Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-05-01 / 9. szám
AZ ÉLET VONULT EL ELŐTTEM... »A Magyar Népköztársaság valamennyi bírósága elsőfokon egy hivatásos bírából, mint elnökből és két népi ülnökből álló háromtagú tanácsban Ítélkezik; az ítélkezésben a hivatásos bírákat és a népi ülnököket ugyanazok a Jogok illetik meg... A bíróság határozatait zárt ülésben, szavazattöbbséggel hozza meg.« 1994. 1L tv. 8. §. »... népi ülnöknek megválasztható minden olyan büntetlen előéletű magyar állampolgár, akinek választójoga van és 23. életévét betöltötte.« 10. |. Március végén jártunk. A Markó utcai törvényszék aktaszagú, hideg folyosóin alig szállingózott egy-egy ember. Az utca is néptelen volt, mert a környező hivatalokból mér Jórészt hazamentek a tisztviselők. A törvényszéki épületben itt-ott kigyulladt egy villany. Fent a második emeleten az egyik tárgyalóteremből hangosan vitázva tódultak ki a felek. Alperes, felperes, ügyvédek, egynémely érdekelt vagy érdektelen látogató és a bíróság tagjai. Az öreg hivatalsegéd bezárta a tárgyaló terem asztalát és elcsörgött a kulcsokkal. Odaléptem hozzá: — Valamelyik ülnökkel beszélhetnék? — Ott megy az egyik, eredjen utána... — és előremutatott. * Ha az ember ülnökre gondol, akár népi ülnökre is, sovány, zárkózott férfiarcot, vagy tömzsi, dereshajú zord bácsit vár. A népi ülnök, aki után iramodtam, a akit megszólítottam egyáltalán nem volt dühös, nem volt zárkózott és nem volt dereshajú. Harmincöt körüli mosolygós, teltarcú hölgyet találtam. Amíg a hátunkban a Duna felől fúvó enyhe márciusi széllel a Bajcsy Zsilinszky út felé ballagtunk, elmondta a nacionáléját. íme jegyzőkönyvszerű szárazsággal: Papp Károlyné született Csatos Margit. A Corvin Áruházban női fehérneműt árusít, 1949 óta dolgozik itt. Megelőzően Nagyatádon volt eladó egy textilüzletben. Férje kisipari szövetkezetben szabó. 0 maga e pillanatban fizetéses szabadságon van, mert a vállalat szakszervezete népi ülnökké választotta meg egy hónapra. Egész napját a bíróságon tölti. Még kérdezősködtem volna, de a magas szőke asszony elébevágott. — Most nem tudok többet mondani, mert sietek. Vár a családom és még kenyeret is akarok venni. Hétfőn már újra a helyemen vagyok a Corvinban. Ott rendelkezésére állok. Es búcsút intett. * Vargabetűt csinálva értem el Pappnéhoz. Előbb ugyanis kollégáitól, a szakszervezettől tudakozódtam: miért éppen őré esett a választás. Ilyen válaszokat kaptam: — Mert nagyon jó eladó... — Tud bánni az emberekkel... — Nemrég lett a belkereskedelem kiváló dolgozója... — Családja van, tudja mi az élet... — Mert jó, melegszívű kolléga..'. A munkatársak javaslatai alapján így esett a szakszervezet választása Pappnéra — Megörültem, amikor népi ülnökké választottak. Gondoltam, sok érdekes dolgot látok... meg azután mindenki úgy érzi néha: én igazságosabb tudnék lenni, mint a másik. Akár mint egy bíró. — Felsóhajtott. — Pedig nem is olyan egyszerű dolog bírónak lenni. Népi ülnöknek sem. Tudja előzőleg azt hittem, hogy szenzációs ügyeket fogok látni, hallani. Hátborzongató bűnügyek játszódtak le képzeletemben. — Es?... — Azután kiderült, hogy polgári peres ügyek, munkajogi viták, leltárhiányok és hasonló apróságok bírája leszek. — Szóval csalódott? — vetettem közbe. — Nem. Rájöttem, hogy nem csak a szenzációk érdekesek. Tudja-e, milyen izgalmasak és tanulságosak azok a kis ügyek, amelyek minden nap tömegével kerülnek a bíróság elé? Az élet vonult el előttem. Leltárhiány, állásból való elbocsátás miatti kereset, lakásper, szerzői jogi kérdések és így tovább. Aziránt érdeklődtem, volt-e valami befolyása a népi ülnöknek az ügyek elbírálására. Válaszul mondott egy példát. Egy építőmunkás perelte a vállalatot. Azonnali hatállyal elbocsátották, mert egyik nap elhagyta a munkahelyét. Kétségkívül megsértette a munkafegyelmet. Am kiderült, hogy azért ment el a munkahelyéről, mert bérvitája volt az igazgatóval és a szakszervezetbe készült, hogy orvoslást keressen. A tényállás — stricto iure — az volt, hogy a munkás engedély nélkül elhagyta a munkahelyét. De az ülnök, aki jól ismerte az életet, figyelmeztette a bírót, hogy az ügy hálta mögött egy másik vita húzódik meg. A bérvita, amely nem szerepel ugyan a keresetben, de nélküle nehéz megérteni az egészet. Mert fel lehetett tételezni: az igazgatót nem annyira az bántotta, hogy a munkás elment a munkahelyéről, hanem az, hogy panaszkodni ment el. Őrá. Es arra is figyelmeztették a bírót, hogy a munkás 8 éve dolgozott a vállalatnál, kifogástalanul. Azt is szem előtt kellett tartaniuk, hogy az 93 éves építőmumkás nagy családról gondoskodik. De mindenekelőtt az igazságot, a teljes igazságot kellett mérlegelniük. A bíró igazat adott neki és a munkást visszatétette állásába, a vállalatot pedig kötelezte az elmaradt munkabér megfizetésére. — Node voltak azért olyan igazságkeresők is, akiken csak nevetni lehetett. Mert, nehogy azt higyje, már egyáltalán nem érvényes a költő szava: „így beszélt a magyar ember: Ha per — úgymond —, hadd legyen per” — idézi derűsen. Jött például egy pincér. Valami balatoni fürdőhelyen dolgozott a nyáron és a vállalat levont tőle 13 forintot. Állítólag nem adott le egy pincérkendőt. Már az ötödik bíróságot gyötörte az igazságáért. Maga is azt mondta: neki nem a pénz kell, egyetlen éjszakán 300 forintot keresett a vendéglőben, de az igazságát nem hagyja. — Ezek voltak a mi tyúkpereink — nevetett rám. — De hiába ezeket is türelmesen végig kellett hallgatni, mert mindenkinek a maga igazsága a legfontosabb. * Pappné ülnöki mandátuma lejárt. Elfoglalta a helyét a pult mögött. Az ő helyét meg a bírói emelvényen elfoglalták mások — munkások, kereskedők, technikusok, sofőrök, parasztok —, sok száz és ezer dolgozó ember az ország minden részéből, hogy megfontoltan, az élet ismeretében döntsenek a hozzájuk hasonlók igazáról. Novobáczky Sándor Ma még az iskolában - holnap már a kórházi laboratóriumban A régi óbudai épületet gyümölcsfák veszik körül. Olyan, mint egy kastély: de iskola. Nem középiskola és nem egyetem, mind a kettőből van benne valami. Tanárai — jórészt orvosok. A kertben a padokon: 19—20 éves hallgatók. Vagy — 20—21 éves tanárok? A legfiatalabb tanárok ugyanis itt végeztek egy-két évvel ezelőtt. A másodéves hallgatókkal ennek folytán «■iskolatársi« a kapcsolatuk. A San Marco utcai egykori kórház épületében vagyunk. Itt »készül« a laboratóriumi asszisztensek, s a közegészségügyi és járványügyi ellenőrök gárdája. öt fiatallal ülünk az igazgatói iroda asztala körül. Egy közülük, a szőke, jókedvű Battista Erika (Somogybái) másodéves. A többiek ebből az évfolyamból gyakorlaton vannak éppen: kórházakban, laboratóriumokban. Így hát a társaság többi tagja az ifjabb évjáratból kerül ki: a pajkos-barna szemű, de a tanulásról nagyon komoly mondatokat ejtő Kovács Jutka, a szemüveges, lenszőke Cséply Éva (neki a bátyja orvos és ez vonzotta ebbe a különleges iskolába), és két elsőéves a fiúk közül: a pesti Elekes Attila, meg Oravecz Feri a távoli Viharsarokról, Békéssámsonról. Pihenő a kertben Érdeklődésünkre felsorolják, mi mindent kell tudniok (később, négyszemközt az igazgató, dr. Strasser László bevallja, néha meghökkenti, milyen akaraterővel és szívóssággal tanulnak a fiatalok). Néhány tantárgy ízelítőnek: anatómia, élettan, kórtan, elsősegély-nyújtás, bakteriológia, parazitológia, munkaegészségtan, élelmezés-egészségtan, település-egészségtan, egészségügyi szervezés és statisztika ... Heti 30—35 óra, a kórházi gyakorlaton kívül. A tempó erős — de a feltételek könnyűvé teszik a gyors iramot. És az ország várja őket. Mert nemcsak orvosokra van szükség, hanem az egészségvédelem parancsnokai mellé — hadseregre is. Háromszázan vannak. Az ötéves terv végére ezren hagyják el ezt az A Fodor Jósáét Állami Efésstégtlgyl Szakiskola (Vámos László felvételei) óbudai házat az almafákkal és a nagy kerttel, a röplabda-pályával és a társalgó televíziójával... S ennek az ezernek, amíg ott él e falak között, nincs más gondja, csak a tanulás. Oravecz Feri azt mondja: — Tegnap jelesre kollokváltam... Persze alaposan fel kellett készülni, meg kellett dolgozni a jelesért. De hiszen... éppen csak nem fizetnek azért, hogy tanulunk. — Olyan alacsony a tandíj? Nevetnek. Egyszerre. Ez az intézmény semmiféle tandijat, vizsgadijat, semmiféle laboratóriumi költséget nem kér diákjaitól. A kollégium? Ingyenes. A koszt? Ingyenes, természetesen. Aki a városban lakik, annak is? Annak is, ha bent marad, ha dolga van, ha ehhez az ebédhez uan kedve... A következő kérdésre — milyen a koszt — nevetnek megint. A mosoly is »bentlakó^ ebben az intézetben. De kérdezni sem kell, csak rájuk nézni, s nyilvánvaló: nem főznek rosszul a konyhán. — És ha végeznek? Lesz állás? — Ezer diákot kell kiképeznünk az ötéves terv végére — mondja az igazgató. — De a szakmában háromezerre lenne szükség. Az állás, ennek megfelelően, máris mindenki számára biztos. A négy főtárgy, amelyből leteszik az államvizsgát — egyúttal kapu az egészségügyi apparátusba, kórházakba, budapesti kerületekbe és a vidéken, különösen a járási tanácsok egészségügyi hálózatába. — Szívesen mennek vidékre? Ez — úgynevezett kényes kérdés. A diákok azonban egymás szavába vágnak: azt mondják, hogy szép és színes lehet az élet vidéken is (ami nem csoda, hiszen a diákok zöme az Alföld, a Dunántúl, a Bükk és a Mátra tájairól került ide). De ami legalább ilyen fontos, belátják, hogy — a nép egészségét nem lehet kizárólag központi íróasztaloknál szolgálni. — Meg aztán drága gyerekek vagyunk mi — neveti el magát a barna Jutka, aki a Bakony legvadregényesebb tájait cserélte fel két évre a San Marco utcával. — Tudniillik valami húszezer forintba kerül a kiképzésünk az országnak — teszi hozzá Évi. És néznek rám várakozva, hogy ugyan mi az ördög magyarázat hiányzik még? Itt ülünk, a tavaszi pompába borult óbudai hegyek lábánál, öt hallgatóval. ők öten: százezer forintba kerülnek, mire megkapják a bizonyítványukat. Háromszázan: hatmillióba. Ezren — az Ötéves tervidőszak végére — húszmillióba. Hát az a milliárdos szülő, aki annyit költ a gyerekeire, és akit úgy hívnak, nép — tanyán is lakik, meg szürke, külső kerületekben, meg álmos kisvárosokban is. És az egészségére vigyázrj kell. Kettesben maradunk az igazgatóval. Sebészorvos. — Szereti ezt a munkát? — Nagyon. — És a gyerekek? Utánuk néz, az ajtó felé, amelyet most húztak be maguk mögött: — Ambíció van bennük. De használhatná azt az ünnepi beszédekben és anatómiában használatos fogalmat: szív. Baktai Ferenc 9
