Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)

1961-05-15 / 10. szám

A gyerekek mindig és mindenütt kérdeznek. Segítséget várnak a felnőttektől. De persze ma már egészen mások a kérdéseik és egészen másfajta feleleteket is várnak tőlünk, mint régen. Néhány évvel a háború befejezése után, pontosan tizenkét esztendővel ezelőtt a rádió vezetői úgy érezték, gyerekeink sok-sok kér­désére segíteniük kell a szülőknek és az isko­láknak a válaszadásban. Így született meg a rádió Miska bácsija, akit a gyerekek ország­szerte jól ismernek, igaz barátjuknak tekin­tenek, akit naponta a levelek százezreivel árasztanak el. S e barátság és levelezés tükré­ben kibontakozik az egész ország gyerekeinek élete. Böngészem a leveleket... — Milyenek is a mi gyerekeink? ... Gyomron történt egy novemberi napon. A gyömrői mély tó mellett gyerekek játszot­tak, s a legkisebb közülük, a háromesztendős Győző vízbe pottyant. Győző nagy és „erős” barátja, a hatesztendős Mikula Tomi úgy érez­te, nem hagyhatja sorsára kis pajtását. Üszni nem tudott, félt is a hideg víztől. De a part­menti nádban evickélni kezdett és a már el­merülő Győzőt igyekezett magához húzni. Si­került! Az életmentő kispajtás azonban súlyo­san megbetegedett. Majdnem egy évig feküdt kórházban s az ágyon — talán a vízi élmény hatására — arra gondolt: ha megnő, hajóska­pitány lesz. Tomi nővére hosszú levélben számolt be az esetről Miska bácsinak s a következő vasár­nap Miska bácsi a rádióban szép lemezzel kö­szöntötte a még kórházban fekvő Tomit úgy is, mint leendő hajóskapitányt. A történetnek még nincs vége. Tomi hősiességéről Miska bá­csi üzenetéből egy igazi hajóskapitány is ér­tesült, Legény Ernő, akinek hajója akkoriban valahol a tengeren szelte a hullámokat. És az igazi hajóskapitány levélben üdvözölte a re­ménybelit. Amikor pedig Legény Ernő vissza­érkezett Budapestre, első útja Tomihoz veze­tett és egy gyönyörű tengerjáró modellt vitt neki ajándékul. Találomra nyúlok a levelek közé és megint kerek történet, amit előhúzok. Tiszasülyön a gyerekek egy esztendővel ezelőtt új, emeletes iskolát kaptak, minden elképzelhető felszere­léssel, ping-pong asztalokkal, rádióval, televí­zióval. Mégis valami hiányzott: az énekkar és a táncszakkör számára egy zongora. Miska bá­csi azt tanácsolta nekik, próbálják megsze­rezni a saját erejükből. Nagy lelkesedéssel lát­tak munkához. Segítettek a termelőszövetke­zetben kukoricát morzsolni, az erdőgazdaság­ban facsemetéket ültettek — hiába, csak a fe­lét tudták összeszedni egy zongora árának. De semmi baj! A csillogó fedelű zongora ott áll a kultúrtermükben. Hogyan? A tiszasülyi gye­rekek ezt írták Miska bácsinak: „... amikor már igen-igen bánatosak voltunk emiatt, be­hívattak minket a tanácsházára. Mennyi pén­zetek van? — kérdezte tőlünk a tanácselnök bácsi, mivel már ő is tudott a mi nagy kíván­ságunkról. S amikor megmondtuk, elmosolyo­dott. »Na, ez bizony egy zongorára édes-kevés, de azért fel a fejjel. A többit hozzáadjuk mi, a tanács, meg a termelőszövetkezet. Csak az­tán szépen énekeljetek meg táncoljatok. Meg­nézünk benneteket!” Nehéz eldönteni a sok levél és a levelekben rejlő sok izgalom, ábránd, törekvés közül me­lyikről szóljunk. Talán erről... Egy nap Komárom megyéből érkezett levél a rádió Ifjúsági osztályába Tarr Marikától. Külalakja, fogalmazása példás volt. Így hang­zott: „Kedves Miska bádjw Én már hetedik osztályba járok, szeretek T&nulnl, mindig ki­tűnő volt a bizonyítványom. Most lenne egy kívánságom. Szeretnék néhány velem egyidős kislánnyal levelezni, barátságot kötni.” ... Ma­rika nevét, címét bemondtuk a mikrofonba. A dolog ezzel látszólag le is zárult. Néhány hó­nap múlva azonban szomorú sorokat kaptunk Marikától. „Miska bácsi, több levelet is kap­tam azután, hogy be tetszett címemet mon­dani a rádióba, s egy — legalább is akkor úgy éreztem — igaz barátnőre is találtam közöt­tük, S. Rózsikéra Miskolcról. Már abban is megállapodtunk, hogy meglátogatjuk egymást a szünidőben. Akkor megírtam neki, hogy én cigány kislány vagyok. Rózsika nem írt nekem többé... Marika sorait a legközelebbi adáskor felolvastuk a mikrofonba és hozzáfűztük: „Ne búsulj Marika, ha Rózsi emiatt szakított ve­led, akkor nem is volt érdemes a barátságod­ra.” Egy-két nap múlva nagy számban érkez­tek a rádióba levelek az ország legkülönbözőbb tájairól. Tartalmuk, habár íróik nem is tud­tak egymásról, szinte szóról-szóra ugyanaz volt: „Hallottam, hogy Rózsika milyen csú­nyán viselkedett Marikával. Már írtam is ne­ki. Felajánlottam a barátságomat." Néhány hét múlva Marikától ismét levél érkezett: „Miska bácsi, olyan boldog vagyok! Pár hét alatt közel nyolcszáz levelet kaptam, ennyien kínálták fel nekem őszinte, meleg szavakkal a barátságukat." Vajon kell-e kommentár ezekhez a levelek­be foglalt kis történetekhez? Azt hiszem, fe­lesleges. A gyerekek kérdeznek és mi fele­lünk. Azit feleljük, amit Legény Ernő hajós­­kapitány válaszolt Tominak, amikor a kisfiú megkérdezte tőle: — Mit gondolsz, csakugyan hajóskapitány leszek? — Azt nem tudom még, hogy mi leszel, kis barátom, de azt hiszem, egyelőre egy a fontos csupán: rendes ember legyél! Acs Kató »A művészet a legemberibb, a leg­­emberbarátibb vala­­lami, amely közvetít szellem és élet kö­zött« — mondta Thomas Mann. Nos, a Kultúra Könyvter­jesztő Vállalat a művészet, az iroda­lom nevében teljesí­ti ezt a közvetítő szerepet, szellem és élet, irodalom és em­berek, egészen tá­volélő emberek kö­zött. Igen, a Kultúra, a Magyarországon ki­adott irodalmi mű­vek külföldi terjesz­tője, különös »keres­kedelmi« tevékenysé­get folytat: az em­beri szellemet expor­tálja. A haszon: a szellemi értékeknek az a tetemes rako­mánya, amely az embereket világszer­te gazdagabbá teszi. S ez esetben nem is akármilyen értékről és akármilyen rako­mányról van szó. Olyan alkotásokról, amelyek a világ minden táján termő gondolatot magya­rul közvetítik a vi­lág minden táján élő magyaroknak. Külföldön élő hon­fitársaink eddig is ismerték és kiaknáz­ták a Kultúra nyútj­­totta lehetőséget, ke­resték, megrendelték, megvásárolták a ma­gyar nyelven megje­lenő külföldi klasz­­szikusokat éppen úgy, mint a magyar nyelv hazai klasz­­szikusait, a múltat idéző nagyokat: Mik­­száthot, Jókait, M6- riczot, Babitsot, Kosztolányit éppen úgy, mint a mai va­lóságot eléjük táró íróinkat: Illés Bélát, Mesterházi Lajost, Németh Lászlót, Pas­­suth Lászlót és a többieket, örömmel fogadták eddig is az olyan szépséget és derűt summázó soro­zatokat, mint az Ol­csó Könyvtár és a Vidám Könyvtár. S most, 1961-ben a Kultúra ismét két so­rozattal lepi meg a magyar olvasókat. Az egyik a Milliók Könyve, amely a vi­lágirodalom kiemel­kedő alkotásait jut­tatja el rendszeresen az olvasókhoz (pél­dául: Dreiser: Ame­rikai tragédia, Stein­beck: Érik a gyü­mölcs, Anatole France: Vörös liliom, Eric Knight: Légy hű önmagodhoz, Ale­­xej Tolsztoj: Golgo­ta, Solohov: Csendes Don stb.), A másik, és — dr. Svéd And­rás, a Kultúra igaz­gatója szerint — ez a nagyobb esemény és meglepetés: az if­júsági irodalom re­mekeiből összeállí­tott ötvenkötetes so­rozat, Az Én Könyv­táram. Igen, így, köz­vetlenül az »Én* névmással, s ez a személyes jelleg ez­úttal nem csupán a birtokba vételre, a tulajdonra utal, amely a könyvnél mindig különösen egyéni és bensősé­ges. Nem, itt valami többről és mélyebb­ről van szó. Az Én Könyvtáram az ifjú­ságé ... s köteteinek olvasása közben az ifjúság megszokja, hogy ne csupán a könyv tulajdonosá­nak, hanem a könyu révén az emberi esz­mék birtokosának érezze magát. Sze­mélyes kapcsolata kerekedik a világiro­dalommal, köze lesz Mikszáthhoz és Mark Twain-hez Swift­­hez és Jókaihoz, Vernéhez és Karint­­hyhoz, barátságot köt Don Quijote-tal, a kis Jean Cristo­­phe-val, Csukkal- Gekkel és Robinson­nal, Mauglival és Nyilas Misivel. Az Én Könyvtá­ram azt jelenti, hogy én... azaz 6, a kez­dő-olvasó, az Irodal­mat még csak ízlel­gető fiú vagy lány, valahol Bécsben vagy Montrealban, Mün­chenben vagy Sao Paulában, ezekkel az ifjúsághoz szóló re­mekművekkel meg­vetheti a saját könyvtára alapjait. S a bensőséges^p személyes »Én«... a hazától távolélőknél talán még mást is jelent. Nemcsak az új generációt, hanem a régit is, nemcsak a fiút, hanem az apát is. Az apa érez­heti és mondhatja, akár Észak-Afriká­­ban, akár Dét-Ame­­rikában, az apa, aki­nek valamikor első irodalmi élményei voltak ezek a köny­vek még idehaza: Az Én Könyvtáram, igen, az én könyvtáram­ban is mindez meg­volt ... És az apák azt akarják, hogy az if­júságuk szépség- és örömélményében a gyerekeik is része­süljenek. Az apák sok kapcsolatot meg­szakíthattak a szülő­hazával, de a kultú­ra és a nyelv kap­csolatát soha. Lehet, hogy a bútoraikat nem vitték el, ami­kor eltávoztak, de Nemecseket biztosan magukkal vitték... Lehet, hogy az itt­honról vitt utolsó öl­töny is elkopott már és csak kinti holmi­kat viselnek, de: A kőszívű ember fiai, János vitéz. Dióbél királyfi, holtbiztosán nem kopott el ben­nük és nem kopha­tott el a magyarul megismert Copper­field David, Twist Oliver és Gulliver sem. Az Én Könyvtá­ram összeköti a már távolban születette­ket az apák szülő­földjével, a gyereke­ket szüleik ifjúságá­val, s szülőket és gyerekeket összeköt újra és újra térben és időben az egyete­mes kultúra értékei­vel. Soós Magda Kass János rajza Molnár Ferenc regényéhez, Az fin Könyvtáram sorozatban megjelenő Pál utcai fiúkhoz Magyarország világhírű gyógy­vizeit már a rómaiak Ismerték is fel la használták gyógyításra. A török Időkben fürdők épültek a gyógyforrások mellé. A Ma­gyarországon járt külföldiek már a XVI, század óta megemlékez­tek az Itteni gyógyvizekről. A két világháború között sok kül­földi keresett gyógyulást a ma­gyarországi fürdőkben, Így töb­bek között Rabindranath Tagore világhírű hindu költő. A sok csodálatos gyógyulás emlékét a fürdők falára elhelyezett Idegen­­nyelvű hálatáblák Igazolták. A második világháború alatt gyógy­fürdőink súlyos károkat szen­vedtek, ezeket már helyreállí­tották. A melléjük épült szállo­dákat a legkorszerűbb berende­zésekkel látták el és újra meg­nyitották a külföldi vendégek előtt rf/KAP 1 Október 15-én ünnepli meg Szekszárd a híres vörös borok városa alapításának 900. évfordulóját. Eb­ből az alkalomból nagyszabású szüreti ünnepséget rendeznek, amelyen többek között felvonul majd a környékbeli községek színporapás népviseletbe öltözött lakossága Is. A nagyszabású szüreti ünnepségre az IBUSZ útján külföldi turistacsoportok érkeznek Magyarországra Magyarország egyik páratlan természeti kincsét, az Aggteleki cseppkőbarlangot, amely a világ leg­nagyobb cseppkőbarlangjal közé tartozik, évente több mint százezer látogató, köztük számos külföldi turistacsoport keresi fel 9 * « «. ,«? é K

Next

/
Thumbnails
Contents