Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-05-29 / 22. szám

Hírek a magyar népi demokráciából

11

már nem fojtó a légkör, hanem a szabadság és a munka friss levegője járja át az életet... Szép feladatok várnak itt rá és ő boldogan, szívesen dolgozik, mégpedig nem is keveset. Napi hat órát tölt a VI. kerületi tanács Csengery-utcai fogászati rendelőjében. A tanácstól havi 2117 forint fizetést kap, s ezenkívül magánprakszisa is van. Gondtalanul élnek. Évente 24 munkanap fizetett szabadságot kap az intézettől. Eddig még minden évben volt üdülni. Kellemes visszaemlékeznie a mátrajüredi, hévízi szép napokra. Az idei nyári szünidőt valószínűleg Leányfalun tölti a család.

Markovicsék leánya, Judit, csak rövid időre kapcsolódik a beszélgetésbe. Egyetemi vizsgáira készül. Most végzi a negyedik évet a jogi egyetem esti tagozatán. Nappal a közlekedés és postaügyi minisztériumban dolgozik. Érdekes, önálló munkaköre van. Munkáját nagyon szereti; az egyetemen jeles az átlagos eredménye ... Ehhez persze sokat kell tanulni, mert az egyetem tanárai most nagyon „igényesek“ ...

Markovicsné a háztartás mellett társadalmi munkát is végez a Magyar Nők Demokratikus Szövetségében. A barátságos, szép otthon az ő jó ízlését, gondosságát tükrözi. Nagyon büszke férje és leánya sikereire. Mert Markovics Károly jó munkáját most valóban megbecsülik. Az intézetben elismerő oklevelet és — többízben — pénzjutalmat is kapott.

Beszélgetésünk visszakanyarodik a hazavándorlás izgalmas időszakához.

— Mielőtt hazajöttünk — meséli Markovics Károly — felkeresett egy ismerősöm és hevesen igyekezett lebeszélni szándékomról, mert ő „biztos forrásból“ hallotta, hogy hazaérkezésem után már a határon letartóztatnak. Azt feleltem: annál inkább hazamegyek, mert igazán kíváncsi vagyok, vájjon miért tartóztatnak le ... No, de ezzel a kis epizóddal nem ért véget a történet. Hazaérkezésünk után egyre-másra kaptuk az aggódó leveleket ottani barátainktól. Olyan híreket terjesztettek, hogy át akartam szökni a határon Ausztriába, elfogtak és kivégeztek, más hírek szerint „csak“ börtönbüntetésre ítéltek és ismét mások úgy hallották, hogy „Szibériába deportáltak“ ... A szomorú csak az, hogy voltak odakint, akik ezeket a rémmeséket elhitték. Az akkor megjelenő magyar hetilapnak, a Magyar Szemlének részletes levélben megírtam- hogyan élünk idehaza. A lap le is közölte levelemet . .. Később itt járt látogatóban egy párizsi barátom. Itt, ennél az asztalnál írta meg a kételkedőknek, hogy „tényleg igaz az a hír, hogy Markovics ül. Én is ülök. Együtt ülünk Markovics baratorn lakásában és kellemesen elbeszélgetünk ...“