Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-07-01 / 13. szám
aki mindig elégedetlen önmagával és mindazokkal, akiken a gyarapodásom múlik. Ahányszor csak végigmegy az udvaron, sürgeti a kőműveseket, a szerelőket: — Hát még mindig vakolnak? Azt hittem, hogy mára elkezdik már a lámpáik szerelését! — Árulják el, meddig szöszmötölnek még azokkal a lámpákkal? A mázolők már pi-ngálni szeretnének! — Istenem! Maguk még festegetnek, én meg már idehívtam az embereket, hogy hordhatják a padokat! Testes ember az én igazgatóm, de azért fürge: mindenen oktatást, az iskolaműihelyeket, állandóan érdeklődik különböző üzemekben heti egy napot töltő diákjai után — ez a legtermészetesebb. És ezenkívül, nevelőivel együtt, kijár a környék kisiskoláiba, hogy lássa, milyen felkészüléssel jönnek majd a gyerekek hozzám, a gimnáziumba. És ezenkívül állandóan levelez mindazokkal az általános iskolákkal, ahonnan hozzám érkeztek a gyerekek, és azokkal az egyetemekkel is, ahová tőlem mentek a tanulók, A díszteremben hasonló témájú bérleti előadásokat szervez, amelyekre a két felső osztály és a szülők köréből verbuválja a közönséget. 1945—47-es évekkel születtek, amikor faluról falura járva, kölcsönautón, vagy éppen gyalogszerrel hordta szét sok hozzá hasonló pedagógustársával együtt a műveltséget. És ahogyan én Oláh Istvánt ismerem — s ki ismerné őt inkább, mint én? — tíz esztendő múlva már az én születésem és újjászületésem éveit emlegeti majd hőskorként... Szinte hallom, amint meséli: — Négyszázötven tanulóm volt abban az iskolaévben, ötvenen jelentkeztek az érettségizők közül egyetemi, főiskolai továbbtanulásra, öt osztályban ismeretlen fogalom volt a bukás. A munkás- és pavesek. És fegyelmezettek. A 450 közül 320 a környéki községekből, s még távolabbról is — Ceglédről, Nagykőrösről, sőt a fővárosból — utazik hozzám. Hogy könnyű nekem? Hogy nincsen gondom? Hogy ezek szerint minden úgy megy, mintha sínen gördülne előre? Senki se higgye! önéletrajzomat, gondjaimat, ezt a befejezetlent, a gondjaimmal fejezem be. Szeptemberben új tanév kezdődik. Kétszáznyolcvan új elsős szeretne hozzám járni, nálam tanulni. Százhúsznak adhatok csak helyet. Mint írtam, vagy ötvenen jelentkeztek továbbtanulásra. Valószi-Vldám pihenés az óraközti szünetben rajta a szeme, mindenre van gondja. Csodálom, hogy mindezt bírja... Hogy mi ez a »mindez-«? Nos, csak néhányat a sok közül: Szervezi, ellenőrzi az építkezést — ez természetes. Irányítja a tanulókat és tanárokat, heti tíz órában tanít, értekezleteket tart, továbbképzi magát — ez még természetesebb. Megszervezte a politechnikai És ezenkívül: 220 felnőtt számára megnyitotta a dolgozók esti gimnáziumát... Hogy mi fűti ezt az embert, aki kulturális és társadalmi centrummá avatott engem? Nem tudnám pontosan megmondani. Ez talán nem is tartozik szorosan az én életrajzomhoz. De annyit azért elmondok, hogy Oláh István még ma is azokat az emlékeket melegíti a szívén, amelyek az raszttanulók tanulmányi átlaga magasabb volt, mint az iskolaátlag. Az egyik negyedik osztály 29 tanulója közül 13 kitűnő volt Az egyetemre beiratkozottak között egyetlenegy sem akadt, aki közepesnél rosszabb jegyre vizsgázott volna... Dicsekszem? Igen. De ha egyszer van mire, és van mivel ... Látnák csak a gyerekeimet! Rendesek, igyekvők, kednűleg csak harminc kerül közülük egyetemre. 23 pedagógusra lenne szükségem, és csak 18 nevelőm van... De azért... A hivatalos adatok szerint 1954 szeptemberében születtem ... Egy tanterem, egy térkép, egy földgömb... És azóta mindössze hat év telt el. Sőt, hogy pontos legyek: hat év és kilenc hónap ... Garami László as biológiai gyakorlókertben A jövendő mezőgazdászok nem félnek a méhfullánkoktól Az Iskola tanuló-traktora és két fiatal a hetven közül, akik traktorostanfolyamra jelentkeztek (Gábor Viktor felvételei) 0
