Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-01-23 / 4. szám
Hírek a magyar népi demokráciából 3 A magyar nép felszámolta a Horthy-féle fasiszta rendszertől örökölt kétségbeejtő nyomort, a háború borzalmas pusztításait és hatalmas méretű építkezéseket folytat. A magyar alkotmányt és politikai intézményeket ismertetve, a beszámoló hangoztatja, hogy „ismét kénytelenek vagyunk gyökeresen megváltoztatni egész eddigi elgondolásunkat, s ezzel ellentétben megállapítottuk, hogy maga á nép kormányozza az országot. Az igazságszolgáltatásról is megállapítottuk, hogy teljes mértékben demokratikus és a nép számára könnyen érthető. Meghallgattunk több bírósági tárgyalást. Nagyon kedvező benyomást gyakorolt ránk az ott szereplő fiatal jogi szakértők képzettsége“. A beszámoló „Az igazság a vallásról“ című fejezetben ismerteti a magyar egyházak helyzetét a magyar egyházi vezetőkkel folytatott beszélgetés alapján. A küldöttség tagjai megjelentek számos istentiszteleten s látták, hogy Magyarországon teljes vallásszabadság uralkodik, s sokan vesznek részt vallásos szertartásokon. A küldöttek számos lakásban láttak vallásos képeket. „Reméljük, hogy tanúbizonyságunk leleplezi azt a sok hazugságot, amelyet erről a kérdésről hazánkban közzétettek“ — hangoztatja a beszámoló. A továbbiakban ezeket írja: „A legmélyebb és legmegindítóbb benyomást a gyermekek gyakorolták ránk bámulatos önbizalmukkal, egymás iránti gyengéd, szeretetteljes viselkedésükkel, s azzal a kölcsönös tisztelettel és szeretettel, amely köztük és a felnőttek között állandóan megnyilvánul.“ A beszámoló hangsúlyozza, hogy mindig emlékezetes marad a küldöttség látogatása Sztálinéárosban. „Amidőn láttuk ezt a nagyszerű ipari fejlődést, s a munkások számára épülő gyönyörű lakásokat, igaz, őszinte bámulattal állapítottuk meg, mire képes a magyar nép“. Hosszú fejezet ismerteti a magyar szakszervezetek működését, hangsúlyozva, hogy szervezetük és működésük sokkal nagyobbszabású, mint az angol szakszervezeteké. Ami a két ország közti kereskedelmet illeti, a küldöttség meggyőződött arról, hogy Magyarország kész kereskedni Angliával. „Beszélgetéseink során, a magyarok mindig hangoztatták a béke szükségességét, és láttuk, hogy minden erőfeszítésük békés célokra irányul. Könyveikben nincs nyoma a háborús propagandának. Lépten-nyomon meggyőződtünk róla, hogy a magyar nép csak azt kívánja, hogy békében építhesse szocialista jövőjét.“ DÉLAMERIKAI JOGÁSZOK ÉRKEZTEK MAGYÁRORSZÁGRA A Magyar Jogász Szövetség meghívására január 16-án Budapestre érkezett a közelmúltban Bécsben megrendezett nemzetközi jogászértekezlet négy délamerikai részvevője: Ireneo Joffily és Xavier Camargo brazíliai, Juan Kehoe argentínai és Gareia Zapata columbiai ügyvéd.