Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-02-27 / 9. szám

20 Hírek a magyar népi demokráciából — De jött, s mi is talpra állunk — áll közénk egy harmadik parasztember. Nem takargatja a véleményét. — Most már érde­mes lesz szőlőt, meg gyümölcsöst telepíteni, nem kell félni a tago­sítástól. Forr a falu, tele van tervvel. Sose volt ennyi lendület az emberekben. Kinn hideg van még, kegyetlen hideg, de a remény madara már ott csivog a fákon, s befészkeli'magát az emberek szívébe is. Mátyás Ferenc MAGYAR GYERMEKFILMEK SIKERE PÁRIZSBAN Most folynak Párizsban a nemzetközi gyermekfilmverseny selejtező vetítései. A magyar filmgyártást az „Erdei ver­seny“ és a „Nekik béke keil“ című filmek képviselik ezen a versenyen. Mindkét film a. 7— 14 éves gyermekekből álló kö­zönség szavazatainak többségé­vel bekerült a március 10. és április 10. között megtartandó döntőbe. A „CSÍNOM PALKÓ“ Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző daljátéka, Vilnius­ban, a litván fővárosban is nagy sikert aratott. SZÍNHÁZI BEMUTATÓK A Fővárosi Víg Színház feb­ruár 19-én mutatta be Békeffi István, Kellér Dezső, Fényes Szabolcs: „Szombat délután“ című zenés vígjátékát. A fősze­repeket Turay Ida, Kardos Magda, Mezey Mária, Kiss Manyi, Mednyánszlty Ági, Bi­­licsi Tivadar, Latabár Árpád játsszák. Csiky Gergely „Búborékok“ című vígjátékának bemutatóját március végére tervezi a Ka­tona József Színház. Elkészült Kárpáti Gyula fiatal író „Zrínyi“ című drá­mája. A darabot még ebben az évadban bemutatja a Magyar Néphadsereg Színháza. „BETYÁRTÖRTÉNET“ címmel új kórusművet írt Csenlki Imre, az Állami Népi Együttes karnagya. Három szólóénekes, a „Korcsmárosné“, a „Pandur“ és a „Betyár“ énekli és játssza a Hortobágyon lepergő történetet.

Next

/
Thumbnails
Contents