Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-09-01 / 17. szám
Ebédre terítenek Hengeremet«« •ok gépi kévéi ember a «övödében, a »Tröpui«, ahol mir európai éghajlat uralkodik Már a bejárat meglepő... A gyárkapuk hagyományosan egyszerű építészeti kiképzésén túl, mintha virágkertészet teríteni az ember lába elé mily és tüzes színekből szőtt szőnyegeit l amint a kertész öntözőkannájából gyöngyöző permet megérinti a Cannák, Gladyolusok, Dáliák s rózsák «zirmait, nedvei is gyöngéd virágillat száll fel, mintegy üdvözletképpen a munkásnak, aki átlépi a Kispesti Textilgyár kapuját... Négyezerhatszáz ember dolgozik naponta ebben a városszéli üzemben s nigyezerhatszáz embert üdvözölnek naponta ezek a pár ázó virágágyak, s mindjárt mellette gyepes mezőcske sekély beton* medencékkel, amelyekben százával pancsolnak s kedves, fiatal madárhangon csivltelnek a napközi otthon gyerekei... Fiatal munkásasszony megy arra kék köpenyben, egy pillanatra kiválik a fehérbugyogós apróságok közül egy kisfiú, odaszalad a kerítéshez, összenevet az édesanyjával s robog vissza a vízbe, a napfénybe.,. — Az én édesanyám — mondja felhős mosollyal a homlokán a fiatalasszony, Teles Jánosné — jobb keze három ujjával fizetett azért, hogy az esze mindig a gyerekein járt... Hatan voltunk testvérek, hatunkat reggel bezártak otthon, amikor munkába mentek s anyánkat egyre az aggodalomra gyötörte, nem gyújtjuk-e magunkra a lakást... Egy ilyen aggodalmas percben azután a szövőgép elkapta a kezét és három ujja ott maradt a gépben... Az én kisfiam itt hancúrozik egész nap, amíg haza nem viszem,.. Ez az első beszélgetés a furcsa gyárban, ahol minden másképp van, mint a gyárakban. Ahol az embert •minduntalan meglepetések érik, hiszen a gyár fogalma porral, korommal, bűzzel, verejtékez munkásarcokkal jelentkezik az ember tudatában s a Kistex — mindezt megcáfolja... . A testes szövőmester, aki a gyárváros útvesztőiben kísér, megáll egy széles térségen, amelyet kegyetlen erővel vernek a déli napsugarak — az augusztusi kánikula éppen most tetőzik — és azt mondja jóízű, göcögö nevetéssel, hogy ez a tér volt a „kosztplacc”... Persze, ki tudja menapság, hogy mi volt a kosztplacc, erre magyarázza, hogy ebédszünetben ide húzódott a munkásság zöme, ki egy egy téglát kerített maga alá, ki csak a falnak vetette a hátát s kanalazta ki a csuporból a sovány knimplilevest... S innen a hajdani kosztplaccról, aminek már a nevét sem ismerik a fiatalok, innen kanyarodunk fel az ebédlőbe, melynek mennyezetén légcsavar-méretű ventillátorok kavarják a levegőt, pedig még csak terítenek az ebédre, de már behúzták az egész homlokfalat borító függönyöket, járnak a ventillátorok s fényes csöveken áramlik a hús, friss levegő.., Az étterem gazdája, Dezső bácsi, fürge, öreg pincér hófehér s ropogósra keményített kabátban hozza az étlapot, zöldségleves az ebéd, pörkölt galuskával és salátával s a testes szövőmester aggályos ránccal a homlokán megkérdezi: — Es mit kapunk mi, diétások? — Májat, roston sülve.. Azután megyünk a műhelybe, amelyek hol keményen zakatolnak, hol csöndesen duruzsolnak a munka természete szerint, s a szövődé neonfényes termében éppen a kétmázsás hengert cseréli egy munkás. Elmés targoncát tol a gép alá, egy lazítás a csavarkulccsal s a nehéz, sima henger olyan engedelmesen fordul ki a helyéből, mint egy épülni, amivel gyerekek játszanak... — Valaha nagyon sok láb- és kéztörést okoztak a hengercserék, de mióta bevezettük az emelő targoncákat, egy sem fordult elő... A bolyhozóban templomi csend s a vetélők is olyan álmatag himbálással teregetik a felbolyhozott flanellárut, mintha keleti papok hajlonganának egy bálvány előtt — de hasonlatom abban a pillanatban megbukik, amikor átfut az agyamon, mert a gép már nem bálvány s a munka nem fanatikus szertartás ebben a furcsa üzemben, s ennek a furcsa üzemnek ebben a furcsa műhelyében, ahol a gépek bolyhosra tépik a frissen szőtt flanellt... Ebben a műhelyben régen vastag felhőkben szállt a por és a gyapotszál, mintha forró és fojtó hóvihar kavargóit volna, amelyben a munkások nem tudtak mást, mint kábultan hajlongani s félájultan várni a percet, amikor lefújják a munkát... A nyomóteremben az új gépóriás szemre semmit sem mutat, mert szürke vasredőnyök mögött működik az egész utcahossznyi berendezés, nem párolog a keserű textilfesték szaga, nem ha Ilik semmi zaj, csak egy halk surrocrás. A két kezelő, egy fiú és egy lány a tánczenekarok fesztiválját vitatja, amit a televízióban láttak... A gőzölőt valaha úgy hívták, hogy a „Trópus" ... Hatvan fok melegben, vastag, forró gőzben dolgoztak itt az erős férfiak, mert más nem bírta ezt a munkát, elfáradt a szive a megerőltetésben, s a műszak végén már csak úgy vert, mint egy kopott szivattyú ... — S mi van, ha valaki rószszül érzi magát? Erre átvezetnek az orvosi rendelőbe, ahol ötféle szakrendelést végeznek naponta a gyár orvosai. A főorvos éppen egy fiatalasszony vérnyomását méri, s a tágas orvosi várószoba egyik üvegfalán piros felirat tűnik elő: — Kozmetika... Éppen nyit az üzemi szépségszalon, mivel közeledik a váltás, A műszak végén, a szép ezövönö a gyári kozmetikai ezalonbaa (Novotta Ferenc felvételei) a reggeli műszakból jönnek az emberek és az asszonyok. Az egyik fogat tüntetni, a másik gyümölcspakolást kérni az arcára, mert ünnepi estére készül ... — Miféle ünnepi estére? — kérdezem az első vendégtől, aki beül a kozmetikusnő székébe — Fellner Tamásné szövőnőtől, aki nevetve így válaszol: — A férjem, aki szintén itt dolgozik, szerencsésen letette az egyetemi felvételi vizsgát... Ma este megünnepeljük a Margitszigeten ... Bárót! Góca 44koM s0 Az emberről általában azt tartja a félig-meddig tréfái, mégis bölcs (mert igaz) mondás, hogy: születik, él, meghal. Azonban azt is tudjuk, hogy vannak az életben olyan események, amelyek folytán valaki — ha csak átvitt értelemben Is — de valósággal újjászületik. Mondjuk: szinte a sírból hozzák vissza az orvosok — ez a fizikai „újjászületés’’. Vagy egy megrázó, nagy élmény hatása alatt lelkileg válik mássá, mint volt Így született háromszor Is Tömösi Anna. Először 1945 februárjában. Európában még dörögtek a fegyverek, Magyarország romokban hevert. Mennyit aggódott ■ mennyit szenvedett az édesanyja a csöpp leánykáért aki az új világ hajnalán látta meg a napvilágot. Meglátta, de még nem értette. Es nagyon sok Időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy meg is értse az életet, amelybe csöppent. Ahhoz másodszor is születnie kellett. Ugyanis valóságos újjászületésnek érezte, az akkor 11 esztendős kislány, amikor —j 1958. december 9-én — elszakadhatott a szülői háztól, a falutól, az országtól. Szándékosan írtam így: országtól, hiszen a haza fogaimét még nem ismerte. Azt csak azután és ott kint kellett megtanulnia! óriási dolog volt: a 13 éves Jónics Katalin, a 12 éves Mórócz Sándor és a 11 éves Tömösi Anna, a szülők nélkül, felnőtt kisérók nélkül nekivágott az ismeretlennek. Izgalom! Kaland! Újdonság! — mi egyéb vezethette volna erre az útra a három gyereket? A Portugal Caritas külön repülőgépet küldött Bécsbe értük, — s vagy harminc magános magyar gyermekért. (Nyilvánvalóan „politikai menedékjogot” kaptak!?) Anna jó helyre került: Portó városában, pontosabban Rió Tintában. Egy hosszú nevű, de meleg szívű portugál úr fogadta házához: Antónió Maria Augusta da Silva. Az idős házaspár — da Silva úr és felesége — leányunokájukkal együtt nevelték a magyar kislányt. S ml több, úgy mint az unokájukat, Iskolába járatták. Először az ottani általános (elemi) tanulmányokat végeztették el vele, majd beíratták az Industria Escóla Aurelia de Sonsá-ba. Hajlandók lettek volna arra is, hogy tovább taníttassák, egyetemre járassák. Egyszóval Tömösi Anna — sokan irigyelhették volna a disszidens gyerekek közül! — derék emberek közé került. Szüleivel sem szakadt meg a kapcsolata. Rendszeresen leveleztek. És sem anyja, sem apja nem csábították haza. Sem azt nem írták: jöjjön, sem azt: maradjon, mert úgy látszott, a kislány körül minden a legszebben alakul, minden a legnagyobb rendben van. És mégsem, Tökéletesen megtanult portugálul és akkor, egyszerre csak érezni kezdte a magyar beszéd hiányát. Könnyű szívvel távozott hazulról, kiváló nevelőszülőket talált, és ím, egyik napról a másikra sóvárogni kezdett anyja, apja után. Édes anyja és édes apja utón! Da Silva néni és da Silva bácsi őszintén szerethették, de nem pótolhatták tartósan a szülőket, testvéreket. Szép volt Portugália, szép Portó városa is. De Anna, — immár a 14 éves, világlátott Anna! — egyszeriben rájött, hogy Mosonmagyaróvárral akkor sem versenyezhet a világ, ha ezerszer szebb, értékesebb, csillogóbb. Csak ezek az érthetetlen, meg nem fogható, de minden más érzésnél hatalmasabb tényezők, belső mozgatórugók okozhatták, hogy az önként eltávozott gyermek, akit senki sem csábított vissza, s aki jobb életkörülmények közé jutott, mint amit a szülői otthonban remélhetett, önként elhatározta: hazajön. S ennek a döntésnek különös súlyt ad az a körülmény, hogy egyidejűleg a lebeszélések, a rémisztgetéoek által benne keltett íélelelemérzetet is le kellett győznie. Hát lehet e mást mondani, mást írni, mint azt, hogy ilyen hatalmas ereje csak a hazaszeretetnek van? Melynek létezéséről elindulásakor mit sem tudott a 11 éves Tömöri Anna, s amely érzés ott kint mutatta meg magát előtte először. És hozzá: cselekedetformáló erővel. Amikor hazatért, született újjá — harmadszor. Amikor a pályaudvaron összeölelkezett azokkal, akiknek köszönheti az életét, akikhez minden érzékével és igazán tartozik: édesszüleivel. Közben itthon is megváltozott egy • más. Egyedül haza sem talált volna, hiszen a régi UÁr eltűnt. Lebontották. A gyári munkás apa új házat emelt a . i*h.ó helyéin: háromszobásait. Fürdőszobával. Anna otthon van. így, egyszerűen, minden cirkálom nélkül, valóban — otthon. Most 18 éves. Csendes, komoly nagylány, akinek tervei vannak, aki tudja mit akar. És aki tud1 akarni. Engedélyt kért és kapott, hogy elmaradt Iskoláit magánúton, ezen a nyáron elvégezze, és ősszel vizsgázzon. Akkor állást vállal. Napi 4 órán át — a mi törvényeink szerint, ilyon korú gyermek ennél többet nem dolgozhat — a városi kórházban lesz orvos-adminisztrátor, aki a rendelőorvos mellett a beteglapokat kezeli, kartotékokat vezeti. Azért a tanulásról sem mond le; a dolgozók iskolájában fog érettségizni. Mert akar, s mert lehet. Szabó Miklós Szépek s portul ál mesék is ... (Lelkes István felvétele)
