Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-05-29 / 22. szám

30 Hírek a magyar népi demokráciából pélyes keretek között meghyitotta kapuit. Az első nap a jobbágyoké volt. A színészek ingyen játszottak az ingyenépítőknek és 1831. július 4-én a nemesség számára is kitá­rultak a kapuk. így nyílt meg a magyar tenger partján az első ma­gyar kőszínház, ahol Kisfaludy Ká­roly, akit a színház főigazgatójává neveztek ki, rendelettel tiltotta el, hogy németül beszéljenek. Balatonfüreden magyar szó hang­zott. Kisfaludy Károly az ország legjobb vándorszíntársulatát, a Komlósi Ferenc vezette Dunántúli Színjátszó Társaságot szerződtette. Hat évig játszott itt ez a társulat. A színészek nevei között találjuk az akkor leghíresebbeket: Szerdahelyi Józsefet, Magyar Jánost és a híres nemzeti énekes pacsirtát — Déry­nét. I i 1 Kisfaludy Károly halála után a színház művészi színvonala lerom­lott. Már csak néha-néha téved szín­vonalas társulat a színpadra, így pl. a ma élő legkitűnőbb magyar ko­mikus színész, Latabár Kálmán egyik Ősének, Latabár Endrének színtársulata. A szabadságharc évé­ben — 1848-ban — Komlósi Fe­renc társulata — akkor már neves budapesti társulat — mégegyszer utoljára visszatér oda, ahonnan a siker útjára elindult. A fel-fellen­dülést azonban az 1860-as újjáépí­tés ellenére is teljes hanyatlás kö­veti. A balatonfüredi kőszínházat elhanyagolták, senki sem törődött vele. Az évtizedek során már csak alkalomszerűen használták az épü­letet, a második világháború pedig kegyetlenül megrongálta. A kegyelet ma újra felépíti. Nem nagyjelentőségű ez az építke­zés, hisz szerte az országban építe­nek és nyitnak meg ugyanakkora, sőt több mint 400 személyt befoga­dó kultúrotthonokat, a legeldugod­­tabb kis falvakban is, mégis jól esik visszagondolni a magyar nyel­vért, a hazafiságért folytatott harc e szép mérföldkövére. VESZPRÉM MEGYÉBEN a nemzetközi gyermeknapot gaz­dag, látványos műsorokkal teszik felejthetetlenné a legfiata­labbak számára. Május 29-én a nagyobb községekben és városok­ban mesedélutánokat rendeznek, másnap zenés ébresztővel kez­dődik az ünnep, majd gyermekfilm-matinékat, bábelőadásokat tartanak, majálisokon, sportünnepségeken és játékdélutánokon szórakoztatják a gyermekeket.

Next

/
Thumbnails
Contents