Magyar Hírek, 1961 (14. évfolyam, 8-24. szám)
1961-10-01 / 19. szám
Szép magyar otthon Az otthon az asszony alkotása, ö varázsol a falak közé meghitt hangulatot, kellemes, boldog légkört. A magyar nő szinte született jó érzékkel teremti meg a szép élet alapfeltételeit. Jókai Mór, a nagy magyar mesemondó is erről tanúskodik egyik írásában, amelyben elmeséli, hogy 1849-ben — Debrecenbe menekülve, ahol akkoriban annyi volt a nép, hogy sem ennivalót, se rendes szállást nem talált — miiként gondoskodott róla s barátjáról egy magyar asszony — a felesége, Labortalvy Róza: »Vettünk két lábost a piacon, hozzá főzőkanalat, lisztet, húst, szalonnát, bérszobánkban volt egy belül fűtő kályha: abban a feleségem olyan fejedelmi lakomát főzött, hogy még egy éhhalállal küzdő kormányfőtanácsos barátunkat is rnegh ihat tünk rá, s ekképp egy magyar asszony — két lábos és egy főzőkanál segítségével — megmentett a hazának egy poétát meg egy kormányfőtanácsost, pedig hivatására nézve az az aszszony mint művésznő volt ismeretes a ,régi magyaroknál’.« A magyar nők anyáiktól, nagyanyáiktól örökölték azt az érzéket, amely arra indítja őket, hogy szerte a világban bárhol néhány hímzéssel, vázával, pár szál virággal — egyegy tál ízletes étellel — a régi magyar hagyományokban gyökerező otthont teremtsenek. A mai magyar népművészet és iparművészet a modem, sima vonalú bútorokhoz olyan »hozzávalókat« tervez, amely feleleveníti a színes népi hagyományokat, ugyanakkor beleillik a modem lakásba. A szőttes párnák kényelmessé varázsolják a fűzből hajlított foteleket, a piros téglából vagy égetett íénymázú cserépből rakott »régimódi« kandallók és kályhák, a fekete és tarkahímes vázák, a leheletkönnyű, batisztnál vékonyabb szádafüggönyök élettel töltik meg a jellegtelen, modem bútorú lakást. Az őszi és téli asztal legnépszerűbb pecsenyéje az egészben megsütött, ropogós libapecsenye. Sok helyütt ma is a kemencében, egészben sütik meg a libát, azonban a városi háztartásokban és ahol kis létszámú a család, feldarabolva, részeit külön-külön feldolgozva adják asztalra. A liba egyik legfinomabb formája a gombával tűzdelt libamell. Ehhez a bőrös libamellet sűrűn megtűzdeljük nyers, megtisztított és hosszúkásra vágott gombával, majd egy kanál forró zsíron megforgatva, kevés vizet aláöntve, puhára pároljuk. Ha megpuhult, a sütőbe toljuk, és felső lángon szép pirosra sütjük. Így — azáltal, hogy sűrűn átszurkáltuk a bőrét — minden zsír kisül belőle és finom, ropogós burkot kap pecsenyénk. A híres erdélyi ludaskása tulajdonképpen két fogásból áll: levesből és a levessel készült kásából. Először az aprólékból alaposan bezöldségelt, erős levest főzünk, esetleg — ha gazdagon alkarjuk adni — beletesszük a bőrétől megtisztított combot és hátat is. Ezután 30 deka rizst ezzel a levessel puhára főzünk és előre megmelegített tálra öntve, ráfektetjük a levesben főtt húsdarabokat. Végül az egészet sűrűn beborítjuk karikára vágott, zsírban aranyszínűre pirított vöröshagymával, és ecetes savanyúsággal körítve tálaljuk. F. Nagy Angéla Labdarugóink a chilei döntőben — keserves győzelemmel.•• A magyar labdarúgóválogatott harmadik világbajnoki selejtezőjén, Berlinben Is győzött, s ezzel öt délamerikai ország: Argentína, Brazília, Chile, Kolumbia és Uruguay együttese után, első európai csapatként bejutott a jövőévi világbajnokság tizenhatos döntőjébe. Ez a tény önmagában véve örvendetes, elismerésre méltó! A döntöbejutás körülményei azonban már kevésbé tölthetik el bizakodással a magyar labdarúgás barátait. A legutóbbi selejtezőn, szeptember második vasárnapján például csak igen keservesen, 3:2 arányban győzött a magyar tizenegy Berlinben. Igaz, hogy a Német Demokratikus Köztársaság labdarúgói a kiváló magyar edző, Sós Károly keze alatt sokat fejlődtek az elmúlt Időben, de az Is igaz, hogy válogatottjaink nagyon gyengén, erőtlenül játszottak ezen a találkozón. S bizony, ha nem a még lehetetlennek látszó labdákat is hárító Groslcs Gyula áll a magyar kapuban, úgy a hazaiak fölényes győzelmet arathattak volna. Ezen a mérkőzésen ugyanis meglepetésre a németek — a fiatal középcsatár Ducke és társai —, s nem a magyarok tartottak bemutatót a korszerű labdarúgásból... Labdarúgásunk hibái, ahogyan a Real Madrid—Vasas mérkőzésen, úgy a Magyar—NDK találkozón is kiütköztek. A csatárok, főként a belső hármas rossz játékfelfogása, a védekezés semmibevevése, a pálya középső terének elhanyagolása, mind alább szállítja a magyar labdarúgás színvonalát. Két éve, amidőn jórészt ugyanezekből a labdarúgókból álló csapat nagyszerű eredményekkel küzdötte végig az esztendőt, — többek között a világbajnok nyugatnémet együttest is legyőzte —, joggal bizakodtunk. A csapat formája azonban a javulás helyett azóta visszaesett. A döntőben vagyunk — ez kétségtelen, s e ténynek joggal örülhetünk. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezzel a teljesítménnyel Chilében, a világ legjobbjai között nem lehet sok keresnivalónk. Éppen ezért értünk egyet Bárót! Lajos szövetségi kapitánnyal, aki a berlini mérkőzés után a többi között így nyilatkozott: — Majdnem egy év áll rendelkezésünkre a nyugodt felkészüléshez. Biztosra veszem, hogy ezekben a fiúkban megvan a tehetség, de a címeres mezt csak az öltheti majd magára a chilei világbajnokságon, aki erre képesség és emberség dolgában egyaránt érdemessé válik, VAD DEZSŐ Válogatott csapatunk gyenge Játékkal, csak nehezen 3:2-re győzött Berlinben, a világbajnoki selejtezőn. Képünk az első magyar gölt mutatja. Sándor beadását Albert és Spickenagel kapus egyaránt elvéU, Sólymost viszont nem hibázott Két Vasas csatár — három madridi védő ... A magyar bajnokcsapat 2:0-ra vesztett a Real Madrid eUeni népstadlonbell Európa Kupa mérkőzésen BAJNOKSÁG A NÉPSTADIONBAN ÉS A MARGITSZIGETEN Szeptember első felében több mint ezer sportember mérte össze tudását a magyar atlétikai, illetve úszóbajnokság küzdelemsorozatán. Több mint ezer sportoló versengett 54 bajnoki címért. A fiatalok ez alkalommal ugyancsak szép számmal vettek részt a bajnokság versenyein, s jól vizsgáztak. Néhány komoly meglepetést szereztek és váratlanul elnyert bajnoki címekkel bizonyították be fejlődésüket, tehetségüket. Ha azonban e két sportág világviszonylatban elért eredményeinek állandó, ugrásszerű javulását tekintjük, úgy a külfölddel való lépéstartás érdekében még gyorsabb fejlődést kell várnunk a fiatal generációtól. Ezen a két bajnokságon egyébként jórészt a már régről ismert nevek biztosították tsmét helyüket a világranglistán. A távfutó Iharos ötezer méteres teljesítménye és a diszkoszvető Kontsek Jolán idei hatodik rekordja (53,85 m), amellyel világviszonylatban harmadik lett — kívánkozik az eredmények élére. Az olimpián jól szerepelt dobóatléták közül csak a diszkoszdobó Szécsényi (56,65 m) és a kalapácsvető Zsivótzky (65,26 m) ért el győzelmet a bajnokságon. Sajnálatos, hogy a kitűnő távfutó Rózsavölgyi gyenge formában, a verseny feladására kényszerült. A Margitszigeten a gyorsúszó Dobay Gyula megnyugtató rekordjainak, a 15 éves Lenkey sikersorozatának, Egervári Márta fél tucat győzelmének és Frank Mária erőteljes úszásának örültünk a legjobban. Üjabb csalódást okozott viszont a tavaly oly nagyszerűen indult, Európa-rekordókat javító gyorsúszónk. Madarász Csilla. Az eredmények, ha lassan is, de javulnak a salakon és az uszodában egyaránt. További javításra azonban még mindig van lehetőség, hiszen az atléták a csehszlovákokkal, svédekkel és nyugatnémetekkel találkoznak, az úszók pedig Moszkvában versenyeznek még ebben az idényben, a jövő évi Európabajnokságok előtt. Leggyorsabb úszóink. Az egri Frank Mária bárom gyors úszó számban győzött Dobay Gyula pedig 100-on beállította, 200-on meg Is Javította a magyar rekordot Os 5 aO A két akadályfutó Simon (balról) és Máctór vívta az atlétikai bajnokság legszebb küzdelmét. Simon, bár az utolsó vizesároknál elesett, mégis győzött — figyelemreméltó idővel Olgáié, arany... Harminchárom ország több, mint másfélezer főiskolás sportolója találkozott Szófiában, az Universiade keretében. A magyar főiskolás sportot hatvankUenc versenyző képviselte. A TANULÁS, SPORT, BARATSAG, BÉKE — Jelszavával megrendezett versenyeken számos vllágnagyság állt rajthoz. A magyar győzelmeken a vivők és az atléták osztoztak. A nyolc közül — véleményünk szerint — a tőrvívó Kamutl Jenő s a férfi tőrcsapat sikere a legértékesebb. Az orvostanhallgató Kamutl teljes világbajnoki mezőnyt győzött le finom pengevezetéssel, meggondolt, nagyszerű ötlettel végrehajtott támadásokkal. Győzelmére a csapat Is ráduplázott. A kardvlvók mind az egyéniben, mind a csapatban ugyancsak kitettek magukért. Groslcs Gyula a magyar labdarúgó válogatott 39 éves kapitánya Berlinben hetvenötödször védett címeres mezben — Ismét kiválóan. Ot-hat biztos gólnak látszó helyzetet hárított, nagyszerűen védett. Groslcs Chile után a visszavonulásra gondol, bár nagyon nehéz lesz pótolni a remek kapust Egervári Márta az idei úszóbajnokság Atlétikában a kalapácsvető Zsivótzky főiskolás rekorddal, a gerelyvető Kulcsár a világrekorder lengyel Sldlo legyőzésével, a futó Mlhályfi és Pintér pedig váratlan jó teljesítménnyel szerezte meg az aranyérmet. A Szófiában Járt batvanktlenc versenyző közül hatvankettő szerzett helyezést s ez egyben azt Is Jelentette, hogy a szovjet és japán sportolók után a magyarok álltak legtöbbször a győzelmi emelvényen. v üdvöskéje. A 19 éves ferencvárosi úszólány négy egyéni és három váltószám eredményhirdetésekor állt a győzelmi emelvény legmagasabb pontján. A 100 méteres ptllangóúszáiban elért 1:12.1-as Idejével feliratkozott az európai ranglistára. Csak Így tovább ... A MECSEK KUPÁÉRT. Ezúttal, a második évben már öt ország kerékpárosai küzdöttek Pécsett a <Me4 esek Kupáért. Az osztrák, jugoszláv, lengyel és magyar versenyzők előtt a 'berlini Müller győzött a jólsikerült viadalon. DBKÄNY BÚCSÚJA. Békány Ferenc dr. több, mint egy évtizeden át volt a Ferencváros egyik legjobb labdarúgója. A csapatkapitány balfedezet az új idény elején búcsút vett társaitól. Már csak az öregfiúk csapatában szerepel hétről hétre, s a fiatalokat segíti tanácsaival. KÉTSZÁZEZER RÉSZTVEVŐ. A május elején indult új tömegsport versenysorozaton, a Kilián György emlékére rendezett találkozókon az első három hónapban 228 042 fiatal és idősebb sportoló vett részt. SPORTBRAVÚR. Szénást Imre, a Budapesti Kontakta gyár szerszámkészítője, a jól ismert távúszó, Balatonkenese és Keszthely között átúszta a Balatont. Szénási 36 óra, 30 perc alatt mintegy 76 kilométert úszott le a Balatonban. ÖREGFJÜK A PÁSTON. Ezévben is megrendezték Balatonfüreden az ötven éven felüli öregfiúk mindig izgalmas vívócsatáját. A versenyt az egykori olimpiai bajnok, Palócz Endre nyerte. VILÁGBAJNOKOK A BALATONON. Olasz, francia, nyugatnémet és osztrák részvevők nemzetközi jelleget adtak az idei vitorlázó bajnokságnak. A három futam közül a világbajnok olasz Capio, Verina és a nyugatnémet Reich mellett csak a csillaghajós Telegdy, Jutási kettős révén született magyar győzelem a Balatonon. PAPP LACI A RÉGI. A keményöklű, egykori háromszoros olimpiai bajnok újabb mérkőzésén is kiütéssel győzött Kölnben a nyugatnémet Peter Müller ellen. Papp Laci ezzel ismét megerősítette helyét az európai profi ökölvívás élvonalában. Iharos Sándor az ötvenes évek világhírű magyar távfutója ismét magáratalált. A bajnokságon olyan kiváló eredménnyel győzött ötezer méteren <13:51.8 mp), amelynél csak a lengyel Zimnl futott jobbat ez évben Európában. Iharos esete is példázza, hogy az »Öreg« sportolókra még mindig lehet számítani Lenkey Feri a világszerte JőUsmert Sárost Imre legtehetségesebb tanítványa végleg befutott a bajnokságon. Mellúszásban 15 éves létére beállította a felnőtt rekordokat és • 100 méteres gyorsúszásban már 57.6 másodpercnél Jár — újabb másfél másodpercet Javult egy óv alatt T