Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1954 (7. évfolyam, 3-52. szám)
1954-01-16 / 3. szám
24 Hírek a magyar népi demokráciából get, a megalázkodást kinevelni. Ám később belemelegedik a beszélgetésbe és lelkes szakszerűséggel magyarázza a tenyészállomás problémáit, a védekezést a különböző betegségek ellen. Latinul ejti ki a betegségek, a gyógyszerek nevét. Zavara azonban időnként visszatér, gyakran megakad szava és elkapja tekintetét. De a latin szavakat hibátlanul ejti ki valahányszor . . . Estefelé, mielőtt eljöttem Telekgerendásról, kerestem a fiatal adminisztrátort, aki a beteg tanácstitkárt helyettesíti. Már nem volt a tanácsházán, hanem a szomszéd új házban — otthonában -— találtam meg. A férje is otthon volt. A felsőnyoimási állami gazdaság gépkocsivezetője. Beszélgetés közben érdeklődtem, meddig helyettesíti még a tanácstitkárt.-— Már nem helyettesítem — mondta nem kis büszkeséggel az aszszony most voltak kinn a járástól. Titkárunkat a városba helyezték és én veszem át hivatalosan is a munkáját. Megragadom az alkalmat, hogy szerencsét kívánjak neki. Nagy dolog ez. A fiatalasszony még nincs húsz éves és máris ilyen felelős hivatása van. Ám korai az üdvözlésem. Nem tudtam, hogy egy ártatlan megjegyzéssel olajat öntök a tűzre. A férj, aki háttal támaszkodik az ablakpárkánynak, ezt veti közbe: — Még nem biztos. — De hiszen a járás már megbízta — mondom neki. — Az még nem minden —- mondja a férfi és kissé mérgesen néz rám. — Ha valaki egyszer férjhez meint, az legyen asszony és ne funkcionárius. — És a maga helyében büszke volnék, hogy ennyire megbecsülik a feleségemet. — Büszke is vagyok, nem tagadom. Azért mégsem járja, ha én este hazajövök, az asszony nincs otthon, meleg étel pedig sehol . . . — Maga Ihogy vélekedik? — fordulok az asszony felé. Az asszony nem felel rögtön, fürkészően néz a férjére. Milyen szívbemarkoló tud lenni egy asszonyi szempár. Az ember azonban keményen néz vele farkasszemet. Benne most erősebb a dac. Az a bizonyos érzés — ki ne ismerné —, hogy azért is megmutatom, nekem lesz igazam. A fiatalasszony lehajtja a fejét. Halkan, de nagyon határozottan válaszol:- — En nagyon szeretem ezt a munkát. Vájjon hogyan oldódik meg ez a probléma? Még kérdés. Ez is az új falu új gondjaihoz tartozik. Még egyszer végigjárom az új utcasort. Mintha most már barátságosabbak volnának 'még ezek az egykaptafára épült házak is. Talán azért, mert nem olyan vaksinpislogó, öklömnyi ablakaik vannak, mint a régieknek, megannyi betegség hírhedt szülőinek. Tágas, ezészséges házak. S ahogy szélesebbre nyíltak az ablakok — úgy érzem —, tágabbra nyílt a látóhatár is az emberek lelkében. Aki ellátogat ebbe az új faluba, tapasztalhatja: nemcsak a falu új. hanem legalább annyira mások az emberek is. Kisbán György
