Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-05-29 / 22. szám
24 Hírek a magyar népi demokráciából A feleséggel szeretnék beszélni... — Richteréket keressük . .. — Igen, itt lakunk, de a férjem sajnos, nincs idehaza. — Kivételesen — a feleségével szeretnénk beszélni ... Richterné csodálkozó szempillantással fogad. Szokatlan dolog, hogy az újságíró nem a híres horizontálesztergályost, hanem a feleségét keresi . .. 1948 végén jött fel vidékről Budapestre, a MÁVAG-gyárba Richter Józséf. A rokonok — s bizony felesége is — akkoriban igyekeztek lebeszélni a Pestre költözésről. Nem lesz lakás, tüzelő, rokonság — ezzel ijesztgették. De aztán, mikor fészket raktak, meggyökerosedtek a fővárosban, mindenki igazat adott Richter Józsefnek. — Négy gyermekünk van — mondja a fiatal, gesztenyebarna hajú asszony — s így én nem dolgozom. — Kiderül, hogy a „nemdolgozás“ abból áll, hogy Richterné minden reggel hat órakor kel, reggelit készít férjének, gyerekeinek. Mivel az üzem közel van, délben ebédet visz. Richter szeret szépen öltözködni — a holmijait felesége tartja rendben ... — Tizenkét esztendeje vagyunk házasok, élünk együtt jóban, rosszban — teszi hozzá Richterné. — Igen, sokáig éltünk nehéz körülmények között. A második gyermekünk bele is halt a háborús nélkülözésekbe. Állandóan vándoroltunk akkoriban, de mindig együtt. Most viszont együtt örülünk. Amikor például férjem hazahozta első kitüntetését, nagyobbik fiam kérte, adja neki. Azóta minden kitüntetésnél más-más gyerek kapja a „jusst“. Igaz, most már több a kitüntetés mint a gyerek. Legutoljára egy esztendővel ezelőtt jártunk Richteréknél. Azóta megváltozott a lakás is. A belső szoba falán szaporodtak az oklevelek, vörös zászlók. A gyerekszobába új divány került. Az új terítő, virágváza is a változásokról beszél. A család még mindig a néhány nappal ezelőtti események hatása alatt áll. Az asztalon hatalmas virágcsokor, amelyet akkor kapott Richter. „Ügy történt, hogy délben korábban jött haza — meséli Richterné. — Kérdeztem tőle, hová igyekszik? Azt mondta, nem tudja. Lelkére kötöttem, siessen haza. Akkor nem merte elmondani, hogy az igazgató behívta magához s megkérdezte tőle, szereti-e, ha megmossák a fejét, bírálatot kap. Nem nagyon — felelt ^ férjem. Az igazgató erre kijelentette, menjen el délbe a parlamentbe, ott majd megkapja a magáét. Férjem nem tudta elképzelni mért hívathatják. Igaz, hogy az egyik barátja megnyugtatta: „Ne félj, a parlamentben csak kedves meglepetés várhat.“ A kapunál tudta meg, hogy a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki . . . Én elősző ■ is ünnepi ebéddel gratuláltam neki. .. Richterné még elmondja, hogy kedveinc szórakozásuk a színház. Es-
