Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-06-01 / 11. szám
Dinnyés Lajosnak, az Országgyűlés alelnökének SO. születésnapja alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta Dinnyés Lajos volt miniszterelnök 61 éves korában meghalt. Bethlen István gróf 1931-ben egy régi politikai barátját küldte a dabasi választók közé, hozza el a kerület mandátumát. Az ilyen »odaküldés« rendszerint eldöntötte a nyíltszavazásos választást. Ebben az esetben azonban nem a miniszterelnök barátja, hanem egy 30 éves fiatalember, Dinnyés Lajos jelentkezett az új országgyűlésen a dabasi megbízólevéllel, független kisgazdapárti, ellenzéki programmal. Földbirtokos a kerületben, és sokan hajlottak arra, hogy földesúri befolyást és erőszakot keressenek a váratlan választási siker mögött. Dinynyés azonban nem földjével és gazdasági súlyával győzött — bár néhány száz hold, de gyengén gyümölcsöző homok gazdája Alsódabason —, hanem személyes varázsával és egyéni népszerűségével. Barátokat és ismereteket keres, hogy szilárdan megvethesse lábát a közéletben. Olthatatlan kíváncsisággal jár-kel a világban, elragadó közvetlensége bizalmat ébreszt az emberekben. Barátkozik riporterekkel és művészekkel, papokkal és utcalányokkal, miniszterekkel és taxisofőrökkel, bankigazgatókkal és kőnyvügynökökkel, bírókkal és pincérekkel, testőrtisztekkel és csavargókkal, a pesti éjszaka furcsa, bús képű lovagjaival. Bethlen helyére Károlyi Gyula lép — Dinnyés nevezi el »vén pipás«-nak, és holtáig rajta marad a gúnynév —, azután Gömbös Gyula lesz miniszteielnök, éveken keresztül célpontja a fiatal dabasi képviselő legélesebb támadásainak. — Bosszantóan jól értesült... — fogja mondani egyszer Gömbös Dinnyésről, s ebben nemcsak bosszankodás van, hanem félelem is. Aggódás és nyugtalanság, elismerés és keserűség, mert a dabasi képviselő nemcsak szónokolni, hanem vitatkozni, közbeszólni, parlamenti és népgyűlési viharokat ébreszteni és táplálni, szenvedélyeket felszítani, ügyeket és személyeket köznevetségbe fullasztani, kedélyes beszélgetésekben mély sebeket ütni is megtanult; meghökkentően széleskörű tájékozottságát könyörtelenül kihasználja, és rendszerint a legmeglepőbb helyzetekben. Gyöngyöző humorral, csípős szellemességgel előadott beszédekben, odavetett csattanó megjegyzésekben, olykor félmondatokba, vagy vidám adomázásba ágyazva hangzanak el leleplezései panamákról, vesztegetésekről, politikai alkudozásokról, kalandormozgalmakról, erkölcsbotrányokról, melyeknek híre esetleg nem öl, csak nevetségességbe dönt, Gömbösnek és barátainak személyi titkairól, de a kormányzó ajándék-részvényeiről és Horthy fiainak botrányos nőügyeiről is. A miniszterelnök szövevényes rendszert épít ki bizalmas dolgainak oltalmazására. Dinnyés megdicséri érte a parlament folyosóján: — Nagyon jó ez a rendszer... Tíz pengőért kis titkot kap az ember, húszért nagyot, s harmincért telefonon házhoz hívnak, amikor magadhoz viteted a barátnődet... Gömbös után Darányi, azután Imrédy következik. A kisgazda párt politikájában különböző színváltozások jelentkeznek, Dinnyés Lajos azonban nem változik. Folytatja harcát a rendszer, a politika és a rendszer képviselői ellen. Ügyeket és embereket támad. Humorában azonban mind több lesz a keserű vonás. — Lehet, hogy végül csakugyan szőröstül-bőröstül eladjátok Magyarországot Hitlernek — mondja egy napon Rajniss Ferencnek. — Isten a megmondhatója, mi lesz a vége. De azért majd csak megmaradnak néhányan, akik felakasztatnak benneteket ... 1939-ben »kiirtják-« a képviselőházból, de barátai megmaradnak, ki tudná megmondani, hány ezer és hány tízezer a számuk. Ezeknek a segítségével és rajtuk keresztül politizál. Behívják katonának, kiküldik az orosz frontra, és a német győzelmi jelentések idején barátainak írja híres tábori lapját: »Diadalmasan folytatjuk előnyomulásunkat a Hangli felé.« A Hangli: kávéház a pesti Duna-parton. Túléli a voronyezsi katasztrófát, útközben sem a németek, sem a Jány vezérezredes felkoncolási parancsával a menekülő katonáinkra vadászó magyar tisztek nem tudják elpusztítani, és szerencsésen hazakerül. A kormány titkolja kétszázezer magyar pusztulását, a nagy katonai vereséget, azonban Dinnyés beszél. Budapest az ő közlései nyomán kapja meg az első hiteles híreket a Don-kanyari áttörésről s arról az embervadászatról, amelyet a németek és a magyar tisztek az ukrajnai hómezőkön katonáink ellen folytattak. Bujkál és politizál, s 1944-ben a nyilasok sem tudják kézrekeríteni. Talán százezrek ismerik, de tízezrek a barátai, és sokan rejtegetik. A föld alatt együtt dolgozik a kommunistákkal, szociáldemokratákkal, kisgazdákkal, parasztpártiakkal és radikális polgárokkal. A felszabadulás után megdöbbenti a régi rend híveinek beözönlése a Független Kisgazdapártba. Megint az ő egyéni sajátos-csípős hangján mond véleményt: — Ne menj be, idegenek vannak odabent... — ezzel tartóztatja fel barátját a pártközpont kapuja előtt. Azután a kisgazdák balszárnyának egyik vezetője lesz, nemsokára honvédelmi miniszter, később miniszterelnök. Élete legnagyobb élménye lesz moszkvai látogatása egy kormányküldöttség élén, s az, hogy Magyarország nevében ő írta alá a magyar—szovjet barátsági és szövetségi szerződést, a két ország testvéri együttműködésének alapokmányát. Földbirtokát már rég felajánlotta az államnak, egyetért Magyarország népi demokratikus fejlődésével. Politikai és emberi erőivel, minden képességével hűségesen szolgálja a szocializmus építkezésének nagy munkáját. Tisztelet, megbecsülés, szeretet és népszerűség veszi körül a közéletben s magánéletében. Az országgyűlés alelnökévé választják, a Hazafias Népfront elnökségének tagja. Súlyos betegség támadja meg és tudja, hogy menthetetlen. Barátkozik és a maga módján gúnyolódik az elmúlás gondolatával. Születésnapján kitüntetik és bár orvosai óvják ettől, felkel betegágyából, személyesen veszi át a kitüntetést az Elnöki Tanács elnökének kezéből. — Képzeljétek el — csúfolódik —, jön a halál a megadott címre, el akar vinni, és nem talál otthon. Megüti a guta mérgében... Néhány nap múlva aztán otthon találta a halál és a magyar élet szegényebb lett egy derűs, szellemes, kedves és jelentős személyiséggel, országgyűlésünk legrégibb törvényhozójával. K. L. 10 Köszöntlek, öreg barátunk, Margithíd! Nyolcvanöt éves lettél, Isten éltessen hát. Nem akarok udvarolni néked, nem mondom, hogy semmit nem változtál: hazudnék is, ha ezt állítanám. .. Elöljáróban csak annyit, hogy nagyon szeretünk és tisztelünk. Ismerjük az életedet. Tudjuk, hogy kovácsolt vas vállaidon mennyi terhet cipeltél az elmúlt évtizedek során. Ismerjük minden rezdülésed, talpunkon át érezzük, amint finom és erős szerkezeted megremeg a dübörgő járművek alatt. Mintha a szíved dobbanna... Korabeli dokumentumok tanúskodnak születésed körülményeiről. A francia Couin cég vezetésével magyar munkások majdnem négy esztendeig küzködtek a Duna mélységével, hogy te a világra születhess. Az ünnepélyes megnyitáson királyi hintó, miniszteri és főúri fogatok vonultak át rajtad. S a munkások? Akik kőből, vasból, cementből és verejtékből emeltek a Duna fölé?... Arany János a »-Hídavatás«-t a te tiszteletedre írta. Balladájában felidézi mindazokat, akiket az éhség, a csalódás és a kétségbeesés öngyilkosságba sodort és a Duna hullámaiba csalt. S verse végén a költő már szinte látja, amint fölbukkannak a víz tükréből az új híd későbbi áldozatai is. Mert sor került azokra is. ... Még emlékezni is szörnyű arra a pillanatra, amikor 1944. november 4-én, délután kettő óra körül a te csöndes szívdobogásod fülsiketítő dörrenéssé vált és a mélységbe roskadtál, kedves öreg hidunk. S veled együtt zuhantak a halálba a dolgukra siető járókelők, a zsúfolt 6-os és 48-as villamosok, a kék buszok ... csaknem ezer ember, felnőtt és gyerek... 1944, november 1961. május (Vámos László felvétele) A te szívdobbanásoddal együtt a mi szívverésünk is kihagyott. S amikor fölocsúdtunk, még iszonyatosabbá vált a gyűlölet a fasiszta barbárok ellen, akik pusztulásra ítéltek ártatlan ezreket és téged. Mert te csak első voltál a sorban, sorra került minden híd, amely magyar folyót iveit át. A háború utáni, nélkülözésekkel teli, nehéz időkben, hihetetlenül gyorsan, alig másfél esztendő alatt építettek újjá. 1947. november 16-án, esős, uasárnap délelőtt indult meg az első ingajárat, az első autóbusz, s zarándokoltak rajtad végig az emberek. Es nemcsak egyszerűen újjászülettél, — mint ahogy elöljáróban már céloztam rá — bizony meg is változtál. Előnyödre. Mert ugyancsak megvállasodtál, öreg barátom. Hála a magyar mérnököknek és munkásoknak. 1948 nyarára terebélyesebb lettél, mint valaha: majdnem három méterrel... S most megint a szívdobbanásodat hallgatom. Mögöttem vidáman csilingelnek a villamosok, (ejnye, a 6-os milyen zsúfolt megint!), robognak a kék buszok, strandtáskái 16- bálő fiatalok rajzanak a Sziget zöld ösvényein a Sportuszoda felé ... jaj, bocsáss meg, nekem is sietnem kell, sok a dolgom. Még egyszer köszöntlek. jó öreg, ígérem, vigyázunk rád! Hernádi Magda Ai O kJ r\ v A' 3 y hints e Toronto nagy város Kanadában. Házak emelkednek a magasba, homlokzatukon fényreklámokkal, az utcákon autók suhannak, megtorlódva az útkereszteződéseknél. Fényesek az üzletek. Van rádió* porszívógép, hűtőszekrény, televízió, magnetofon ... Torontóban írógépet is lelhet kapni. Az írógépen nincsenek ékezetek. Ha egy magyar Torontóban lakik és levelet ír haza, nem tudja leírni az írógéppel azt a szót, hogy Békéscsaba sem azt, hogy Székesfehérvár. Helyettük »Békéscsaba« lesz és »Szekesfehervar«. Nem tudja leírni azt, hogy apám, anyám, sem azt, hogy öröm, sem azt. hogy fáradtság. Ha honvágya van, tollat kell elővennie és az ékezetet azzal kell az »a« fölé húznia. A Torontóban lakó magyar inkább magában mondja ki a szót. Dolgozik valahol egy irodában, vagy üzemben; ül otthon, jár az utcán, nézi az autókat, a kirakatokat, a fényreklámokat. Ritkán ír levelet haza. Torontóból levél érkezett Psota Irén nevére. »Forron szeretett Honfi társnőm, Kedves kis énekesünk«. — A levelet egy magyar írta ismeretlenül, idegenből. Hanglemezeket kapott a szüleitől. A lemezeken Psota Irén énekelt és Kovács Esztike. Könnyű dalocskákat énekeltek, a »Papírszalvétát«, a »Két kicsi kecské«-t. Mennyi mindenről beszél ez a levél. »Kis otthonunk hű látogatója a Magyar Hírek s most a kedves ajándék sok fájdalmunkra hozza a gyógyírt s elmondhatjuk, nem vagyunk egyedül, mert a szülőföld drága édesanyánkként átölel, szívére vonja fáradt lelkünket. Megköszönni? Ki tudja? Van-e szó, mi kifejezhetné, mit a szív érez?« Kis dalocskák, mi itthon már talán únjuk őket, itthon talán már leélték a slágereit tiszavirág életét és ott, messze idegenben, Torontóban megszólalnak és hallattuíkra az iitthagyott hazára gondol a torontói magyar. Mi minden jut eszébe ilyenkor? Nagyon megszerettük, de épp így szívünk minden melegével a többi újakat is, köztük a kis Kovács Esztikét is. Bármerre dolgozunk, a nap bármely szakában, csengő hangjuk velünk van s dalaik messzire visznek bennünket, vissza boldog gyermekkorunkba.« Aztán a gyerekkor emlékképei elhomályosulnak, összeolvadnak, egyetlen szóvá tisztulnak: haza. És a szó sajog, mint egy seb, éget, mint a fájdalom. ooo Ez őszinte vallomás. »■Drága hazánkat s annak minden egyes lakóját szívből szeretettel köszöntjük s kérjük a jó Istent, áldja és óvja határait s adjon erőt további szárnyalásához, emelkedéséhez minden vonalon s tündököljön csillaga mindenkor, mindenütt.« Mrs. K. S. torontói lakos levelet írt Kanadából Psota Irén budapesti lakosnak. Nem írja le azt a szót, hogy honvágy, csak arról beszélt, hogy mit érzett és gondolt, amikor Psota Irén énekét hallgatta. Torontó nagy város Kanadában. Üzleteiben biztosan minden kapható, írógép is. De az írógépek betűin nincsen ékezet. Aki magyar Torontóban él, nem tudja leírni azt, hogy apám, anyám, sem azt, hogy öröm, sem azt, hogy fáradtság. Az ékezetek elmaradnak a szavakról, csak a szív dobog mögöttük zaklatottan, aritmikusan, más ütemben, mint idehaza. Korolovszky Klári ;jraEa •Ba® .sokat annak Xstent ■ .©«= ’iff“''1“'' al4Ja kérjük a vonal011 rőttel ^^alasanoz. villása r «0.•s
