Magyar Hírek, 1955 (8. évfolyam, 4-8. szám)

1955-02-19 / 8. szám

Lukács György nyilatkozata a Német Tudományos Akadémia levelező tagjává választása alkalmából

Lukács György Kossuth-díjas akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi tagját, a Békevilágtanács tagját levelező tagjává választotta a berlini Német Tudományos Akadémia filozófia-, történeti, állam-, jog- és gazdaságtudományi szakosztálya. A megtisztelő kitüntetéssel kapcsolatban Lukács György akadémikus a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának:

— Több könyvem jelent meg a Német Demokratikus Köztársaságban. Ezek tekintélyes része a német irodalom és a német filozófia kérdéseivel foglalkozik. Könyvem jelent meg például Hegelről, a német irraciona’ista filozófia fejlődéséről, Goethéről, Thomas Mannról stb. Munkásságomnak már évek óta visszhangja van a német irodalomban. Műveimből mintegy 250 000— 300 000 példány kelt el. Személyes kapcsolatok is fűznek német tudósokhoz, írókhoz — Becherhez, Brechthez, Anna Seghershez, Arnold Zweighez és másokhoz. Időnként előadásokat is tartottam — például 1949-ben Goethe és a mai kultúra viszonyáról. Az igazi érintkezést azonban az irodalmon keresztül tartjuk, ez az állandó alapja együttműködésünknek.

Nagyon jólesett tehát nekem a Német Tudományos Akadémiának ez a magas kitüntetése, mert tudományos munkámnak azt a tekintélyes részét húzza alá, amely a német irodalom és a német filozófia kérdéseivel foglalkozik — mégpedig nem függetlenül a magyar kultúra helyzetétől. Ügy érzem, ezzel kapcsolatban ki kell térnem néhány szóban arra a különleges helyzetre, amelyet a német kultúra a XIX. és XX. századi fejlődésben betölt. Tudniillik: a német kultúra a XVIII. század közepétől körülbelül a XIX. század közepéig — azt lehetne mondani — a haladás élén volt, és nem véletlen, hogy a magyar fejlődésben — csak

Kazinczyra, Kölcseyre, Bajzára stb. kell gondolnunk — rendkívül nagy szerepet játszott, sőt, szerintem helytelen volna nem látni, hogy — mondjuk — Petőfi tevékenységére is bizonyos pozitív hatása volt Börnenek és Heinenek. Ez a fejlődés a 48-as forradalom után megtört és ellenkező irányba csapott át. Schopenhauer és később Nietzsche éppen úgy vezető gondolkodói lettek a reakciónak, mint ahogy például Hegel vezető gondolkodója volt a haladásnak.

Ez szoros összefüggésben van azzal, hogy a múltban a magyar hivatalos tudomány és művészet a reakciós Németországgal szemben függő helyzetbe került, kezdve a 67-es kiegyezéssel, végezve a Hitler-féle gyalázatos időkkel. Magyarországon megmérgezte a közvéleményt ez a reakciós német tudomány. A rossz, reakciós német kulturális hatás a mi értelmiségünkben — sajnos — nagyon elterjedt. Ha mármost ez ellen akarunk harcolni, nem szabad abba a hibába esnünk — amit sokan csinálnak —, hogy most a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket, és Spenglerrel és Heideggerrel együtt el akarjuk vetni az egész német kultúrát.

Az én törekvésem éppen erre irányul: a legélesebb harcot folytatni a reakciós német ideológia ellen, s ugyanakkor megmutatni, hogy Goethének, Hegelnek, Heinenek, Gottfried Kellernek és társainak milyen mély haladó gondolataik vannak mind eszmei, mind művészi területen. Ez utóbbi fontos azért is, mert a német polgári irodalomtörténet elhomályosította vagy meghamisította ezeknek a nagy gondolkodóknak és nagy íróknak a műveit. Ez a kettős harc áll a német irodalommal való foglalkozásomnak középpontjában, s ez összefüggésben van a magyar kultúra legfontosabb kérdéseivel is.

De összefüggésben van ez a nemzetközi helyzet egyik központi kér-6