Magyarországot. Azt vártam, hogy az én társadalmi osztályom tagjai elsősorban a volt tisztek, megőriztek valamit egy nemesebb eszményből, a tiszti ideálból.« A szerző négy esztendőt töltött emigrációban. Volt segédmunkás a Hörtnagel Húsüzemben és tolmácskodott a World Council of Churches (Egyházak Világtanácsa — EVT) keresztyén segélyszerv innsbrucki kirendeltségénél. A Magyar Harcosok Baj-társi Közössége (MHBK) emigráns katonai — »baj-társi« — hírszerző szervezet tiroli csoportvezetőjeként működött, vacsorázott Zákó András volt vezérőrnaggyal, találkozott Böhm-Borsányi Julián volt hadiműszaki törzskari alezredessel, a Szabad Európa Rádió -hírhedt, véresszájú Bell ezredesével. Összejött egykori bajtánsakkal, régi tiszttársaival. Keresett, kutatott szinte nyomozott »egy nemesebb eszmény« és a »tiszti ideál« után. Míg azután egy szép napon elébe állt Majoros István volt csendőr tiszthelyettes, jelenleg segédmunkás és szabályszerűen jelentkezett: — Alezredes úr alázatosan jelentem, meg kell mondanom, hogy a Végh százados úr nagy csirkefogó ... Végh százados úr pedig azért csirkefogó, mert kém. És nemcsak ő kém. Kém és tolvaj Zákó András volt vezérőrnagy úr, vagy dr.'Kollényi György volt vezérkari alezredes úr, jelenleg a Gehűen-féle nyugatnémet amerikai hírszerző szerv magyar osztályának vezetője. Arday Géza csak járta nyugatot, hallgatta az egykori bajtársakat, hol megdöbbent, hol edgondolkozott. »Lassanként — olvashatjuk könyvében — kialakult bennem a kép az emigráció helyzetéről. Kevesen — o nagyfejű politizálók, a kémek, a hírszerzők, a szerencselovagok — jól élnek — a többi számára viszont a betevő falatot sem biztosítja az otthon oly rózsásnak elképzelt nyugati paradicsom.« De nemcsak a megélhetés nehézségei és a mindennapi kenyérgond fenyegeti az emigránst. Mert mindehhez még sok egyéb is járul. Elviselhetetlen a rang és a címkórság és disszidens legyen a talpán, aki eligazodik a címek, rangok, disszidálási évszámok rangteremtő útvesztőjében. Erkölcsi fertő, árulás, vesztegetés, sikkasztás... De hadd beszéljen maga a szemtanú: »Megdöbbentő volt látnom azt is, hogyan változtak át — vagy vissza — németté az idehaza fajmagyarságukkal büszkélkedő volt törzstisztek, nemesek. Az osztrák állampolgárságért folyamodva legtöbbjük kiderített egy-két német őst, vagy katonai érdemet a monarchia szolgálatában. Emlékszem Siklósi Kornél volt ezredes oly gusztustalanul bizonygatta tős-osztrák voltát, hogy az illetékes osztrák tisztviselő megundorodva utasította rendre. Magam láttam az innsbrucki tartományi kormányzat népi-német ügyintézőjénél Vasvári József vblt altábornagy kérvényét, amelyben Vasvári- Eisenzer őnagyméltósága könnyekig megindultan .könyörgött az osztrák állampolgárságért és a »féldmarschalleutnanti« nyugdíjért.... undort keltett bennem ahogyan ezek a valamikor a magyarság nevében ágált patrióták az állampolgársági ügyosztály irodáiban egyszerre átvedlettek svábbá.« A nyugdíjért, a nagyobb falat kenyérért, a biztosabb megélhetésért mi mindent meg nem -tesz ma egy m. kár. tiszt nyugaton? A SZER-hez való bejutás lehetősége sokakat csábít. Arday Gézának is felkínálták ezt a lehetőséget. »A feltételeknek — vallja könyvében — megfeleltem volna, de kevéssé vonzott az ott uralkodó szellem, visszataszító volt számomra az egész emigrációra jellemző, de itt (a Szabad Európa Rádiónál) különösen kiélezett nemzetiségi marakodás, főleg pedig nem volt szándékomban hazugság-gyárosnak felcsapni hazám ellen.« Arday Géza a Horthy hadsereg volt alezredese, a volt hivatásos tüaértiszt megundorodott egykori bajtársaitól, a m. -kár. tisztektől. »Rájöttem — ismeri be — hogy az emigrációban a volt tisztikarnak szélsőségesen gondolkodó hazardőrei viszik a vezető szerepet. Politikus társaikkal együtt cím és rangkórságban szenvedő erkölcsi koldusok ők, kémkedéssel és hazaárulással szerzett pénzen nagylábon élnek.« Arday Géza megszökött a m. kir. tisztikar »vendégszeretete« előd, hazaszökött nyugatról. Komáromnád lépte át a határt és most Budapesten él. Igaz m. kir. Horthy tiszt volt ő is, de hazaáruló nem lett soha, tehát nem volt alkalmas arra, hogy ma m. kir. tiszt legyen nyugaton JÓÓ8 F. Imru
