Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-11-27 / 48. szám

26

Hírek a magyar népi demokráciából

EGY ÓRA rpaUó Jmríoe!

EGY EMBERÖLTŐN ÁT énekel már az Opera színpadán, de az idők vihara nem hervasztotta le róla a mosolyt, a szívbéli kedvességet, az örök derűt. Ezért is szeretik olyan sokan. No meg azért, mert érdekli az emberek sorsa, ügyesbajos dolga, lejárja a lábát és kiteszi a szívét, ha arról van szó, hogy segítsen valakin. Érti a tréfát. Szeret nagyokat hahotázni, ilyenkor mandulavágású szeme keskenyre szűkül és fogsora fehéren villog. Könnyen élérzékenyül. Kivált az Opera színpadán, amikor a művészi átélés felfokozza benne az amúgyis forrósodó érzelmeket. Nem egyszer láttam már, amint a színpadi maszk mögül valódi könnyek hulltak szeméből. A

Bánk bán szerepében, amikor Melindától búcsúzik, végigsírja a viola d’amour szólót. Emlékszem arra, hogy a háború alatt mindig könnyekkel volt teli a szeme, amikor Simone Boccanegra békeáriáját énekelte: „Miért nincs a földön béke, miért ont az ember vért. ..“ Amikor meglátogatom otthonában, asztalán nyitott táviratot látok. Az imént érkezett. Arról értesítik benne, hogy Munka Érdemrenddel tüntették ki. örül neki és mindjárt elmond valamit, ami eszébe jut róla:

— Harmadik gimnazista koromban, Székelyudvarhelyen az osztályfőnököm május 1-én tanulási idő alatt kivitt minket a rétre és előadást tartott arról, hogy ma van a munka ünnepe. A munkát annyira kell szeretni és megbecsülni, hogy ünnepet is ülünk tiszteletére. Ezt nem értettem meg akkor. Később jöttem rá: az ember csak akkor végez tökéletes munkát, ha anynyira szereti, amit csinál, hogy ünnepet jelent számára. És akkor ébredtem rá arra is, hogy azért éneklek a mezőn dolog közben, mert szeretem a munkámat. Amióta az éneklést választottam pályámnak, a munka azóta is életem nagy öröme és szerelném ugyanezt hallgatóim,ban is felidézni.

AZ UTOLSÓ SZAVAKAT félrehajtott fejjel, egyszerűen, szerényen mondja, mint egy fiatal művész. De hiszen fiatal