Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-07-15 / 14. szám
A régi Debrecen ékességei közül egy clvisház Az új városrészben Fiatalok »partija« a Déry-múzeum előtt. Jobbra: esténként zsúfolásig megtelik a Művész eszpresszó bárja jubileumi ünnepségek alkalmából Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese beszédet mondott. Jobbra: Az ünnepi nagygyűlés Debrecen főterén „Debrecen a világ legnagyobb városa” — szólt a tréfa valamikor, s annyi igazság volt is a dologban, hogy Debrecen határa valaha nagyobb volt, mint Londoné és Budáé együttvéve, 160 000 hold. Mindamellett a világ akkori legnagyobb területű városa bizony csak nagy falu volt, semmi egyéb. A város 1961-ben ünnepli fennállásának hatszázadik évfordulóját. A debreceniek ezzel nem értenek teljesen egyet, szerintük, ha nem is a város, de a település két évszázaddal öregebb, hiszen a mostani belváros egyes utcáinak ősei már a XII. században is megvoltak, persze egységes, vagy éppen városias jellegű településről akkoriban még szó sem volt. A XIII. század végén a város jelenlegi területén több falu helyezkedett el, egyiket úgy nevezték: Debrezun. Városi rangra Nagy Lajos király (1340—1380) uralkodásának idején emelkedett és Mátyás király alatt kapta meg az árumegállapító jogot, s ezzel Debrecen polgárai a kiváltságok tekintetében egyen jogú akká váltak a budaiakkal. Különös település, körülötte se víz, se hegy, s egy régi világi angol utazó csodálkozva meg is kérdezte: „Miképp települhetett itt is harmincezer ember?” Maguk a tudós debreceni profeszszorok csak Timbuktut emlegették, mint hasonló fekvésű várost. A magyarázat mégis megvan: Európa két nagy országútjának, a Párizs—Bécs— Moszkva és az Athén—Stockholmnak volt itt találkozópontja. Virágzott is a kereskedelem, száz éve még annyi lakosa volt, mint Pestnek. A XVI. és XVII. században a város kereskedői üzleti kapcsolatokat építettek ki Danzigtól Isztambulig és Augsburgtól Kievig. A debreceni Csapó (posztószövő) céh szabadalomlevelét — a legrégibb hiteles magyar céhlevelet — 1398-ban foglalták írásba. A gazdag várost sohasem övezték falak, szabadon állt a pusztában. A rátörő veszedelmekkel szemben lakói nagyobb és hatásosabb védfalat építettek ki: az előrelátás, a valóságérzettel párosult életbölcsesség oltalmazó gyűrűjét. Ez volt egyik erőssége. A nehéz századok alatt a debreceniek furfangos alföldi esze, reálpolitikája biztosította ennek a magányos, független respublikának létét, okos és tapasztalt vezetőivel együtt a város megváltotta magát a szultántól, a pasáktól, a császári vezérektől, de ha a furfangos szó és a gazdag ajándék nem használt, akkor tudott verekedni is, minit ahogy 1566-ban a Vérvölgyben megfutamította a krími tatárok hadát. Másik nagy erőssége a szabadság gondolatának, a függetlenség megvédésének megingathatatlan elszántsága volt. Területét menedéknek nyilvánították minden jobbágy számára, aki ott le akart települni, s a város határain belül megszűnt az ispánok és földesurak hatalma. Ez magyarázza a népesség gyors szaporodását is. Időközben egyre gyarapodott a város határa, mert a török uralom idején a környező falvak lakossága Debrecenbe menekült és így a város tovább szélesedett ezeknek a helységeknek a területével is. A Rákóczi szabadságharc leverése után azonban a szabadság fővárosából nyárspolgári város lett. „Voltál-e már Debrecenben, barátom? — írta elkeseredetten 1847-ben Petőfi. — Láttad-e a pusztai várost, vagyis a városi pusztaságot? Ha porba vagy sárba akarsz fulladni, csak ide jöjj, itt legkönnyebben célt érhetsz: de az orrodat jól befogd, mert különben megfúlnál, a guta üt meg a szalonna szagának miatta. Mennyi szalonna, mennyi hízott disznó van itt! A szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, éppen mint az idevaló híres talyigás lovaknak.” A századfordulón már úgy élt a magyar köztudatban, mint az ellkényelmesedett, elzsírosodott nagyparasztság főfészke, Ady Endre szavaival „a ma-1 Az orvosegyetem radandóság városa”. Neve egybefűződött a határában elterülő hatalmas parlaggal, az akkor oly reménytelenül puszta Horfobággyal. A város igazi urai a vagyonukra, szokásaikra büszke debreceni cívisek voltak, akik hűvös, boltíves „dufartos” kapualjaik mögé zárkózva, hallani sem akartak az új gazdasági és szellemi áramlatokról. t Pedig Debrecen sok jelzője másra utal. Nevezik az Alföld metropolisának, „a kálvinista Rómának”, s Kossuth Lajos „a magyar szabadság fővárosa” névvel ruházta fel. Valóban, az ellenreformáció idején, amikor a nagyhírű magyar kálvinista tanintézetek pusztulásnak indultak, Debrecen adott menedéket az üldözötteknek, s a híres református kollégium 1660 óta sok jeles embert nevelt Magyarországnak. Debrecen az A híres debreceni Bika Szálló. Jobbra: este a fiatalság kivonul a korzóra Régi boltívek, régi emberek A ré£i Libáskert helyé
