Hirek a Magyar Népi Demokráciából, 1953 (6. évfolyam, 11-51. szám)
1953-04-11 / 15. szám
BUDAPESTI CUKRÁSZDA A régi budapesti cukrászda, itt a város középpontjában, a Rákóczi-ut legforgalmasabb szakaszán, délután öt óra tájban éri el forgalmának csúcspontját. Az eladópultokra tornyozott csokoládés kuglo'fok, torták, cukorporos krémesmezők és az aprósütemények halmai mögött öt eladónő dolgozik. Benn a teremben, az apró márványasztalok mellett ebben az időben mér minden hely foglalt. Legnagyobbrészt fiatalok hajolnak össze a süteményes tálkák és a feketés csészék fölött és legnagyobbrészt - párosával. Idejárnak a közeli szinmüvészeti akadémia hallgatói, másik sarokban egy ipari technikum diákjai ülnek. Csupán egyetlen asztalnál akad egy üre3 szék. Szőke fiatal lány és lobogóhaju fiatalember ül egymás mellett ünnepélyes sötétkék ruhában. A süteményes tányérok között heti színházi programmfüzet fekszik - az operaelőadásoknál nyitva. Az Aida szereposztását tanulmányozzák,amelyhez ma estére készülnek a Városi Szinházba. Az opera szereposztásának megvitatása olyan téma, amelynél a hivatlan harmadik könnyen bekapcsolódhat s Így hamarosan megindul a beszélgetés. Megtudom, hogy a lány az épülő földalatti gyorsvasut Rákóczí-uti munkahelyén bérelszámoló,•a fiú a Bányakutató Intézet technikusa, s esténként egyetemre jár, gépészmérnöknek készül. Az ujjúkon fénylő karikagyűrű hamar elárulja, hogy jegyesek. Lányi György, a fiatal mérnökjelölt alaposan elcsodálkozik azon a váratlan kérdésen, hogy sokat járnak-e cukrászdába? •- Elég gyakran - feleli. - Julika, a menyasszonyom itt dolgozik a közelben, én erre megyek haza az intézetből s rendszerint itt találkozunk egy csésze fekete, egy sütemény mellett s innen kisérem haza a menyasszonyomat. A beszélgetés a múltra fordul. A fiatal pár gyermekkorára, amelyben sok hasonlóság van. A fiú édesapja repülőgépgyári szerelő volt s a háború alatt egy sikertelen repülésnél vesztette el.életét. A lány édesapja textilgyári festőmester .volt,akit'az óvóberendezések hiánya miatt klö • mérgezés vitt el időnek előtte. Gyermekkorukban a cukrászdát csak a kirakatok felől ismerték.