Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)

1954-01-23 / 4. szám

CÁ B ÉKEHARC TÁBORÁBAN

r

L-------------------------* * *-------------------------(Gábor Andor halálának első évfordulója alkalmából közöljük a harcos költő és publicista egyik utolsó versét.)--------------------------- * -----:---------------------J

Ó fejlő, hajló életem csodája,

Elkésett pompád áldva bámulom;

Hogy hány az év s mily hosszú még a pálya, Nem mérem most már és nem számolom. Türelmetlen tüdőm már nem zihálja,

Hogy várni neki gyilkos ártalom:

Narancsfa, dús, mit égőn süt a nap,

S virág s gyümölcs együtt borítanak.

Zavartalan a lelkem levegője,

Ki látni tud benn, többé nem csalódik; Valami kínzó elveszett belőle,

Valami érdes már nem horzsolódik; Egyenletes erő lendít előre,

Lábam alá talajt kaptam, valódit.

Megyek friss szemmel, nóta-ízű szájjal, Utánam zászló leng, vidám uszállyal.

ISABELLE BLUME ÉS PIERRE COT LEVELE A MAGYAR BÉKEHARCOSOKHOZ

A magyar dolgozók a Béke Világtanács budapesti ülésén ismerkedtek meg Isabelle Blume-vel, a kiváló békeharcos belga parlamenti képviselőnővel. Amikor nemrégiben nemzetközi Sztálin-békedíjjal tüntették ki, a magyar békeharcosok levélben köszöntötték. Isabelle Blume válaszlevélben köszönetét mondott a jókívánságokért és a többi közt a következőket írta:

„Nagyon, megszerettem Önöket. Hazájukból visszatérve, még világosabban látom a feladatot, amelyet meg kell oldanunk, s a célt, amelyet el kell érnünk. Önökkel együtt szeretnék menetelni, híven a béke és a szocializmus ügyéhez“.

Levélben mondott köszönetét a magyar békeharcosoknak üdvözletükért másik kedves, barátunk, az ugyancsak nemzetközi Sztálin-békedíjjal kitüntetett Pierre Cot, volt francia miniszter is.

T