Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-11-27 / 48. szám
Hírek a magyar népi demokráciából 13 ba, nyelves a lány — de aranyszíve van. És büszke arra, hogy az anyja olyan népszerű, szeretett asszony a tanyavilágban, meg a városban is; hogy szava van a ceglédi tanácsháznál, s ha későbe nyúlik az értekezlet, hát nem eresztik haza gyalog. Nem mutatja a leánya, de büszke arra is, mennyire bíznak benne az emberek; őt akarják küldöttjüknek, senki mást. Csoda, hogy anyjának annyi mindenre telik az idejéből. A termelőszövetkezetnek is tagja — a Haladás növényápoló-brigádban dolgozik, öt gyermeke közül három még kicsiny: kilenchónapos az Imre, ötéves az Évike, tízéves az István. S azokat gondozni kell ám! Az iskolás gyerekkel pedig — mivel elég gyenge a tanulásban — még a leckét is átveszi esténként. Tudják ezt az asszonyok, jövőbeli, leglelkesebb választói — s megkérik; törődjön már Erzsi néni az én Jancsimmal is . . . meg az én Terkámmal. . . Van úgy, hogy hat-hét ilyen utolsópadbélivel vesződik; meghallgatja őket, s számtanpéldákat mond nékik, efféléket: „Ha a kendermagos húszat tojik egy hónapban, a vörös kopasznyakú meg huszonkettőt, hány tojást gyűjt akkor az édesanyád a kasba? .. .“ Homoktanyán akármi gond, baj kerül — úgy érzi: szinte a családban történt. Lemállott az iskola vakolatja, beázott a fala — nosza, asszonybrigádot szervez, s ő maga első a tapasztásnál, takarításnál. .. Messze van a ceglédi posta — megszervezi, hogy ne csak kihozzák, hanem el is vigyék a tanyasiak leveleit. Nem nyugodott addig, míg postaládát nem szerzett; a homokpusztaiak szentül hiszik, végül még egész kis postahivatalt állít fel Erzsi néni. . . FAKÓ FOTOGRÁFIA a falon, a kemence mellett; gömbölyded, tizenötéves forma leány, mellette pörgekalapos legény, fakanállal a gomblyukában. A ceglédberceli búcsún örökítette meg őket egy gyorsfényképész. Gálné az elérzékenyülés kis harmatcseppjével szemében nézi a régi képet. Jegyesek voltak akkor ... Aztán hamar összeházasodtak. Boldogságot és nyomorúságot hoztak az évek. Jöttek a gyerekek és a gondok . . . Nagygazdáknál szolgáltak, idegen portán, szűkön osztott kommencióból éltek . .. Eljött a felszabadulás. Nagy harcok voltak Cegléd körül, a cselédházat, amelyben laktak, találat érte. Égett a tanya. Ügy vitték őket hátra, biztonságba a szovjet katonák. Aztán földet kaptak a demokráciától, nyolc holdat. Azt vitték be a Vörös Csillagba — alapítók voltak. Hogy miért léptek be? Bíztak benne, hogy jobb megélhetésük lesz, mintha maguk kínlódnak a harmadrendű, homokos földön. Nem is csalódtak. Ezt a kis házat ketten építették az urával. Hatezerötszáz vályogot vetettek; a faanyagot, a palát bontásból kapták hozzá. Milyen boldogság volt az, vég