Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-04-24 / 17. szám
14 Hírek a magyar népi demokráciából A galgamenti termelőszövetkezet új tagjai Huszonkét egyénileg dolgozó paraszt lépett be az idén Túra községben a Galgamenti termelőszövetkezetbe . Miért választották a termelőszövetkezeti gazdálkodás útját; mit várnak életüknek ettől a fordulatától; a szövetkezetben töltött rövid idő alatt mi valósult meg reményeikből? — Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a Galgamenti termelőszövetkezet egyik új tagjával. •— Én már alig számítok új embernek a szövetkezetben — mondja mosolyogva Szabó János. — A tél óta 170 munkaegységet szereztem. Nagy tisztséget bíztak rám: a növénytermesztő brigád egyik munkacsapatát én vezetem. Hogy miért léptem be a termelőszövetkezetbe? Messziről kell elkezdeni. Schossberger báró birtokán voltam gazdasági cseléd. — Felesége közbeszól: — Én meg a városi kertészetben napszámoskodtam. Az valamivel szabadabb élet volt a cselédségnél. Szabó János folytatja, felesége ezután is kiegészíti egy-egy mondattal. Kialakul a kép: — öt hold földet kaptunk. Hogy miért nem léptem be előbb a termelőszövetkezetbe? Kezdetben másfelé kerestem a boldogulást. Ismerem én a termelőszövetkezet sok tagját még cselédsorból meg szomszédságból, Számon is tartottam az életüket 1949 óta, amióta a csoport megalakult. Nem láttam, hogy úgy gyarapodnának, ahogyan én szerettem volna. — Az őszön sokat dolgoztam együtt a szövetkezetiekkel. Láttam, hogy most már másként dolgoznak; hogy sok ember tudása, sok ember munkája sokra megy. Tetszett nekem, hogy a dologkerülő hangoskodóknak leáldozott a csillaguk. Aki jól dolgozott, mint Diós Józsefék családja, tele kamrával zárta az évet. Nem hiszem, hogy valaha is meg kéne bánnom ezt a lépésemet. Nem is ezen töröm én már a fejemet, hanem a munkacsapat dolgán. Tizennégy embert bíztak rám. Mindennap pontosan beírom minden tag előzőnapi teljesítményét a munkaegységkönyvbe. így mindenki tudja: minden óra, amit végigdolgozott, meghozza a maga jövedelmét. — A gondjaim? Van két fiúnk, az egyik nyolcadikos, a másik negyedikes. Nekik már vettünk ruhát, cipőt, de magunknak még nem. Építeni is szeretnénk. De ami a legjobban bánt: a vezetékes rádió. Kétszáz méterrel odébb, a kövesút túlsó oldalán szól a vezetékes rádió, nálunk meg még hat házban nem, mert azt mondták a tanácsnál: nincs két oszlop, amin átkötnénk a vezetéket. Ezt nem tartom igazságos dolognak. Hát ilyenféle gondjaink vannak,
