Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-12-15 / 24. szám
KQrtby Éva és Kullfay Gyula otthonukban, amely tele van a művésznő külföldi útjainak emlékeivel ’Vfoß\-icc.. Kflrthy Éva énekművésznő Párizsban vendégszerepeit. Otj&ra elkísérte férje, Kullfay Gyula református lelkész Is, akinek testvére Kullfay Imre, a Franciaországban élő magyar református hívők lelkésze. Hozzá, családjához küldi az alábbi Írást* Kedveseim..' Visszaérkezésem után ezer emlék zsong körülöttem. Ezek is unszolnak az írásra. Ti is kérditek: mi minden maradt meg bennem? Betartom a házi rendet és előbb feleségem véleményét tolmácsolom. Számára még ma is külön lelkiismereti gond, hogy mit tárjon művészetével honfitársai elé a Bartók, Kodály, Lajtha művészete nyomán kirajzott új komoly zenei termésből, a ma született operák, oratóriumok, operettek és daljátékokból, nagy költőink megzenésített legszebb verseiből, az „irodalmi chanson” jól sikerült darabjaiból. Ügy érzi, hogy éppen Nyugat-Európának adós a magyar népzene avval, hogy az egykaptafás cigány-harmonizáció helyett o legihletettebb és legművészibb zenei köntösben jelenjék meg a világpódiumon a még mindig mostoha zenei virág: a népdal is. Mindkettőnknek feltűnt, hogy a koncertekre milyen nagyszámú közönség jött össze, milyen forró volt a párizsi siker, milyen sokan kiszorultak Bruxelles-ben és Londonban a koncerttermekből. Ügy gondolom, hogy ez arról tanúskodik, hogy á különböző magyar társadalmi szervek elég meghitt viszonyt tudnak teremteni a kint élő családokkal. Az összetartás, segítés, tanácsadás, a magyarság ápolása, a hazához való kapcsolatok fenntartása és gyarapítása ügyében sokat tesz a Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet. Ebben az irányban nagy jelentőségűek a Magyarországra indított látogató vonatok. Ügy érzem, hogy a külföldön élő honfitársaink időérzéke akkor lassul le, vagy áll le, ha nem keresik, vagy nem találják meg az összeköttetést egymással odakint és az itthoniakkal idebent. Ez magával vonja azt is, hogy esetleg helytelen következtetésekre jutnak és elzárják magukat a mai hazai magyarság kulturális fejlődésétől, mely még József Attilánál sem állt meg, mint ahogy zenei fejlődésünk sem addig ér, hogy „csak egy kislány van a világon”. Van több kislány is, azaz sok szép alkotással dicsekedhet mai szellemi és művészeti életünk. Hogy a hasonlatnál maradjak, az ott született első generációt, vagy a ma ott élő, még magyarul beszélni tudó fiatalokat nem a régi „kislány” érdekli, őket a ma érdekli, mai friss élmények kapcsolhatják őket magyarságukhoz is. Minden más erőszakolt és gyökértélen. A tradíciónak az a paradox sajátsága, hogy a jelen élteti. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg, hogy gyakran meglepő tájékozottságot fedeztem fel irodalmi vonatkozásban is. Találkoztam a Nagyvilág című folyóirat olvasójával és olyannal, kinek hazai hozzátartozói a mai magyar irodalmat ismertető lapjainkat küldik. Kétten érdeklődtek az után is, hogy miként juthatnak a Magyar Hírekhez, melynek cikkei, fotói képet adnak mai fejlődésünkről. é Az egyik francia íróval való beszélgetés során az derült ki, hogy jóformán ő anynyit ismer irodalmunkról, művészetünkről, amennyit kint élő magyar barátjától hallott. Természetesen ezt a tájékoztatást az végezheti el jól, aki tudja, hogy van már francia nyelven megjelent prózai és külön költői antológiánk, kiváló költők fordításában (Cocteau, Eluard, Guülvic). Láttam, hogy kiváló feladatot is teljesítettek, mikor a kiérdemelt bizalom folytán közel vannak olyan külföldiekhez, akik egyébként elzárkóznak az idegenektől. Beköszöntem egyik barátom kicsi üzletébe, hol alkalmam volt látni: milyen tiszteletadó közvetlenséggel veszik körül a párizsi franciák és tőle tudom: milyen eleven érdeklődéssel figyelnek fel a magyar élet különböző megnyilvánulásaira. És elsősorban nem szalámira, tokajira, barackpálinkára, vagy a hortobágyi vadliba-vadászatra gondolok, hanem a magyar lélek szellemi terméseire. Megértem panaszotokat, hogy éppen a mély tartalmú életfelfogással és erkölcsiséggel magunknak megbecsülést kivívó magyarokat éri a legnagyobb csapás, mikor egy-egy újság botrányhíre, vagy a rendőrségi felhívás valamelyik „honfitársukat” szellőzteti. Ezt csak az ő személyes presztízsük bírja ki. Néha méltatlanokra pazarolták erkölcsi bonjukat. Nem felejtem el Testvérem, azt sem, mikor magaddal hordoztál, — mivel miattam nem állhattál le rengeteg dolgoddal —, és elvittél egyik ismerősödhöz, kinek remek találmánya szinte világhírre emelkedett, nagy tekintélynek örvend a filmvilágban. Előttem zajlott le a beszélgetés, melyben két magyar ügyét, megélhetési problémáját tárgyaltátok le és bizonyára azóta már kenyér is van a kezükben. Ahogy visszaemlékszem: sok-sok öregedő magyarral találkoztam. Talán jól sejtem, hogy az 1920—30-as évtizedek nagy kivándorlóhulláma most érett be és ezért sok a 60—70 év körüli magyar. Az öregség pedig árvaságot szül, a magány érzete viszont ábrándokat melenget. Ügy beszéltek ők nekem, mintha a halál kevésbé lenne olyan fagyos Magyarországon, mint egyebütt. „Otthon lenne jó meghalni.1” Sok esetben ez volt a mottó. Ügy vettem észre, hogy az is árvaságot teremt, ha nem találják meg a hazai földdel a megfelelő kapcsolatot. Pedig keresik. Van, aki így fogalmaz: „Otthon jó lenne élni!” — Van, aki így keresi: „Hazamehetnénk-e?” Kedveseim! Üjra átmelegszik a szivem, mikor mindezekre visszagondolok és benneteket is valahogy a többivel együtt látlak. Egyik magyar azt kérte: küldjék neki hazai rögöt a szülőfalujából, — csak úgy, ahogy felmarkolom a kukoricaföldről. Válaszomat most hazulról is megismétlem, búcsúzásképpen: Szívesen megteszem, — de gyere haza magad érte! Te magad simogasd meg a kalászokat, keresd meg a „kecskedűlőt”, — ha még nem építettek valamit rá, — és a vízmarta parton a temetőt. Te magad keresd ki az emléket, mely csak Párizsban „emlék”, — itt az élet egyik alkotó eleme: „anyaföld”. Kenyér lesz belőle, gyümölcs, bor, izom, erő és természetes átvitele: mosoly, pozsgás arc, gyermek, jövő. Nemcsak a rögöt viszed hát magaddal, hanem életünk egy darabját, az „ó-hazáét”, mely csak addig „ó”, azaz régi, amíg ilyen távoli, amíg nem láttad. Itt várlak majd a budapesti állomáson és én is megígérem: ha Párizsba megyek, visszaadom látogatásod. Viszem majd az akácmézet. Ugye, erről beszéltünk, mint valami új illatáról, leikéről a rögnek. Könnyen divat lehet belőle ott kint! Nem baj, ha mi fedeztük fel, — más is örüljön neki. Mindenkinek terem! Mindig szívesen gondolok Rád! Kullfay Gyula Nyolcvannégyszemközt a hetedik bé-vel Féllábbal a II. kerületben vagyunk, féllábbal Óbudán. Az iskola (alapítva 1863-ban) homlokzattal a Lajos utcára néz, a hátáit pedig a Bécsi útnak veti. Éppen szemközt van az újlaki templommal, amely hajdanán kéttornyú nép barokk istenházának indult, de a régmúlt időkben egy tornya valahol lemaradt. December eleje van, borús, csípős idő, hó nélkül, s ha a jó Mihály bácsi, a pedellus nem rakta volna meg vastagon a kis kályhát, fáznánk is. Így azonban kellemesen pattog a tűz és a negyven fiú, a tanárnő, meg magam, barátságos szavakat válthatunk. Arról kérdezem őket, 1 mit csinálnak szabadidejükben, ha vége a tanításnak. No, persze játszanak. Tizenkéttizenhárom évesek, a felhőtlen gyermekkor peremén. Azután meg tanulják a leckét, ezt is tudom. Van sok tanulni való, régen ez az osztály harmadik gimnáziumnak, vagy polgárinak felelt meg, a gimnáziumban már harmadéve tanulták a latint, a reálban a németet, a polgáriban is, ez már akkor is • nagy-komoly intőrovó konferenciák korszaka volt. Most • mégis az érdekel bennünket, mi az extra elfoglaltságuk. Mert a tanulás az kötelező, a játék is szinte az. De talán először annyit, kik ezek a gyerekek? Van itt egy-két gyár a környéken. A Mechanikai Mérőműszerek fent a hegyoldalban, az Óbudai Goldberger, meg a Magyar Pamut közel a Dunához, és néhány kisebb üzem is. Sok gyerek apja, vagy anyja ezekben a gyárakban dolgozik. De van itt mindenféle foglalkozású szülő gyermeke: tisztviselőé, villamoskalauzé, mérnöké, tűzoltóé, osztályvezetőé, orvosé, fodrászé. Még olyan is akad egy, akinek az apja földműves, egy közeli termelőszövetkezetben dolgozik. Ahogy régen mondták: a társaság »vegyes«. Átellanben földszintes kis óbudai házak, sok gyerek lakik ott. A Duna-parton szép, modern bérházak, erkélyesek, gőzfűtéssel és minden kényelemmel. Ezek a házak is sok tanulót indítanak reggelente a hetedik bé-be. Az első megállapításunk az lehet, hogy nincs különbség. Nincs szegény gyerek. Eltűnt a mi gyermekkorunk jellegzetes szomorú alakja, a toldatt-foldott nadrágos, mások tízóraiján élő, mindenből kimaradó, szegény gyerek. Ahogy így szembenézek velük, mind rendesek, jól öltözöttek és' főleg egyformák. És kiderül, hogy nagyjából egyformán Is élnek. Kovácshegyi Pál, akinek az apja motortekercselő, külön számtan-szakkörre jár, és apjával együtt részt vesz a Szabadegyetem földrajzi előadássorozatán. Juhász Béla apja géplakatos. A következő külön elfoglaltságai vannak a fiatalembernek: irodalmi szakkörre jár, külön német nyelvtanfolyamot végez és beiratkozott egy tánciskolába. Különben ő az egyetlen az osztályban, aki táncolni tanul, messze megelőzve ezzel az életkorát. Szellő András apjának foglalkozása főkönyvelő. Zongoratanfolyamot végez a fiúcska, szolfézs tanfolyamra jár és az egyik úszóegyesületben edz és versenyez. Vincze Ferinek szakács a papája. Külön tanul oroszt és egy festőművésztől rajzórákat vesz. Pethő Attila egy üzemmérnök fia, számtant tanul külön, ezenkívül ő is úszóversenyző és tangóharmonikára taníttatják a szülei. Rendkívül meglepő, hogy mennyi külön órán, tanfolyamon, szakkörön vesznek részt ezek a gyerekek. Hogy őszinte legyek, egyik-másiknál kicsit sokallja is az ember. Vannak jó néhányan, akik mellé a szülők korrepetitort fogadtak azokból a tantárgyakból, amelyekben gyengébb a fiú tanulmányi előmenetele. Végül is 40 hetedik bősből összesen hetet találtam, akinek nincs semmiféle külön órája vagy elfoglaltsága. Imrecéné tanárnő, az osztályfőnök, odasúgja nekem, hogy ezeket le is beszélné az extra megterhelésről, mert élég gondot okoz nékik a tananyag elsajátítása. Kis statisztika A külön órák között a zene vezet (12-en tanulnak zongorázni, vagy más hangszeren játszani). Utána a nyelvtanulás következik, főleg a német nyelvé (11), igen sok a sportoló (úszás, labdarúgás, összesen 10). A többi rajz, irodalmi és számtanszakkör. Mondják, hogy odaát a leányiskolában a balett foglal el előkelő helyet. Minden négy lány közül egy balett-tanfolyamra jár. Elnézést kérünk az osztálytól, hogy elraboltuk egy órájukat. A gyerekek, úgy veszem észre, elnézik. Mert jó dolog a tanulás, de mióta világ a világ, minden diák örült, ha egy iskolai óra elmaradt. Novobáczky Sándor A Lajos utcai általános Iskola VII. B. osztálya (Vámos László (elvétele)
