Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-02-27 / 9. szám

22 Hírek a magyar népi demokráciából LYKA KÁROLY a milléniumtól az első világ­háborúig terjedő korszak szob­rászművészetének történetét írja. A munka még ez évben megjelenik. A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM tanulmányi gyűjteményében az „Apolló elalszik az Olympu­­son“ című képet eddig ismeret­len XVIII. századi flamand festő munkájának tartották. Tiegler Andor, a múzeum régi képtárának vezetője behatóan tanulmányozta Lorenzo Lottó­nak, a reneszánsz egyik kiváió mesterének eredeti feljegyzéseit és megállapította, hogy az „Apolló elalszik az Olympuson“ című kép Lorenzo Lotto műve. VITA KÖLTÉSZETÜNK HELYZETÉRŐL Az írószövetség költői szak­osztálya deliért Oszkár elnök­letével vitaülést tartott- költé­szetünk helyzetéről és feladatai­ról. Devecseri Gábor vitaindító előadásában foglalkozott a kor­mányprogramul óta megjelent kötetekkel és versekkel, fel­vetette költészetünk néhány tartalmi és formai kérdését. Referátumát élénk vita követte, amelyen számos költő és kri­tikus szólalt fel, köztük Zelk Zoltán, Kuczka Péter, Szüdi György, Jobbágy Károly, Ki­rály István, Lukács Imre, Gás­pár Endre, Hárnos György, Balázs Anna, Eörsi István. „ELTÖRÖTT A HEGEDŰM“ A nagy magyar nótaköltő, Dankó Pista emlékének szen­teli új műsorát a Fővárosi Népi Zenekar. A bemutató előadást február 21-én tartották a Zene­­akadémián. Danikó Pista régi nótáit Orsolya Erzsi, Vörös Sári, Török Erzsébet, Béres Ferenc és Mindszenthy Ödön adták elő. AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM SZÍNJÁTSZÓ­­CSOPORTJA Eötvös József: „Éljen az egyen­lőség“ című darabját mutatta be a budapesti Vidám Színpa­don. A gimnázium ebben az év­ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját és a centenáris ünnepségek keretéiben került sor erre az előadásra is. A FÉNYES ADOLF­­TEREMBEN megnyílt Bencze László Kossuth­­díjas festőművész és Kiss Ist­ván szobrászművész kiállítása, a Műcsarnok rendezésében. Bencze László nyári sztálin­­városi útjának termését mu­tatja be negyven rajzban, ame­lyeket a vasmű dolgozóiról és építőiről készített. Kiss István kiállította pályanyertes Dózsa­­emlékműtervét is. Ezenkívül Jovasszobraiban, szép sport­figuráiban és a IV. Világifjú­sági Találkozóról készített éremsorozatában gyönyörköd­hetnek a kiállítás látogatói.

Next

/
Thumbnails
Contents